Tárnok Attila: Nyom nélkül

•

Péter a barátom volt. Kollegiális viszonyt ápoltam vele, pedig nem vagyok újságíró. Gyakran írt azokról a témákról, amelyek éppen akkor engem is foglalkoztattak. Mesélt felgöngyölítendő sztorikról, megosztotta velem izgalmát, amit olyankor érzett, amikor beleásta magát egy-egy munkába. Nem tudom, adtam-e olykor használható tanácsot, de némelyik cikk korai változatát elolvastatta velem, meglehet pusztán azért, mert a cikkről folytatott beszélgetéseink során a kimondott szavak előhozták belőle azokat a részleteket, amelyek elvarratlanok maradtak a cikk egy bizonyos állapotában.

Évekkel ezelőtt egyszer véletlenül éppen nálunk járt, amikor a városban mindenki egy fiatalkorú ellen elkövetett gyilkosságról beszélt. A megfojtott áldozat – egy tizenhat éves lány – holttestére a város fölötti hegyoldalban találtak rá turisták a hétvégén, közvetlenül a jelölt turistaösvény mellett. A tettest, R-t, a rendőrség hamar kézre kerítette. R. az áldozat iskolatársa volt, tisztázatlan szerelmi viszonyban állt a lánnyal. Vallomása szerint, amelyet a lány környezetében sokan kétségbe vontak, az áldozat osztozott R. érzelmében. A többség ezzel szemben úgy vélte, R. egyszerűen erőszakoskodott a lánnyal, az ellenállt, ezért fojtotta meg. A holttesten – kivéve a nyakán – nem észleltek külsérelmi nyomokat. Megállapították a nemi közösülés tényét, és hogy az áldozat a bűntényt megelőzően nem volt szűz, de semmi jel nem utalt arra, hogy az aktust sérelemként kezeljék, ellenállásról, dulakodásról semmi nem árulkodott.

Csendes kisvárosban élünk. Az eset akkoriban sokakat felkavart, Pétert, aki vendégségben járt nálunk, látszólag hidegen hagyta. Ám évek múltán egyszer csak felvetette, érdekelné, hogy dolgozták fel a tragédiát a lány szülei, és mi lett R. ügyével. Addigra már a neveket is elfelejtettem, az eset is csak halványan derengett az emlékezetemben, de Péter, mint vadászeb, szagot fogott, és elindult a nyomon, amely később az eltűnéséhez vezetett.

A rendőrség szinte semmi használható információt nem adott ki, és mindkét gyerek szülei elzárkóztak az újságírói kérdések elől. Péter magánnyomozásba kezdett, mert néhány részlet, illetve bizonyos részletek hiánya, zavarta az ügyben. Akiktől többet megtudhatott volna, hallgattak. A titkolózás mögött konspirációt, elhallgatott bűnt, tettestársakat sejtett. Miért ment el a lány R-rel a hegyek közé, ha – ahogy a környezetük hiszi – nem volt köztük viszony? R-t elítélték, két évet töltött Makón, a fiatalkorúak börtönében, s azután hat év várt még rá valódi büntetés-végrehajtási intézetben. A hat év is a végéhez közeledett, amikor Péter szaglászni kezdett, de R. fogva tartásáról semmi közelebbit nem tudott meg. R. mindvégig tagadta a gyilkosságot. Állítása szerint, valóban közösült a lánnyal, a szenvedély hevében talán kissé erőszakosan ölelte, de épségben, egészségben elköszönt tőle a hegyen. A lány akarta így. Az áldozat állítólag megbánta, hogy odaadta magát R-nek, megmondta neki, hogy nem szeretne vele viszonyt fenntartani, ez R-t mélyen elkeserítette, de nem bántotta a lányt, sőt haza szerette volna kísérni. Csak a lány határozott kívánságára búcsúztak el a hegyen.

Több dolog sántít R. vallomásában. Azon a bizonyos szerdai napon az iskolatársak nem látták, hogy R. és az áldozat együtt hagyták volna el az épületet. Korábban azt sem észlelték, hogy elkövető és áldozat baráti viszonyban lennének. Az áldozaton és a holttest közeléből semmilyen, nem R-hez kapcsolódó, egyéb használható nyomadat nem került elő. Miért nem jelezte R. a rendőrségnek rögtön, amikor a nyomozás megindult, hogy a szerda délutánt az áldozattal töltötte? Sőt, mivel magyarázza, hogy ezt nem tette meg már előző héten, csütörtökön vagy pénteken, ha a lelkiismerete tiszta?

Az áldozatot egyedülállóan szép lánynak tartották. Mivel vehette őt rá R., hogy nemi kapcsolatba kerüljenek? A közmegítélés szerint R-nek szikrányi valós esélye sem lehetett az áldozattal szerelmi viszonyt kezdeni. A hivatalos magyarázat alapján R. lelki kényszert alkalmazhatott. Megfenyegethette a lányt, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik neki, a fojtogatás – az egyetlen külsérelmi nyom az áldozaton – lehetett a fenyegetést alátámasztó érv is.

