H. Végh Katalin: „Most a négylábú alacsony homlokúak rémséges uralma jött el…”

Leonyid Andrejev és az 1917-es orosz forradalom

A fenti idézet alapján kevesen gondolnának arra, hogy a metaforikus sorok mögött a nagy októberi szocialista forradalom ténye rejtőzik. Az idézet Leonyid Nyikolajevics Andrejev Napló-jának egyik bejegyzése az 1917-es évből, aki a forradalmi események résztvevőit jellemzi ily módon.

Andrejev a 20. század orosz szellemi életének meghatározó jelensége, sokrétű tehetsége következtében életműve megkerülhetetlen. Sorsfordító és traumatikus események szemtanúja, aki Hartmann és Schopenhauer pesszimista világlátásának orosz tolmácsolója. Világnézeti fejlődésében jelentős szerepet játszott az 1905-ös orosz forradalom, amelynek személyes résztvevője volt: két hétre bebörtönözték egy forradalmi, agitatív beszéde miatt. Több munkájában jelen van az orosz forradalom témája, amelynek nagyságát némi pátosszal a francia forradalomhoz méri. Két drámai alkotása is feldolgozza ezt a témát: A csillagokhoz (1905) és az Éhség cár (1907) című munkáiban, valamint egy elbeszélése: Így volt (1907) is ehhez a témához köthető. De ugyancsak ennek a témának szenteli remekművét, A hét akasztott ember (1908) történetét is, amely elbeszélés (majd a belőle készült film) rendkívüli népszerűségre tett szert. Ezekben a művekben mind a forradalom résztvevőit, mind pedig magát a forradalmat erősen idealizált ábrázolás jellemzi.

Ezt követően azonban fokozatosan eltávolodott a szociáldemokrata eszméktől, szakított Makszim Gorkij körével is, akihez korábban szoros barátság és azonos irodalmi érdeklődés fűzte. A világháború Oroszország számára negatív hatással bíró történéseit, majd az azt követő forradalmi eseményeket apokaliptikus látomások sorozataként élte meg, forradalom helyett lázadásként (бунт) értelmezte a körülötte zajló, ijesztő és kaotikus eseményeket, amelyek következményeként Oroszország értékeinek teljes pusztulását vizionálja.

Andrejev, Gorkij

Az októberi forradalom Vammelsuu-ban érte, (amely karéliai területet hamarosan Finnországhoz csatoltak), az általa tervezett Avans villában élt családjával, de azonnal reagált az eseményekre. Élete ezen korszakáról pontos dokumentumokat tartalmaz 1994-ben Szent-Pétervárott megjelent naplója[1], két londoni Andrejev-kutató, Richard Davis és Ben Halmann gondozásában. A kötet a naplójegyzeteken kívül tartalmazza e korszak levelezését, kortársai visszaemlékezéseit, valamint legismertebb antibolsevik, mozgósító erejű pamfletjét: SOS-Mentsétek meg lelkeinket! címmel.

Naplójegyzetei fontos dokumentumai a nemzetét pusztító, külső eseményeknek, az azokra történő reflektálások pedig a benne zajló érzelmi viharoknak és tragikus gondolatoknak. Az első naplóbejegyzése 1914 augusztusából származik, az utolsó pedig halála előtt két nappal, 1919. szeptember 10-én íródott. Az alcím (Személyes jellegű feljegyzések csak önmagam számára) arra enged következtetni, hogy nem publikálásra szánja, de az a tény, hogy végül is a szövegdokumentumokban nem a személyes szférát feltáró dokumentumok, hanem az életművét és a nemzeti történelmet taglaló szövegek vannak túlsúlyban, ellentmond ennek az elsődleges szándéknak.

Andrejev kora ifjúságától kezdve vezet naplót, és ebbe a kései dokumentumba át is emel néhány részletet korábbi szövegeiből, és maga lepődik meg a legjobban, hogy ezek a korai szövegek semmit sem veszítettek jelentésükből, mennyire helytállóak a későbbi sorsát megjövendölő, profetikus szövegek. Máig érvényesnek látja önmagára nézve a következő, korábban lejegyzett gondolatait: „Az önpusztítás apostola szeretnék lenni. Műveimmel az értelemre szeretnék hatni és az érzelmekre, hogy az ember elsápadjon a rémülettől, ha olvassa azokat, úgy hasson rá, mint a kábítószer vagy egy szörnyű álom, hogy elveszítse józan értelmét. Gyűlöljenek és átkozzanak, csak olvassák a könyveimet.”

A naplóbejegyzések alaphangja rendkívül pesszimista, tele van lemondással, halálvággyal. A lét elviselhetetlenségének érzését a nemzetével történt események indokolják, valamint személyes sorsa, betegségei, az állandó testi fájdalmak, ezt a rossz közérzetet csak erősíti a kínzó, északi klíma, valamint az elszigeteltség érzése. Az események ténye vagy egyáltalán nem jut el hozzá, állandó kétségek között él, vagy csak megkésve jönnek a hírek az országból tömegével menekülő emberek elmondásaiból.

A szerzett hírek apokaliptikus látomássá állnak össze.

