OPEN 18. – Czuczor, a költő, szótár- és népdalíró szerzetes (filmmelléklettel)
Körülvesznek dalok, versek – Czuczor Gergely élete és munkássága
magyar ismeretterjesztő film, 50 perc, 2016
Rendező:
Buglya Sándor
Forgatókönyvíró:
Móser Zoltán
Operatőr:
Buglya Sándor
Táv irat: ismeredeabencésczuczorgergelytstopérdemesmegismernistop
Bilincs a kézirattárban
Egyszer a Bródy Sándor utcán jöttem a Múzeum körút felé, a gyalogátkelőnél állva, mert várni kellett a zöld jelzésre, észrevettem, hogy elég magasan, a szembülső ház falán egy márványtábla található. Mikor közelről is megnéztem, megtudtam, hogy élete utolsó tíz évében itt lakott és dolgozott Czuczor Gergely, bencés szerzetes. Neve csak véletlenül szerepel a tankönyvekben, és ott is csak annyi olvasható, hogy a Riadó című versért hat év várfogságra ítélték. A legenda szerint épp A magyar nyelv szótárán dolgozott, amikor letartóztatták a Budát elfoglaló osztrákok.
A magyar nyelv szótára, népszerű nevén „a Czuczor–Fogarasi” 1862 és 1874 között megjelent hatkötetes magyar szótár. Elkészítésére Czuczor, aki 1836-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztályán rendes tag, Fogarasival az Akadémiától kapott megbízást nevezett intézmény 1844. december 16-ai közgyűlésén. Maga Széchenyi István kereste fel a pannonhalmi főapátot, hogy Czuczor a munkához megkapja elöljárója hozzájárulását. Czuczor ezután költözött Pestre, 1845-ben.
Czuczor az 1848-as forradalom leverését követően börtönbe került, de a munkát ott is folytatta. Miután kegyelmet kapott és kiszabadult, az 1866-ban bekövetkezett haláláig már szinte csak ezzel foglalkozott. Halála után Fogarasi egyedül irányította az anyaggyűjtést. A szótárt az Athenaeum adta ki hat kötetben.
A szótár a maga korában nagy jelentőségű volt, mivel előtte ilyen tudományos igényű munka nem jelent meg. Az összegyűjtött szavak, szólások, tulajdonnevek jó képet adnak a kor, sőt a megelőző évszázadok magyar nyelvéről, a nyelvjárásokról is.
Azóta elmúlt másfél évszázad nagyobb felkészültséggel és nagyobb tudományos háttérrel rendelkező nyelvészei több magyar szótárt is jelentettek meg, de ennek ellenére jól lehet ezt is használni, sőt, még élvezetes olvasmány is lehet azoknak, akiknek örömet szerez a magyar szókincs gazdagságával való találkozás. Ha találkozom egy ismeretlen szóval, először mindig a Czuczor-Fogarasit nézem meg, mert ez valóban arról szól, hogy akkor ismerték-e és hol a számomra már ismeretlen, elavult régi kifejezést, fogalmat, szót.
*
Czuczor Riadójáról érdemes megjegyezni, hogy Bajza, a Kossuth Hírlapja szerkesztője, nem akarta megjelentetni, mert sokallta merészségét, de Czuczor sürgetésére mégiscsak közölte 1848. december 21-én. Ekkor már Windischgrätz a főváros felé közeledett. A vers hatása nagy volt, külön röplapon is megjelent, azzá lett, aminek Vörösmarty a maga Harci dalát szánta, s amivé Petőfi csatadalai váltak: a nép és a katonák közt terjesztett forradalmi indulóvá.
Riadó
Sikolt a harci síp: riadj magyar, riadj!
Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj.
Villáma fesse a szabadság hajnalát,
S fürössze vérbe a zsarnokfaj bíborát.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Nem kell zsarnok király! csatára magyarok,
Fejére vészhalál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk
Mi sárgafekete lelkébe tőrt verünk.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
A föld talpunk alatt, s fejünk felett az ég
Tanú legyen, hogy áll Árpád ős népe még,
S mely e szent földre hull, minden csepp honfi-vér,
Kiáltson égbe a bitorra bosszuért!