Péter hónapokat fordított az ügy részleteinek tisztázására. Egy alkalommal közölte, azért izgatja az egész, mert kamasz korában autóbalesetben elvesztette egy plátói szerelmét. Gitta is ugyanúgy túl szép, túl egészséges volt, mint R. áldozata. Gitta halála ugyanúgy megmagyarázhatatlan és feldolgozatlan maradt. A Tariménesz utazásai korántsem az a fajta remekmű, mint mondjuk John Bunyan A zarándok útja című narratív munkája. Gittát egy kereszteződésben gázolták el, az elkövető elhajtott, kilétére soha nem derült fény. Könnyen lehet, hogy csupán véletlen baleset áldozata volt Gitta, és a sofőr egyszerűen kihasználta, hogy nincs szemtanú, de Péter meggyőződése szerint, Gitta kihívó szépsége eredményezte, hogy egy visszautasított, titkos hódoló szándékosan, előre kitervelten kioltsa a lány életét. Mennyi halál, mennyi tragédia sorakozik Péter élete mentén, töprengtem, de Péter elutasított mindenféle sajnálkozást: soha semmi egyéb megrázó eset nem történt körülötte. Azonban a városunkban megesett gyilkosság annyira emlékeztette őt Gittára, hogy most, évek múltán is foglalkoztatta. Ami elsődlegesen érdekelte, azzal semmire sem jutott. Mivel az áldozat családja elzárkózott az újságírótól, Péternek nem sikerült belelátni, miképpen dolgozták fel lányuk elvesztését. R. szülei és a rendőrség sem volt segítőkész, így R. rövidesen várható szabadulása sem kínálta magát témaként egy megírandó cikkhez. Maradt hát a nyomozás, a gyilkosság körülményeinek kibogozhatatlan részletei.

Péter elképzelése szerint R. már a városból való távozásra is fenyegetéssel vette rá a lányt. A hétköznap járatlan erdei utakon aztán szabadjára engedte rejtett szenvedélyeit, és a lányt nem csupán fenyegetés-szerűen, hanem ténylegesen megfojtotta, mielőtt nemi sérelmeket követett volna el rajta. Hátulról, a lány föltűrt szoknyájával fedte el a lány élettelen arcát, tágra nyílt szemeit, így igyekezett leplezni az elviselhetetlen tényt, hogy szerelme már nem él. Továbbá Péter meggyőződése szerint egyáltalán nem ott került sor az aktusra, ahol a holttestre rátaláltak. Oda R. nyilvánvalóan azért helyezte a holttestet, hogy hamarabb felfedezzék. Még hétköznap délután sem kezdeményezne normális ember nemi aktust közvetlenül a turistaút mellett. Már amennyiben R. egyáltalán normális. Már amennyiben bármely ember, aki ölni tud, normális. A hirtelen meleg fuvallatot okozhatta az emberi érzékszervekkel nem fogható finomrezgés ugyanúgy, mint a termodinamikai szempontból irreleváns molekula-átrendeződés.

Az oknyomozó cikk korai változatát volt szerencsém olvasni. Péter, talán ahogy mindig, futószalagnak használt – médiumnak, amire ráléphet; háttérnek, fali szőnyegnek, trambulinnak. Ám a cikket soha nem vitattuk meg később. Telefonon mesélte, hogy a sokszor átírt, bővített, módosított változatot több lapnál is megpróbálta közölni, de mindenhol visszautasításra talált. Nem értette, hisz hetente, havonta jelentek meg hasonló riportjai. Arra gondolt, hogy az esetleírás inkonklúz. Vagy talán R. várható szabadlábra helyezése teszi a cikket kényes darázsfészekké, jóllehet a leírásban gondosan kódolt, megváltoztatott részleteket használ, éppen azért, hogy a szereplők ne legyen azonosíthatóak. Az egyik szerkesztő azt javasolta, nyúljon kevésbé rázós témákhoz. Pétert ez dühítette, heteket szentelt a cikkre. Persze! Írhatna a pelék párzási szokásairól vagy a pelikánok életéről. Tálaljon skandalumot, atrocitást külföldi példákon keresztül, ez így túl lokális, „túlzottan a magunk fészke”. Ezek szerint ilyen fészekben élünk, vágott vissza Péter.

Hónapok óta nem láttuk egymást, utóbb már az üzenetrögzítője sem működött, betelhetett a szalag. Az emailjeimre nem válaszol. A blogján február óta nincs újabb bejegyzés. Egy-két hete felhívott az öccse Németországból – senki más rokona nem él, legalábbis akivel tartották volna a kapcsolatot –, tudok-e valamit. Miért nem fordult R. a rendőrséghez rögtön csütörtökön vagy pénteken, amikor a lány hiányzott az iskolából. Miért nem jelentem Péter eltűnését a rendőrségen? Várom, hogy más tegye meg. Sok barátja volt. Van. Hogy van ez ilyenkor? Hónapok múltán, ha majd a közüzemi számlák tartozást mutatnak, vagy ha valaki, észlelvén, hogy semmi mozgás a lakásban, betör – majd akkor kiszáll a rendőrség és elkezd valami imitált nyomozást? Nyom nélkül. Mi volt a baj azzal a cikkel? R. szabadult? Találkoztak? Vagy hetek múlva előkerül Péter a semmiből? Máskor is volt rá példa, hogy hosszabb külföldi utakat tett. Végigstoppolta Spanyolországot, Észak-Afrikát, Törökországot, sőt Iránt. De mindig tudtunk az útjairól, és soha nem volt távol néhány hétnél hosszabban. Arra gyanakszom, a cikk későbbi változatában lehetett valami. Fogalmam sincs, mi. Valamit megtudhatott véletlenül és elindult, hogy utánajárjon.

Nem megfelelő az idei tavasz a gombákra. A májusi pereszke jó, ha júniusban előbújik. Bár akkor már melege lesz. Ha elsavasodik a talaj, ha nem úgy váltják egymást az időjárásban változó napok, ahogy ideális, soha nem jön elő. A spóra a földben marad, elvetél. Rátalálni arra a néhány megszületett egyedre külön művészet. A lila megbarnul, a fatönk elvirágzik. Ostoros hüllők rágcsálják a salátalevelet. A kertben mindig minden más. Ami változatlan – megfoghatatlan.

Illusztráció: TP-póló