J. Simon Aranka: Törékeny húrok
Magányból menekülünk, életünk: romok,
megyünk vakon, elnyűtt, kiégett vándorok.
A semmi közepén csak délibáb…
szomjazom rád.
Szád illata nedvesen, lágyan borogat
dideregve beléd takarózom, véred
véremben gyújtogat, bársonyom
vékony szirom.
Finom ujjaid erősen vesznek körbe,
s míg titokzatos mélységekben jársz,
villanásaidba oltom remegve, sután,
száz örömöm.
Köszönöm. Nyelvemen összefolyik a fény,
lelkem kiömlött olaj, vászonra festett
szivárványörvény, elmosódott pasztell,
kiáltás lettünk,
szemünk tüzet lobog, lám, így vagyunk egészek,
égő színekkel fölkent táncoló angyalok.
Vad Ikaroszokként merészen szárnyalunk,
mennyet ostromolva.
Most lomha hanyatlásomba lágyan zuhanok,
határok, sorompók, enyésznek porba,
álmodom, testem világok közt egyensúlyoz.
Új terek nyílnak,
hidak élednek, utak simulnak egybe,
már nem csak én és te,
egy másik kozmosz ébred
Isten legszebb gondolatában.
Lágyan, új mag-életet énekel a hús,
törékeny húrok rezdülnek,
a csöndben ritmus lüktet, a múlt
tovább él a lélek dobbanó dalában.
J. Simon Aranka a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója
Illusztráció: O. Redon
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
