A. Gergely András: Mit adtak, mit kaptak?
Könyvcím és tartalom, ha fölékszerezett…
Vannak csábos, vannak izgi, s olykor az érdektelenek mellett megjelennek veszélyes címek is. Filmcímek, könyvcímek, koncertplakátok, kiállítás-üzenetek. Itt most egy könyvről mesélnék, meg a veszélyeiről.
Ha mondjuk bőséges gyűjteményét szedem össze a mesterségeknek, s egy sorozatban „asztalosok” vagy „keszkenőkészítők” tűnnek elő, talán néprajzi vagy „régies” foglalkozási tárgykörre asszociál az olvasó. Ha „táncdalénekesek” vagy „etno-punk sztárok” a téma, megint csak fölvillan egy képzet-tartomány. Rókák, gyerekkatonák, vietnámi fűszerek vagy „darutollas vitézek” cím mögött is sejteni lehet valamely tartalmat, sőt szándékot is.
Akadnak azután (a megannyi lényegtelennek tetsző vagy szimplának minősülő mellett) nevek, helyszínek, történések, híres ügyek, zúzós események mögöttes tartalmára tükröt fordító munkák, no meg a nyögvenyelős szakművek, melyek fogalmait tucatnyi oldalon kell definiálni, hogy a bevezető utáni fejezetet már föl is foghassuk. S még mielőtt érdektelen vagy érvénytelen tipológiám végére érnék, visszacsatolok a kezdetekre: vannak olyan szakkönyvek is, melyek címükben hordozzák a könnyed érdektelenség és bennfentes fontoskodás minden ízét, továbbá a velük járó veszélyt is. Ilyen mostani választottam, melynek Zsidó nők a címe.[1] A szerző Szunyogh Szabolcs, eredendően pedagógus, újságíró, lapszerkesztő, rádiós műsorvezető. Ismert név, népszerű témakörök felgyűjtője, moderáltan avatott hozzáértő a történeti, kultúratörténeti, zsidóságtörténeti területeken – ez a tizenharmadik kötete már. A címlap bűvös: ábrándos arcú fiatal nő, a szeméről sem olvasható le, hogy filmsztár, elhagyott lady, bűvös fenomén, szerepjátszó hamiska, aranykarkötős topmenedzser, regényfőszereplő vagy mi más is. Egyszerre elvarázsol és rettent, nem tudod eldönteni, mi hiányzik neki, mitől olyan búval áldott vagy szomorúságra termett. Annyi adottság volna benne, amennyit mások seregnyien sem tudnak összehozni – akkor meg mi a gond.
S ez a veszélyes. Mert válasz, mégpedig talán egynemű válasz a címlapkép „kérdésére”. Újságírós válasz, nem köntörfalaz, ügyesen kérdez, hogy igen/nem feleletet hallhasson. Pedig talán másként sem lehetne írni róla, mint Esterházy Péter írt egykor „Egy kék haris” címen. Igen, ennyiben telitalálat a címlap és elgondolkodtató a cím is. Ki ez? Ki a „zsidó nő”? És ekkora többes számban? És éppen mostanság, amikor a „genderes” korszak dúl a magyar belpolitikában és európai korszakos politikákban, amikor minden a fokozatosan elszomorodó magányok híreiből áll össze, vallomások, regények, filmek, női szerepkutatások, identifikációs nyűgök, mozgalmár elégedetlenségek, „MeToo!” kampányok és új szüfrazsett korszakok hevülnek egyre hangosabban?
Valamivel több mint egy éve éppen ez volt rejtett és látható témaköre egy konferenciának, ahol a jelenlévő szereplők többsége éppen zsidó nő volt. Kutatók, egyetemi oktatók, filmrendező, pszichológus, néprajzos, irodalomtörténész, szociológus, sokféle, a hívő feleségtől a rabbinőn át a képzőművészig. A témakör pedig éppen ez volt: mi ma a zsidó család, mi volt, milyen eszmények mentén szerveződik, milyen hitélet, magánélet, családi élet, vallási élet, társadalmi helyzet jellemzi…? S főként: mi volt, mi ma, s mi lehet a nők szerepe? A „jó feleség” státusz? A „jidische máme” rang? Az örök hitves? A praktikus szolgálólány? A hitéletben elmerült férj mellett a mindent megoldó gyakorlatias lény? A háláhikus szokásokat szigorúan követő élettechnikus? A rejtőzködő bálvány, az örök tündér, a fakanalas meselény? Démon? Múzsa? A választ (s merthogy nincs „A” válasz, ez így is volt észszerű) senki sem tudta „igazán”. Azaz: máshogy tudta, más mindenféle tudásaiból szedett elő példatárat, és ha saját vagy közösségi normái voltak is, ezeket csak visszafogottan próbálta „a Nők” alapon kiterjeszteni vagy sokszorozni.
