A VHK a világ legmagasabb, de láthatatlan épülete /pódiumbeszélgetés/ (VII/4*)

*Toót-Holló Tamás írása

Előző rész: http://www.naputonline.hu/2025/06/05/keseru-katalin-kotodtem-a-ritualis-megnyilvanulasokhoz-vii3

Idén, 2025-ben ünnepli 50. születésnapját a Vágtázó Halottkémek (VHK), ez a műfajilag besorolhatatlan, a megszokott zeneértelmezéstől gyökeresen eltérő utat járó, és már évtizedek óta kultikus státuszt elérő magyar zenekar. Az évforduló tiszteletére – a VHK frissen megjelent albumának címét alapul véve – április 23-án összművészeti és létfilozófiai konferenciát rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelyen rangos tudósok és művészek előadásaikban, pódiumbeszélgetéseikben igyekeztek utánajárni annak, mi mozgatja ezt a zenekart, minek köszönhető, hogy nemcsak a zenéjével, gondolataival, hanem úgyszólván minden mozgásművészeti, képzőművészeti megnyilvánulásával, ősi szertartásokat idéző üzeneteivel is hatni képes, s ezzel magát a magyar kultúra páratlan jelenségévé avatja.

A konferencia első pódiumbeszélgetésén a meghívott vendégek azt fejtették ki, hogy milyen hatást gyakoroltak a VHK számai a magyar és a nemzetközi zenei életre. Toót-Holló Tamás moderátor kérdéseire Heinczinger Mika, a Kossuth-díjjal és Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Misztrál együttes alapító tagja, énekese, Csizmadia Norbert geográfus, Ázsia-kutató, a Magyar Földrajzi Társaság Geopolitikai Szakosztályának társelnöke és Fogarasi Lajos, a PeCsa (Petőfi Csarnok) volt igazgatója, a European Forum of Worldwide Music Festivals volt hazai képviselője válaszolt.

Az első kérdés mindenkinél arról szólt, hogy ki mikor és hogyan találkozott először a VHK jelentette élménnyel. Heinczinger Mika felidézte, hogy 1990-ben, váci gimnazistaként jutott el élete első VHK-koncertjére, amire a piarista gimnáziumba járó barátai hívták el, s ami egy olyan ajtót nyitott ki neki, amin azóta is ki-be jár, mivel az egy igazi „lélekszemnyitogató” találkozás volt a VHK-val.

Csizmadia Norbert és Heinczinger Mika. Utóbbi a konferencián beszámolt arról is, hogy a Vágtázó Csodaszarvas megalakulásakor Grandpierre Atilla tagságot ajánlott neki a zenekarban, de ő hosszas megfontolás után nemet mondott. „Tudom, mi van bennem, és néha nem baj, ha az alszik” – tette hozzá. Fotó: Bach Máté

Visszaemlékezése szerint ez az élmény persze elsőre számára is sokkhatás volt: nem értette, hogy mi ez az őrület, de a második-harmadik szám után rájött arra, hogy hová tudja magával ragadni őt ez az eksztázis. Valami megindult vele akkor, lépést tett a pótolhatatlan halhatatlanság felé, és ő most ilyen lépéseket vár ettől a konferenciától is – jegyezte meg.

Fogarasi Lajos elmondása szerint az első VHK-élménye még a nyolcvanas évek végére esik, de az első, igazán mély benyomást akkor szerezte, amikor a kilencvenes évek elején, Szomjas Györggyel együtt dolgozva készített népzenei műsorokat a Duna Televíziónak, s ez a munka vezette el őket forgatni egy VHK-koncertre, ami talán az FMK-ban volt.

Fogarasi Lajos szerint a VHK úttörő szerepe elvitathatatlan abban, ahogy a rockzene nyelvét a magyar népzene nyelvével együtt szólaltatták meg. Fotó: Bach Máté

Akkor érzett rá annak a zenei fúziónak az erejére, ami szerinte a VHK zenéjét meghatározza: ami a magyar népzene lüktetését és hagyománytiszteletét hozza össze a rockzene ellenállhatatlan erejével, hangos dübörgésével. Mint mondta, ezzel a zenei fúzióval korábban már más nagyszerű zenekarok is próbálkoztak, mint például a Barbaro is, de a VHK úttörő szerepét ebben nem lehet elvitatni, mert az, amilyen elementáris erővel ők ötvözték a zenei műfajokat, szerinte tényleg egyedülálló, nemcsak Magyarországon, hanem talán az egész Kárpát-medencében is.

