június 22nd, 2025 |

Kovács katáng Ferenc: „Ne kívánj több túlvilágosságot!”[1] – /Fodor Miklós-interjú/

Fodor Miklós „1996-ban szerezte oklevelét az ELTE Bölcsészkar filozófia szakán. A következő évtől a mai napig fuvolát és furulyát tanít különböző Pest megyei alapfokú művészeti iskolákban. Ebből 2007-ig szűk egy évtized kötődik Isaszeghez. 2019 óta a sóskúti Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola zenetanára. […]Az oktatáson túl számos helyi rendezvénynek volt tanítványaival vagy az általa alapított Túlpart együttessel a résztvevője. […]Az említett hangszereken kívül megtanult népi furulyán és brácsán is játszani. 1997 óta zenél különböző együttesekben: a Greenfields (ír népzene), a Mező (magyar népzene), 2003-tól a Túlpart formációban (énekelt versek), majd 2015-től a Membrán és Ellenanyag együttesekben. […]Esszéi, kritikái neves irodalmi lapokban jelentek meg 2000 és 2013 között a Napút, Kortárs, Hitel, Győri Műhely, Kalligram, Jelenkor folyóiratok hasábjain, no meg a világhálón máig folyamatosan. Gimnazista kora óta ír verset…”[2]

1. A kezdetek

Kovács katáng Ferenc: Az indulás, a kisiskola – sokak szerint – mérvadó jövőnk alakulására. Te hol indultál el, vannak emlékeid az első iskolanapról is?

Fodor Miklós: Emlékszem, alig vártam, hogy iskolás legyek. Az óvodát nem szerettem. Aludni kellett ebéd után. A tanulás jól ment. Végig kitűnő voltam általánosban. A matek leckéimet kötelességem volt órák előtt átnyújtani népgazdasági hasznosításra. Emlékszem, legjobb barátom kifejezetten sértve érezte magát, amikor egyszer késve érkeztem. Számított rám. A focit, atlétékai versenyeket, kézilabdát, sakkversenyeket a tanulásnál is jobban szerettem. Először Kőbányán a Sibrik Miklós úti általánosba jártam, aztán Kispesten a Hungária úti iskolába. Ez utóbbi bentlakásos volt. Szüleim válása miatt kerültem oda pszichológusi tanácsra, hogy ne hasson rám az otthoni zilált érzelmi közeg. Gyerekként ezt nem értettem. Rendkívül fájdalmas és szorongató érzés volt: hétfő reggel elindulni a hajnali szürkületben, és tudni, hogy csak szombaton vagy péntek délután látom édesanyámat… A kispesti iskolának köszönhetem, hogy elkezdtem fuvolázni tanulni. Emlékszem, klarinétozni akartam, de a klarinét tanár épp nem volt a zeneiskolában, amikor többed magammal elmentünk a beiratkozásra. A fuvola tanár viszont ott volt. Egy helyes, fiatal nő! Barátom oldalba bökött: „Te, inkább fuvolázzunk! Ez nő!” Így kezdtem fuvolázni… A sakkozást is a kispesti bentlakásos iskolának köszönhetem. Az egyik napközis tanárom észrevette, hogy elég jól sakkozom, és felkutatta nekem az MTK-VM sakkszakosztályát. Mindent megbeszélt, csak kellett oda kellett mennem. Egy néni nagy mágneses demonstrációs táblán mutatott játszmákat, kérdezgette, mit lépnénk. Egy-kettőt kitaláltam. Nem volt kérdés, hogy ez nekem való.

KkF: Tőlem elvárták a szüleim, hogy jeles tanuló legyek, „hisz’ más dolgod sincs, mint tanulni”. Mondjuk mégsem mentettek fel a tűzifa- és vízhordás, locsolás, hóseprés, meg ezer más „apróság” alól. Te hogy emlékszel gyermekkorod hétköznapjaira?

FM: Arra emlékszem, hogy amint felébredtem, megreggeliztem, azonnal mentem le a térre játszani. Egy olyan kis lakótelepen laktunk, mely tíz két emeletes házból állt, sok hasonló korú gyerekkel, mint én. Nagy élet folyt. Fociztunk, tengóztunk, kidobósoztunk, versenyeket rendeztünk, társasoztunk, kártyáztunk, bicikliztünk, dumáltunk. Mivel édesapám fokról fokra egyre rosszabb lelki állapotba került, egyre jobban elhatalmasodott rajta az üldözési mánia, és ez gyakorlatilag tönkre tette a házasságát és a családi életet, nem szerettem otthon lenni. A haverok és lányok közt annál inkább. Fantázia játékaink is voltak. Nem tudom, hogyan alakultak ki, egyszer csak benne voltunk valamiben… háborúban, menekülésben, bankrablásban és hasonlókban. Jó volt. Fájt, amikor szüleim válása miatt el kellett költöznünk. Úgy éreztem, minden jót elveszítettem.