Hát ezért a veszély. Az általánosító képzet, a végtelen többes szám, a „bárki közülük” érintettsége, a kezdete-sincs történeti örökség és biblikus tradíció legfőbb értéke, évezredek személyisége. Merthogy ilyen nemigen van. Azaz mégis – s a kötet erről, ezekről szól.
Maga a kiadvány szerkezete szinte magazin-lapozó igényű. A zsidó nő …a Bibliában; …a vallásban; …a testi szerelemben; …a démonok között; …a mesés királyságban; …az operában; …a történelmi regényben; …sportban, harcban, izraeli irodalomban, festészetben, tudományban, politikában, satöb. Húsz fejezetben. Helyenként fekete-fehér képekkel, ívenként beékelt színes képoldal-párokkal. Életpályák és sorsok, sikerek és fájdalmak, vonzások és szerepek, bűnök és büntetések, vádak és titkosságok, börtönök és fények, megítélések és önalkotó szándékok, humor és irónia, készség és képtelenség, judaizmus és kereszténység, modellség és üvegplafon. Mindez együtt, háromszáz oldalon. Hiteles és informatív is, de veszélyesen tudálékos és felszínes is. Úgy tud, ahogy tudni lehet, de azt, amit csak olyasvalaki tudhat, aki nem a zsidó nőket kérdezi, hanem a róluk vélekedőket. Ügyes, színes, szélesvásznú – de épp ettől veszélyes is.
Veszélyes, mert a cím többet is kínál – meg oktalanul elnagyoltat is. Ismeretet éppúgy, mint vélelmet és víziót. Eszményt és bálványt éppúgy, mint szovjet börtönt és bibliai reménytelenséget. Aranyékszert és történelmi traumát. Égbemenetelt és szánalmat egyszerre.
A kérdés, mármint nem az érintett nőké, hanem a recenzensé…: mit tudhatunk „jobban”, máshogy, pontosabban, árnyaltabban, más szempontból, korrektebbül, szakszerűbben? Mitől nekünk, s nem épp másnak szól ez a kötet? Korosztályi, vallási, kulturális, nemi, történeti, szociológiai, közviselkedési színtéren kire fókuszált ez a mű? Szól-e egyáltalán, s ki az a valaki, akit elér, eltalál…?
Hát ez is a veszélyhez, a félnivaló közérzethez tartozik: tudja az ördög! Mert hogy nekem minden oldalán ezernyi tanulnivaló van benne, ez talán rám vall. Zsidóknak talán nem szól, mivel ilyen elvontan általános felekezeti lény nincsen is. Ugyanarról a bibliai szövegről, Tóra-idézetről, Magyarázat-részletről keleti és nyugati, északi és déli, öreg és fiatal, orthodox és neológ, hászid és askenázi zsidónak más és más értelmezése van. A „zsidó nőknek” megint más, koronként, helyenként, közösségenként, háztartásonként is eltérő, szakmai területeket és érvényesülési utakat, pályákat, hivatásokat és értékrendszereket is belevéve még sokszorosan több. A zsinagógánként más normarend, a családonként eltérő mintázatok megint csak végtelen skálát adnak, ahol a mesebeszéd, a kultúratörténeti idézet-válogatás, a szelektív történeti elbeszélés, a változatok változatainak változatai éppúgy élőek, mint a példázatok vagy a viselkedési törvények kimunkált rendszere, a hétköznapi életre vonatkozó 613 szabály követésének ezernyi módja.
A címlapról visszafogottan kacérul ránk tekintő Hedy Lamarr, a harmincas évek első olyan színésznője, aki a testi erotikát is vállalta és a meztelenséget is – vajon lehet-e mint „zsidó nő” a fogalom hordozója? S lehet-e kortárs izraeli vagy amerikai sportoló, politikus, amszterdami rabbi, opera-díva, festőművész vagy regényíró is az?
Lehet, csak álcázottan szigorú vagyok. S lehet, a kötet épp ezekkel a talányokkal kecsegteti a címre reflektáló olvasóit…! Nem „szakkönyv”, sőt nem zsidó szakirodalom – de olvasmányos, színes, változatos közelítés attól, aki már írt könyvet antik mítoszokról és Arany Jánosról, Jákob csillagáról és Jézusról, boszorkányszombatról és magyar menórákról. És változatos közelítést igénylő munka mindazok számára, akik erről a film-előzetes vagy az operai librettó-részlet néhány során túl is tudni akarnának valamit.
