A. Gergely András: Sámánképek, mitologikák, világleltár
(könyvajánló – Wilhelm Gábor Sámántárgyak. Diószegi Vilmos gyűjteménye / Shamanic Objects. Vilmos Diószegi’s collection. Néprajzi Múzeum, Budapest, 2016., 116 oldal, magyar és angol nyelven.)
Kép, képformálás, emberkép – ezek lopódznak itt a föllapozott kötetek megvilágítandó soraiba, vagy épp azok közé is. Emberek, kiknek ősei európaiak vagy afrikaiak, ázsiaiak vagy óceániaiak éppen, de hordozzák magukban azt a rejtőzködő másságot, ami megkülönbözteti őket egymástól és hasonlóvá is teszi egyszersmind. Emberek és képeik, képzeteik, alakzataik és konstrukcióik, hol fabrikáltan vagy építetten, hol meg csupán egy tükörben, visszavert fényben, árnyalakban, kevéssé fölismerhető késztetések jegyeivel az arcukon, homlokukon, társas környezetükben vagy tárgyi készítményeikben akár. De emberek, akik nem voltak mindig ugyanazok vagy ugyanolyanok, sőt, olykor semmilyenek voltak, de valamilyenné lettek. S ez a „valamilyenség” egyben eszköze is a másságoknak, mögöttes díszlete is a történéseknek, s visszfénye is a Többiek működésének.
Sámán hitvilág, tárgyi jelképrend
Nem első már (e sorozatban sem, melyet a képek és képiségek kínálatából válogatok ide, s a Néprajzi Múzeumban őrzött tárgyak katalógusai között sem), amelyre úgy lehet tekinteni, mint egy tárgykör vagy gyűjtési terület relatíve teljes körére. A tárgykatalógusok tematikus sokfélesége az érdeklődők körének is mintegy „ajándék”, s még inkább az, amikor a gyűjteményi örökség egy teljes életművet felölel. Ilyen terület a Wilhelm Gábor által egybeszerkesztett Sámántárgyak. Diószegi Vilmos gyűjteménye,[1] melynek katalógus-mivolta nemcsak a kiállítás anyagát kínálja, hanem a haza sámánizmus-kutatás legfőbb személyiségének hosszú terepmunkák közben megőrzött (inkább megmentett) kincseit is. Az archivális közbeni „leltár” hagyatéki egysége ezért részint nem valamiféle válogatott csecsebecse, hanem viszonylagos teljességgel adja át Diószegi által Mongóliából és Dél-Szibériából elhozott sámántárgyait, hol kisebb gyűjteményi részkollekciót, hol meg egy mélyebb és szerencsésebb kutatás leleteinek összességét. Diószegi az 1960-as években Mongóliában kezdett munkája részben a Néprajzi Múzeumban található, részben az MTA Néprajztudományi és/vagy Zenetudományi Intézetében, s mindezek nem csupán az utókor számára meghatározó örökség részei, hanem alapjai is a kortárs sámánizmus-kutatásoknak, melyeket azután további nemzedékek folytattak.
Wilhelm Gábor aprólékos „katalógust” épít föl az életmű gyűjteményi részeiből, az örökség kialakulás-történetét, létrejöttének kontextusait, a darhat sámánok és az összehasonlító módszertan specifikus jegyeit veszi tekintetbe egy-egy fejezetben, az elődöktől és kortársaktól egészen a mai etnológiai trendekig körképet adva a szaktudomány állásáról is. Az elmúl félszáz év öröksége és a mai kutatók eredményei ma már egyértelműsítik, hogy Diószegi Vilmos szibériai útinaplóit vagy személyes hangú helyzetábrázoló hagyatékát ma már részben a sámánizmus maradványainak rekonstrukciójából ismerhetjük meg – így például kollekciója egyes tárgyai nem csupán forrásgyűjtésből, fotókból állnak, hanem saját sámán-életrajzi konstrukcióiból, portréiból, a sámánsírokból is származó tárgyegyüttesekből inkább.
Diószegi Vilmosnak nem csupán a sámánizmus, hanem egyúttal a magyar néphit régiségeinek kutatása, a témakörök párhuzamainak feltárása, szigorú cédulázása, aprólékos szemlézése és kortárs történeti-néprajzi adatok felgyűjtése is elszánt vállalása volt. Wilhelm Gábor a tárgykatalógus bevezető tanulmányában részletezi e gyűjtés és rendszerezés elveit, technikáit, forrásait, a társadalmi miliőt, hitvilágot is, melyben „az adott hiedelemelemek vagy -rendszerek etnikus jellegzetességeire összpontosított, és ezt az egyes tanulmányozott etnikumok, etnikai csoportok stb. egymással való történeti viszonyai alapján igyekezett megállapítani” … „Úgy gondolta, hogy az egyes elemek közötti eltérések nem esetlegesek, hanem az egyes etnikumok vagy alcsoportjaik történetéről szólnak” (Wilhelm 2016:11). E módszertani elvek öröksége ma is fennáll, s ha a körülmények átalakulásával változott is számos elem, a kutatási célt elérni hivatott metodológia épp az adatok terén maradtak meg az idő próbáját állni képes tényanyagként.
A katalógust, túl azon, hogy színgazdagsága és szaktárgyi precizitása is lenyűgöző, ide most nem is a gyűjteményi jellege miatt hozom. Sokkal inkább azért, mert a sámántárgyak képi világa szinte „elvarázsoló” módon idézi azt a rejtőzködő másságot, ami megkülönbözteti és hasonlóvá is teszi a lét és hit, képzetek és tudáskonstrukciók, társas környezetben vagy tárgyi készítményeikben akár szélsőségesen eltérő eszközök együttesét. Nem csupán a képek, de a fantázia-szabta képzelet legkülönfélébb konstrukciói kínálják itt a megértés mikéntjét, az esztétikum és a harmónia funkcionális egységét, a képformálás emberfüggő mivoltában rejlő szakralitást és realitást. Wilhelm fölöttébb ritka és izgalmas anyagot állított össze, melyben a múlt történeti szegmensei részint a jelen tartozékai is, a tárgyalkotó ember szimbolizációs és spirituális minőségeinek szinte irigylésre méltó komponensei. Sarnyai Krisztina impozáns fotói nemcsak ez örökség lenyomatának részei, hanem mintegy a jelenben élő múltnak is jövőképei.
Nagy mitológiák csillámló képkönyve
Méltatlan a szerep, csekély a presztízs, sőt, olykor gyanakvással is körülvett az, ami a röviden elbeszélhető végtelenségek kínálatával kecsegtet, ugyanakkor csak „olybá” veszik, mint kézikönyvet az ismeretterjesztő szakkönyvtárban, vagy lexikai mellékletet egy nagyobb munka méltatlanul nem hivatkozható bevezetőjében. Speciális műfaj ez, de éppen mert ebbéli rangja korántsem elismert, érdemes egy csöppnyi nyomatékot adni neki. Ámde, már a „katalógus-cédula” sem egyszerű: kilenc szerző munkája, akik ha tematikus vagy földrésznyi fejezetnek gazdái is, nem szerzői mivoltukban lényegesek, hanem az összkép arányosságaiban. A mitológia nagykönyve című kiadvány[2] hét fejezetben (és függelékben) kínálja azt, amit úgy véltünk, tudunk (vagy valamikor mintha tudtunk volna), s közben a lehetséges más, új, összerendező és rendszerbe foglaló szempontokat már régen elhanyagoltuk, vagy sosem is kaptuk meg. Léteznek kelta mitológiák, görög istenek, afrikai kultuszok, ázsiai mesék, keleti világképet, amerikai indián teremtésmítoszok, akár külön kötetekben is, de mindezeket egyben látni, lexikon-szerűen használni, összehasonlító módon tapasztalni még igen kevésszer volt szerencsénk. A kötet, s grafikai anyaga elsődlegesen, de szerkezetbe szedett tudásrétegei fejezetenként is lenyűgöző pompájúak. A civilizációk rendszere, a „nagy kultúrák”, mítoszok és élő vallások örökség-anyaga a történeti tudás és az életvilág-hitek végtelen sokszínűsége nemcsak látványos táblázatokkal, kies képekkel, formalizáltan is lexikai anyaggal gazdag, de tipográfiai rétegei, betűtípusai, jelkép-tengere, szín-kavalkádja is ügyesen és szervesen illeszkedik a mitológiai tudások képzeleti teremtményekbe rögzült gazdag világához. Gaia és a csillagos égbolt méltó kettőse, az olümposzi istenek, Pandóra, Zeusz, Hadész s a többiek az első száz oldalon regnálnak, az ókori Róma kultuszai ezt követik, majd Észak-Európa, Ázsia, az amerikai kontinens, az ókori Egyiptom és Afrika után Óceánia is bekerül a körképbe, mely ugyancsak ritka az efféle kézikönyvekben. További mítoszok (a Kék Emberek, Roland, Lorerei, balti istenek, Hunor és Magor, kirgiz eposz, tibeti teremtéstörténet, brazil, kínai, indiai, chilei és más mitikus világok) már csak egy rövidebb függelékbe fértek bele, de a magyarul is megjelent művek kies jegyzéke ugyancsak lexikai funkciót ad ennek a kötetnek. A fejezetenkénti összefoglaló, forrásközlés, tónusokkal kiemelt jelentéstartalmak rendszere pedig épp azt teszi lehetővé, hogy ne valami könyvtári polcon savanyodó-porosodó kézikönyv-funkcióban maradjon a könyv, hanem értéktudat része, napi lapozó, irodalmi forráskiegészítő, vagy éppen cáfolat: „Nincs ott semmi zord durvaság, csupán fület gyönyörködtető, mézédes zene”, ahogyan Bran, a legendás ír hős a túlvilági paradicsomról hallott csábító útbaigazítást… Az istenek és emberek világa így egy kötetben kínálkozik elénk, ahogyan a mitológiák szinte kínálják is a mézédes zenék keresését.
Albumokról mára ennyit. Képekből most elég is – egy időre. Jelképesen.
[1] Shamanic Objects. Vilmos Diószegi’s collection. Néprajzi Múzeum, Budapest, 2016., 116 oldal, magyar és angol nyelven.
[2] HVG könyvek, szerkesztette Szöllős Péter. Budapest, 2019., 355 oldal
Illusztráció: Könyvajánló
Ezek is érdekelhetik!
Antal Anikó Zsuzsanna: Kékfestő →
Csáji László Koppány: Agyagból születő, fénybe fonódó* →
Csáji László Koppány: Megfestett zene →