KkF: Megváltozott körülötted is a világ a középiskolai évek alatt?

FM: Az I. László Gimnáziumba jártam Budapesten, Kőbányán 1981-től 1985-ig. Kezdetben a reál tárgyak érdekeltek. Később úgy éreztem, a létezés és a lélek kérdései előrébb valóak, és ezekre inkább az irodalom ad választ vagy teszi átélhetővé. Szüleim válása okozta lelki nehézségeim miatt is egyre inkább az olvasás felé fordultam. Dosztojevszkíj, Tolsztoj, Nagy László… szinte faltam e szerzőket. Jóllehet a tizedét, ha megértettem annak, ami így elmémbe jutott. Mindegy, valami delejezett, ezt éreztem. Harmadikos gimnazista koromban erős válságba kerültem. Lelki nehézségeim olyan erősekké váltak, hogy már a tanulásra sem maradt elég energiám. Talán akkor kellett volna elmennem pszichológushoz… ám erre csak jóval később került sor. Közben elég jól megtanultam fuvolázni, a sakkot is versenyszerűen űztem, bekerültem az ifjúsági válogatottba is. A továbbtanulás kérdése viszont egyre nagyobb szorongást okozott. Ráadásul 1985 már a szocializmus olvadásának évei közé tartozott. Az osztályunkban volt néhány politikailag érettebb lány. Emlékszem, egyszer alá akartak íratni velünk egy „szimpatikus” szöveget, melyben támogattuk volna azt, hogy a Szovjetunió, valamilyen nyugati lépésre válaszul, a béke és biztonság érdekében… Itt valami homályosság jött. A lányok viszont elmagyarázták: rakétákat akarnak telepíteni a közép-európai szocialista országokba, ehhez akarnak társadalmi támogatást szerezni. Nagyon sokan nem írtuk alá. Botrány lett. Bejött az igazgató, felolvasott a Népszabadságból, állnunk kellett ezalatt. Később valaki a pártközpontból leszólt, és elsimult az ügy.

Az ifjú Fodor Miklós

KkF: Szüleid, nagyszüleid milyen hatással voltak rád? Kik voltak, mivel foglalkoztak?

FM: Apám a francia irodalomtudomány docense volt. Az ELTE-én tanított, a francia tanszéken. Sokat nem foglalkozott velem. A tudomány jobban érdekelte, mint a család. Mégis azt tartom, hogy tőle egyfajta tudósi hozzáállást örököltem. Szenvedélyesen tud érdekelni egy-egy probléma, annak aprólékos részletezése. A fogalmi körberajzolás, értelmezés. Később filozófiát végeztem, ez lett a hivatalos szakmám, az egyetlen, amiről papírom van. A tanárság erős hagyomány a családban. Egyik nagyapám gimnáziumi tanár, apám egyetemi tanár, anyám egyik szakja szerint középiskolai magyar tanár, bár könyvtárosként dolgozott, aztán ötvenöt évesen levelezőn elvégezte a református teológiát, a szentség iránti fogékonyságom talán tőle származik, bátyám középiskolai történelem és magyar tanár. Én végül zenetanár lettem, bár nem szereztem e téren szakirányú végzettséget, ez aztán súlyos egzisztenciális gondot okozott a 2007-es drasztikus forráskivonások és leépítések után. Egyik szenvedélyem tehát, családi hagyományt folytatva, a tanítás lett. Nem tudom miért, de bármit szívesen tanítok, amiről úgy látom, hogy jobban tudom, mint az, akinek taníthatom. Így tanítottam életem során filozófiát, éneket, fuvolát, furulyát, népzenét, klasszikus zenét, néptáncot, sakkot, focit.

KkF: Már csak a felsőfokú tanulmányaidról nyaggatlak kicsit, aztán végre kikísérlek a nagybötűsbe… Azt tanulhattad, amit elterveztél, megálmodtál magadnak? Mennyi „hasznát” veszed a munkás hétköznapokban? Befolyásolja-e életedet, gondolkodásodat?