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Tiporva szent jogunk, szent harccal ójuk azt,
Pusztítsa fegyverünk a fejedelmi gazt,
A zsarnokok torán népek vigadjanak,
A nép csak úgy szabad, ha ők lebuktanak.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Elé, elé, jertek, haramiahadak,
Kiket nemzetbakók reánk uszítanak,
Temetkezéstekűl, ti bősz szelindekek,
Helyet dögész vadak gyomrában leljetek.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Szivünk elszánt keserv, markunk vasat szorít,
S csatára milliók imája bátorít,
Ó drága véreink, vagy élet vagy halál,
De szolganépre itt a zsarnok nem talál.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
Vitézek, őrhadak, fogjunk bucsúkezet,
Iszonytató legyen s döntő ez ütközet,
Ős áldomás gyanánt eresszünk drága vért,
Végső piros cseppig hadd folyjon a honért.
Él még a magyarok nagy istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
*
A szabadságharcot leverő osztrákok ezt a harcias, harcra hívó költeményt nem is bocsátották meg Czuczornak. Windischgrätz 1849. január 18-án elfogatta a költőt, s a haditörvényszék vasban eltöltendő hat esztendei várfogságra ítélte. Bár Buda visszavételekor kiszabadult, Világos után azonban újra fogságba vetették, s 1850 márciusában Kufsteinbe szállították. Még pesti tartózkodása alatt számos jóakarója igyekezett enyhíteni sorsán; a legtöbbet Toldy felesége tett érte: Czuczor rokonának mondva magát kieszközölte Haynaunál, hogy meglátogathassa a költőt. Vigaszt nyújtó gondoskodásának emléke A rab című költemény: vallomás és önábrázoló reflexió, szerelmes ábránd a rabélet keserűségei közt, emlékezés és panasz összefonódása a honvággyal és hazaszeretettel: Czuczor egész lírájának legszebb darabja ez, mindenesetre a legszemélyesebb és legmélyebb ihletű; megrázó lírai dokumentuma a nemzeti fájdalomnak.[1]
A rab
Ki szép s jó vagy, mint égnek angyala,
Hozzád sohajt e börtön gyászdala,
Vágyam tiéd, melytől keblem dagad,
Mig kínaim rablánca nem szakad.
Ülök magányban én sápadt alak,
Őriznek zárvasak, szirtkőfalak,
Távol tőlem honom, szerelmesem,
Szemem törten mereng, s könnynedvesen.
Lehajtanám pihenni bús fejem,
De vasba vert kezemre hogy tegyem?
Imádva égre nyújtanám e kart,
De ah békóm lábörve visszatart.
Enyhet vajon, mikor találok én?
Ki gyújt reménysugárt búm éjjelén?
Hazám felől ím ott fölleg repül,
Szárnyán, te drága hölgy, fényképed ül.
Ó jer, vidítsd föl e komor lakot,
Leplezd le a hótiszta homlokot,
Én azt sovár ajkú idvezletem
Hőn lángoló csókjával illetem.
Beh megsimítanám a hajfodort,
Melyet válladra a szellő sodort,
Beh átölelném e hattyúnyakat,
De félek, sértné a békólakat.
Mint tiszta csillag ég bogárszemed,
S ah mily szelíd, midőn reám veted,
És mintha törlené bársonykezed
Az arcomon leomló könnyeket.
Én balgatag, mindez csak képzelet,
Mily egy ábrándozó rabé lehet,
Ez is szalad tőlem, mert íme jön
Az őr, ki űz szigort a börtönön.
Már este van, zárt nyit bilincsemen,
A fölmezet le hagyja öltenem,
S megint rámcsukja a békói zárt,
S fagyos mosollyal mond jó éjszakát.
„Jó éjszakát!” keserves gúnyszavak,
Melyek szivet ketté hasítanak:
Csak Isten tudja, és a rab maga,
Mily tőrdöfés az ily jó éjszaka.
Az éj leszálla, s nyúgalomra int,
De a rabnak hoz óriásnyi kint,
Láz dúlja véremet, nem alhatom,
Tenger gyanánt zajong indúlatom.
Ez ingerült idegzetű kebel
Két eltökéllett szenvedélyt nevel:
Egyet szerettimért, s érted hazám,
Halállepel borong a másikán.
Czuczor két éves rabság után, 1851 májusában, barátai közrejárása után kegyelemmel szabadult börtönéből. Tacitus Germaniájának fordítását, a Nagy Szótárhoz készített jegyzeteit hozta magával Kufsteinből. Január 4-i levelében arról panaszkodott, hogy „jelenleg keveset tudok dolgozni, mert a jobb szemem gyulladásban van.” Mindennek ellenére Czuczor Gergely március elején nyelvészeti cikket küldött az Uj Magyar Múzeum számára s közölte barátjával, hogy február végén tizenhat császári tisztet kiengedtek, köztük hét magyart is. A remény tehát újból felcsillant. Csarada György március 31-én örömmel írta, hogy: „Szegény Czuczor Gergely nemsokára megszabadul.”
Czuczor Gergely sokat betegeskedett, ezért egészségi állapota miatt csüggeteg volt: „félek, hogy a szabadság esetleg későn vagy kevés haszonnal jön. Egy idő óta erősen fogyok, alig tudok dolgozni. Jelenleg erős influenza is kínoz. Nem lehet semmi sem rosszabb, mint egy tavasz Tirolban; naponta eső vagy hó” (ápr. 7.). Testi állapotát csöndes hazai humorral jellemezte: „csak csontom és bőröm, majd kipottyanok a ruhámból, úgy lityeg-lötyög rajtam, beilleném valamely alföldi asztagra madárijesztőnek.” Eközben a szabadulás órája mégis csak közelgett. A III. Hadtestparancsnokság Pestről azt írta Bécsbe a Hadügyminisztériumnak, hogy véleménye szerint Czuczor szabadon bocsátása esetén számára elég a „rendőri felügyelet”. Ezért1851 május 18-án írt jelentés alapján „Őfelsége legmagasabb elhatározása folytán folyó hó 14-én e várfegyenc hátralevő büntetését elengedte.”
Czuczor számára tehát ütött a szabadulás órája. Mielőtt elhagyta Kufsteint, meglepő kívánsággal kereste fel a foglárt. Azt kérte, hadd vihesse magával – bilincseit. „Örüljön, hogy megszabadult tőlük!” – volt a várható felelet. „Emlékül akarom adni egy jó asszonynak” – magyarázta. Mivel azonban a bilincs is kincstári állományba tartozott s így a foglárnak azzal is el kellett számolnia, Czuczor pénzen megváltotta s végül is – hálája jeléül – Toldy Ferenc feleségének ajándékozta. Toldyné Czuczor, majd Toldy Ferenc halála után is kegyelettel őrizte élte alkonyáig, amikor tudva azt, hogy ilyen emlékeknek közgyűjteményben a helye, a Kisfaludy Társaság Ereklyetárának ajándékozta. A bilincset ma is őrzik a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában.[2]
Gyűrűbe foglalt ékkövek
A rendezőnek, Buglya Sándornak köszönhetően föntebb nézhető Körülvesznek a versek, dalok című, Czuczor Gergelyről szóló filmről meg kell említenem, hogy a jó barát, az irodalomtörténész Toldy Ferenccel folytatott levelezésre épült. És azok a népdalok is megszólalnak, amelyeknek a szövegét a bencés szerzetes írta. A filmben csak néhányat mutattunk be, de a Körülvesznek engem a dalok című kötetben kottával együtt közel hetven vers és ének szerepel![3] Ugyanis Czuczor Gergely azon költők egyike, akik nagyobb számmal írtak népdalokat. Kisfaludy Károlynak és Vitkovics Mihálynak kísérletei után már 1828-tól sűrűn írt népdalokat, de egyéb költeményeiben is sokszor zendített meg népies hangot.
*
Az 1899-ben kiadott négykötetes Czuczor összes második kötete a népdalokat és népies dalokat tartalmazza. Az egyik jegyzetből megtudható, hogy mi volt a népdalíró és népdalgyűjtő költő és szerzetes szándéka. Röviden: régi népdalok után és alapján akart „csinosabbakat” írni. „Én ama népdaloknak nem annyira szerzőjük vagyok, mint inkább csak a nép ajkáról összegyűjtőjük és a kiigazítójuk”– olvassuk egyik vallomásában. A régieket javítgatta, tudós és költő módján, de mindhiába. Ami „mocskos” volt – az az alkalom szerint, szándéka szerint volt az, hogy úgy mondjam, olyan helyen született –, csak az maradt; a rövid nem szenvedhette a bőbeszédűséget, a szótagszám a dallam által adott volt, így a sorok száma is. De nem volt szüksége a „se eleje, se veleje” éneknek a keretes, poénnal záruló történetekre. Amit Czuczor kijavított, az visszakerülve újra megváltozott: a népi énekes gyakorlat kitörölte a fölöslegeset, a nem oda valót, az idegent. De azon verseit, amelyek a nép számára ismerősek voltak, azokat csekély változtatással átvették az emberek, párosították, összeházasították a legszebb dalaikkal. Ezek a versei maradtak fenn máig, sokszor erősen megváltozott formában, de van ahol – ez eléggé különös – szinte szó szerint.
