Halmai Tamás: Szertartás és allegória
Basa Viktor haiku című verséről
俳句
Basa Viktor a ritkán megszólaló, keveset publikáló költők közé tartozik. Legfrissebb könyve (Előkészületek térváltáshoz, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023) már csak ezért is ösztönözhet korábbi írásainak újraolvasására. Engedelmes szavak című kötetéért (Cédrus – Napkút Kiadó) 2007-ig kell visszaeszmélnünk. E szövegcsokor halk szavú kisszerkezetei közül egy háromsorost citálok ide.
haiku
reggel nem tudom
délben asztalt terítünk
este csillagok
A cím műfajjelölő szikársága lényegekre csupaszodó szólamformát ígér. Soráthajlások nélküli, a központozást is elhagyó haikumondatokat olvasunk. A letisztult közlésmód a tisztaság beszédét szólaltatja meg. (Az egyensúlyos szerkezetért az 5-7-5 szótagos tagolás szavatol, ugyanakkor a 3-3-2 szavas soreloszlás sűrítő versbeszéd hatását kelti.)
A versmondatok közti nyelvtani-logikai viszony többféleképp megszerkeszthető, ez is a szöveg kimeríthetetlen sokrétűségét biztosítja: „reggel nem tudom”, ezért? de? „délben asztalt terítünk”, így? mégis? aztán? „este csillagok”.
A grammatikai hármasság szabatosan követhető szellemi ívet von: az én („nem tudom”) magános helyzetéből a mi („terítünk”) békeszerző világába kalauzol a vers; a vége pedig a személytelen pompa („csillagok”) távlata, távlatossága. (A „csillagok” toldalékolása megengedi azt az árnyalatnyi illúziót is, hogy egy embernél egyetlenebb egyes szám első személyt is kihalljunk a szóból [vö. „csillogok”].)
Az első és a harmadik sor hiányos mondatot formáz, előbbiből a tárgy marad el (így a nem tudás általános attribútum lesz), utóbbi az állítmányról mond le (azt a hatást keltve, hogy van alany, mely már nem igényel változékony létet, avagy részvételt a nyüzsgés történeteiben). A második sor rejtett alannyal él, a ragozás szükségtelenné teszi a névmás beillesztését. Ugyanakkor ez a tengelyként szereplő részlet úgy is értelmezhető: az alanyi hangsúly az emberről az asztalra, a humán létezésről a tárgyi környezetre tevődik át; avagy a lírai szereplők helyét az asztali együttlét szertartása veszi át.
A hármas tagolás a napszaktoposzokat úgy hangsúlyozza ki, hogy egyrészt napi rutinként tünteti föl az identitásépítés fáradalmát (és a kegyelemre hagyatkozás lelkületét), másrészt e motívumsorból az életút allegóriája is kibontható. Életünk nyitánya („reggel”) a még érintetlen tudat gyorsan tűnő korszaka; később („délben”) kapcsolatok, ismeretek és tapasztalások komponálnak körénk valóságot; végül pedig („este”) tekintetünk is megérik a vertikális célpontokra, és sorsunk is földnél tartósabb hazát remélhet a mennyboltozat szegleteitől.
A nem cselekvés („nem tudom”) és a cselekvés („terítünk”) emberi tézise-antitézise után a szintézises idill a transzcendens jelenvalólétben oldja föl a szubjektív esetlegességeket. Az utolsó sor úgy vezet ki a versből, mint a dantei zárlat az Isteni színjáték kavargó látomásai közül – az egek idilljébe: „Csüggedtem volna, lankadt képzelettel, / de folyton-gyors kerékként forgatott / vágyat és célt bennem a Szeretet, mely / mozgat napot és minden csillagot” (ford. Babits Mihály).
A költő a mindennapokban hitoktatóként tevékenykedik, emellett Toldalagi Pál és Pilinszky János műveinek értője, értelmezője, filológusa. Több szál fűzi tehát a csillagos magaslatok esztétikumához. Nem meglepő, hogy misztikus csöndek zónáiban is szavakat talál, zenéket pártol: „Énekem már nem hallgatás” (Vizitáció).
Illusztráció: Basa Viktor haiku c. verse
Ezek is érdekelhetik!
Fábián Tibor: Amikor hazaérsz →
Tamási Orosz János: Diptychon mellékdallal (Mt. 4.11.) →
A hanyatlás esztétikája →
