Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika

április 29th, 2019 |

0

Stanczik-Starecz Ervin: Hegyi Botos Attila: In illo tempore (Az időben)

 

Cédrus Művészeti Alapítvány – Budapest, 2018

 

A kézzel írott, számozatlan, rendkívül impozáns kiadvány nem csak küllemében, hanem tartalmában is vonzó.
Címadó verse, az In illo tempore a poézis filozófiáját, értelmét, születését, mondhatni ontológiáját, lételméletét járja körbe.
A vers megmaradásáról úgy ír, mint a Reménytelen szerelemről, vagy a feledésbe merülő gyermeki történelemről. Persze, hiszen a költemény finom, érzékeny, törékeny,  „a lombok lélegzete,…”, melyek „illannak a széllel.”
De miért csodálkozunk?! Hiszen a vers szellő, „névtelen” és könnyű. Miért várunk tőle örök életet? Elegendő, ha a költő emlékszik rá, s néhány kevés ember.
A hegy úgy vonzza a poétát csendjével, éjszakáival, mint költőt a költészet. A versírás is magaslat, az emberi világ hiánya: ”…kövön gubbasztó// szélborzolt madár.!” — írja a szerző A Hegyben. Az elvonultság, zarándoklás, kivonulás a profanizmusból egyébként is jellemzi Hegyi Botost. És ne feledjük a természet szeretetét pl. a megkapó A gyantacsepp c. versében. Ezt a költeményt (és még néhányat) a túlzott jelzőhalmozás jellemzi. Soknak érzem, ha a téma nem igényli.
A költő Cédrus c. poémája plasztikusan, láthatóan, szinte kitapintható módon érzékelteti a magasba törő, nyílegyenes törzsű fa „emeleteit”, hogy elérjen a csúcsára, ami nem más, mint a  megértésen túli horizontok és dimenziók világa, az örökkévalóság, amit időnként, kegyelemmel megérez a költő. Evvel a művel szoros rokonságot mutat a Volt egy életed kezdetű költemény. Ily formán az In illo tempore, mely kifejezés egyébként is sok értelmű, kaphatná a Sine tempore kötetcímet is, mert a versek sugallják: Az időn túliságot, Az időn kívüliséget, röviden: Az időtlenséget. Ezt fejezi ki sajátos zsoltárában Hegyi Botos Attila: „Az ég az én tengerem.”
Ha röviden kellene jellemeznem a költő tárgyalt verseit, mondhatnám: ezek az előmiszticizmus szélrohamai, melyek rendkívüli érzékenységről tesznek tanúbizonyságot.

 

Illusztráció: a könyv borítója

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás