Marth P. Ildikó: Üvegvirág
(Zenés lírai játék 1916-ból, a székely menekültek befogadására emlékezve, két felvonásban)
Köszönet Szólláth Tibor polgármester úrnak a felkérésért,
Buczkó Józsefnek (a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatójának) a segítségért.
Szereplők:
Marika (fiatal lány, Habókos Molnár Mihály és Zsófi lánya)
Tóni (szellemileg visszamaradt, középkorú férfi, „Nánás bolondja”)
Habókos Molnár Mihály ( Jómódú, kb. 50 éves, parasztgazda, Mari apja, születésétől halláskárosult, elsősorban szájról olvas)
Zsófi (Habókos Molnár Mihály felesége, Mari édesanyja)
Pilla (Habókos Molnár Mihály húga, 40 év körüli nő)
Bodók Gábor (Az egyik lábára sánta, kb. 45 éves férfi, cipészmester)
Bíró Márton (Sebesült katona Gyergyóditróból, Anna testvére)
Anna (Székely menekült, fiatalasszony Gyergyóditróból)
Bori (Habókos Molnárék szomszédasszonya, Bandi felesége)
Bandi (Habókos Molnárék szomszédja, Bori férje)
Fényképész
Ottrokócsi Nagy Elek (a Református Gimnáziumi igazgatója)
Dr .Berencsy János (Hajdúnánás város polgármestere)
Jegyző
kicsi Mari (Mari és Márton közös gyermeke, mindig egy másik idősíkban jelenik meg, csak a végén látjuk a valóságos időben.)
Női énekes ( Dizőz, korhű frizurával és ruhában)
Férfi énekes (Katonaruhában, amit szabálytalanul visel: mintha épp egy csatából érkezett volna)
Asszony ( Élelmet gyűjt az érkező székelyeknek, a református nőegylet tagja, karján vöröskeresztes szalagot visel.)
Fiatal lány
Fiatal fiú
Pap 1.
Pap 2.
Csujogató férfi
Csujogató nő
Hajdúnánási lakosok (férfiak, nők, gyerekek)
Zene (Úgy indul, mintha régi gramofonból szólna, majd egy első világháborús katonának öltözött férfi lép ki a függöny elé, és énekel. Ruházata kopott, szabálytalanul gombolt, bakancsa nincs végig befűzve. A függöny fokozatosan húzódik szét az ének alatt, emberek jelennek meg pokrócokkal, teával, poharakkal, kosarakkal. Az éneklőt a tömeg egyre hátrébb szorítja, végül eltűnik. A színpadon egy századeleji állomást látunk, tele izgatottan futkározó emberekkel, akik teát, pogácsát, meleg takarókat, egészségügyi ládát rendeznek el asztalokon, lócákon. Láthatóan várnak valakikre. 1916. november elején, Hajdúnánáson vagyunk.)
KATONA:
DAL:
Indul a regement a háborúba,
Ki tudja, meddig harcolunk?
Ki tudja, látlak-e még?
Ki tudja, ölel-e a két karom?
Ki tudja, csókol- e szám, galambom?
Ki tudja, hol áll meg a vonatunk,
Ki tudja, miért harcolunk
e földön?
Egy, kettő, három , négy.
Ki tudja, ölel-e a két karom?
Ki tudja, csókol- e szám, galambom?
Ki tudja, hol áll meg a vonatunk,
Ki tudja, meddig harcolunk
e földön?
Egy, kettő, három, négy.
- Várakozás, állomás
TÓNI: (Érkezik a színpad előtt, tépett rosszul gombolt bekecs van rajta, madzaggal megkötött fekete posztó nadrág, bakancs, lyukas kesztyű, fején egy kiszolgált pilótasapka. Nézi a futkározó nánásiakat, majd a közönségnek beszél, kissé elképedve.)
Megbolondult a világ. Én hiába mondom, hogy meg kéne menteni Nánást. Már csak én maradtam normális, bár azt mondják, hogy én meg bolond vagyok… Bolond Tóni, így hívnak engemet itten… , merthogy nem értem én ezt az okos világot… A Habókos Molnárék fia is elment, Molnár Ádám, az egész gimnáziumi osztállyal álltak fel, hogy megbüntetik Szerbiát….Ferenc…Ferdinánd főherceg és …Chotek Zsófia főhercegné halála miatt. Egy egész gimnáziumi osztály … két ember miatt… hát, hogy érteném én ez . Mondtam neki, mielőtt elment, hogy vigyázzon azzal a puskával, vagy legalább kiabáljon, mielőtt lőne, mert hogy ott emberek lesznek ám … az ember meg Isten képmására teremtetett, megmondta főtiszteletű Brassay Károly lelkész úr is a református templomban … Kérdezzék csak meg tőle …. nyugodtan… Csak most nem ér rá, mert a székely menekültek ügyeit intézi a gimnáziumban… de ez az Ádám! Ez csak nevetett. Most meg megindultak a hegyek, a csíki hegyek, gyergyói hegyek meg a Hargita, jönnek a vonatok, hozzák az embereket. Nagy ott a sírás, a romlás. Ott háború van, hát idejönnek a hegyek. Mi meg közelebb leszünk az éghez… bizony.
(Marika és Pilla érkezik, ünnepi viseletben. Pilla karján kosárral, amelyben pogácsa, kalács és bor van. Izgatottak, nevetnek. Pilla az ételt begyűjtő asszonyok felé indul.)
MARIKA: Micsoda mese ez már megint, keresztanyám? ( Pilla átadja a hozott élelmet az egyik asszonynak.)
PILLA: Igaz mese. No, add csak ide…!
MARIKA: Tessék. ( Átadja a kosarat Pillának.)
PILLA: Frissen sült, biztos éhesek szegények.
ASSZONY:( Átveszi a kosarat.)
Köszönjük, tesszük a többihez.
GÁBOR: ( Fejcsóválva érkezik, fényesen tiszta csizmában, fekete posztó kabátban. Az ortopéd lábbeli sem tünteti el a bicegését.)
Ajaj..ej, ej! Hát,..hát adni kell nekik.
PILLA: ( Élesen) Adni, bizony!
GÁBOR: Adni, de ennyit.?!
PILLA: Pont ennyit.
GÁBOR: Micsoda pazarlás ez a sok ennivaló ….! Itt kint! A hidegben. Ilyen nehéz időkben, ugye Marika?
MARIKA: Hát, én is sajnálom ezt a pogácsát…
GÁBOR: (Diadalmasan Pilla felé) Na, ugyi!?
MARIKA: De én attúl az embertől, aki ezektől a sorsüldözött szegény székelyektől sajnálja, de attúl még a levegőt is…!
(Gábor megdermed.)
PILLA: Gábor, máma nem kellett cipőt fótozni? Mert időnként jobb, ha az ember a kaptafánál marad…
GÁBOR: (Kimegy, de megpróbál valahogy felülkerekedni a helyzeten.)
Nono… nono…Csak meg ne fázzon, csak meg ne fázzon, Marika, ebben a hideg időben… Megboldogult Jolánkám is olyan könnyelmű volt…
MARIKA: Engem maga ne féltsen…
GÁBOR: Nana…nana..! Nananana…
PILLA: Nanana…(nevet..) ez elment…
Marika: Eddig is sokat vót itt.
PILLA: ( Érdesen.) A szilvafa beléje akadna.
MARIKA: (Elneveti magát.) Jaj, Pilla keresztanyám mindig tele van mesékkel, még ezekben a nehéz időkben is. Nincs senkinek olyan keresztanyja, mint nekem, aki a fákkal beszélget. Mit is mondott a szilvafa ma reggel. keresztanyám?
PILLA : Mit mondott? (Évődve játszadozik Marival. „Kocsizik” vele.) Hát, azt mondta, hogy ameddig a földet nem vágja, nem vághatja ketté emberi erő ( Elengedi Mari kezét. Mari szédeleg, majd Pilla elkapja, és átöleli.), addig ami egybetartozik, összetart, mert a föld ismeri az emberek nevét, az ember családját, nemzetét, akkor is, ha nem hiszik, meg ha maga az ég gyullad is ki, kicsi Mari. A világnak rendje van.
MARIKA: Nem úgy tűnik, keresztanyám, hogy rendje van,…nem úgy tűnik.., de azért mi csak jöttünk, mert szegíny székelyeknek kell a segedelem. Hát… jöttünk mink is idesapámékkal.
HABÓKOS: (Erélyes hangon kiabál, kint.) Óóófi!!
MARIKA: Mán jönnek is .. Jaj, idesapám megint veszekszik… (nevet) Menjünk elébük, fújjuk le a lángját..!
PILLA: Menjünk. (Kiszaladnak.)
- A nagy fénykép
( Betódul a székelyeket váró tömeg, élén a fényképésszel, mindenki izgatott, minden nagyon gyorsan történik. A beszéd nagy része szimultán hangzik el.)
FÉNYKÉPÉSZ: ( Fontoskodva, a saját jelentőségét érzékeltetve.) Minden kép az örökkévalóságnak készül… bizony… Csak egy lemezem van, vigyázni kell a fényképpel… egy lemezem van, bizony… Manapság a fotó a festmény…
OTTROKÓCSI: (Előre engedi Dr. Berencsyt)
Nagyméltóságú uram, csak ön után…
BORI: Fénykép készül! fénykép!.. idegyere!
GYEREK : Fénykép!
FÉNYKÉPÉSZ: Ideálljanak az asszonyok a teával!
BORI: Igen.
TÓNI: A tepertős pogácsát meg a meleg teát ide kell hozni, nekem!
BORI: Igen… Az kéne még, te tagyi!!..
FÉNYKÉPÉSZ : Itt készül a kép.. Csak ez az egy lemezem van, kérem,
mindenki fegyelmezze magát.. (Tóni széles mosollyal
beáll. A fényképész ingerülten rászól. ) Menj már
innen, te habókos! Emberek, mindenki álljon be!