*
Én először akkor figyeltem fel Czuczorra, amikor Kodály Zoltán a népdalaink ősisége kapcsán a Fúj, süvölt a Mátra szele kezdetű népdalunkat idézte. A magyar népdal című Kodály könyvben (eredetileg a Zenei Lexikonban) jelent meg ez a kotta, mellette a következő megjegyzéssel: Cz. Gergely szövege, régi dallamra. Czuczornál pedig két helyen is ez áll: régi népdal után. Népdallá lett a vers, vagy fordítva? Úgy tűnik, hogy a vers folklorizációjáról van inkább szó.[4] Vagyis a két részes Alföldi legény című Czuczor vers vált népdallá, amelyből Horváth János az ál-drámaiságot, az időpont-ugratást és színpadiasságot emeli ki. Ennek „első három versszaka (a legény készülődése, a bíróhoz szólása, hogy adja ki a behajtott csikóját, majd a csikó bíztatása) valódi lírai drámaiságot képvisel, míg a további négy szintén afféle lóhátas útirajz, mint az előbbi, csak annyival jobb, hogy a csikós beszéde, melyből útjáról értesülünk, indokoltabb megszólalás, indulattól kormányozott beszéd.”[5]
Czuczor monográfusa szerint „az érzelmek drámai előadására kitűnő például szolgál” ez a dal, amelynek a 2. része még drámaibb. „Az első strófában elmondja a legény, hogy a sárga csikó paripáján menne galambjához, de a bírónál van, mert tilosban kapták; a második strófában a legény kéri a bírótól a lovat, a harmadikban már vágtat lován kedveséhez… Valóban mesteri e költemény, amelynek nincs egy hibás, helytelenül alkalmazott szava, felesleges sora s mily közvetlenül, megragadóan van kifejezve az érzés és vágyódás a kedves után.”[6]
Íme két ellentétes vélemény. Szerencsénkre van egy harmadik is: a népdal, a népi gyakorlat. Most azt nézzük meg, hogy a verset milyen formában vette át a nép, milyen dallammal társította. S hol és miben módosult a szöveg.
ALFÖLDI LEGÉNY
I.
Sárga csikó a paripám,
Azon mennék hozzád babám,
De a csősz tilosba kapta,
A biróhoz behajtotta.
Biró gazda, bátyám uram,
Kérem, adja ki a lovam,
Sürgetős az utam nagyon
Subámat zálogba hagyom.
Sárga csikóm, rúgd fel a port,
Ne nézz árkot, ne nézz bokort,
Mire a nap nyugonni száll,
Ott légy velem galambomnál.
II.
Fúj süvölt a Mátra szele,
Ingem gatyám lobog bele,
Kalapom is elkapta már,
Tiszába vitte az aszály.
Istenadta falu nyája,
Ez is csak útamat állja,
Talán itt jár hét vármegye
Juha, borja és tehene.
Habos sárga csikóm nyaka,
Újjnyi vastag a por rajta.
Meg ne utálj, édes rózsám,
Hogy ily sötét, poros orcám.
Kalapom a Tiszán úszkál,
Subám zálog a bírónál,
De a szívem itten dobog,
Forró lángja feléd lobog.
Ág Tibor 1974-ben Gömöralmágyon vette fel az alábbi variánst:
Fúj süvít a Mátra szele,
Ingem, gatyám lobog bele.
A kalapom a Tiszába,
Kabátom is megy utána.
Istenem , már meg kell állnom,
Nincs már nékem csak nadrágom.
(A) kabátom már a Tiszába,
(A) nadrágom is megy utána.
Kispej lovam nagyon barna,
Ujjnyi vastag a por rajta.
Ne haragudj, édes rózsám,
Berúgva látol ingem már.
Jó példa arra, hogy lássuk, hol és milyen „felforgatást” végzett a népi gyakorlat.
*
Alaposan meglepett, hogy a mezőségi Széken, a megjelenés után másfélszáz év elmúltával szó szerint előkerült a költő egyik különös, nem épp népdalszerű versének változata két strófával:
Hűs a berek, patak csörög az a’ján,
Hűs a berek, patak csörög az a’ján,
Jöjj közelebb, te szomorú szőjke lány,
Jöjj közelebb, te szomorú szőjke lány.
Barna legény, nem megyek a berekbe,
Galandkötőt nem fűzök az ingedbe.
Egyszer fűztem, átkozott vót az óra.
Mikor veled megállottam egy szóra. stb.[7]
Czuczornak az alább idézendő, A megcsalt leány című költeménye először 1837-ben az Aurórában jelent meg, azóta többször is Talán ez lehet az egyik oka, indítéka, hogy már az 1870-es években „átment a nép ajkára.”[8] S hogy egy évszázada lényegében ugyanazzal a szöveggel él, egyik magyarázata szintén ez lehet. A másik oka pedig – Horváth János megfigyelésére gondolva – az lehet, hogy a népdalok kedvelt 11-es soraiban íródott.
Jár a kislán virágos, zöld mezőben,
Fejér kendőt lobogtat két kezében.
Fejér kendő ja szerelem zászlója,
Nem a világ, állj meg, babám, egy szóra!
Hűs a berek, patak menyen az alján,
Gyere joda, búslakodó kisleján.
Barna kislán, ne jindulj el utáno,
Bánatvirág virágozik nyomábo.
Gyócs az ingem, kötőre van az ujja,
Nézd csak babám, kibomlott a galandja!
Gyere ide, kösd meg szépen csokorra,
Nem kívánom ingyen, tedd meg csókomra.
Barna legény, nem menyek a berekbe,
Galand csokrot nem teszek az ingedre.
Tettem egyszer,s átkozott vót az óra,
Mejben veled megállottam egy szóra.
*
Czuczor Gergely két barátja javaslatára fogott hozzá a népdalok írásához s 1828-ban 25 népdalt ír s a következő évben újra nyolcat. Az első népdala 1830-ban, az Aurórában jelent meg, s 1845-ig hetvennyolcat írt. Ezekből már 23-at, mint a „nép ajkán élő”, ismert szerzőtől való népdalt Erdélyi János néhány év múlva megjelenő gyűjteménye is tartalmazott. Toldy Ferenc egyik megjegyzése szerint – akinek buzdítására 1827-ben fogott hozzá a népdalok gyűjtéséhez – 1841-ben népdalai már „szerte a hazában énekeltetnek”. Ezek elterjedéséről azt az irigylésre méltó s elgondolkodtató történetet is feljegyezték, hogy „midőn Czuczor Győr városa utcáin sétálgatott (1838 tavaszától 1845 elejéig élt a városban), saját dalait hallotta énekelni.”
Az 1800-as évek végén a megjelent és összegyűjtött mintegy 80 népdala közül Zoltványi Irén jegyzete szerint „nem kevesebb, mint 39 költeménye ment át a nép énekes ajkára: olyan tekintélyes szám, mely minden esztétikai fejtegetésnél csattanósabban bizonyítja, mennyire eltalálta Czuczor a valódi népköltészet hangját és tartalmi elemeit”. Ehhez rögtön hozzátesszük – s talán ez sokak számára meglepető–, hogy senki magyar költő nincs, még csak megközelítőleg sem, akitől ennyi verset vett át a nép, s tette saját kincsei közé. Ezért is kell igazat adnunk Pogány Péternek, aki szerint Czuczor Gergely tette a legtöbbet Petőfi lírája és kisepikája előtt a magyar népi „dalbeszéd” győzelméért.
Ezek alapján érdemes elgondolkodnunk azon, amit Horváth János ír Czuczorról: „Ma nehéz megértenünk – nem is a kritika, nem Toldy elismerését (mert az természetes), hanem dalainak a gyűjteményekben megörökített nagy sikerét a népnél.” Sikerének egyik titka valószínűleg az óriás példányszámú Komáromi Kalendáriumokban rejlik, de számos népdala jelent meg a Közhasznú Honi Vezérben, s a Nemzeti Kalendáriumban, s néhány zsebkönyvben és folyóiratban.
*
Czuczor-Fogarai híres szótára ekként határozza meg a népdalt: „Oly dal vagyis költemény, mely tárgya és egyszerű kifejezései által a nép minden osztályai előtt értelmes és érdekes, mely a szívnek legbelsőbb rejtekéből ered, egyszerűen, mint a természet, szívhez szól, s jellemvonásai által a nép sajátságait, szokásait, vágyait, felfogási módját hozza emlékezetbe. A népdalokban rejlik minden nemzet felsőbb nemű, különösen lantos, hősi és regényi költészetének magva. A második jelentése pedig: Jelenti azon énekszót, mellyel a nép vagy népies zene a népies költeményt hangoztatja.”
Czuczor Gergely ezt nemcsak tudta, nemcsak leírta, hanem élt a népdalok teremtő világában. Úgy is fogalmazhatunk: élte ezt a világot. Vele kapcsolatban szükséges elmondanunk – ami versei átnézése után derült csak ki, de ezt az általa gyűjtött népdalszövegek eléggé meggyőzően bizonyítják – , hogy sok népdalt és táncot ismert. (Nagyapjáról tudjuk, ki a Vág-Duna melletti kis falucskában, Szimőn élt, hogy kiváló táncos volt.) Így azt is tudta, vagy ösztönösen érezte, hogy a népdalnak a dallam a lelke, az éltetője. Versírás közben sem felejtette ezt: „A’ mi ezen dalok nótáját illeti, azokat az éneklő ifjúságra bízom…” Egy-két jó énekesre, akik valamely régi és új nóta szerint el tudják ezeket énekelni, így megtanulni, tovább adni, s ekként életben tartani. Így gondolta ezt Czuczor Gergely, s ebben nem is tévedett. Ugyanis azon népdalszerű versei maradtak fenn máig, amelyek dallammal társultak. „Úgy van, nem elég a’ magyar pórdalt csak leírni vagy kinyomtatni – vallotta 1832-ben Udvardy Cserna János, a Fejér megyei Zámolyban született gazdasági szakíró és népdalgyűjtő – , mert ez a’ maga kótájától elválaszthatatlan, – sőt még kótával együtt is csak árnyéka annak, a’ mint az daloltatik. Engem, mondom, a’ verse nem annyira érdekel, mint a’ nótája: ezeket kellene hát minden vármegyében összve szedni és gyűjteményünkben fenntartani, mert csak egy nóta is, ami már kész, ami már ki van találva és a semmiségből elő van teremtve, drága kincs.” Ezt tudta Czuczor, de azt is, hogy a népdal olyan, mint a tengerparti kavics: önmagért van. „Nagyon kevés a népdalnak az értelemre lefordítható értelme – mondta egy interjúban a nagyszerű grafikus, Szalay Lajos. – Okból fakadó okossága van! L’art pour l’art okosság az, ami a népdalban van, és azon kívül, hogy ott van, semmire sem használható. De ez benne a legnagyobb gyönyörűség: tényleg olyan, mint egy gyűrűbe foglalt ékkő.”
Ezeket az ékköveket gondolta fényesíteni, tovább csiszolni Czuczor Gergely, a bencés szerzetes.
Hogy mik vannak?
Az Aranyhalász című Czuczor versről
ARANYHALÁSZ
1. Mint a tükör fényes napon,
Simán ragyog a Balaton
Barna leányt keres benne.
Tihany fi halász benne.
2. A vízben áll reggel, estve,
Arany horgát mélyre vetve,
Selyem szála, rózsa nyele,
Még sem foghat leányt vele.
3. Barna leány, hova lettél?
Talán a verembe estél?
„Nem estem én a verembe,
Mással estem szerelembe.”
4. Istenadta rossz barnája,
Mért vetettem horgot rája?
Arany halra vetem ki hát,
S kapok rajta szőke leányt.
5. Barna leány csak vad alma,
De a szőke szelíd alma,
Mennél több csók hull reája,
Annál mosolygóbb a szája.[9]
Ezt a verset 1837-ben jelentette meg Czuczor, és népdalnak szánta. Ám az elindulás nem ezt ígéri.
Mint a tükör fényes napon,
Simán ragyog a Balaton
Barna leányt keres benne.
Tihany fi halász benne.
Mint műköltői indítás elfogadható volna, hisz hasonló szép példát tudunk idézni más költőktől is.[10] Ám az itt található, a szóvégi azonos, önrímeket „túl könnyű”, rossz rímnek mondja a verstan.
A 2. strófa tiszta asszonáncai már gördülékenyebbé teszik a verset, mintegy „kisimítják” az előző „gyűrődéseket”.(Vagy amit mi annak érzünk.) De itt sem vagyunk elégedettek: a tartalommal van bajunk, a megrajzolt képpel, amely szerint a legény:
A vízben áll reggel, estve,
Arany horgát mélyre vetve,
Selyem szála, rózsa nyele,
Még sem foghat leányt vele.
A gondunk, ahogy ez később kiderül, hogy a jelkép helyén, a stilizálás helyén (ez a népművészet egyik legfőbb jellemzője) naturális (egyszerre durva és légiesen giccses) képet fest a költő. Vagyis a Balaton vizében álló tihanyi legényt mutatja, aki arany horgával, rózsafa botjával barna leányt akar fogni. (Miért, kérdezzük a vers olvastán, hisz nem szokás ilyenre halászni?)
De a vers nem enged meditálni, mert jön a harmadik strófa, s benne két kérdés és egy válasz:
Barna leány, hova lettél?
Talán a verembe estél?
„Nem estem én a verembe,
Mással estem szerelembe.”
Világos, hogy ez a strófa a népdalból került ide, s ma elég közismertnek mondható, annak köszönhetően, hogy Kodály Zoltán 1950-ben az Állami Népi Együttes ének- és zenekara számára feldolgozta a Kállai kettőst. E két részből álló kompozíció lassú, andalgó első része a „Felülről fúj az őszi szél” kezdetű lassú csárdás:
1.Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél.
Ugyan babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.
2. Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél?
Nem estem én a verembe,
Véled estem szerelembe. [11]
Hogy Czuczor ismerte a Kállai-kettőst, arra bizonyság a Magyar Nyelv Szótárának szócikke, amit ő írt. Itt (tévesen) „friss magyar kettős táncz” értelmezéssel szerepel,”mint azt Kállóban járják vagy hajdan járták.”[12]
De ennél fontosabb bizonyítékunk is van. Ugyanis MTA Könyvtárában fellelhető, 1833-ból származó kézírásos, s egyelőre kiadatlan Czuczor népdalgyűjteményében található a következő népdalszöveg:
1.Mély a’ Vágdunának széle,
De még mélyebb a’ közepe,
Szőke leány halász benne,
Barna legényt keres benne.
2.Barna legény hova lettél?
Talán a’ verembe estél?
Nem estem én a’ verembe,
Véled estem szerelembe.[13]
Halásszunk tovább, aranyhoroggal
Hermann Ottó A magyar halászat könyve I. kötetében közöl egy általa nevezett halászverbunkot. Ennek első strófáját idézzük:
Én vagyok a halászlegény
Én járok a víz tetején,
Én fogom az aranyhalat
A tihanyi partok alatt.[14]
Van ahol az utolsó sor szerint „A budai Lánchíd alatt / a Dunában” fogják az aranyhalat. Ismert volt ez a nóta a balatoni, de a dunai halászok között is. Ismerte ezt Pálóczi Horváth Ádám is, aki népdalgyűjteményében (1813) az Aranyhal címen közölte. Nagy valószínűséggel az itt található szöveg több népdal, vagy népdalsor egybefűzése. Most a dallammal együtt csak két strófát idézünk, ám a többi azt bizonyítja, hogy akkor is, de napjainkban is legtöbbször trágár szöveggel együtt énekelték. Az első két strófa alapján, e szolid szövegből is kisejlik, hogy miről is lehet szó.
Én vagyok a halászlegény,
Én állok a tó közepén,
Én fogom az aranyhalat
Világoskék paplan alatt.
Engem szeress, ne bátyádat,
Bosszontom a termő fádat.
Én vagyok a rózsa virág,
Engem szeret egész világ. stb.[15]
Ismerhette ezt, vagy ennek egyik változatát Czuczor is, s ebből alkothatta meg a címet. Egyébként Czuczor vers a – és a népdal is – váratlanul elvezett az aranyhorog motívumhoz. Temevári Pelbártnak az 1499-ben megjelent Pomeriumában olvasható egyik példázatában világosan látszik, hogy az említett motívum jelkép.