Csizmadia Norbert is pontosan emlékezett az első VHK-koncertjére, ami 1989 szeptemberében volt, amikor Szegeden az Újszegedi Szabadtéri Színpadon egy alternatív fesztivált szerveztek, ami azért is emlékezetes lehet, mert máig legendásnak számít még a poszterje is – jegyezte meg. Mint mondta, akkor még a punk és a hardcore zenék foglalkoztatták, s csak később jutott el az etnorock és a világzene vonzáskörébe. Az élete aztán úgy alakult, hogy a zene iránti rajongását megőrző geográfusként a világzene földrajzát kezdte kutatni, miután az is tudatosult benne, hogy a world music most körülbelül 330 zenei alegységre tagolható. De ezen belül – emelte ki Csizmadia Norbert – azok a tájak érdekelték a legjobban, ahol a mágikus ősi zenék nyomaira lehet akadni. Szerinte nagyjából három ilyen földrajzi karéj található meg, s közülük az egyik, talán a legfontosabb, maga a mag, a Kárpát-medence, ahol a magyar népzene található.

Csizmadia Norbert szerint a VHK zenéje ugyanazokat a kozmikus távlatokat jeleníti meg, mint a magyar népmesékben szerepeltetett égig érő paszuly vagy az üveghegy. Fotó: Csíkvári Dóra

És nemcsak a magyar népzene, hanem a magyar népmese is – tette hozzá, hangsúlyosan szóba hozva Bíró Lajos mondását, aki szerint, ha valaki elmondja, milyen meséket őriz a világról, ő meg tudja mondani, hogy az a valaki milyen nemzethez tartozik. A magyar népmesék pedig vitán felül hozzánk illően kozmikusak és mágikusak: ott van bennük az égig érő paszuly, üveghegy, és ezt mindenestül hozza is a zenéjében a VHK – jelentette ki Csizmadia Norbert. De a VHK-ra az is igaz, amit Bartók mondott az igazi népzenéről, amikor azt természeti tüneménynek nevezte: hiszen a VHK is az, s ennek vannak egészen varázslatos bizonyítékai is – vetette fel, utalva Szőke Péter az 1950-es években madárhangokról készített felvételeire, amelyeket húszszoros lassítással hallgatott vissza. Ha meghallgatjuk például az Ismeretlen madárzene című albumról az erdei pacsirta énekét a lassított felvételen, az tényleg olyan, mintha egy VHK-számot hallanánk – mondta Csizmadia Norbert.

Heinczinger Mikához fordulva adta magát a moderátor kérdése, hogy ő hogyan tudja megállni azt, hogy a VHK és Vágtázó Csodaszarvas őszinte rajongójaként egyre csak azt a zenét játssza, amit a Misztrál kiváló alkotóközösségében teremtenek meg, s ne akarjon ő is a kozmikus életerőkkel együtt kitörni a saját határain túlra.

Válaszul Heinczinger Mika kifejtette, hogy saját zenekara, a Misztrál egy más minőséget jelent számára, mert ott mást csinálnak, más kapukat nyitogatnak ki. A zsigerből feltörő, elemi erejű indulatok náluk persze ritkábban mutatkoznak meg, miközben ezek bennük is megvannak, csak ők az életerő más megjelenési formáival élnek együtt. Holott persze foglalkoztatja az a gondolat, hogy milyen lenne ezt a fajta vágtázó, az elemekkel tomboló zenét játszani. S ez a gondolat korábban hivatalból is kellett, hogy foglalkoztassa – árulta el, megosztva a közönséggel azt a nem általánosan ismert információt, hogy a Vágtázó Csodaszarvas alakításakor Grandpierre Atilla felajánlotta neki a tagságot a zenekarban. De nem mert igent mondani – ismerte el –, nem azért, mintha idegenkedett volna a kihívástól, hanem inkább azért, mert úgy találta, hogy jobb, ha szunnyadni hagyja magában azt az elemi erőt, ami ki tudna törni belőle.