FM: Nehezen döntöttem arról, milyen irányban folytassam a tanulmányaimat az érettségi után. Ennek az az oka, hogy sokféle dolog érdekel, de rossz a monotonitástűrő képességem. Talán lehettem volna igazi zenész, de nem tudok napi 3-5 órákat gyakorolni, talán lehettem volna sakkozó, de azzal se tudok napi 5-6 órákat foglalkozni, belefogtam a magyar- történelem szakba, de nem tudok napi 10-14 órát olvasni. Végül 5 évvel az érettségi után filozófia szakra vettek fel, e területen kevesebbet kellett olvasni és többet gondolkodni. Sikerült elvégeznem. Megélhetés szempontjából szinte semmi hasznát nem vettem a diplomámnak. Nem voltak, ma sincsenek filozófia tanári állások. E tárgynak a középiskolákban nem lett rangja a rendszerváltás után sem. A mindennapi kommunikációban viszont nagy hasznát vettem annak, hogy filozófiai tanulmányaim ráébresztettek, mennyire fontos a fogalmak pontos meghatározása. Mivel az életünket – ha tudjuk ha nem – elvek, szabályok, eszmék határozzák meg, ezek tudatosítása, a téveszmék felismerése a különböző megbeszélések során döntő jelentőségű lehet. Az is alapvető, hogy az én-ről, mely a létezésben részt vesz, helyes, sokrétű fogalmaink legyenek, pontosan lássuk alapvető igényeit, arányait, felismerjük törekvéseit, gyengéit, segítsük bontakozni legbelső, teremtett én-magja szerint. A szellem, a kommunikáció területeit filozófiai edzésekkel, művek olvasásával, ám főleg filozófiai igényű gondolkodásokkal, meghatározásokkal, gondolatmenetekkel lehet fejleszteni.

KkF: Diplomával a zsebedben merre indultál? Körforgalomba, ágas utakhoz, zsákutcákba futottál-e?

FM: Miután nem volt esélyem filozófiai diplomával állást találni, és már két gyermekem megszületett, más irányba kellett fordulnom. Nyolc év fuvolatanulás volt mögöttem, ez jó alapnak bizonyult ahhoz, hogy továbbfejlesszem e tudásom. Volt tanárom, Radnóti Katalin ajánlásával sikerült egy fél állást kapnom a pilisszentiváni zeneiskolában, később Isaszegen.

Egy Radnóti-kiállítás megnyitóján

Bekerültem egy ír zenekarba (Greenfields). Emlékszem a jelenetre, amikor egy magyar táncházi közösségi alkalmon, ahol Mező Győző, magyar népzenei hegedűs muzsikált, az egyik szünetben elkezdtem moldvai dallamokat játszani fuvolán. Odajött hozzám, és így szólt: „Nem akarsz ír zenét játszani? Úgy kell az ír zenébe a fuvola, mint egy falat kenyér az éhezőnek.” Azonnal rávágtam, hogy de igen! Gőzöm sem volt, mi fán terem az ír népzene. Pár évvel később elkezdtem három húros népi brácsán tanulni. Amikor már elfogadható volt a tudásom, Győző a Mező együttesbe is bevett. Megélhetésem és a családfenntartás súlyos gondja így egy időre megoldódott: fél állásban furulyát és főleg fuvolát tanítottam művészeti iskolában, emellett éltem a zenészek rendszertelen életét, igazodva a fellépések követelményeihez. Akkor már három fiam volt. Nem volt egyszerű minden fronton helytállni…

2. A zene

KkF: „A 2003-ban alakult Túlpart együttes (ma Fodor Művek – Túlpart néven szerepel) az énekelt verseket játszó zenekarok újabb generációjához tartozik. Nevüket Nagy László Ki viszi át a szerelmet című verse ihlette, de a túlsó part motívuma a népmesei Óperenciás tengeren túlra is utal. Eddig két lemezük jelent meg, az első Ellenszél, a második Liliomtánc címmel, utóbbi a Gryllus Kiadó gondozásában” – olvasható az információdús és

részletgazdag honlapodon. Hol találkoztál/találkozol olyan emberekkel, akik értik a zenédet? Továbbmegyek. Akik követnek is, szeretnek együtt gondolkodni, játszani veled. Kik voltak mérvadók a két lemez tartalmának összeállításában?

