Maros Márk: Látogatók
És nem lesz majd időd arra se,
hogy lábaidra kényelmes
papucsot húzz, mikor bejárati
ajtótok elé érkeznek a látogatók,
hiába pakolnád addigra össze
széjjelszórt játékaidat, mosnád
meg érintetlenségtől bűzlő,
aprócska kezeidet, hiszen már
ott állnak ők, kik szemükben
sorsod dögkútját cipelve jöttek,
reményben ázó tekintettel
nézni anyádra, ki mögötted
áll is felesleges, senki sem
óvhat meg gyermekem a jótól,
de te nem érted mit jelent
mindez, hát közel hajolsz
egyikükhöz, mélyen a szemébe
nézel, és mire letekintenél arra,
ami a legmélyén talált magának
helyet, látod, már föl is értél.
Illusztráció: Látogatás
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