„Tudom, mi van bennem, és néha nem baj, ha az alszik” – tette hozzá mosolyogva Mika.

Kérdésként jött elő annak meghatározása is, hogy vajon milyen lehet a VHK közönsége. Erre a felvetésre Fogarasi Lajos válaszolt, aki a Petőfi Csarnok vezetőjeként próbált kutatást kezdeményezni arról, hogy mégis kik érdeklődnek a VHK zenéje iránt. Mint mondta, arra jutottak, hogy a VHK közönsége egy korosztálytól függetleníthető közösség, tehát vannak köztük 16, 18, 20, sőt akár 60 évesek is. A legfontosabb közös ismérve ennek a közönségnek talán az volt, hogy az átlagosnál nyitottabban érdeklődő emberek alkották – tette hozzá Fogarasi Lajos.

A VHK-ról szólva a nyitott gondolkodást Csizmadia Norbert is elengedhetetlennek tekintette, s ezt alapul véve maga is megengedett magának egy olyan hasonlatot, amit szerinte csak kellő nyitottsággal lehet befogadni. Mint mondta, a VHK kiáltványa is rávilágít arra, hogy a zenekar – élén Grandpierre Atillával – egy olyan új gondolkodásmód kialakításáért is harcol, amely úgy lehetne életközpontú világlátás, hogy közben az ősi tudást is mozgósíthatja, de a fenntartható fejlődést ügyét is képviseli. Azt mondta, hogyha ezt a fajta világképet szeretné valaki számára felfoghatóvá tenni – de akár ezenközben még azt is ki akarná fejezni, hogy a VHK zenéje milyen és mekkora tudást ad át a világ zenei életének –, akkor azt mondaná, hogy a VHK olyan, mint a Városligetben megnyílt új Néprajzi Múzeum, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az épület 60 százaléka a föld alatt helyezkedik el. Ráadásul az épület föld feletti része egy körcikket formáz, amelynek épp csak egy kicsi, az alsó körívdarabkája válik láthatóvá az épület formáin keresztül. Ha viszont ezt a körcikket teljesen megrajzolnánk, akkor egy ezer méter átmérőjű kört kapnánk, ami teljes egészében már a világ legmagasabb épületét adná ki. Vagyis lelki szemeink előtt bármikor kirajzolódhat a világ legmagasabb épülete, s mi láthatjuk, hogy ez itt van Budapesten. De nem törődünk ezzel, nem dicsekszünk vele, ehelyett inkább arra figyelünk, ami maga a gyökér. Ami látható, s ami valóban, minden különleges képzeletbeli mutatvány nélkül is felmutatható a világnak. „A VHK-nak is itt van az érdeme, hogy ezt a gyökérrendszert meg tudja mutatni a világnak, magyarul, a zene anyanyelvén énekelve” – mondta Csizmadia Norbert, hozzátéve: a VHK ezenközben nemcsak visszamegy az ősi magyar Kárpát-medencei gyökerekig, hanem ezeket a magyar gyökereket össze is kapcsolja az egész ősi eurázsiai gyökérrendszerrel, ilyenformán tehát a legerősebb gyökérrendszerrel kapcsolódik a Földhöz.

Illusztráció: A Fellázadt a Semmibe vett Öröklét! címmel megrendezett konferencián, amely a Vágtázó Halottkémek zenekar születésének 50. évfordulóját köszöntette, az első pódiumbeszélgetésén a meghívott vendégek azt fejtették ki, hogy milyen hatást gyakoroltak a VHK számai a magyar és a nemzetközi zenei életre. Toót-Holló Tamás moderátor kérdéseire Heinczinger Mika, a Kossuth-díjjal és Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Misztrál együttes alapító tagja, énekese, Csizmadia Norbert geográfus, Ázsia-kutató, a Magyar Földrajzi Társaság Geopolitikai Szakosztályának társelnöke és Fogarasi Lajos, a PeCsa (Petőfi Csarnok) volt igazgatója, a European Forum of Worldwide Music Festivals volt hazai képviselője válaszolt. Fotó: Bach Máté