Tóth Sándor: Szokott helyek (Két vers)
Szokott helyek
mályvák ágyások napraforgók
 kaprok a délszak fénykörén
 illatzug hőlégtágulások
 az élet sosem kertszegény
kapuk a ki-bejárhatóra
 éjjel és nappal nyithatók
 első — időtlenségbe veszve —
 utolsónak is mondható
feltűnnek égkőragyogásban
 a délütötte madarak
 ingatag szárnyon föl-lebukva
 erdők ívébe tartanak
ahol a párák kölykei
 geszt-sarjadékon játszanak
 rönköt megülve foszladozva
 hogyha a nap megleli
gyülemlő fénybogár lesz este
 eszmélet és gondolat
 lámpák a sűrülő homályban
 erdő fölött és kert alatt
szokott helyek a névadásban
 fenti lenti így egyesül
 szembesülve az elmúlással
 mindennél föntebbre kerül
Esik
tetőtérkockák alvásterek
 összekötnek álmot szigetet
 esik csak esik benne az este
 bérletet vált fürdőmelegre
vonuló felhők áriája
 sellő-kiváltott mély danája
 egek feletti égi bálra
 ajtón belépők hogyha várnak
nyugalmuk lesz a béke-udvar
 lépésük ünnep-járatokkal
 közelíthet a tiszta házhoz
 ahová gondol földi vándor
rózsákat ültetni a kertben
 visszanyert életszögletekben
 hallgatni tengersok madarat
ajándékul meg azt a dalt
 amit még sosem hallgatott
 őrizte gond és áldozat
 magába zárva kárhozat
nem hangolta át
 amit a kezdet mindig ad
 megannyi mentő szólamot
 váltott-álomba nyugtatót
tetők és ébredő terek
 éjjelén kelt bérletet
örök lakásra
mit sem cserélhet semmi másra
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele (2006)

        
        
                    
                    
                    
                    