FM: A Greenfields és a Mező együttesben folyamatosan fejlesztettem a zenei tudásaimat. Nemcsak a fuvolázást. Mint mondtam, megtanultam népi brácsázni, e hangszer segítségével megtanultam a dallam és akkord alapvető összefüggéseit, elsajátítottam a hatlyukú népi furulyázás alapjait, megismerkedtem a zenei feldolgozások világával, a hangszereléssel, a próbák műhelymunkájával.

1. Greenfields 2. Mező együttes

Számtalan magyar és ír táncházban zenéltem, elsajátítottam a moldvai és ír táncolás alapformáit, és mivel szeretek tanítani, szeretem a tanítás módszertanát is vizsgálni, képes lettem táncházakban táncot tanítani. Ennek következtén bizonyos ismertségre tettem szert a népzenei, világzenei világban.

Túlpart együttes (eredeti, ill. későbbi felállás)

A Túlpart együttes megalakulása a Greenfields táncházi jelenlétének köszönhető. Egy alkalommal odajött hozzám két szimpatikus srác – akiket már korábban kiszúrtam a táncolók között -, és megkérdezték, nem akarok-e jazz-t játszani a zenekarukban. Mivel akkoriban teljes mértékben telítve volt az életem, kizártnak tartottam, hogy valamit még beszuszakoljak, szívem szerint nemmel feleltem volna, ám mivel szimpatikus volt a két srác, Robotka Tamás és Barna Balázs, nem zárkóztam el. Elmentem a próbájukra, és igyekeztem bekapcsolódni a számomra teljesen idegen zenei közegbe. Bár biztattak, hogy jó lesz ez, tudtam, hogy reménytelen ügy. Viszont! Mivel általános iskolás korom óta dúdolgattam dallamokat, és kb. 2000-től már le is írogattam azokat, verseket is kerestem hozzájuk, minimális szinteken le is akkordoztam, így volt a tarsolyomban jelentős mennyiségű megzenésített vers. Nekiszegeztem a két fiúnak a kérdést mondván: „ne haragudjatok, de az reménytelen, hogy én a ti zenekarotokba beszálljak, viszont nem akartok-e velem egy zenekart alapítani, ahol az én dalaimat dolgoznánk fel?” Meghallgattak saját gajdolásomban előadva, brácsát pengetve néhány dalomat (utólag eltűnődve ezen, nem lehetett valami nagy élmény…), és igent mondtak. Elkezdődtek a próbák hármasban, és kiderült, tudunk együtt dolgozni. Olyan kreatív zeneiséggel rendelkezett Balázs és Tamás is, melynek révén a dalaim messze többek lettek, mint amit én addig el tudtam képzelni.

KkF: „A Membrán együttesben a zenészek egyfajta rezzenéseket és rezdüléseket kívánnak felerősíteni, értelmezni és továbbadni a zene nyelvén” – olvasható a bemutatkozásotokban. Pilinszky-műsorotokból, a 2018-as Nyitott Műhelybeli estről három dalt hallgathattam meg a neten. Például a Te győzz le…c. verset, aminek zenéjét magad írtad, s fuvolázol is.[4] A koncertmenütökben az utolsó dátum 2023. június 3. Ennek beharangozója: „Ezen az estén a nagyokéi mellett többet mutatunk saját, egyéni világainkból, amelyek egymásba áttűnve új értelmet, megvilágítást kapnak.” Újabb bejegyzést nem találtam. A honlapod frissítése vagy a zenekar az, ami nem működik tovább?

