A válasz – Marton Árpád versei

A válasz

Isten és ördög, menny-pokol
kísért és egyre ostromol –
huzatként tépi lelkedet,
és megnyugodnod nem lehet:
ez eldöntött, lejátszott játszma,
hol veszthetsz csak. Ím, ez az ábra.
Ezért, hogy gyötrő minden szépség,
megbélyegez a vétlen vétség,
keresztül téren és időn
hitetlenkedve és hívőn
sarkadban jár ezernyi kérdés:
mi célból létezel? Miért? És
miféle pálya áll előtted,
hisz jól tudod: csupán előleg
minden egy ismeretlen számlán,
s ha űzetésedben megállván
föltárul előtted a lényeg,
csupán a bomlás és enyészet
fogad. Szíved hiába lázad.
Te magad vagy a magyarázat
mindarra, amit nem sejt semmi.
Gigászi gond embernek lenni.

Öröklét

Ha utam véget ér,
és testem majd a földbe visszatér –
de jó lesz lenni fának!
Kacér tavasznak! Kába nyárnak!
S nem gondolkodni főleg,
hogy minden csak előleg
egy végső tartozáshoz…
Megáld a sors s megátkoz
e bús-szép emberléttel,
s a céllal, mit nem ér el
örökre-szomjas lelkünk…
Hisz tán azért születtünk,
hogy álmodjuk tovább,
dajkálva a csodát,
mit ősök el nem értek…
Hamisjáték az élet,
s míg fürkészünk az égre,
kínos és kétes végre
van csak leginkább jussunk.
Nyerjünk vagy tönkrejussunk –
a leltár vége: Semmi.
Nyugalmasabb nem lenni!
Rejtezni fában-fűben,
lebbenni eltűnőben,
míg elterül az éj…
Ha ez vár rád, ne félj!

Fohász

Túl sok már a gyönyör!
Hisz minden szépség meggyötör,
mert tudjuk jól: elmúlik.
A csodástól a rútig
leng föl s alá a lélek –
és épp ez az! Az élet
nem hoz már semmi újat…
Visszasírod a múltat,
mely, azt hiszed, tiéd.
De számtalan miért
nyomaszt s ezernyi kétség,
hogy mind e dőre szépség
mivé lesz nélküled?
Emlékek, érzület
hagy-e bármily nyomot?
S ha fönnmarad? Fogod
újból ízlelni mindet?
Vagy csak az örök Nincsnek
illúziója mind?
Nincs válasz bent, se kint.
Így hát idők s terek,
mint ősi rettenet
mardossák-tépik szíved.
Bár szép szivárvány-ívet
vetne föléd az ég!
Voltál. S ez épp elég.

Az élet

Fekete Gizinek

Azt kérded, mi az élet…
Elvérzik minden elmélet:
ez az egyszerű kérdés
elménknek zsákutca és kísértés,
mert nem tudjuk a választ,
mit épp az élet támaszt,
s nekünk felelnünk kellene…
Szűkös az ember szelleme,
mégis: benne a Lét egésze
mered kérdőn a dőre énre –
ám nékünk testhezállóbb
azt, mit a szem nem látott,
konkrétumokkal váltani föl,
mikben a Lét úgy tündököl,
akár varázs a kristálygömbben…
Nézz körül! Szerte, körbe-körben
titkok lakják a dolgokat,
és mint isteni gondolat
sejlik át fűn-fán napsugáron
valami fölkáprázó álom,
mely benned s bennem emberré lett…
Magát álmodja így az élet.