Mészáros István: Mindig ölünkbe hull
Selyem-szexusok felhő-bogáncsai
(nap nap után) vágyra kíváncsi suták
nem tudják, ha szerelemdal-csodás
álmok jönnek, teljes a csend, nem hazug,
abból lesz fájdalom-hangú kiáltás,
tajték napja, ha súgod magadnak:
– szeress! Csonkig égethet, betöri közöny-
kő fejed, a lelked marad nyughatatlan,
kővarázs idéz bosszúálló angyalt:
két szeme tűz-ikonosztáz, élőnek
végzet-írás a Sötét balkezében,
és mégis (remélő, jázmin-arcú
város napfogyatkozásában
eme Angyalra találva) irgalmas
Veronikának könnye hull, fény-
sebek fölfakadnak a Sötét szívén
megnyílnak szeretet-jegyek, és
réveteg lesz Földünk köldök-pólusa,
tornáca és a mennypalota, míg poklán
a Játék-alkimista vet véget
most már tizedik felismerésének.
Titok-kapun mindenki, minden egy,
öröklét-per marad örök küzdelem.
Kiontott Vér hite erőd magad, ha
így ébredsz, ülsz mindenek fölött
nem szédít egyenes, se rögös mély:
szeretet, lehet lángokból font ostor,
szerelem-gyönyör, csend-szél
kesergés, fájó távollét, bolydult
téridőben szikrád lélekvesztőjével
talált, magzat-palackba zárt Vágy,
és lehet tavaszi esőben neked
nekem pipacsunk, májusi dalunk,
szivárvány-emléket őrző hold-
szerelem. Ahol Társunk talányos
dalt dudorász, ott danaida-lányos,
létöröm-vágy (mindig túl a fényeken)
ölünkbe hull, ahogy neked és nekem.
Illusztráció: Rodin
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