„Oroszország mostani sorsát őrület és kegyetlenség jellemzi…”

A négylábú alacsony homlokúak rémséges és aljas uralma jött el, amely minden régi értéket elpusztít.

Oroszország testének hulláján, mint a kannibálok, lakmároznak a vörösök.

Őrültek kormányoznak, írnak, lőnek, ravasz gazemberek, Lenin és Trockijok meg mások zabálják ki belőle a részüket…

Oroszországban most az Ostobaság, Kegyetlenség és Aljasság uralkodik. Lenin egy vérengző gyilkos, Júdásnál is rosszabb, hisz Júdásnak legalább volt lelkiismerete.

Lenin csak egy gondolkodni képes őrült, cinikus, a lelke mélyén egy ocsmány állat.

Lenin cársága a pokolnál is rosszabb, a lenini bolsevizmus pszichopatologikus jelenség…

– csak néhány idézet a legjellegzetesebb bejegyzések közül. És az az Andrejev, aki az 1905-ös forradalomnak A hét akasztott ember története c. elbeszélésében emléket állít, most naiv, ostoba bolondnak nevezi önmagát is és az orosz értelmiséget forradalomvárása miatt.

Ugyanígy bűnösnek lát minden olyan értelmiségit, aki a vörösök oldalára állt. Azok, akik elfogadták a bolsevikok pénzét, vér tapad a kezükhöz, a rendszer aljas kiszolgálói. (Egy Andrejev-kortárs visszaemlékezései tartalmaznak egy olyan anekdotát, miszerint Gorkij hatalmas összeget ajánlott fel Andrejevnek is, ha átáll a bolsevikok oldalára. De ezt az író visszautasította, habár minden vagyona elveszett, ami az orosz bankokban volt, és a népes család jövedelem nélkül maradt.) Lunacsarszkij, Korolenko, Kuprin, Blok mind árulók, de a legerősebb bírálattal az egykori barátot, Gorkijt illeti. Andrejev antikommunizmusa, a gyűlölet kiváltotta indulatok miatt túlzottnak tűnhet, de a Gorkijjal kapcsolatos megállapítások, úgy vélem, közel járnak az irodalom akkori korifeusának valós megítéléséhez.

Andrejev nagy lendülettel szervezi az antibolsevik propaganda anyagait (tervei között szerepel egy, a nyugat számára készült film forgatása is), a finnországi orosz emigránsok körében is számos előadást tart. A nehéz anyagi és mentális körülmények ellenére előveszi egy félbemaradt művét, A Sátán naplóját, és hatalmas munkabírással ’19 tavaszára be is fejezi azt. Jelképes értékű ez a regény, hiszen az egész kor látomásának sűrített metaforája: a Sátán unatkozik a pokolban, ezért ember alakot ölt és lejön a Földre „szórakozni”. Itt azonban az ember becsapja és megalázza az érző lelkű ördögöt. Azaz: a Föld és az ember sokkal rettenetesebb, mint a Sátán által „működtetett” pokol.

Legutolsó nagy, grandiózus terve egy amerikai körutazás és előadássorozat, amelyre Nyikolaj Roerichhel együtt tervezik meg a meglátogatni kívánt városok útvonalát. A szíve azonban nem bírja a megrázkódtatásokat, és szeptember 12-én egy szívroham következtében meghal.

Személyes világa tényein túl életműve értékelésének is fontos dokumentumai ezek a szövegek: érdekes az a bejegyzése, amelyben egy korábban megírt drámáját (Fekete álarcok- 1908) értelmezi újra, annak tartalmát a ’17-es forradalom allegóriájaként aposztrofálja. Több szövegrész értelmezi saját életművét, sikereit és kudarcait, de mindegyik elem a meg nem értettséget hangsúlyozza.

Andrejev nem volt egyedül korában antibolsevik gondolataival, az orosz értelmiségi sok jeles képviselője vallott hasonlóan a bolsevik forradalomról. A történelem menete őket igazolta: az oroszság szellemi történelmében hatalmas és helyrehozhatatlan, máig begyógyulatlan sebeket okozott a bolsevik forradalom és az azt követő sztálini terror időszaka.

Felhasznált irodalom:

Леонид Андреев: Дневник Сатаны, http: //www.ruthenia.ru/sovlit/j/29.html.

Józsa György Zoltán: Gimnasztika és gnózis. Leonyid Andrejev: A hét akasztott ember története c. elbeszélése szellemtörténeti kontextusban. Magyar Művészet 2020/2.

Székely Nyina – Szilárd Léna : Az orosz irodalom a XIX–XX. század fordulóján (1890– 1917), II. kötet, Bp.: Tankönyvkiadó, 1979.

V. Gilbert Edit: A Tanítvány, a Krónikás és az Áruló: Utak A Mester és Margaritához, Pécs: Pro Pannonia, 2001.

[1] Leonyid Andrejev: S.O.S. Mentsétek meg lelkeinket! Napló, levelek, visszaemlékezések. szerk: R.Davis, B. Halmann. Foenix Kiadó, Szent-Pétervár 1994.