Lajtos Nóra: Philemon és Baucis, Pentatónia
*
Philemon és Baucis
Már régen fogtad Baucis-om
ilyen erősen a kezem. Én ág-ujjaimmal
megkarcolom az arcod, mint téli fagy
a veranda üvegét. Te könnyezel, mint
amikor a hagymaleveleket szedegeted,
mind közelebb jutva hozzám. Kezemet
a nyakadra helyezed, hadd érezzem
kulcscsont alatti verőeredet, amint
pulzál benne egy fényes selyemszál.
Vörösfenyő vagy, én tölgyerdőd vagyok,
eltévedhetsz bennem, árnyéklepkéim
óvnának, ha elfáradnál az útkeresésben.
Tűzpiros mobiltokod, ha kinyitod, ott látsz
lemerülve, fájni fog Philemonnak lenni,
amíg gyökereink – tested és testem –
eggyé nem válnak az együttlevésben.
*
Pentatónia (haikuk)
(dó)
Nincs ágreccsenés.
Nincs tollas madárének.
Csak igen vagy nem.
(ré)
Moccanásnyira
vagy tőlem, mikor kurta
szoknyát hord a Hold.
(mi)
Ha imádkozom
érted, keresztvetéskor
forró a kezem.
(szó)
Kihullasz érett
szemként a forró napra-
forgómezőre.
(lá)
Lepkebáb vagyok.
Nem leszek már pillangó.
Szárnynélküliség.
*
*
Illusztráció: Lieven D’Haese
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
