Fodor Miklós: TÜKÖRVÉNY

192 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026
ISBN: 978-615-6801-99-9

eredeti ár: 2990Ft
webshop ár:
2390 Ft  + 815 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás

Tükörvény címmel jelent meg Fodor Miklós – költő, filozófus, zenésztanár – második verskötete a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában. Nagyjából 10 év termése. Előző kötetében (Garabonciás-katalizátor) sokszor egy modern garabonciás maszkja mögül szólalt meg. Itt e művészi szerepidentitás szinte állandósul. S hogy még egy csavar kerüljön a történetbe: a garabonciás maszk mögül beszélő én – félig tudatosan, félig belső örvényléseit hagyva bontakozni – kvázi rituális-mitikus-mágikus-álomszerű-filozofikus vers-színházi szövegeket ír a néhány sorostól a több oldalasig, a szabadverstől a ritmizáltig és rímesig, a monologizálótól vagy belső párbeszédet folytatótól a drámai karakterűig. A „versek, versprózák, dinka prédikációk” éberlét és álomlét határán születtek, ebből következően az egyéni és kulturális-kollektív tudattalan – életösztönök, halálösztön, agresszió, érzékiség, őrület – is folyamatosan szóhoz jutnak a látomásos szövegekben, melyek az embert mitikus eredetében, az idegrendszerszerű létszövettel való kapcsolataiban, történelemalkotó drámai karakterében próbálják megragadni, miközben a költői én nem tágít a jóság, a szépség, a lélekőrzés szolgálata mellől, bár mint mesebeli táltoshőst, versről versre szétszedik és összerakják a szellem-hatalmak.

Versnyi ízelítő a kötetből

Dudorgó dúdolás

Bevillan anyám másvilág veretes ablakán.
„Miért erre jöttél, miért nem amarra?”
Kérdezi magától. Szívem szívén kalapál.
„Párhuzamos utak. Pár lennél? Valaki huzamosa?
Alig térsz erre, mert így hosszasabb volna.
Eh, mit számít a hossz? Tíz köröm öl, hogy átérj.”

Anyám karján gyermeke, mint Máriáén.
Ablakon túl dudorgó özvegyasszony sző.
„Boldog anya volnék? Árva kis jószág?”
Felfakad vetélő öreganyóban a csönd.
Kripták lehe szakít dudorgó dúdolást.
Meszes leplek omlanak mennyezetére.

„Félős vagy, gyermekem?” – horgad a néne.
„Átszövöm lelked vadonat fátyolát.”
„Mit kárál a boszorkány?” – riad vásott kölke.
„Csitt, te, csitt, nem itt van, már odaát.
Nézd a szemét, szemedbe lát, nem terád!”

Párkányon táncol bűvölt király-utód.
Anyja karolja, teste meztelen erőktől reszket.
Nem ereszti, ficánkoljon bár száz apró rugó.
Amott göcsörtös ujjak szőnek förgeteget.

Ezer év forr most, ezer év hűlve ülepszik.
E minta – tudom – nem igéztetett eleddig.
Csorog, csöppen vérsötét folyadék.
Festi az ódon szerkezet lábitóját.

Görnyed a néne. Ujja, keze, mint a gépé.
„Átszövöm lelked vadonat fátyolát.
Nem lesz több károgás, károlás.
Űzöd a varjakat egyedül, értem!?
Nem féltelek, nem védelek.”

Szél támad, pattog ódon ablakfa.
„A véletlen mára ezt szűrte.
Holnap mást foszt töredelme.
Hull űzött, vak hollók tollazata.”