TÓNI: ( Sértődött határozottsággal.)
Azt mondták, mindenki… Hát én is mindenki ember vagyok.
BORI: Az vagy, de most arrébb legyél mindenki ember…
( Tóni elmegy, majd visszafordul.)
FÉNYKÉPÉSZ: (Túlzott mozdulatokkal mindenkit beállít.)
Brassay Károly méltóságos uramék, dr.Berencsy János
polgármester úr is, Otrokócsi Nagy Elek gimnáziumi
igazgató úr is. Így… Így… A helyi újságnak egy fotó….
BORI: Íiiigen…
FÉNYKÉPÉSZ: Mindenki készüljön a fényképhez! Csak ez az egy van.
Na, most!
TÓNI: Moooost! (Tóni ugyanakkor széles mosollyal beugrik a képbe).
BORI: Pedig én elküldtem.
(A szereplők elindulnak kifelé, egyszerre beszélnek.)
FÉNYKÉPÉSZ: (Látványosan szenved.)
Hát én… hát én… én ezt feladom…
BORI: (Egy másik asszonyt kérdez, aki megvonja a vállát.)
Na, most akkor ez nem sikerült?
BERENCSY: (Megnyugtatóan mindenkinek.)
Nem mi vagyunk a fontosak, hanem a székely menekültek.
Menjünk a dolgunkra!
TÓNI: Én fontos vagyok!
FÉNYKÉPÉSZ: ( Tóni felé)
Menjél innen! A helyi újság… Ez katasztrófa..
TÓNI: ( A fényképész után megy.)
Csináljunk másikat! Nem csinálunk másikat?
FÉNYKÉPÉSZ: Menjél innen!! Menjél innen, de nagyon gyorsan!!!!
( Utána rúg.)
DIZŐZ énekel :
Az énekesek a játéktéren kívül ülnek, nézik az előadást, és onnan állnak fel énekelni. Gyönyörű fényes ruha van rajta, a haja a „tízes” évekre emlékeztet.
DAL:
Zöldellő ormok ölén
Lágyan ring a kalász.
Az én hazám ez a barna föld,
Szeretni itt tanított anyám.
Hűségre itt tanítottak a fák.
Itt adta a küzdelemhez apám erejét,
az a sok-sok elfelejtett ezer év.
Itt élek véletek én, a Kárpát ölelő rejtekén.
Csak itt nyílik számomra élet és halál.
- A család
HABÓKOS MOLNÁR: (Érkezik, láthatóan nagyon feldúlt. Idősödő, szép, vállas férfi. Jól öltözött: patyolatfehér ingben, ünnepi paraszti ruhában. Katonásan kiabál.)
Óóóóófi!
( Mutatja a helyet, hogy hová álljon a felesége. Zsófi sietve odaáll. Habókos kifelé mutogat.)
//Beszéd jelentése: Azt a teremtésit neki! Hát a lovakkal rossz helyre álltunk, én mondtam neked, hogy ne oda álljunk! Mi lesz, ha elindulnak, összetörik magukat! Bassza meg!//
Teemtés! Luuuállhunhely?!Montam, montyam, mottyam! Menni bumm! Battya! Battya!Battya!
ZSÓFI: Ne legyen már olyan ideges, főleg ne szentségeljen itt! A
lovak jó helyen állnak, tudja, hogy mozdulni se mernek, míg
maga nem int nekik.
HABÓKOS MOLNÁR: ( Fokozatosan hergeli fel magát a kérdéssel.)
//Beszéd jelentése: Zsófi! Az elöljárók megérkeztek-e már ? Majd a lovak mellett fognak jönni. Azok meg megijednek! A szentségit! //
Ófi! Méttóságáll hun mán? Alúúúlátbumm! Ott. Battya,
Battya!
ZSÓFI: Az elöljárók nem ott jönnek, azok már ott állnak, láthatja…
HABÓKOS MOLNÁR:( Meglepődik. Leveszi a kalapját és odaköszön vele az elöljáróknak.)
Ó…
( Mérgelődve)
// A beszéd jelentése: Zsófi! Remélem, azt a szép kövér kocát vágattad le, és abból hoztál a székelyek fogadására. Mert ha nem, az szégyen, mert nem vagyunk mink utolsók.//
Ófi, Melyikkocköéride ?MerszégyenliarcmásMónárám!
Mónár!
ZSÓFI: Jaj, hát azt a nagy kocát a múlt héten rekvirálták, tudja, hogy
nem azt vágtuk le, nem abbul vittem a gimnáziumba.
HABÓKOS MOLNÁR: ( Számonkérően)
//Beszéd jelentése: Az asztal terítve van-e otthon?//
Ófi , Szípnagyülhamahamasztyal?
ZSÓFI: Igen megterítettem az asztalt, tudja, hogy étellel várjuk a
vendéget.
HABÓKOS MOLNÁR: (Megnyugszik.)
Ó
( Majd hirtelen indulatba jön. A karjával hadonászik.)
//A Beszéd jelentése: Zsófi, kettétöröm a derekadat, ha a lány mellé valami fiús család jön hozzánk! A fiút meg leszúrom, ha a Marihoz nyúl.//
Ófi! Lesszbammnekedosznyek, alegínynálunk! Maai, Maiii
jánnny, metakkorrbittyka!Ófi!bittyka!
ZSÓFI: ( Finoman lehajtja a férje karját. )
Jaj, na… Ezt meg már ezerszer elmondta (Pilla, Marika jön, nevetve figyelik a beszélgetést.),
ha esetleg mégis akadna fiatal fiús család, hadd menjen
máshová, mert nekünk jányunk van, oszt ne kísértsük a
természetet, mert azzal jobb nem ujjat húzni.
Hát úgyis a gimnáziumba mennek elébb, ott veszik számba
üket, majd onnan vihetünk valakit. Pilla, szójj mán a
testvíredre, teljesen megesz!
PILLA: ( Kitérően.)
Én a ti dolgotokba nem szólok bele.
ZSÓFI: Jaj, de szent, jaj, de szent! Pedig neked elég, ha rágondolsz, akkor is tudja, hogy mit akarsz.
PILLA: Ugyan már, tudja ő anélkül is…
ZSÓFI: Na …
HABÓKOS MOLNÁR: ( Szeretettel.) Mattya! Mattyka!
MARIKA: Tessék, édesapám!
HABÓKOS MOLNÁR:
// A beszéd jelentése: te vagy az én kicsi kincsem.//
Pittyajanyakityikityi…( Átöleleli Marit.)
MARIKA: Én is szeretem magát édesapám…
PILLA: Na, tessék…. (Széttárja a kezét)
HABÓKOS: Ó… (Meglát valamit. Sietve kimegy.)
// A beszéd jelentése: a lovak mintha megindultak volna.//
aluuuulúaluuu( Amikor kiér, elkiáltja magát.) Óóóófi!!
ZSÓFI: (Széttárja a kezét és kimegy.) Teremtőm…
MARIKA: Pilla keresztanyám, mondja mán el még egyszer, mit mondott Csaba királyfi a székelyeknek?
PILLA: (Leülnek egy lócára, az összeszokott mozdulatokból látszik, hogy hogyan szokott mesélni Marinak Pilla. Fésülgeti a haját.
Maga költötte dallamra dúdol.)
Meddig a tűz hideg nem lesz,
meddig a folyó le nem foly,
meddig télre tavasz derül,
meddig égből jön az áldás,
addig, jó népem, itt székelj!
És lett e nép neve székely. S hogy nagyobb kedvük legyen a sok ellenség közt ott maradni, megígérte nekik Csaba vezér, hogy hadával tüstént visszafordul segítségükre, ha azt üzenik, hogy bajban vannak.
Marika: Hát most hol a segedelmük szegényeknek? Kolozsvárig mentették a csodatevő madonna szobrát szegények, minden reményük abban van, hogy visszavihetik majd Csíksomlyóba.
Zsófi: ( Érkezik kezében egy nagyobb kendővel, amit Marira terít.)
Jaj, de szép is lenne, ha Somlyóba hozná össze a magyarokat a
Madonna… egyszer, talán megint…
Marika: Van arra még remény, keresztanyám?
PILLA: ( Hirtelen feláll. A távolba néz.)
Jaj, nézd Marika, jönnek! Szegények…. jönnek! … Uram
teremtőm… a vonat mellett is.. ! Óh, édes istenem, édes
istenem… (Döbbenten nézi az érkezőket, sír.)
( A kép elhalványul, a gőzös zakatoló hangja hallatszik, amint fütyül, és megáll. Zene szól ének nélkül.)
- Emlékezés (A gyümölcsösben)
( A jelenet alatt egyszerre látjuk Mariék konyháját, s a gyümölcsöskert színeit. Két idősík találkozik a színpadon. A szereplők a konyhában szoborszerűen állnak, amíg a másik jelenet a Mariék gyümölcsösében zajlik. Madárfüttyöt hallunk. Napsütéses nyárvégi idő: augusztus. Az egész jelenetben van valami varázslatos.)
KICSI MARI: (Színes, nyári ruhácska van rajta. Szép, piros labdája van, amit kigurít a kertbe, játszik, majd észreveszi a keresztanyját, és odaszalad hozzá.)
Mit hallgat, keresztanyám?
PILLA: ( Zöld nyári ruha van rajta és egy szalmakalap. A kezében metszőolló, a karjában fonott kosár, abba teszi a lemetszett leveleket, gallyakat. A diófát metszi, majd letérdel, és hallgatja a fa gyökereit.)
Óvatosan lépjél! Beszélgetnek a fák…
KICSI MARI: (Letérdel a keresztanyja mellé.)
Hol beszélgetnek?
PILLA: (Megfogja a gyerek kezét, ráteszi a földre, majd a saját kezét a gyerek kezére helyezi.)
Itt lenn a földben.
KICSI MARI: A földben?
PILLA: ( Bólogat.)
Aha… Beteg ez a diófa. A körtefa jobbulást kívánt, és küldött
neki egy kis csomagot. Gyógyszer és élelem van benne.
Bizony…
KICSI MARI: ( Feláll, ámulva néz szét, majd a meggyfára mutat.)
Hát az a messzi meggyfa tudja-e, mit gondol ez a beteg
diófa?
PILLA: Hogy ne tudná, éppen az előbb járt nála. ( Folytatja a fa
leveleinek a tisztogatását.)
KICSI MARI: (Visszaszalad, letérdel, és szagolgatja a virágokat.)
És a virágok miről beszélnek?
PILLA: A világ színeiről, egymással meg a madarakkal.
KICSI MARI:( Elámul) Miért, a világ színe változik..?
PILLA: Ahogy az emberek változnak.
KICSI MARI: Milyen színű a harag?
PILLA: ( Abbahagyja a metszést, odamegy a gyerekhez, leguggol mellé,
és figyeli.)
Olyan, mint a rét, eső előtt.
KICSI MARI: És a bánat?
PILLA: A bánat a fénytelen telihold.
KICSI MARI: És nekem mit üzennek a fák?
PILLA: (Átöleli.)
Szivárványt küldenek rád, kicsi Mari, köpönyegnek, hogy
sose fellejts el szeretni.
A női és a férfi énekes feláll, és énekel.
Dal:
Hány teleholdas éjszakát
küldött a sorsod tereád?
Hány félelmetes,
izzadt hajnalt,
hogy jaj, mi lesz?!
Ezen a földön, mondd, mi lesz?!
Az ember meddig élhet itt?
Hányféle módon félhet itt?
Hogy mi lesz?
Ezen a földön, mondd, mi lesz?
Hány teleholdas éjszaka lesz?
Hány teleholdas éjszakából áll az életünk?
- A konyhában
A menekültek érkezésének másnapján vagyunk, Molnárék egyszerűen bútorozott konyhájában. Elől asztal lócával, székekkel. Hátul egy kisebb asztalon elmosogatott fémtányérok, leterítve ruhával. Koraeste van, vacsora után. Marika háttal áll, kifelé néz az ablakon. Zsófi ül az asztalnál, foltoz. Az asztalon korabeli újság, víz, poharak. Egy tálcán leterítve kolbász, és szeletelt kenyér. Egy fafogason férfi kabát lóg, gondosan felvállfázva.
ZSÓFI: ( Egyszerű, kopottas, de tiszta paraszti ruhában ül, és foltoz, ölében fonott kosár.)
Marikám, Marikám! Néha nem is tudom, hogy min jár az
eszed…
MARIKA: (Hirtelen felriad, odaszalad az asztalhoz, és leül, olvassa az újságot.)
Dicső lapjai ezek a nemzet történetének, de dicső lapjai a
hajdúságnak is, mert a romboló harcok vérzivatarából messze
kiragyog a hármas honvéd- meg a harminckilences gyalogezred
neve, azé a két ezredé, melyben éppen a mi fiaink, a hajdúk
harcolnak. Azonban a csatatér dicsőségének ragyogó palástja
sírkeresztekből van szőve. A mi két ezredünk dicsőségéé a mi
fiaink sírkeresztjéből…..”
ZSÓFI: (Ingerülten ölébe csapja a varrnivalót. Megtörli a homlokát.)
Hagyd el,Marikám! Hagyd el… ( A fogashoz megy, megöleli
az ott lógó kabátot. Marika finoman feláll, és nézi az anyját. )
Mi lehet szegény Ádámmal?Édes kicsi fiam,Ádám… Hol
lehet most?
MARIKA: ( Kedvesen)
Be kellene menni ehhez az asszonyhoz….( vár)… ehhez
a székely asszonyhoz…
ZSÓFI: Egész úton a karjában hozta…a halott gyerekét.
MARIKA: ( Gyorsan hátramegy, az elmosogatott tányérokat nagy lendülettel rakosgatja. ) Egyedül jött,senkije sincs. Olyan szomorú, hogy senki nem akart vele jönni hozzánk. ( Indulatosan leteszi az egyik tányért az asztalra.) Biztos, hogy halott az a gyerek?
ZSÓFI: ( Ránéz) Azt mondták a gimnáziumban a falubelijei, hogy három napja nem sír. ( Gyors mozdulattal otthagyja a kabátot , leül, és a varrnivalót ismét a kezébe veszi.)
….Nehéz neki megválni…
MARIKA : ( Leveszi a kolbászos tálcáról a terítőt, összehajtogatja, és elteszi) Enni se eszik,
Zsófi: Az apja is meghalt, a férje is, a testvére is a fronton…
( A székely nő (Anna) énekel altatót a babájának. Mind a ketten megdermednek. )
ANNA:
Csicsija, bubuja, én csillagom,
Bölcsődet dúdolva ringatgatom,
Két szemed álomba csókolgatom,
Csicsija, bubuja, én csillagom!
- a szomszédok
( Kopogtatás hallatszik , de választ sem várva azonnal bejönnek a konyhába. Elöl Bori, viseltes, kissé rendetlen, egyszerű paraszti ruhában, foltos köténnyel, kezében egy tejesbögrével. Bandi bekecsben és kalapban érkezik, kezében egy petróleumos üveggel, amit látványosan a magasba tart. Tóni a szokott öltözetében nagy léptekkel érkezik. Azonnal asztalhoz ül. Nagy boldogsággal fedezi fel a kolbászt és a kenyeret. )
BORI: Na… Áldás, békesség, ( Körbenéz majd behallgatózik az egyik ajtón, ott is marad, megpróbál benézni az ajtóablakon át a másik szobába.) hoztunk egy kistejet. Bandi meg egy kis petróleumot. Ez meg velünk jött.( Tónira mutat.)
TÓNI: ( Nagyon boldog, hadar.)
Jöveljézuslégynendégünk…. ( Eszik)
ZSÓFI: ( Meglepetten.)
Hát… üljenek le…kicsit…
BANDI: ( Táncol még egy kicsit a petróleumos üveggel, majd jelentőségteljesen leül az asztal mellett lévő székre, mert a másikat Tóni foglalta el, akire ezért megvetően néz.)
ZSÓFI: (Kissé méltatlankodva)
Milyen jólnevelt, istenfélő fiú vagy te, Robi… Hát még nem is
kínáltalak!
ROBI: (Tele szájjal rámosolyog Zsófira. Kezével nyugtató
mozdulatokat tesz.)
Ne fáradjon, Zsófi néném! Tudok én anélkül is… ( eszik)
BANDIBÁ: ( Feláll, a kezét lendíti, de nem üti meg Tónit.)
Mingyát megnyakalom..
ZSÓFI: (Kezével int)
Hagyjad!.. Kell az én lelkemnek is a jóság…
BANDI: ( Feláll. Szertartásosan mutatja a petróleumot. Táncol hozzá.)
Petró..petró.. Nagy kincs… ( Nyújtja az üveget Zsófinak, majd
visszahúzza)
ZSÓFI: ( Megáll, ránéz.)
Szép az üvegje is. Megmutatni hozta? ( Készül
elfordulni tőle.)
BANDI: Hát… ( Ránéz a feleségére, és kényszeredetten)
Ajándékba. ( Odaadja Zsófinak.)
ZSÓFI: Akkor köszönjük ( Elteszi az üveget.)
BANDI: ( Kétségbeesetten leül)
Víge van a világnak, víge. Víge Magyarországnak is, teljesen…
Itt sénki nem marad ílve. A románok elfoglalnak mindent, az
hétszentsíg, a Tiszáig. Mit a Tiszáig?! A Dunáig…!!! Úgy higgyék el,
ahogy mondom! Ez az asszony se fogja túlélni. ( A felé az ajtó felé
int, ahol a felesége hallgatózik.) Hallom, jártányi ereje sincsen.
ROBI: (Őszinte ámulattal)
Hunnan van Bandibának ekkora esze…?!
BANDI: Hát…a van.
BORI: (Eljön az ajtótól, leül. Évődve, Zsófihoz.)
Emmán így született,és azóta semmit se változott.
ROBI: Én meg bolondnak születtem, mert hogy én ílni akarok…ílni,
Bandibá.
ZSÓFI: ( Tejet tölt egy csuporba, majd odaadja Marikának.)
Jó magával beszélgetni, Bandi…
Marikám! Vigyél be egy kis langyos tejet… szegínynek.
BANDI: Még az ételt is be kellett vinni hozzá?! Ajajaj…
TÓNI: ( Megijed)
Jaj!…jaj..
BANDI: Maguk is fogadhattak vóna ide valami hasznavehetőbb nípet
- Nagy itt a porta, sok a dolog.
( Marika bemegy Annához.)
ZSÓFI:( Bosszúsan)
Haggya mán, eddig is elbírtunk véle.
BORI: ( Feláll és a Bandi háta mögé megy, hogy közösen meséljék el a
történetüket.)
Igazsága van Bandinak. A Fekete halomnál kétszer estem az
orromra, mikor a tanyára mentem idesékhez. Igaz-e, Bandi?
BANDI: ( Bólogat, mutatja, hogy hogyan esett el , kétszer)
( Marika kijön tálcával a kezében.)
BORI : ( Visszaül.)
El kéne venni tűle azt a gyereket…
( Marika ingerülten leteszi a tálcát Bori elé.)
ZSÓFI: Én biz el nem veszem! ( Marikára néz, aki int a fejével, jelezve, hogy Anna most sem fogadta el az élelmet.)
Majd csak megválik tőle.
MARIKA: Nem eszik.
ZSÓFI: ( Feláll, megsimítja a lánya karját, a tejet visszaönti, és elteszi a helyére a kenyeret. )
BANDI: ( Int Marikának, hogy menjen oda hozzá.)
Marika! ( Marika odamegy.)
Marika, eszedbe ne jusson a szerelem! Ilyen időkben az tilos!
TÓNI : Az, az! Ilyen időkbe ílni is teljesen túlzás, ugye jól
mondom, Bandi bátyám?
BANDI: Hát…
ZSÓFI: ( Ingerülten elvezeti Marikát. )
Nahát, megbolondult kend?! Ugyan kibe lenne itt szerelmes?!
Mindenki a fronton van…( Marika lehajtja a fejét, Zsófi
megenyhülve folytatja.)
De a háború se tart örökké… ( Simogatja a lánya haját) Majd
szépen férjhez megy, ha ideje lesz… Olvass Marika!
MARIKA: ( Leül az asztalhoz, kezébe veszi az újságot.)
„Honvédőink nótáznak. A harctérről vettük az alábbi
szöveget, amely az „ott, ahol a Dnyeszter vize zúg” dallamára
készült. Írta egy 4-es bombavető hadnagy.
( Megszólal a zene. A katona énekel. Minden fény eltűnik, csak az énekest látjuk.)
KATONA:
DAL:
Ott, ahol a Wippacso kanyarog, vonulnak a honvéd csapatok;
S a hó az Isonzóba hömpölyög, vértől ázott minden kicsi rög.
San Michele mindkét lejtőjén, pusztul olasz, magyar, ifjú vén; Halál csábít hegyen-völgyön át. Fiat, férjet, vőlegényt, apát.
Vészes helyen áll a figyelő, álmodik, és néha-néha lő.
Bomba robban, szétterül a füst. Páncél csikkan, mint arany , ezüst,
Minden tűzön, minden poklon át, A figyelő csak egy asszonyt lát.
Gépfegyver szól, s a halál legyint – Egy katonával kevesebb megint.
( Hírtelen fényváltás, kivilágosodik a színpad. A konyhában ott áll Bíró Márton.)
- Megérkezés
BÍRÓ MÁRTON: ( Erőteljesen)
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
( Mindenki megrémül, a vendégek egymás után ugrálnak fel a helyükről. )
BORI: (Megijed. Kiszalad.)
Jaj, jaj! Mint egy kísértet. Istenem, segíts meg!
TÓNI: Jaj! Jaj! Kísértet?! (Kiszalad.)
ZSÓFI: Hááá… Áldás, békesség…
BÍRÓ MÁRTON: ( Meglepetten körülnéz. Marikán megakad a szeme.)
Magam Bíró Márton volnék, Gyergyóditróból.
BANDI: ( Próbál erőt venni magán.)
Igen?! Bátor András. ( A többiek felé, értelmezve a helyzetet.)
Katona…. A Frontról. .. Élő!!!
Na, én megyek az asszony után, mert az .. ( mutatja. hogy
hasra esett) mán a Fekete halomnál… ( Kimegy.)
MARI: ( Közelebb lép Bíró Mártonhoz. Nézik egymást.)
Molnár Mari….Mi örülünk.. ( Körbenéz) Csak nem látszik…
ZSÓFI: Molnár Mihályné. Az anyja… Marinak. ( Marit elhúzza
Mártontól.)
BÍRÓ MÁRTON:.. ( Körbenéz)
Azt mondják, Bíró Annáék itt vannak maguknál … meglőtték a
lábam…( Ránéz Marira) pihenőre engedtek egy kicsinység a
frontról. Mondják, meghalt a kicsi Ilonka. Itt vannak-e?
MARIKA: (Túlságosan hevesen)
Itt vannak..!
ZSÓFI: Mari..! Itt vannak, de nemigen tudtunk még beszélni vele,
tudja…a gyerek…
HABÓKOS MÓLNÁR: ( Beront, kezében egy vasvilla. Ránéz Bíró Mártonra, és felelősségre vonja a feleségét.)
// A beszéd jelentése: Zsófi, nem megmondtam, hogy ide nem jöhet férfi, ha katona se. Én most ezzel a villával kizavarom vagy leszúrom, mielőtt Marinak ártana. vagy előveszem a bicskámat isl//
Ófi! Ófi!I, Ófikijekatonnamarinakminek! Vijjjaaakiaház
Bitykaófibityka, Vijja!
ZSÓFI:( Zavartan) A Mari apja, a férjem.. Jó ember.. Tegye mán le azt
a villát, az Isten szerelmére! ( Mutogat az urának) Hát nem
bántja ez katona a mi Marinkat. Van annak szegínynek
sokkal nagyobb baja is! ( Mutatja a Márton sebesült lábát) Csillapodjon már… ( Elveszi a férjétől a villát, átviszi a
konyha másik végébe.)
HABÓKOS: ( Megy a villája után.) Battya, battya!
// A beszéd jelentése: Hát az én szavam már itt semmi//
MijaszóasszonyÓfi!!!
- Az elöljárók
( A polgármester, a jegyző és a gimnázium igazgatója lép be az ajtón, meglátják Bíró Mártont, még hallják, ahogy a Habókos szentségel. Egymásra néznek.)
BERENCSY: ( Szívélyesen)
Áldás, békesség…
OTROKÓCSI: Áldás, békesség!
JEGYZŐ: Áldás, békesség…
HABÓKOS: ( Visszateszi az előbb megszerzett villát a sarokba.)
Áááhümmm…
ZSÓFI: Áldás, békesség. ( Zavartan)
Micsoda megtiszteltelés, hogy a mi szerény hajlékunkban
személyesen köszönthetjük dr. Berencsy János polgármester
urat és Otrokócsi Nagy Eleket, a gimnázium igazgatóját és Kiss
jegyző urat!
HABÓKOS: ( Előrébb jön)
// A beszéd jelentése: Zsófi, kínáld meg őket pálinkával, pohárban. Ejnye, de udvariatlan vagy!//
Ófi..Ófi… pityemityikapálika.. ( Méltatlankodva) Ófi, ÓfI
ZSÓFI: Jól van, hozom a poharakat meg a pálinkát… ( Hozza. )
BERENCSY: ( Elmosolyodik.)
Hagyja el, Zsófi asszony!Ellenőrizni jöttünk az igazgató
úrral, hogy székely testvéreink milyen fogadtatásban
részesültek, hogy hogy vannak elhelyezve.
MARI: ( Aki eddig teljesen megdermedt, Bíró Mártonra nézve hevesen.)
Jól!…
BERENCSY: (Márton felé fordul)
Hát maga?
BÍRÓ MÁRTON: Bíró Márton, most érkeztem a frontról. Bíró Anna
testvére vagyok, aki, úgy tudom, itt van…
MARIKA: (A szülei felé fordul, majd Márton felé)
A testvére. De jó, hogy jött…
ZSÓFI: Mariiiii….!!
HABÓKOS:
/Beszédének jelentése: Zsófi! Nem megmondtam, ki kellene zavarni ezt a katonát! A szentségit!/
( morog)
Ófi! Mottyamottyakikatonabattya, battya..!!
BÍRÓ MÁRTON: Meglőtték a lábam… eltávozást kaptam.
Gyergyóditrói vagyok.
HABÓKOS: (Fenyegetően)
Ófi, Ófitettyvérteettvér, battya..
ZSÓFI: Azzal még nem árt senkinek, hogy a testvére!
OTROKÓCSY: ( Zsófitól kérdezi)
Van-e itt tanköteles korú gyerek? Mert visszük az
iskolába.
BERENCSY: Bizony, a tanulást nem ússzák meg a lurkók.
MARI: ( Lelkesen)
De nem ám, egyáltalán nem!
ZSÓFI: ( Dühösen)
Te hallgass most!
HABÓKOS: (Mérgesen csóválja a fejét)
Ófi… Ófi…
ZSÓFI: ( Túlzott vidámsággal visszatolja a Habókost a sarokba, aki
fenyegetően lép Márton felé.) Reeeendben van itt minden,
rendben van… gyerek az nincs, tanköteles korú nincs.
HABÓKOS:(Mérgelődik)
/Beszédének jelentése: Zsófi, itt nem alhat a katona!/
Ófi!!..Ófi….ittbitotnemalavás!!
BERENCSY: ( Emelt hangon)
Írja, jegyző uram: Aki dicső katonáink bármelyikének, főleg,
ha sebesültnek, enyhet ad azzal, hogy otthont ad neki…
ZSÓFI: Mihály, gondold meg… Ádámnak is szüksége lehet még
valahol egy zugra…
HABÓKOS: ( Békétlenül morog)
/Beszédének a jelentése: A fenébe az egésszel!/
Battyahunafene
BERENCSY:…még ha ideiglenesen is, rövid ideig, dupla adag
petróleumra, dupla adag tüzelőre számíthat. De aki
elszakítaná az édestestvéreket egymástól…
HABÓKOS: ( Elkiáltja magát)
Batttyamán!!
BÍRÓ ANNA: (Beszalad, szakadtas, székely viselet van rajta, átöleli a testvérét, csókolgatja, sír.)
Márton! Édes Márton!!
HABÓKOS : ( Először megdermed, majd meghatottan mormog) )
/Beszédének a jelentése: A szobában elalhatnak együtt./
ÓFI,…aitttyobba..eeeBattyameg! ( Szipog) Ádám…
ZSÓFI: Azt mondja az uram, maradhatnak mind a ketten.
HABÓKOS: ( Erőteljesen rákiált a lányára, Marika boldogan kiszalad.)
Matyka, Matyka… ki!
DIZŐZ (énekel):
DAL
Ne láss meg engem, ha nem szabad!
Ne láss meg engem, ha fáj!
Nézd, a csillagok az ég alatt
úgy ragyognak, mint a virradat
véres harcok után.
Ne láss meg engem, ha penge a fény!
Ne láss, ha nincs remény!
Ne láss, ha gyenge a két karod,
mert most az eget kell lebontanod.
Ne láss meg engem, ha penge a fény!