Membrán együttes

FM: Nem könnyű egy együttest összetartani. Ha sikerül annyi pénz keresni a fellépésekkel, melyből meg tudnak élni a tagok, akkor sem könnyű a fellépésekkel járó, tulajdonképpen családellenes életformát fenntartani. Ha viszont kevés a fellépés, előáll a sok munka kevés pénzért nehézsége, a próbák, fellépések egyeztetésének nehézsége, az ütközések feszültsége. 2020-ig még intenzíven próbálkoztam azzal, hogy különféle formációkban fenntartsam a dalaimat, újakat szerezzek, de akkoriban valami megtört bennem. E törés összefüggött többek között azzal is, hogy Sóskúton kaptam stabil zenetanári állást, és ez napi öt óra utazással járt. Az óraszám is felemelkedett 22-ről 24-re, ráadásul én olyan vagyok, hogy szívesen vállalok többletmunkákat, ha az a növendékek fejlődését segíti és a befogadó közegben minőségi előrelépés várható, még ha nem is nagy. Sem időm, sem energiám nem maradt az együttesben való zenélésre, zeneszerzésre, szervezésre. Még egy-két felkérés bejött, de már lélekben kiszálltam ebből a projektből. Nehéz ecsetelni, hogy ez milyen típusú és mértékű fájdalommal járt, csak annyit jeleznék, hogy számomra a zenei kifejezésnek mindig szakrális súlya volt, elhívatásként éltem meg – ahogy korábban mondtam, engem valóban elhívtak: Mező Győző az ő zenekaraiba, Robotka Tamás és Barna Balázs pedig arra, hogy saját zenéket szerezzünk. Ismétlem: én ezekben a tényleges elhívásokban, rejtett, szakrális elhívásokat érzékeltem. A zenék, amiket megírtam, megírtunk a lélek legmélyéről születtek, minden koncert oly mértékű lelki megújulást, feltöltődést hozott számomra, hogy azt aligha tudom kifejezni. Még később is, amikor az eredeti, alkotói szempontból a leginspirálóbb felállás felbomlott, és újakkal – Ellenanyag[5], Membrán, Irish Wave – próbálkoztam, ez az érzés még akkor is csaknem töretlenül megmaradt.

Ellenanyag együttes

KkF: Az Irish Wave „zenekar a Túlpart együttesből nőtt ki Fodor Miklós kezdeményezésére 2014-ben. 2015-ben adták első koncertjüket W. B. Yeats születésének 150. évfordulója tiszteletére. Azóta tartottak táncházakat, részt vettek a Celtic Sunrise Ír Steptánc Együttes fellépésein. Műsorukban az eredetileg angol nyelvű dalok magyarul csendülnek fel. Virtuóz hangszerjáték, dinamizmus, kompozíciós játékok, egyéni, a mai zenei kultúrát jellemző, de az autentikát is tisztelő hangzásvilág, érzékeny ének jellemzi világukat.”[6]

Oslói emlékem, hogy az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál után szinte minden hírcsatorna a Riverdance showműsorától volt hangos. 1996-tól VHS videókazettán árulták a Michael Flatley amerikai-ír táncos és csapata produkcióját, a The Lord Of The Dance-ot. Nem hinném, hogy benneteket ez a látványshow ihletett volna…

FM: Archaikus léleknek érzékelem magam elsősorban. Idegenkedem mindenféle színpadiasságtól, hatásvadász produkciótól. Ez még akkor is igaz, ha látom, hallom, elismerem a profizmust, a belefektetett munka mennyiségét és minőségét. Számomra az ír zene népzene maradt elsősorban, olyan kulturális mag, melyből aztán természetesen sokféle alkotás kinőhet. Én ezt a magszerű, ősi stílust, és a benne rejlő érzésvilágot szerettem volna mindig is elsajátítani, hatását magamban és a közönségben létre hívni. Engem a dallamvilág hangsúlyai, kötései, díszítései érdekeltek és érdekelnek mind a mai napig. Akkor miért készítesz feldolgozásokat, miért szerzel íres dallamokat? – kérdezhetnéd. Mondhatnám egyszerűen azt, hogy ha jön egy inspiráció, akkor felülök a lovára, ilyen vagyok. Ha filozofikusan nézem, akkor arra jutok, hogy az autentikus, magszerű zenei világ őrzése-megismerése-elsajátítása mellett a belőle kibontott egyéni kreatív alkotások adják azt az egyensúlyt, ki- és visszabillegő tengelyt, melyre egy nép zenei kultúrája egészségesen felépül. Sem a folkrendőrség felállítása, minden újszerű ötlet irtása, sem az autentika meghaladásának szándéka nem kedvez az élő zenei kultúrának. Lehet valaki inkább autentikus, más inkább kreatív, de legyen egyensúly a zenei élet egészében. Én billegek…

KkF: Három kottafüzeted jelent meg az utóbbi időben.[7] [8] [9] Kérlek, beszélj ezekről, de előbb áruld el, hogy mi szándék vezetett a megírásukra! Netalán hiánypótlás? Mikben különböznek a már piacon lévőktől?