Az ismertető címébe emelt kérdésre mindez talán messze nem válasz. A „mindet adtak” és „mindet föláldoztak” éppúgy érvényes összegzés lenne, mint a „minden csakis rajtuk múlik” túlzása vagy a „művészek örök bálványa” egyformán hamisság. A „valóság” éppen a részletekben, s nem „a zsidó nők” mibenlétében, hanem hogyanlétében lakozik. Egy kicsit úgy, mint a klasszikus szakmai vitában az alapkérdés – hisz tradicionálisan a zsidó férfiak minden reggel azt imádkozzák: „Áldott vagy, örökkévaló Istenünk, a világ királya, hogy nem teremtettél nőnek”. Lehetne mondani: akár zsidó és nem zsidó feministák, vagy más vallások hívei, esetleg laikus kívülállók egyik hangzatos és folyamatos érve éppen ez áldás zord kritikájában fogalmazódik meg, ugyanis a fohászról alkotható felszínes alapélmény hangozhat akár vádként, mely szerint „a zsidó vallás elnyomja a nőket”, illetve a nőt valami alsóbbrendű, káros lénynek mutatja ezzel. Ugyanakkor több vallásfilozófus/vallástörténész/rabbi sugallta vélemény szerint is a veretes szentírási szövegek alapján kimondható: a „bibliai időkben” a nő szimplán csak „tárgy” volt, idővel később vagyontárgy, s csak jóval azután lett kifejezett érték is. A közbeszédben ma már kihívóbb a nemek közötti egyenlőség szükséges evidenciájára hivatkozó érvelésmód, ami szerint válaszképpen akkor volna a reggeli fohász individuális értékrend alapján jogszerű, ha a nők az ellenoldalon azért fakadnának hálára: Áldott vagy, amiért nem teremtettél férfinak…! Csakhogy az áldás női verziója mégis így hangzik: „Áldott vagy, hogy akaratod szerint teremtettél”!
Szerepek és korok, divatok és kérdések, válaszok és talányok. Talán ez a kötet lényege és legfőbb tartalma. S ha a tradicionális értékrend szigorúbb követése és részletesebb judaisztikai bemutatása ezt az „ismeretgyarapító” szándékot nyilván még számossal kiegészítheti is, de a konvencionálisan, sőt értékrendi értelemben is „általános” tudás mégis közelebb áll a rákérdezéshez, mint a kóserség, a hitéleti vagy mindennapi tevékenységek végtelenül széles ismerethalmazára rákérdezés olvasói gyakorlatához. Annyit mindenképpen sugall és elfogadtat, hogy a zsidóság sosem csupán önmagában élet, hanem mindig is interakcióban, kölcsönhatásokban volt társadalmi-földrajzi-szakrális környezetével is, ahol tehát a kötelmek rendje más volt – ha a női szerepfelfogások skálája nem is okvetlenül árnyaltabb. Az árnyaltságot azonban a szereplők adják – mind és egyenként is. A zsidó nők. No meg azok, akik e helyzetet, a kérdéseket, a lehetséges válaszokat, a tudástörténeti szempontokat végiglapozzák a kötetben. „Az arany birtokában…” fejezet éppúgy, mint a filmdívák vagy popzenészek fejezetei, az iparművészet vagy az opera-színpadi jelenlét éppen ahhoz ad rendezett, szakszerűen elbeszélt ismeretanyagot, amit a cím burkolt kérdése nem fogalmazott meg. Mert ha „úgy általában” zsidó nők nincsenek is, a maguk egyediségében háromszáz oldalnyi alakváltozásban mégiscsak vannak. A gyémántos-aranyos karkötővel fölékszerezett filmcsillag pedig éppúgy lehetne az Ószövetség szereplője, mint a Pátriárkák könyvének, a Példabeszédek könyvének vagy az Újszövetség Mária-alakjának modern változata. S ha a cím veszélyes is – a veszély vállalása csökkenti a félreértés kockázatát.
Azt vélem, Szunyogh Szabolcs könyve a nő-képek archaikus változataitól a kortársakig lapozza végig a női ideál és szakrális változatainak kultúratörténeti sajátosságait. S ha a „mit adtak” kérdésre a válasz ezerféle is, a „mit kaptak” válaszlehetőségei között immár ott van a Szerző saját válaszkészlete is.
[1] Noran Libro, Budapest, 2019., 294 oldal
Illusztráció: Sztereo, tipp
Ezek is érdekelhetik!
Ábrahám Júlia: Öt nap varázslat, azaz MOST FESZT Tatabányán →
Vasi Szabó János: A csodák konvergálnak Cinnabarban →
Szaló Péter: Átmozduló léthatárok* →