Ne láss, ha nincs remény!
Ne láss, ha gyenge a két karod,
mert most az eget kell lebontanod.
- Az udvaron
(Két nappal az érkezés után, reggel, Habókos Molnárék udvarán vagyunk. Etetik az állatokat. Mari nagy vödörben vizet visz az állatoknak, felgyűrt ujjú kékfestő ruhában, bekecsben van.)
BÍRÓ MÁRTON: ( Kilép a házból, egy fehér ing van rajta, arra veszi a katonakabátját. Meglátja Marit. Gyorsan odasiet hozzá.)
Marika, segítsek-e?
MARI: ( Kitérően, zavartan)
Ugyan, bírom én!… Magának meglőtték a lábát…
BÍRÓ MÁRTON: Az nem számít.
MARI: (Szórakozottan ránéz)
Az én testvérem is katona, az Ádám.
Olyasmi magas lehet, mint maga.
BÍRÓ MÁRTON: Akkor is, ha kihúzom magam? ( Mutatja.)
MARIKA: No, csak ne gebeszkedjen, mert Ádám ilyen magos!
( Nevetnek, majd elcsendesednek, és mind a ketten lefelé néznek.)
BÍRÓ: (Elfogódottan)
Az az Ádám erős és boldog lehet, mint egy király a mesében…
MARI: Az szegíny, oszt mír?
( Anna jelenik meg egy kosár tengerivel a kezében. Egyszerű fekete ruhában van, előtte egy szürke kötény. Enni ad a tyúkoknak. Figyeli Mariékat.)
BÍRÓ MÁRTON: Mert virágszál mellett növekedett, aki igen
szépséges…
MARIKA: ( Hátralép, csendesen)
Márton, mér mond maga ilyeneket nekem?…
BÍRÓ MÁRTON: Tilos-e az?
MARIKA: (Indulatosan)
Tilos! Ilyet madárdalban kell mondani, de most a föld nem a
madarakat hallgatja, hanem a bombák robbanását.( Kiszalad, fölborítja a vödröt.)
ANNA: ( Megáll Márton előtt) Minden csupa seb.
BÍRÓ MÁRTON: Anna…!?
ANNA:( érkezik) Hány sebet, hány halált akarsz te ?!
MÁRTON: Én egyet se, ha nem kérded is!
ANNA: Akit szerelemmel szerettek, halott, aki szerelemből született,
halott… Nem láttad-e a szemeddel Ilonkát….? Hát mondod-e,
mit akarsz te itt?
BÍRÓ MÁRTON: Mondom én: életet. ( Anna nézi, majd elmegy. Egy pillanatra elsötétül minden.)
- Hazafelé a rétről
( Pilla és Marika labdázik a réten. Ugyanaz a ruha van rajtuk, mint előbb. A történet az előbbi történetük folytatása. Pilla kosara a földön, alma és körte van benne.)
KICSI MARI: Mit csináljak én azzal a palásttal?
PILLA: Arra kell borítani, kicsi Mari, aki fázik.
KICSI MARI: Tényleg léteznek manók a réten?
PILLA: Tele van velük a rét. Aztán meg ne akard őket fogni!
KICSI MARI: Miért?
PILLA: Mert az fog meg téged. ( Leteszi a labdát, átöleli a kicsi Marit.)
Ha nem tiszteled a szabadságát, ő se fog tisztelni téged. De ha
szépen hagyod, tele ültetik a rétet virágokkal, olyan
gyönyörűekkel, hogy a császárnak sincs olyan, azokkal csalják
oda a tündéreket, akikbe halálosan szerelmesek.. ! ( Felveszi a
kosarát és a labdát. Egy almát vesz elő, azt mutatja a
gyereknek, majd a kezébe adja. ) A szépség, a szabadság és a
szerelem az egy növény, bármely oldalról metszed, pusztul az
egész. ( Kézen fogja Marit, lassan sétálnak kifelé.)
MARI: (A kapott almát nézi.)
Ez nem csak olyan mese, keresztanyám…?
PILLA: Mondanék-e én neked olyat, ami nem igaz?
Sose felejtsd el ezt a rétet, Marika..! ( Kiszaladnak nevetve.)
DIZŐZ (énekel)
DAL:
Micsoda rét!
Micsoda pazar virágú rét!
Micsoda szivárványos rét mellett fut az utunk,
Mindig csak mellette futunk,
mindig mellette rohanunk…
Micsoda rét! Milyen pazar virágú rét,
Talán egyszer odajutunk..
A rétbe belefut majd az utunk…
Tündérek várnak,
Gyerekkorunk.
Szépséges álom,
gyerekkorunk.
Egyszer majd oda eljutunk,
A rétbe belefut majd az utunk…
A rétbe belefut majd az utunk…
- A kiskert
(Az érkezés után két nappal, délután. Habókosék virágoskertjében vagyunk. Pilla rózsát ültet. Nagy kék kötény van előtte, a kezében locsoló, mellette gereblye. Éppen végzett az ültetéssel.)
GÁBOR: (Érkezik, sötétkék nagy kötő van előtte, feltűrt ing, a zakó a hátára vetve. Figyeli Pillát, majd lekezelően megszólal.)
Novemberben rózsát ültetni…?!
PILLA: ( Hátra sem néz rá.)
Magának is jó napot, Gábor! Most a legjobb.
A legszebb rózsákat mindig novemberben ültetik.
GÁBOR: Gondozhatnád most az én kertemet is, Pilla.
PiILLA: Hát azt gondozza majd az új felesége, Gábor. Nincsen foltozni
való cipő megint?
GÁBOR: Mindig ez az évődés…mindig ez vót… Én annak idején
megkértelek téged szépen, ahogy illik, keresztapámékkal.
PILLA: Megkértél Gábor, és nem mentem. Nagyon régi történet ez.
Nagyon. Szép életed volt a feleségeddel.
GÁBOR: ( Agresszívan) Igen, nagyon szép életem volt. Nagyon! Csak
olyan beteges volt…
PILLA: Túlságosan szigorú voltál vele. Pedig szegény majd összetörte
kezit-lábát, annyira kereste a kedvedet.
GÁBOR: Kódus szülei vótak szeginynek, .de jó feleség vót. Nagyon is
jó!
PILLA: Jolánka engedelmes asszony volt. Neked olyan kell, én nem
vagyok engedelmes, a magam világát élem. Mire kellettem
volna én neked? Én már csak ilyen betörhetetlen nőszemély
maradok.
GÁBOR: ( Indulatosan) Mert sose tudtad elfelejteni azt a Szekerest,
azt a semmirevalót, azt a kocsmazenészt! Éhen haltál volna
mellette! Az csak a hangszerét szerette! Tígedet nem! De te
nem felejtetted el!.. Nem… Sose..jársz a sírjához…tudom…
De kerülhetek én még a te családodba… Majd fogsz
csodálkozni, majd … majd… ( Elmegy)
PILLA : ( Megáll a munkával, fürkészően néz utána.)
Nocsak…
- A levél
TÓNI: ( Futva érkezik, kigombolt kabátban, kezében egy levelet lobogtat. Már messziről kiabál.)
Mihály bátyám!! Mihály bátyám! Marika! Zsófi néném, Zsófi néném, Pilla! Tábori lap! Tábori Lap!
( Beszalad Marika, Zsófi kezénél fogva húzza az urát.)
PILLA : ( Előre szalad, izgatottan nézi a lapot.)
Oh, Istenem, tábori lap!
ZSÓFI: Tábori lap!?
TÓNI: Ááádámtól.
ZSÓFI : ( Türelmetlen bosszúsággal)
Kitől mástól?!
PILLA: ( Könyörgő hangon.) Hadd nézzem meg!
TÓNI: Tessék.
ZSÓFI: (Kikapja Pilla kezéből, magához öleli.)
Jaj, nekem add ide! Én vagyok az anyja! Ádámkám! Nézd, Mihály! Levél! Marikám,
levél! Az én Ádámomtól!
HABÓKOS: ( Méltatlankodva mutat magára) Mijakijé..
ZSÓFI: Ádám írt! Ádámom. Jó, a téd is…! Írt! Írt!!!!Él, él! Marika,
olvasd!
HABÓKOS MOLNÁR: Matyka, Matykaooooo!!!!
MARIKA: ( Olvas)
Drága Szüleim! Tudatom veletek, hogy jól vagyok.
PILLA: Jól van, hála a Mindenhatónak!
ZSÓFI: Jól van! Jól van! ( Megcsókolja Tónit.)
Hallod, Mihály? Nem hallod. Mondom: (mutatja) jól van!
PILLA: Ádám jól van! Egészséges!
HABÓKOS MOLNÁR:( Bólogat, nevet) Aaaa..HaahhaÁám! Áám!
MARIKA: Énmiattam ne aggódjanak, mert én feltalálom magam
mindenhol. Hogy ezt bizonyítsam maguknak, elmesélek egy
velem megesett történetet. Most, hogy tartunk a frontra,
találkoztam egy békéscsabai cipésszel, aki sült nyulat hozott,
megmutattam neki az édesapámtól kapott kicsi bicskámat.
HABÓKOS MOLNÁR: ( Mutat magára) Bityka.. a Bityka ..éééébityka
ZSÓFI: (Habókosnak) Jól van mán! Jól! Olvasd!
MARIKA: Igen tetszett neki. Így azt elcseréltem a sült nyúlra. Nagy jót
ettem belőle. Ebből is láthatják édesanyámék, hogy nincs
mit félteni engem, mert én feltalálom magamat. Ölelem
mindannyiukat: édesanyámat, édesapámat, Marikát.
Marika, segíts szegény szüleinknek mindenben! Még egyszer
csókolok mindenkit. Szerető fiuk: Ádám.
HABÓKOS Molnár: Éééé!!! Ófi !Matykaééééé!
Zsófi: Oh, Istenem! Oh, Istenem..él… él!!
PILLA: Él, Istennek hála!
ZSÓFI: Hát ezt mondom!
MARIKA: Édes bátyám él, él! (Forognak négyen, táncolnak.)
KATONA (énekel)
DAL:
Tépett pillangó száll, vihar közelít,
mented-e a szemedben a fényt?
Mented-e még az éjszakában, pillangó,
mented-e a haldokló reményt?
Elviszed-e még szárnyaidon
égi magasba,
elviszed-e az örömünk?
Égi pillangó száll, vihar közelít.
Összetört szárnyú ég alatt
te üzend meg, hogy minden örök!
- A temetőben
/A megérkezés negyedik napján vagyunk, a nánási temető kertjében.
Néhány fekete ruhás (székely és nánási viseletes) ember megy át a
színen, közülük lép elő Tóni a szokott ruhájában, vállán tarisznyával./
TÓNI: (Csendesen) Most temetik Jolánkát… Hát én csak azt mondom…vigyázhatott vóna ez az okos világ jobban arra a kisjányra, hát az
biztos, hogy nem bántotta Szerbiát, sem Romániát, sem a ….
Ferenc…Ferdinánd főherceget, sem Chotek Zsófia
főhercegnét… De azért megkérdeztem a Bíró Mártont, hogy
hát bántotta-e űket? Hát azt mondta, hogy nem, de
megkérdezte, hogy ennek a Marinak van-e udvarlója…
Mondtam neki, hogy nincsen, de ha lenne se sokáig ílne, mert a
Habókos Molnár Mihály uram, az apja, úgyis keresztülszúrná a
vasvillával, mert annak úgyse jó senki. Hát csak nézet rám az a
székely katona, azzal a ződ szemivel, és azt mondta, hogy az
szép halál lenne, szebb, mintha a románok lövik keresztül. Mit
akart ezzel mondani? Mondtam neki, hogy a halott ember
mindig csúnya, nekem elhiheti, mert láttam már néhányat…
Ezért is van az, hogy én ílni akarok, mert így vagyok szíp.
( Belenyúl a tarisznyájába, enni készül.)
Marika: ( Érkezik, fekete kendő van a vállán, alatta fehér ing és sötét szoknya. Meglátja Tónit, és odamegy hozzá, aki ettől nagyon boldog lesz.)
Tóni, Tónikám milyen világ ez? Ki védi meg itt a gyengét?
TÓNI: (Boldogan)
Én megvédeném, az életem árán is!!! ( Eszébe jut valami, belenyúl a táskájába, kiveszi a cipót, és Marika felé nyújtja) Cipó…
MARIKA: Köszönöm, nem kérek.
TÓNI: ( Elképedve)
Nem?!…
MARIKA: Nem. Most nem.
TÓNI: ( Visszateszi cipót, és kissé megigazítja a ruháját. )
Nem akar férjhez menni, Marika?…
MARIKA: Ugyan kihez?
TÓNI: (Lelkesen)
Hát …énhozzám… Én elvenném… Marika meg sütne nekem
cipót, adna szilvalekváros kenyeret…
MARIKA: Még csak az kellene! ( Elneveti magát)
TÓNI : ( Lehajtja a fejét.)
MARIKA: ( Szeretettel, engesztelve) Tónikám, én szeretlek, és mindig
adok majd szilvalekváros kenyeret neked, meg cipót is, de
nem leszek a feleséged.
TÓNI: Biztos.?
MARIKA: Egészen biztos.
TÓNI: ( Sután elindul, majd visszafordul)
Hát, akkor… Mert mást szeret?
MARIKA : Mást.
TÓNI: ( Magyarázza magának)
Mást, nem engem. ( Elképedve ) Mást..?! Én ezt nem értem…(
kimegy.) Nem értem. Mást…?
- Anna
ANNA: ( Jön, fekete ruhában, szigorú tekintettel. Marika átöleli.)
Ebben a világban tilos a szeretet, mert az csak fáj, nem engedi
a világ az ilyen érzést… Most is úgy fáj a föld, hogy alig bírja el
ez a nagy mindenség azt kicsiny koporsót… ( Márton érkezik.)
Most szakítanak szét mindent, tudod-e te ezt, Márton? Anyát
a gyerektől. Legényt lánytól, leányt a szerelmétől. Világot,
országot vágnak most darabokra. Tilos a szerelem, tilos az itt,
bárki mást is mondana bennünk…
BÍRÓ MÁRTON: Miket beszélsz, Anna..?
ANNA: ( Ránéz mind a kettőjükre, majd Marira mutat.) Hát nem
érted?! Csak a halált, csak a fájdalmat adod oda neki!! ( Elszalad.)
- A vágy
MÁRTON: ( Csendesen, félve néz Marira.)
Zavart szegény… Nagyon szerette Ilonkát, meg az urát is,
szerelemmel, első gyermeke volt az Ilonka.
MARIKA: Tudom.
MÁRTON: ( Belenyúl a zakója zsebébe, és óvatosan elővesz valamit.)
Ezt a virágot neked hoztam.
MARI: Hát a gyökere hun van?
MÁRTON: Az nincs neki… Festett.
MARI: ( Kibontja, a tenyerébe veszi, és elbűvölve nézi.)
Üvegvirág, de szép…! És milyen törékeny! Festett virág…
BÍRÓ MÁRTON: Sose hervad el…
MARI: Csak eltörik…darabokra… ( Vissza akarja adni.)
MÁRTON: ( Visszatolja a lány kezét.)
Ha vigyázol rá, nem.
MARIKA: ( Nézegeti az ajándékot)
Igazat beszélt, Anna, Márton…
MÁRTON: Benne csak a fájdalom beszél.
MARIKA: Mintha a mi életünket is eltemetnék a kicsi Ilonkával… a
háború… Hiába áll itt, ez is csak azért van, hogy jobban fájjon.
Mert úgyis elmegy, ahogy Anna is mondja. Maga ott
magában… én meg itt magam… Jól van ez így. Az Isten
minket olyan világba teremtett, hogy nekünk nem szabad
szeretni…
BÍRÓ MÁRTON: ( Hevesen)
Dehogynem! Miket beszéltek, miket beszélsz te is?!
Szeress engem, Mari…! (Megöleli, Mari válláról leesik
a kendő.)
MARI: ( Ellöki magától.)
Templomi hirdetés, házasság nélkül?
BÍRÓ MÁRTON: Nincs rá idő… Holnapután vissza kell mennem, de ha
életben maradok, csak te lehetsz az én édes párom,
senki más… Lehet, hogy holnapután meghalok…
MARI: Hát az én tisztességem, azzal mi lesz?! Az is halljon meg
magával?!
BÍRÓ MÁRTON: Szerelemmel szeretni tisztesség, Marika! Az a
tisztesség… Mi lesz azzal a világgal, amely úgy kezdődik,
hogy ölni szabad, de szeretni nem ? Marika, annak a
napnak a szeme most bennünket figyel, kicsi Mari.. (
Újra átöleli.)
MARI: Ha nem sír, amikor idenéz, hát akkor csak nízzen! Hagyjon
engem, Márton..! ( Ellöki magától. Tóni érkezik, nézi őket.)
Hagyjon mán el…!
HABÓKOS MOLNÁR: Matttyka, Matttyka..!!
TÓNI: Marika! Idesapád szól…
MARI: Édesapám belehalna, ha én magát szeretném. Megyek,
édesapám, megyek…
TÓNII: ( Szomorúan)
Hát, akkor… magát sem szereti… Még magát sem… ?
Pedig maga katona… és… normális.
MÁRTON: Az.
TÓNI: Akkor ez mán a világ vége.
MÁRTON: ( Ránéz)
TÓNI: Akkor itt mán nincsen rend, nincsen.
MÁRTON: Nincsen.
TÓNI: Na, ne álljon mán itt, adok cipót magának, még meleg,
Kovácséktól kaptam. Marikának akartam adni, de nem kellett
neki, most magának adom. Ez az élet..Úgy híják nálunk a
kenyeret. Ez most az élet…
MÁRTON: Nem kell, Tóni, tedd el..
TÓNI: Ez sem kell senkinek sem, csak nekem… nekem kell, nekem,
a tagyinak…. Hát mi lesz itt?
- felvonás
A DIZŐZ énekel, miközben lassan felmegy a függöny. Tóni áll középen tanácstalanul.
..
DAL
Megszületett
a halál szívében született
szerelem,
megszületett.
Hát ennyi jutott nekem:
üvegvirág,
festett szerelem.
Életre hogyan lehelem?
Életen túl is keresem.
Én szerelmem:
Üvegvirág szerelem.
Hát ennyi jutott nekem…
A világot által nézhetem…
Üvegvirágon át nézhetem.
Illatát hányszor képzelem?
Életre hogyan lehelem?
Élővé hogyan tehetem?
Apró, szilánkos szerelem.
Életre hogyan lehelem?
Üvegvirág, szerelmes életem…
- Kilátástalanság – halál
(Habókos Molnárék kertjében vagyunk, egy hónappal a menekültek érkezése után. December eleje van. Tóni ácsorog fázósan a kerítés mellett tanácstalanul, még a megszokottnál is rendetlenebb az öltözéke. Habókos háttal ül egy kivágott tönkön.)
TÓNI: Én nem akartam elvinni azt a tábori lapot, mert olyan nehéz
volt. Látszott, hogy valami komor értesítés. Kereszt volt rajta
és fűzfa, meg gyászcsík, meg a magyar királyi címer. A habókos
Molnár Mihály uram egy szót sem szólt, amikor meglátta, csak
leült a fatuskóra, amit Ádámmal vágtak ki még tavaly. Azóta
nem akar onnan felállni… Elég lett volna a címer is. Miért kell
ennyi mindent rányomtatni arra a lapra? Miért? Milyen világ ez?
Csak pazarol. pazarolják a festéket. .. Pazarolják… pazarolják…
Csak pazarolják azt a festéket…csak pazarolják…!!
( Zsófi érkezik Marikával, lapáttal és taligával. Zsákokat tolnak.) ZSÓFI: (Indulatosan, Tóni felé.)
Menjél innen, te varjú!
( Tóni elszalad)
MARIKA: Hagyja el, édesanyám, mit tehet az…arról…
ZSÓFI: Te meg menj a dolgodra! Adtál már vizet az állatoknak?!
Mert apád nem ad, hetek óta nem ad. Mindent magamnak
kell csinálni.
MARIKA: Megyek már, édesanyám, csak ne veszekedjen megint
idesapámmal.
ZSÓFI: Legalább az a Bíró Márton ne ment volna vissza frontra, az
lenne itt, az legalább segítene, de az is elment a háborúba, meghalni. ( Marika leteszi a zsákot, leroskad…)
ZSÓFI: Na, jól van már, bolond az én fejem is. Megbolondít ez a sok
férfi dolog… Hát elment, hát elment… Hát ő katona.
De…vannak itt még férfiak. No, menjél, nézd meg a lovakat,
itasd meg őket! Az is kincs, hogy még megvannak. Tudom,
hogy szereted őket, ők is téged, egészen hozzád szoktak, na,
menj, kicsim… menj, dolgozni kell. Élni kell… Élni kell….
ZSÓFI: ( Habókos felé indulatosan)
Hát meddig akar maga itt ülni..? Ádámmal vágták ki ezt a fát.
Meddig akarja itt gyászolni?!! Magára fagy itt ez a
tél! … ( Dacosan) Marinak megkérték a kezét…
HABÓKOS: (Ránéz, aztán vissza maga elé.)
ZSÓFI: Mán ez se érdekli? ! A jánya!!!!
HABÓKOS: (Lehajtja a fejét.)
- A hír
( Marika, Anna, Pilla érkezik, szerszámokkal, vödrökkel, zsákokkal. )
ZSÓFI: Marika, megkérték a kezedet.
ANNA: ( Letesz egy kosarat Marika elé , ránéz.)
Ki a kérő?
ZSÓFI : Bodók Gábor, a cipész…
PILLA: ( Elképedve) Kicsoda? ! Te jó ég!
ZSÓFI: Úgy döntöttünk, ideje férjhez menned…
HABÓKOS: (Erőtlenül feláll, Zsófihoz lép, majd legyint.)
Ófi..Matyka..ahhh.. ( bemegy)
PILLA: Úgy döntöttetek?! Te döntöttél úgy…
ZSÓFI: Ha én, akkor én!!
Nem bírom már a hallgatását. Hát nézd meg, a testvéred itt
gubbaszt… Anna, én, te meg Marika visszük a gazdaságot. Hát
ki bírja ezt sokáig?!
ANNA: ( Zavartan, Marikára nézve)
Én szívesen.
PILLA: Magához tér majd. Idő kell neki. Ne bomolj, Zsófi!
ZSÓFI: Idő?! Addigra én halok meg. Élet kell! Élet…! Most Mihályt az
unoka gyógyítaná meg! Az unoka…
PILLA: Mihályt…az unoka?! Zsófi, mi van veled?
ZSÓFI: ( Idegesen hadar.)
Az, majd attól életre kel. ( Futólag Marikához) Azt akarjuk,
hogy ne búslakodj, mert Ádám is ezt akarná.
PILLA : Te akarod, Zsófi! Csak Te! Anna…?
ANNA: ( Zavartan)
Mit mondjak én? Hát ki vagyok én itt? Itt csak a Marika
beszélhet.
PILLA: Marika?
ZSÓFI: Miért kell neked mindenbe beleütni az orrod?!
ANNA: ( Csendes éllel)
Te döntöd el, hogy kit akarsz, vagy kire vársz. Igaz-e, Marika?
MARIKA: (Lehajtja a fejét.)
PILLA: Hát persze. Ő dönt, és jól dönt, mert ő az én keresztlányom.
ZSÓFI: Én szültem a világra, Pilla!
MARI: ( Tétován)
Bodók Gábor?
ZSÓFI: Az, cipész, a Bodók Gábor.
ANNA: Az a sánta?
PILLA: Az… Annak nemcsak a lába sánta…
ANNA: Az ember ahhoz megy, akit szeret…
PILLA: Nem muszáj hozzá menned, ha mást szeretsz…
ZSÓFI: ( Élesen)
Azt te meg honnan tudod?!
PILLA: Színt kell vallanod, Mari!
ZSÓFI: Őt nem viszik el katonának. Nem leszel özvegy, mint…
ANNA: Ezt én nem hallgatom.(Bemegy.)
PILLA: Bíró Márton még él!
ZSÓFI: Az élet itt kell! Itt, most! Én se bírom, az apja se! Gábort nem
lövik le, mint Ádámot, ő élni fog.
MARI: Mikor lesz a lakodalom?
ANNA: Marika?
PILLA: Marika!
ZSÓFI: Marika! ( Boldogan megcsókolja.) Megyek, megmondom
Mihálynak, itt esküvő lesz! Élet lesz, élet…! Megyek,
megmondom neki… Esküvő!
PILLA: Mari, Marika…
MARI: Meg kell elégedni azzal, amit az élet ad…muszáj… Én nem
tudnék özvegy lenni Bíró Márton után… abba én belehalnék…
Úgy látszik, ezen a földön muszáj ölni. Mártont megölhetik a
fronton, én meg megölöm ideséket idehaza, ha magamra
gondolok… Mit tegyek? Keresztanyám? ( Pilla visszafordul.)
PILLA: ( Fagyosan) Én nem tudom, hogy mit kellene tenned. Csak azt tudom, hogy az ember nem hihet egyszerre a halálban és az
életben is. Neked kell eldöntened, hogy merre fordítod az
arcod.
MARI: Mit mondanak most a manók a réten?
PILLA: A manók ? Most hallgatnak… Hallgatnak… Nem tudják merre
fordul az ember, a halál felé, vagy az élet felé… Ők is téged
figyelnek, kicsi Mari… Téged.
KATONA ( énekel)
DAL
Életünk… mire épül az életünk?
Szépséges szerelmes életünk
ugyan kié?
Kinek adtad magad oda?
Kivel fekszik az éjszaka?
Kié vagy, kié vagy, mondd, kié?
Egy esélyt!
A lehetetlennek adj esélyt!
Mikor sötét az éjszaka,
Mikor nevet a fekete,
Te adj egy esélyt!
A lehetetlennek, a mesének, a sohasem voltnak adj esélyt!
Ha minden sötét,
Talán megváltozik az éjszaka…
Ha te leszel, te magad leszel az esély…
- Utca
( Mariék utcája. A színpad előtt Bandi botorkál át részegen, utána Tóni, aranygaluskával a kezében. 1917. január eleje.)
BANDI: (Részeg. Ünnepi ruha van rajta, rendetlenül. Kigombolt ing, ami kilóg a nadrágjából, kezében borosüveg. Erősen koncentrál, énekelni szeretne, nagy szívbéli indulattal.)
Hejde..e…Minek tur..… nemmtuom.. Hejde..e…Minek tur..…
nemmtuom..Hejde..e…Minek tur..… nemmtuom.. de minek…
nek az,, minek turbékoltok… hümhüm..
TÓNI: (Érkezik. Ruházata most rendezett. Vállán tarisznya. A kezében lévő aranygaluskát nézegeti, majd elteszi.)
Égetett tortát adtak, meg aranygaluskát, de nincs kedvem az
evéshez… Úgy összeszorult ez a világ. Molnár Mari háromszor
sírt, meg még egyszer. Háromszor hirdették ki űt a
templomban a sánta cipésszel, a Bodók Gáborral. De a
nagytiszteletű úr azt mondta Marinak, hogy ha asszony lesz,
akkor már ne sírjon. Az meg még jobban sírt. Ez azért nagyon
nincsen rendben, hogy egy jánygyerek így nem tartja
tiszteletben a nagytiszteletű lelkész úrnak a szavát. Az
nagyon nincsen rendben, mert az nem illendő dolog. Ez a
Mari nem tudja az illemet.
- Lakodalom
(Mariék tisztaszobájában vagyunk. Marit öltöztetik menyasszonynak az asszonyok: Zsófi, Bori, Anna, Pilla. Marin földig érő fehér ruha. Már csak igazgatják rajta a ruhát. Gábor a szobában járkál. A templomi esküvő előtt vagyunk. A szomszéd helyiségből lakodalmi zene szűrődik át, tánc zaja, behallatszik a csujogatás.)
Férfi hang:
Ez az utca itt de széles,
A menyasszony nagyon kényes
Úgy fekszik a legény alá,
Mint a nyúl a bokor alá.
BORI: Na, ebben a világban megnőtt a férfi értéke… Mindegy, milyen, csak férfibül legyen, mert megfogyatkoztak.
Asszonyhang:
Ez a leány kerekfarú.
Hozzá jár az egész falu.
GÁBOR: Milyen soványka ez a Marika. Fel kell hizlalni. Egy asszonyon
legyen mit fogni. Szegíny megboldogult Jolánkám olyan szíp,
derék asszony vót.
BORI: Hát majd felhizlalja. Jól fizet a cipész szakma még ebben a
nehéz világban is.
FÉRFI HANG : Szép ződ ágra mász a hernyó, Szíp asszonyból lesz a ringyó
( Két fiatal boldogan beszalad, majd nevetve kiszalad)
FIATAL LÁNY: Jaj, bocsánat… ( Kiszaladnak)
BANDI: (Belép, mintha a menyasszonynak énekelne.)
Hejde..e…Minek tur..… nemmtuom.. Hejde..e…Minek
tur..…nemmtuom.. Hejde..e…Minek tur..… nemmtuom..
de minek… nek az,, minek turbékoltok… hümhüm..
minek.. nem jó…
ZSÓFI: Menj már innen, Bandi, itt a menyasszonyt öltöztessük!