FM: 2017-ben kerültem a sóskúti művészeti iskolába. Itt egy fél tanszak furulyásom és egy fél tanszak fuvolásom volt és van mind a mai napig. Alapvetően klasszikus zenét tanítok, de fontosnak éreztem mindig, hogy a növendékeket a magyar nép zenei világába is beavassam. Mivel az iskolában néptánc oktatás is folyik, adódtak táncházi alkalmak. Volt egy néptáncos növendékem, aki amikor megtudta, hogy én népi furulyázom is, nem akart máson, csak ilyen furulyán játszani. Döntően az ő hatására kezdtem kissé tudatosabban is foglalkozni azzal, hogyan építsem be a furulyaoktatásba a magyar népzenét. Két ötletem adódott. Mind a kettőt megvalósítottam. A következőket vetettem fel egy barokk zenei hangnemgyakorló kotta kapcsán: miért ne lehetne a hangnemeket magyar díszített népi dallamokon keresztül gyakoroltatni? Összegyűjtöttem a táncházas világ szerintem legszebb, legnépszerűbb dallamait, átírtam különféle hangnemekbe, majd úgy csoportosítottam, hogy változatos legyen egymás után játszani a darabokat. És kész volt a kottaterv.

Mivel öt órát utaztam naponta, legalább hasznosan töltöttem ezt az időt. Így jött létre a Cifra Magyar. Később kiderült, hogy igény lenne arra is, hogy táncházakat tartsunk. Ehhez más szerkesztői logika kellett. Tájegységek, táncfajták szerint rendeztem át az anyagot, új dallamokat is felkutattam létező kottákból, kiválasztottam a lehető legkönnyebb hangnemeket és megszerkesztettem a Cifra Táncházat. Írtam egy nehézségi sorrendajánlást is a kottába azoknak, akik esetleg tankönyvként használnák. Ekkor jutott eszembe, hogy hasonló ír kottát is szerkeszthetnék, főleg azon dallamokból, melyeket a Greenfields együttesben játszottunk. Ezeket Mező Győző hegedűs kollégám kiváló ízléssel válogatta ki a dallamok tengeréből – és összeállt az Ír Táncház. Mindegyik kottámat használom a tanítás során, mindegyiket terjeszti az Editio Musica zenei kiadó, mindegyiknek van egy bizonyos népszerűsége. Ezek a kották döntően a klasszikus zenei oktatásban szoprán és alt furulyán, valamint fuvolán használhatók középhaladó vagy haladó növendékek számára. Lehet, nem állok le itt a kottaszerkesztéssel… Tervezek például egy Händel és Loeillet válogatott szonátatételek kiadványt is azokkal a darabokkal, melyek fuvolán és furulyán is jól taníthatók, mert szeretik a gyerekek. Egy magasabb nehézségi fokozatú Bach és Quantz kottát is fontolgatok. Az összeállítások megvannak, tanítom is, kottaíróprogramba kell „csak” bepötyögnöm – jó kis aprólékos munka!

KkF: Az évek során már sok mindent megéltem, kipróbáltam vagy csak belebotlottam. De CD produkció még nem került utamba. Elmesélnéd, akár részletesen is, hogy miképpen zajlott a két „korongod” elkészítésése? Az ötlettől a borítótervezésig, forgalmazásig minden érdekel.

