Mondd meg nékem, merre találom…

Voltjelen

október 11th, 2019 |

0

Diószeghy László: 325 éve történt az utolsó tatárbetörés Székelyföldre

 

Az Ojtozi-szoroson át törtek be Batu kán seregei 1241-ben. Az 1241-1242-es nagy tatárdúlástól az 1694-es tatárjárásig, Székelyföldre minden évtizedben voltak kisebb-nagyobb tatárbetörések. Amikor, például a krími tatárok valamiért elégedetlenkedtek – nem ritkán fordult elő –, az egyik kézenfekvő megoldás az volt, hogy a porta engedélyezte a betörést Erdélybe fosztogatni, rabokat ejteni.
A régióban alig találni templomot, amelyet abban az öt évszázadban ne dúltak volna fel.
1694. február 13-án a bucsáki tatárok mintegy 350 fős felderítő-portyázó csapata tört be Felcsíkra a Gyimesi szoroson keresztül. Kikémlelték a terepet, körülményeket, majd visszahúzódtak. Február 15-én már vagy 12.000 fős sereg rohanta meg Felcsíkot. Csíkszentdomokostól – Csíkszentkirályig rabolták végig és égették fel a vidéket, a védekezni próbálókat, ellenállókat legyilkolták. A szakírók mintegy 7000 főre becsülik a rabságba hurcoltak számát. Úgy tudni, hogy Csíkszentmihály mintegy ezer lakosából csak vagy heten menekültek meg a rabságtól.  A Csíkszentmihály és Csíkszépvíz közötti Cibrefalvát teljesen elpusztították. Napjainkban az egykori települést csak a helységnév őrzi.
A tatárok gazdag zsákmány reményében a csíksomlyói templom és ferences kolostor kirablására is indultak, ami némi furfanggal és találékonysággal akkor megmenekült. Azonban Mirza tatár kán fia, a csíksomlyói sikertelenség után Alcsíknak fordult, de az ottani falvak lakosai a zsögödi szorosban sikerrel vették fel a harcot a tatárokkal, és még a kán fia is elesett.
Az eltelt hosszú idő ellenére a sok évszázada történtek máig élénken jelen vannak Székelyföldön, ahol – hála Istennek – napjainkban is elég erősen ragaszkodnak hagyományaikhoz az emberek. Többek között azok adják a székelyek varázsát. Rengeteg érdekes történet, legenda maradt fenn. Ahogy lenni szokott főleg a falvakban az idősebbek tudnak és mesélnek a régmúltról.
A történelem viharai során a székelyek sokat kellett csatázzanak különböző ellenséggel, különösen véres volt az 1661. és 1694. évek tatárok elleni harc.
A székelyek sokszor eredményesen küzdöttek, de volt, amikor híres bátorságuk ellenére bujkálni kényszerültek. A tatárok elleni harcokhoz kapcsolódó számos monda ismert Erdővidéken is. Erdővidék Háromszéknek az északnyugati szeglete, amely Hargita megyével határos. A mondák egy részét Elek-apó is feldolgozta, hiszen Kisbacon, Benedek Elek szülőhelye is erre a területre esik.