( Bandi kimegy.)
BANDI: Ja…
GÁBOR: Alig bírom a megrendeléseket, Bori néném, alig… bakancs,
csizma,a frontra…
GÁBOR: De meg is kell ám a krajcárt becsülni. (Mari ruháját nézi.)
Sokba kerül ez a lakodalom, sokba…ez a ruha…
MARI: (Ráüt a Gábor kezére.)
(Csend.)
(Mindenki nevet.)
NŐI HANG Csujogatós:
Piros pohár, méreg benne,
Igyál irigyem belőle,
Törjön a nyavalya tőle!
ZSÓFI: …A biztos élet és a tisztesség mindennél elébb való. Ebben a
szörnyű világban kell a biztos pont, a támasz, kell, hogy családod
legyen, hogy férjed, Marikám…
BORI: Én se szerettem soha az uramat, oszt még mindig megvagyunk.
Megszoktam. Majd megszokod te is.
ZSÓFI: A szerelem fura jószág, oszt hamar elillan. Jobb a biztos a
bizonytalannál.
GÁBOR: Jó helyen leszel nálam, Marika. ( Pilla érkezik Annával,
fekete ruha van mind a kettőn. Kezükben hoznak néhány
szalagot.)
Az én szegény megboldogult feleségem, a Jolán, a
rántásnál a lisztet mindig halvány barnára pirította, oszt
csak kevés ideig tartotta rajta a paprikát.
Nálam hétvégén mosás nincs. Jolán, az én megboldogult feleségem, mindig kedden
tartott nagymosást, de a ház fődjit minden nap fellocsolta,
homokozta, az addig nem feküdt le… A Jolán…
PILLA: ( Élesen.) Elég lesz mán az udvarlásból, Gábor! Még
öltöztetnénk a menyasszonyt.
GÁBOR: Jól van, na, őtöztessík csak, majd én meg levetkőztetem…
hehehehe ( Kimegy.)
BORI: ( Álságosan Marihoz)
Nagyon derék ember ez a Gábor… Hogy
szerette ezt a Jolánt, pedig az olyan félküllős volt. Hozzád
képest biztos..!
PILLA:( Indulatosan)
Menj ki te is!
BORI: Hát én csak jót mondtam, pedig… ( Sértődötten kimegy.)
ZSÓFI: Hogy te mindenkit kiküldesz! ( Kimegy Bori után.)
MARI: ( Sír)
PILLA: Te meg mit bőgsz!? Bíró Mártonnak vissza kellett mennie.
Nem maradhatott Nánáson, háború van. Anna, add oda neki
azt a keszkenőt! ( Kimegy.)
MARIKA: Jaj, Anna, Anna, édes Anna… (Öleli, és sír.)
ANNA: ( Csendesen lefejti magáról Marika kezét.)
Te eltemetted az én testvéremet, pedig az még meg sem halt.
Az én vállamon te ne sírj…!
Zene szól, amely a nyári hangulatot idézi.
- A villám
(Pilla és Marika sétál hazafelé a rétről, a már ismert nyári ruhában, kézen fogva, a színpad előtt.)
KICSI MARI: Amikor belecsap a villám a fába, meghalnak-e rajta a
manók?
PILLA: Oh, dehogy, hát azok tudják a vihar gondolatát, oszt jó előre
biztos helyre mennek.
KICSI MARI: Hát az ember?
PILLA: Az ember…még a maga gondolatát se ismeri, nemhogy a
viharét…
KICSI MARI: Ha nagy leszek, én ismerni fogom ám a vihar nyelvét,
keresztanyám, úgy, mint a magyar nyelvet… bizony…
- Lázadás
A tisztaszobában vagyunk. Mari középen áll.
MARI: ( Leveszi a fejéről a fátylat, kiabál.)
Édesapám, édesanyám, Gábor, jöjjenek csak be!
( Egyszerre szalad be mindenki: Zsófi, Habókos, Gábor, Bori, Anna, Pilla.)
GÁBOR: Na, mi van mán?!
ZSÓFI: ( Magával hozza az urát.)
Miért kiabálsz, te lány?
HABÓKOS: ( Hangtalanul megáll, nézi a lányát meg Gábort.)
MARIKA: Énrám ne adják tovább ezt a menyasszonyi ruhát, mert ezt a
ruhát én el nem viselem. Menyasszonyi ruhát csak egy
emberért veszek fel majd, és az a Bíró Márton.
ZSÓFI: Megbolondult ez a jány?
HABÓKOS MOLNÁR: Mijajány?
ZSÓFI: ( A férje felé ) Ehhh..
BORI: Ezt nem lehet megtenni a világgal!
GÁBOR: ( Felháborodva)
Az én költségeimet meg kell téríteni!
Ilyet Jolánka sose tett volna!!
ZSÓFI: ( Kétségbeesve)
Hát mit teszel te velünk, mit teszel te a szüleiddel? Ekkora
szégyent, ekkora botrányt…!
BORI: ( Csóválja a fejét)
Ez nem tisztesség, Marika, nem tisztesség!
MARIKA:( Erőteljesen)
De szeretetlenül élni, megszokásból, kötelességből ágyba
bújni egy tányér levesért, meg a biztonságért egy
idegennel, az maguknak tisztességes, ugye? Mert azt
mondják, és én is elhittem, hogy ilyen az élet. Ez az élet.
De már nem hiszem, mert én nem félek. Ebbe a házasságba
mindenki belepusztulna, akkor is fenn járna főd tetejin.
BORI: Na, ez a jány most miről beszél?..!
MARI: Az élet az öröm, szerelem!
BORI: Megbolondult.
MARI: Nem félek sem a fájdalomtól, hogy meghal Bíró
Márton, sem az örömtől, hogy élni fog. Én őhozzá tartozom,
mert ez a világ rendje.
Bocsásson meg, Gábor, de nem lehetek a felesége, mert
akkor megállna a föld.
GÁBOR: Még hogy megállna! Megállna?! …Elment az esze!!
BORI: Mondom, hogy megbolondult!
Zsófi : (Készül pofonütni)
Hát erre neveltelek?!
HABÓKOS: ( Előrelép, erőteljes hangon)
Ófi, Ófi! ( Lefogja a Zsófi kezét)
Matyka…
ZSÓFI: ( Elképedve)
Nézd, Bori…Marinak ad igazat…nézd, Marinak…?!
BORI: Nahát…
MARI: Én már nem félek a világtól, csak attól, hogy elveszek benne.
GÁBOR: ( Kiabál.)
Az én költségeimet meg kell téríteni!! Ilyet velem egy kis
kurva nem csinálhat!
HABÓKOS: ( Magából kikelve)
Kuuúúú?!!!!! (Megfogja Gábor ingét.)
GÁBOR: A költségeimet meg kell téríteniii!!!
( Habókos kiviszi a kiabáló Gábort.)
ZSÓFI: Na, ez meggyógyult.
BORI: Ez meg…
PILLA: ( Habókosék után kiált.)
Majd én állom a költségeket. ( Elneveti magát. Anna érkezik, megöleli.)
ZSÓFI: ( Kétségbeesve)
Mi lesz veled így, Mari?
BORI: Mit szól majd a világ ..?!!
Bandi érkezik. Elképedve néz kifelé. Látszik, hogy mindent látott.
BANDI: Na, hogy ezzel lesz tele Nánás, az megint biztos…
Megtaláltam a dalt: Hej, de minek turbékoltok
orgonavirágok…
BORI: Vadgalambok…
Bandi: Mi van velük?
Bori: Mindegy az mán…
ZSÓFI: ( Aggodalmasan néz kifelé.)
Oh, Istenem!
BORI: Boldogság?!! Hol?!!
HABÓKOS: ( Bejön, Zsófit megfenyegeti a kezével)
Ófi! Ófi!
(Átöleli Marit)
MARIKA: A boldogság pontosan ebben a világban kell, mert ez a
miénk…
PILLA: (Megfogja Mari kezét.)
Bátor lány vagy, kicsi Mari!
- Az esküvő
(Orgona hangja szól.
Távolsági esküvő, két szertartással, két helyszínen: a vőlegény a fronton. 2017. február környékén. A menyasszony a nánási templomban. A színpad két szélén állnak. A távolban robbanások zaja hallatszik.)
(Fronton)
PAP : Akarod-e feleségedül Molnár Máriát?
BÍRÓ MÁRTON: Akarom
( Nánáson)
PAP: Akarod-e férjedül Bíró Mártont?
MARI: Akarom.
PAP: Amit Isten egybeköt, ember nem választhatja szét.
Istenünk, az örök Atya, őrizzen meg benneteket egyetértésben és kölcsönös szeretetben, hogy Krisztus békéje töltse el lelketeket, és otthonotokban mindig megmaradjon!
( Fronton)
PAP: Legyetek áldottak gyermekeitekben!
Zene szól: az a nyári zene, amit már hallottunk.
22+1 . Új kezdet
Az 1920-as évek elején járunk. Kézen fogva érkezik Bíró Márton és a Kicsi Mari. Sétálnak a rétről hazafelé. Marikának mezei virág van a kezében, Márton könnyű fehér ingben.
KICSI MARI: Édesapám, Gyergyóditró szép falu?
BÍRÓ MÁRTON: Szép bizony, egyszer majd megmutatom neked.
Elviszlek téged is és édesanyádat is… Egyszer
elmegyünk együtt haza. Jó lesz-e?
KICSI MARI: Jó bizony…
A nyári zene szól.
Marth P. Ildikó a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Üvegvirág (amochdesign.hu)
Ezek is érdekelhetik!
Zatyko-Zana Annamária: Aylides (részlet) →
Noszek Barbara versfordításai →
Keszi Bálint: Hideg csempék (Két vers) →