CSODÁS HALÁSZAT
Egy püspök látott álmában egy fiút, aki aranyhoroggal horgászott, és a mélyből egy szép asszonyt fogott ki. Amikor felébredt, látta, hogy egy fiú imádkozik a temetőben ez egyik sírnál. Megkérdezte, hogy mit csinál? Erre azt mondta: Anyám lelkéért mondok egy Miatyánkot. Ekkor megértette látomást a püspök, hogy az Úr imája szabadította meg a fiú anyjának a lelkét.[16]
Sokáig magánosan állt ez a középkori idézet s benne az aranyhorog motívuma, de Pázmány Péter egyik levelében a legnagyobb meglepetésemre és örömömre hasonlóra akadtam. A levél 1630. december 30-án íródott Nagyszombatból, s II. Ferdinándnak, a „Szentséges Császárnak” szólott. A levél megfelelő részét idézzük:
„Nehéz dolog jósolni, de úgy gondolom, ameddig csak lehet, nem szabad a török sereggel harcba bocsátkozni. Ha vétkeink nem akadályozzák, remélem, megérem Felségtek végső boldogságát, amikor a keresztény fejedelmek figyelme a töröktől elnyomott népek szabadságára fordul. Ha azonban török háború törne ki, még mielőtt ez megtörténne, úgy vélem, hogy olyan lenne, mint az arany horoggal való halászat, ahogy Augustus császár szokta mondogatni a háborúról, amelyben sok lehetőség van a veszteségre, de kevés a nyereségre.[17]
Ez a levélrészlet, benne újra az arany horoggal való halászat motívumával, amely egy elfelejtett szólásmondást takar, időben jócskán kitágította jelképkeresésünk határait, példázván és bemutatván a múltból táplálkozó, a jelenben tovább élő hagyomány mélységesen mély kútját. Ám ez a motívum, amit alighanem allegóriának is nevezhetünk, vagy toposznak, még ha többféle olvasata van is, régies, kihalófélben lévő közmondásként élt nálunk. Az arany horoggal halászik/horgászik annyit jelent: megvesztegetéssel akarja elérni célját.[18]
*
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az idézett versben, népdalokban, közmondásban, levélrészletben és példázatban hol együtt szerepel az aranyhal és aranyhorog, hol csak a horog, vagy csak a hal, s elfeledvén az eredeti jelentést – de melyik az eredeti, hisz a népköltészet ilyet nem ismer! – lesz belőle szőke, barna leány. De az aranyhal majd’ mindegyik változatban fennmaradt! Ennek magyarázata bizonyára az lehet, hogy az arany szín is, a hal is nagyon ősi, nagyon régi jelkép. Ha homályosan is, de ez él Czuczor versében és a népdalban is.
Móser Zoltán
[1] Náday Károly–Sáfrán Györgyi: Történeti kutatások Kufsteinban. Czuczor Gergely rabsága (A MTAK közleményei 14. Budapest, 1984. In https://library.hungaricana.hu/hu/view/MTAKonyvtarKiadvanyai_KOZLEM_014/?pg=35&layout=s
[2] Náday Károly–Sáfrán Györgyi: i.m.
[3] Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok. Zsámbék-Dunaszerdahely, 2000.
[4] Az összes változat megtalálható az említett, Körülvesznek engem a dalok című könyvben
[5] Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. 2. kiadás. Budapest, 1978. 302.
[6] Koltai Virgil: Czuczor Gergely élete és munkái. Budapest, 1885. 109-110.
[7] MNT IX. Népdaltípusok. 4. Sajtó alá rendezte Domokos Mária. Bp., 1995. 598.
[8] Limbay Elemér: Magyar Daltár. Győr, 1880. I. 21-22.
[9] Czuczor 1899. II. 71.
[10] Pl. József Attila így kezdi a Kiáltozás című versének 3. versszakát: „Mint fatutaj a folyamon,/mint méla tót a tutajon,/ száll alá emberi fajom…”
[11] Kodály-Vargyas: A magyar népzene. Pt. 256.sz.
[12] Czuczor-Fogarasi III.344.l.
[13] MTA Könyvtárának Kézirattára: Irod.8r.206/57.
[14] Réthei Prikkel Marián: Bp.,1924. 178-79.
[15] Pálóczi Horváth Ádám: Ötödfélszáz énekek. 1813. 403.
[16] Temesvári Pelbárt válogatott írásai. Bp., 1982. 378.
[17] In Régi magyar levelestár I. kötet. Bp.,1981.
[18] O. Nagy Gábor:Magyar szólások és közmondások. Bp.,1976.51.l.
Illusztráció: OPEN (Móser Zoltán rovata)
Ezek is érdekelhetik!
OPEN 50. – Shakespeare: Szonettek →
OPEN 49. – AKI ÉREZTE ISTEN IGÉJÉNEK ÉHSÉGÉT →
OPEN 48. – Aki kereste az igazságosság igazát →