A Vargyasi szoros és környéke

A jelenlegi Kovászna és Hargita megye határán, az Észak-Persány hegységben, a Vargyas-patak a Közép-Hargita nyugati vizeit vezeti le az Oltba. A patak a mészkőbe kb. 3 – 4 km hosszú, észak-dél irányú, nagyon keskeny, csodálatos Vargyasi-szorost alakította ki. Nem véletlenül híres turisztikai célpont, sokaktól látogatott vidék. Megtalálható itt a karszt minden jellegzetes formája. Pont a természeti értékek okán mintegy 800 hektáros tájvédelmi körzetet alapítottak 1980-ban. A szurdok máig 123 felfedezett barlangja közül a legismertebb a Homoródalmási, régi népi nevén Kőlik, 1931-től Orbán Balázs-barlang. Különben Almástól 9-, Vargyastól 14 km – re fekszik.
A tatárjárást felidéző egyik történet pont az Orbán Balázs-barlanghoz kapcsolódik: A tatárok özönlésének hírére a környékbeli lakosság a barlangban keresett menedéket. A több mint 1500 m hosszúságú barlang elég sok embernek nyújthatott búvóhelyet. A patak szintje felett, mintegy 18 méter magason fekvő bejáratot a menekülők befalazták. A támadó tatárok a székelyek kiéheztetése mellett döntöttek, és a közeli Kőmezőben vertek tábort. Az ottani Varjas falu házait felégették, lerombolták és a tatár vezér a kőmezei templomba kötötte be a lovát. Idővel bizony a székelyek élelme fogytán volt, és már azon kezdtek gondolkozni, hogy megadják magukat. Azonban közben a tatároknak is fogytán lett az élelme, mert a menekülők maguk után igyekeztek mindent elpusztítani.
Ez eszébe is jutott a bent levőknek. Akkor egy asszony kigondolta, hogy a még összekaparható kevéske lisztet hamuval összegyúrja. Abból nagy, keréknyi kenyeret sütött. Ezt felszúrták egy hosszú rúdra, kimutatták a barlang száján a tatároknak. Amikor azok látták, hogy a menekülteknek még ilyen sok kenyerük van, nem éheznek, mérgesen továbbálltak. Nagyon megörültek a székelyek és máris indulni akartak hazafele. Azonban a vezérük, Csala, óvatosságra intette őket. Előbb meg akart győződni, hogy a ravasz tatárok valóban eltakarodtak, és nem csak cselt vetettek. Óvatosan kibújt a barlangból majd felmászott a szemben emelkedő mészkőszirtre. Onnan látta, hogy valóban elment az ellenség. Örömében a szikláról integetett a lentieknek és kiáltozott, hogy megszabadultak. De egyszer csak elvesztette egyensúlyát és a magasból lezuhant. Nagy szomorúsággal, sírással temette el a nép a vezetőjét a barlangban. Sírját sziklával jelölték meg. Úgy hívják ma is ezt a sziklát, hogy Csala-sírja. A barlanggal szembeni meredek sziklának pedig, amelyről lezuhant, Csala-tornya a neve.
A mondának ismert egy másik változata is, amely szerint a barlang egyik járata összeköttetésben állt a patak földalatti útjával. Ezen keresztül jutottak utánpótláshoz, élelemhez a menekültek és így sikerült átvészelniük a tatárok ostromzárát.
Ennek a változatnak az alapját az a tény adhatta, hogy a Vargyas vize kb. 1 km hosszan búvópatakként folytatja útját, az úgynevezett Víznyugat és Vízkelet között.
A Csala vezérről szóló történethez, tatárjáráshoz kapcsolódik az is, hogy akik nem a barlangokban kerestek menedéket és az erdőben bujkáltak, szintén nagy veszedelemben forogtak. Mert a monda szerint, akit a kegyetlen tatárok elfogtak, azt felhurcolták egy meredek szikla tetejére, és onnan dobták őket a mélybe. Ezt idézi a szoros közelében emelkedő Ejtőkő (820 m) elnevezése. Vargyason ma is minden értelmesebb gyerkőc el tudja mondani a Csala-tornya nevű sziklaképződményhez és az Orbán Balázs-barlanghoz kapcsolódó történeteket.
A Vargyasi szorosból a Farkasösvényen fel lehet jutni a völgy feletti Kőmezőre. Ott található az úgynevezett Tatár kápolna romja és a Tatársánc. A hajdani keresztény kápolnát valószínűleg a tatárok rombolták le. A Tatársáncnak pedig ismert más elnevezése is, Kakasborozda vagy Ördögborozda (barázda), amit a magyar királyság egykori gyepűvonalának tartanak. Ezt a töltés és sáncrendszert a szakemberek a Persány hegységtől a Hargita vonulatáig azonosítani tudták. Persze ehhez is kapcsolódik történet, amely szerint harminckét óriási kakas ásta az árkot kőkapával. Állítólag a kőkapák ma is ott rejtőzködnek valahol az Olasztelek nevű település határában.
Vargyas községben és a környéken még számos érdekes elnevezéssel lehet találkozni, amelyeknek egy része a már említett tatárokhoz- mások a hunokhoz vagy egyéb népmondákhoz kapcsolódnak. A tatárokat idézi például a Rabsán utca, a Tatár hídja, a Látó-hegy, a Síró-kút.
A fentiekben említett kb. 2000 lakost számláló Vargyas község Erdővidék egyik jelentős települése, amelyet a látványos kirándulóhelye mellett a népművészet, a népi hagyományok ápolása is híressé tett.  A község fontos turisztikai nevezetessége a XVI. századi Daniel kastély, illetve a részben fennmaradt arborétum. A bútorfestésben és fafaragásban jeleskedő családok háza egyben kis múzeum is.

 

Illusztráció: Tatár betörés ábrázolása a Thuróczy-krónikában (1488)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás