Toót-Holló Tamás: Tanúi vagyunk annak, hogy fellázad a semmibe vett öröklét (VII/1*)

*Sallai Zsófia megnyitói tudósítása

𝄞

Idén, 2025-ben ünnepli 50. születésnapját a Vágtázó Halottkémek (VHK), ez a műfajilag besorolhatatlan, a megszokott zeneértelmezéstől gyökeresen eltérő utat járó, már évtizedek óta kultikus státuszt elérő magyar zenekar. Az évforduló tiszteletére – a VHK frissen megjelent albumának címét alapul véve – április 23-án összművészeti és létfilozófiai konferenciát rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelyen rangos tudósok és művészek előadásaikban, pódiumbeszélgetéseikben igyekeztek utánajárni annak, mi mozgatja ezt a zenekart, minek köszönhető, hogy nemcsak a zenéjével, gondolataival, hanem úgyszólván minden mozgásművészeti, képzőművészeti megnyilvánulásával, ősi szertartásokat idéző üzeneteivel is hatni képes, s ezzel magát a magyar kultúra páratlan jelenségévé avatja.

A konferenciát Toót-Holló Tamás író, szerkesztő nyitotta meg, aki pályafutása során számos alkalommal tett már hitet a VHK mellett: első interjúját még 1996-ban készítette Grandpierre Atillával, de közölt már lírai tudósítást is VHK-koncertről, s állította már személyes rocktörténelmi emlékeinek középpontjába is a VHK-t.

A magát – Grandpierre Atilla mellett – a konferencia társszervezőjeként is bemutató író azzal nyitotta meg a rendezvényt, hogy ennek a szellemi diskurzusnak a tétje szerinte nem más, mint hogy a jelenlévők közül ki-ki tanúja lehessen annak, milyen az, amikor fellázad a semmibe vett öröklét. Ennek pedig az az ára, hogy a résztvevőknek egy paradoxon hatásának kell kitenniük magukat – tette hozzá.

Egyfelől egy pillanatra sem szabad elfeledkezni arról, hogy mindaz, amiről szó esik, egy zenekar zenei produkciója által meghatározott élményzuhatag. Másfelől ugyanakkor igenis el kell feledkezni arról, hogy a VHK csak zenei üzenetet bocsátana ki: hiszen itt egy olyan összművészeti és létfilozófiai jelenséggel állunk szemben, amely messze nemcsak zene, hanem egy olyan kommunikációs csatorna, amelyen keresztül

olyan üzenetek is rendre eljutnak hozzánk, amelyek létünk mélységeihez vezetnek bennünket vissza. Az ősmúltunkhoz, a magyarságunkhoz, a valaha volt nomád civilizációs örökségünkhöz és ahhoz a kozmikus életerőhöz, ami ma is élni tanít bennünket és kifogyhatatlan energiát szolgáltat számunkra ahhoz, hogy megmaradjunk – fejtette ki Toót-Holló Tamás, aki közép-európai példákat is hozott arra, mit ért azon, hogy a VHK összművészeti kollektívaként is meghatározható.

Mint mondta, nagyon más szellemi alapokról kiindulva ugyan, de például a szlovén Laibach vagy a magyar Albert Einstein Bizottság is arra törekedett, hogy a zenéjük csak egyike legyen azoknak a körülményeknek, amelyeknek folytán ők azzá válhatnak, amik, tekintve, hogy a zenén túlmenően is volt egy másokkal is megosztható, más művészeti ágakra is kiterjedő, markáns víziójuk arról a világról, amelyben élnek és alkotnak.

Toót-Holló Tamás szerint a VHK-t a magyar kulturális életben a szellemi lövészárkok létét teljesen légiesítő, ideális szellemi tér veszi körül. (Fotó: Bach Máté)

A konferencia előadásairól és pódiumbeszélgetéseiről szólva Toót-Holló Tamás kifejezte azt a reményét, hogy részletesen is szó esik majd azokról az emblematikus jelentőségű személyekről, akik Grandpierre Atilla, a zenekar énekese, frontembere és dalszövegírója gondolkodását formálták, s ezzel a VHK szellemi kisugárzására is alapvető hatást gyakoroltak, vagy akik olyan művészi együttműködésekben voltak a társai, amelyek meghatározóak voltak a VHK befolyási övezeteinek kitágításában. Ezeknek a szerinte feltétlenül méltatandó kiválóságoknak a sorában Grandpierre Atilla édesapját, a történész Grandpierre K. Endrét csakúgy megemlítette, mint A kutya éji dala című filmjében a VHK-t főszerephez juttató Bódy Gábor filmrendezőt vagy Bauer Ervint, a biológia Einsteinjét, akinek a gondolatai a fizikus és csillagász Grandpierre Atillát a Nap és a Világegyetem által kibocsátott életjelek felderítésére ösztönözték. Ez a névsor persze bármikor folytatható volna és a nemzetközi zenei szcéna rendkívüli nagyságait is magában foglalhatná – jelezte, utalva arra, hogy a VHK jelentőségét felismerő és hirdető világsztárok között Jello Biafra, Henry Rollins vagy Iggy Pop neve is bármikor megemlíthető lenne.

A VHK kultúraértelmezésével rokon szellemóriások között Bartók Béla jelentősége is megkerülhetetlen – emelte ki Toót-Holló Tamás, aki szerint Bartók abban a kérdésben is segítségül hívható, ami a VHK zenéjének sok vitát kiváltó műfaji besorolására irányul. Mert a VHK történetével szinte egyidős az a dilemma, hogy milyen műfajt lehetne azonosítani ebben a minden kötöttség nélkül kibomló zenei világban – mondta, majd kitért arra, hogy nevezhették már a VHK-t a sámánpunk, a pszichedelikus rock, az alternatív rock, a tribal rock képviselőjének, s felmerülhet róla szólva akár még a világzene (world music) fogalma is – de ezek a kategóriák, talán épp azért, mert gyökeresen más kultúraértelmezéshez tartozó kategóriák, nem tűnnek megnyugtató megoldásnak.

Sokkal inkább járható út lenne Bartók Béla nyomán elindulni, annál is inkább, mert Grandpierre Atilla maga is sokszor hivatkozott már Bartók egyik tanulmányára (A népzenéről), amikor a saját mágikus népzenéjük rokonságát kereste – vetette fel Toót-Holló Tamás, majd egy passzust külön is felolvasott az említett Bartók-tanulmányból.

„A népzene a természet tüneménye. Mai formái olyan környékek öntudatlan alkotásának eredményei, melyek minden kulturális befolyástól mentesek. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei: a virágok, állatok” – idézte Toót-Holló Tamás Bartók tanulmányát, hogy aztán levonja azt a tanulságot, hogy ezek a mondatok szerinte éppen arról az élményről szólnak, amit a VHK mágikus népzenéjét megtapasztalva lehet átélni. Természeti tüneményként. Minden kulturális befolyástól mentesen. Szerves szabadsággal.

Az előadó a káros kulturális befolyásoktól való mentesség eklatáns példájaként külön is előhozakodott azzal a személyes meggyőződésével, hogy a VHK-t a magyar kulturális életben szerinte egy olyan, a szellemi lövészárkok létét teljesen légiesítő, ideális szellemi tér veszi körül, amely csak nagyon kevesek kiváltsága, különösen az értékelvű konzervatív művészet művelői közül. Mint mondta: a VHK-n kívül szerinte egyedül Cseh Tamás művészete körül tudott kialakulni olyan konszenzus, amely annak ellenére is mindenki közös kincseként tartja számon az adott előadót, hogy annak művészete inkább konzervatív gondolatok körében van otthon. Ennek titka – vagyis, hogy a VHK-t eredendő konzervativizmusa ellenére akár a baloldali, akár a liberális gondolkodású rajongók is a magukénak tudják érezni – csakis az a szellemi kisugárzás lehet, amelyet nem is annyira a politikai, hanem a spirituális, életfilozófiai konzervativizmus fogalmi körében lehet elhelyezni. Ezt a gondolatiságot érzékeltetendő Toót-Holló Tamás szó szerint idézett a VHK-nak abból a kiáltványából is, amely az 50. születésnapot ünnepelve jelent meg.

„Létezik egy minden társadalmi erőnél nagyobb, minden ember és minden társadalom számára kulcsfontosságú erő: a kozmikus életerő ősereje és cselekvőképessége. Ez az a forrás, amelyből kiröpült a Világegyetem. Ez a kozmikus életerő az elkötelezett életszeretet, természetes motivációink forrása, az emberi együttérzés hajtóereje, a családalapításra, a családi, a közösségi összetartozásra ösztönző természeti erő. Ez adja meg helyünket és szerepünket az Élő Természetben, a családban, a nemzetünkben, az emberiségben és az élet magasabb közösségeiben, a Földanyában és az Élő Világegyetemben. Ez az erkölcsi törvény a vallás természetadta forrása, hajtóereje és iránytűje” – olvasta fel a kiáltvány nézeteit alátámasztó passzusait az előadó, hogy aztán rögtön felhívja a figyelmet arra: ebben az idézetben ugyan hiánytalanul ott van a konzervatív politika által használt teljes fogalomkészlet – a család, a közösségi összetartozás, a nemzeti lét és a vallás szerepeltetése –, de az összhatás ennek ellenére is mélyen spirituális. Ez az a kontextus tehát, amelyben a VHK kozmikus, értékelvű konzervativizmusa mindenki számára elfogadható kontextusba kerül, s ilyenformán éppen azt az egyik ideálisnak elismerhető szellemi teret alkotja meg, amelyet bárki elfogadhat, aki a magyar kultúrát a magáénak érzi – hívta fel a figyelmet Toót-Holló Tamás, aki az előadása kezdetén vázolt paradoxon értelmében végül megint visszatért ahhoz, hogy a VHK által létrehozott kulturális jelenség mögött azért a VHK zenekari létezésének számos adatát is meg kell még említeni a konferencia hiteles megnyitásaként.

Mert – mint mondta – nem lehet úgy áttekinteni ezt az 50 évet, ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy a VHK munkásságát milyen számokkal lehet kifejezni a 2025-ös esztendőbe érve. Fennállásának 50 éve alatt ugyanis a VHK több ezer koncertet adott, Magyarországon és külföldön egyaránt több millió emberhez jutott el a zenéjük, s mindösszesen húsz nagylemezük, illetve teljes cédéjük jelent meg – sorolta Toót-Holló Tamás, jelezve, hogy ez a rendkívüli teljesítmény az alapja ennek a konferenciának, s vele együtt a semmibe vett öröklét lázadásának.

Az előadó a megnyitó beszéd zárszavaként végül megint a VHK 50. évének kiáltványából idézett:

„A kozmikus életerő kimeríthetetlen ősforrásából merítve vagyunk képesek feltölteni lelkünket lélekerővel. Ez a kozmikus életerő a forrása a Kapcsolat élményének –nagybetűvel –, amelynek megtapasztalása az a fény, amely melegséggel, lelki biztonságérzettel és a kozmikus otthonosság érzésével világítja be a természetes lélek világát” – hangzott az idézet, amelynek a felolvasása után az előadó ugyanannak a kapcsolatélménynek a kiteljesedését kívánta a konferencia minden vendégének és résztvevőjének, amelyet a kiáltvány is a figyelmünkbe ajánlott.

A kozmikus életerő forrásából létrejövő kapcsolódásokat. És az ezek megtapasztalása nyomán belőlünk kisugárzó fényeket. És a kozmikus otthonosságunk nyomán bennünk megszülető lelki biztonságérzetet.

Sallai Zsófia

*

Illusztráció: Toót-Holló Tamás író, a konferencia társszervezője nyitotta meg 2025. április 23-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott, a Fellázadt a Semmibe vett Öröklét! címmel megrendezett konferenciát, amely a Vágtázó Halottkémek zenekar születésének 50. évfordulóját köszöntette. (Fotó: Csíkvári Dóra)