Stendhal: Vörös és fekete (Első könyv, X. fejezet) – Tótfalusi Ágnes fordításában, utószavával

Stendhal

Hosszan eltűnődött, mitől félhet vajon a boldog és gazdag férfiú, akit még egy órája meg tudott volna fojtani dühében, és ez végképp lecsillapította háborgó lelkét. És hirtelen fogékony lett arra is, milyen elragadóan szép az erdő, amelyben jár. A hegy oldalából valaha hatalmas, csupasz szikladarabok hasadtak le és zuhantak az erdőbe. Az óriási bükkfák lombjának csúcsa majdnem a sziklák tetejéig ért, és csodálatosan hűsítő árnyékot vetett a földre három lépésnyire az ösvénytől, ahol a tűző napon képtelenség lett volna megállni.

Julien megpihent egy pillanatra a hatalmas sziklák árnyékában, majd tovább kapaszkodott felfelé. Egy keskeny, alig észrevehető, csak a kecskepásztorok által használt ösvényen hamarosan egy hatalmas szikla tetejére ért; ott állt, távol mindenkitől. Elmosolyodott: igen, itt volt a magasban a teste, és arra vágyott, hogy ilyen magasan szárnyaljon a lelke is. A hatalmas hegység tiszta levegője derűt, sőt örömet sugárzott a szívébe. A verrières-i polgármester örök időtől fogva a föld összes gazdag és arcátlan emberének a megtestesülése volt a szemében: de érezte, hogy az iménti indulatában, hiába nyilvánult meg olyan hevesen, nincsen személyes él. Ha soha többé nem találkozna Rênal úrral, egy héten belül elfelejtené kastélyostul, kutyástul, gyerekestül, családostul. Ki tudja, mivel, de rákényszerítettem, hogy meghozza a legnagyobb áldozatot. A mindenségit! Évente több mint százhatvan frankkal több lesz a fizetésem! Egy perccel korábban pedig a legnagyobb veszedelemből szabadultam! Tessék: két győzelem egyetlen nap alatt; ám a másodikban semmi érdemem, majd rá kell jönnöm, hogyan értem el. De holnapra hagyom az ezen való morfondírozást.

Hatalmas szikláján állva az augusztusi nap tüzében lángoló eget kémlelte. A szikla alatt elterülő mezőn tücskök ciripeltek, amikor elhallgattak, tökéletes csend támadt körös-körül. Julien lába előtt húsz mérföldnyire nyúlt el a táj. Most egy karvalyt pillantott meg, a feje fölött röppenhetett fel a szikláról: időnként felbukkant, némán írta le hatalmas köreit. Julien gépiesen követte tekintetével a ragadozómadarat. Lenyűgözték nyugodt, erőteljes szárnycsapásai: irigyelte az erejét, irigyelte a magányát.

Ilyen volt Napóleon sorsa, az enyém is ilyen lesz vajon?

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Tótfalusi Ágnes

Újrafordítottam Stendhal Vörös és fekete című regényét, az újrafordítás okát most nem szeretném boncolgatni, inkább ezen a nagyon szép és nagyon jellemző részleten keresztül mutatom be, hogy a prózai szöveg ritmusa milyen fontos tud lenni egy-egy szó kiválasztásakor.

Stendhal (vagyis Henry Beyle, a Stendhal művésznév) 1783-ban született Grenoble-ban, ami egy hegyi város Délkelet-Franciaországban. És bár Stendhal gyermekkora nem volt feltétlenül boldognak mondható, a hegyeket örök időkre megszerette, a Vörös és fekete legszebb tájleírásaiban – ahogyan ebben is –, mindig felbukkannak a hegyek. Most csak egyetlen mondatot emelek ki a szövegből, ezt: A szikla alatt elterülő mezőn tücskök ciripeltek, amikor elhallgattak, tökéletes csend támadt körös-körül. A francia szövegben nem a „grillon”, vagyis a „tücsök” szó szerepel, hanem a „cigale”, ami „kabócá”-t jelent. Bár a tücsökre olykor a „cigale” szót is szokás használni, a Pléiade-sorozat kritikai kiadásában külön kiemelik, hogy ebben az esetben kabócát jelent, ami azért érdekes, mert azon a tájon, ahol a regény első fele játszódik, már nem nagyon élnek kabócák. Én nagyon szeretek ragaszkodni az eredeti szöveghez, és éppen az efféle apróságokban lelem a legnagyobb örömömet, most mégsem a hűséges megoldást választottam, mert jobban tetszett a „tücskök ciripeltek”, mint a „kabócák ciripeltek” ritmusa. Bárki nyugodtan vitába szállhat velem, a ritmus nem objektív valami, de az én ritmusérzékem ezt a megoldást súgta. Ez csak egyetlen aprócska megoldandó kérdés a fordítás során felmerülő rengeteg megoldandó kérdés közül, de talán mégis megmutatja, milyen érdekes és izgalmas tud lenni a mi munkánk.

Illusztráció: A. Robaudi