Túlpart táncház

FM: A Túlpart együttesnek két lemeze jelent meg. Az első Ellenszél címmel saját kiadásban, a második Liliomtánc címmel a Gryllus Kiadó révén. A második lemezünket több időnk volt felvenni, ezért a módszertant alaposabban kidolgoztuk. Csak olyan dalt válogattunk a lemezre, melyet régóta játszottunk. A próbákon bemértük azt a tempót, melyben a legjobban esett a megszólaltatás, ezt rögzítettük metronómmal. Némi meglepetést okozott, amikor rájöttünk arra, hogy egy-egy dalban bizonyos helyeken enyhén lassítunk vagy gyorsítunk, ám ezt nem vesszük észre. Amikor viszont nem lassítottunk/gyorsítottunk azon a bizonyos helyen, úgy éreztük, nem jó. Ezért azt is be kellett mérnünk, mekkora a tempóeltérés. Ezután lerajzoltuk a dalok szerkezetét, lemértük az ütemek mennyiségét, hogy pontosan tudjuk, hol vannak a váltások. Azért volt erre szükség, mert először az alapokat, a zongorát vagy a gitárt vettük fel, az elsőnek felvételt készítő tag tehát „vakon” dolgozott, nem hallotta az éneket, a szólót, csak kísérte… Balázs és Tamás, a két építészmérnök zenészkolléga kiválóan megoldotta ezt a mérnöki típusú feladatot. Mikor ezek a sávok elkészültek, feltettük rájuk a feltéteket: éneket, második szólamot, szólókat, basszust, ütőst. Mikor mindennel készen voltunk, nekiláttunk a keverésnek. Belőttük a hangszíneket, az effekteket, a visszhangokat. Ez rendkívül pepecs munka volt, mert a fül valahogy eltéveszti az arányokat, rákoncentrál valamire, felerősíti, közben teljesen megváltozik a hangkép, halk lesz a zongora, azt is felerősíti, akkor meg… stb. stb. Ami egyik nap jónak tűnik, másnap reggel már nem. Ami egyikőnknek rendben van, ott a másikunknak hiányérzete támad. Ezerszeresen hallunk minden apró pontatlanságot, amit már nem lehet és nem is tudunk kijavítani… Szóval egyszer csak azt mondtuk, hogy jó, késznek nyilvánítjuk az anyagot. Akkor jött a borítótervezés, amit egy kiváló festőművész, Incze Mózes vállalt el, vele egyeztettünk, egyezkedtünk. Viszonylag hamar kialakult a mindenki által vállalható megoldás. A kiadóval nem én tárgyaltam, azt a részét már nem ismerem a folyamatnak.

KkF: Összeszámoltad, hogy hány verset zenésítettél meg eddig? Van adatbázisod? Milyen rendszerességgel frissíted?

FM: Az ilyen típusú rendszerezésben nem vagyok jó. Bár most épp az írásaimat rendezgetem kötetekbe, úgyhogy nem kizárt, hogy a dalaimat is összeszedem. A teljesség igénye nélkül: két lemeznyi Nagy Lászlót, egy Adyt, egy József Attilát, egy Pilinszkyt, másfél Randótit, egy Szentmártonit, három gyerek meselemeznyit biztosan megírtam, megírtunk a zenésztársakkal. Ezeket koncerteken játszottuk is a különböző felállású együtteseimmel. Ez kb. 100 dal. Saját szövegű dalom is van legalább 30, és még számos olyan dal, amit nagyon kevésszer vagy egyáltalán nem játszottunk. A jelenlegi intenzív zenetanítási és irodalmi tevékenységeim miatt a dalaimmal nincs energiám foglalkozni, de azt remélem, eljön még ennek is az ideje…

3. A vers

KkF: Székely András Bertalan alapos, részletes, boncmesteri precizitással megírt cikkéből vett idézettel vezettem be ezt az interjút. Abban az írásban olvashatjuk a következő állítást is: „Gimnazista kora óta ír verset, de csak a körülbelül 2003 óta keletkezetteket vállalja ma is.”[2] A 2020-ban megjelent első köteted[1] hátoldalán pedig a következőket vallod: „Esszéket írok. Kritikákat írok. Verseket írok. Novellákat írok. Saját szövegű dalokat írok.” Azt már csak én teszem hozzá, hogy millió más dolgot is művelsz. A Káva Tékában, ebben a remek-ötlet kiadványban pedig különlegesnél különlegesebb verseket közölsz. Mely életszakaszod vetületei ezek az írások?

FM: A Káva Tékában Hegyesfülű bekopog címmel Szondi György jóvoltából jelent meg a kötetem. Ha jól emlékszem 2015 és 2020 között íródottakat tartalmaz zömmel. Nyilván benne vagyok minden soromban, de a célom nem az, hogy a versekről rám lehessen következtetni. A célom mindig az, hogy az én-em, amikor írok, mélyre szálljon. Álomlét és éberlét közé érkezzem. Eljusson azokhoz a tartalmakhoz melyek a jelen kultúráját a lélekből létrehozzák. Eljusson azokhoz a drámákhoz, melyek az eredeti emberteremtés idején és a későbbi kulturális konfliktusok idején kiirthatatlan lenyomatokat hagytak. A teremtés szenvedélye érdekel a versben is, a vágy, a szorongás, mely ennek kapcsán a lélekben megébred. Ezek előlem is félig rejtekező tartalmak. Nehezen vagy egyáltalán nem tudatosíthatóak. Ezért nem is feltétlen törekszem arra, hogy kristály tiszta legyen az értelem számára a szöveg. Arra törekszem, hogy a lélek drámája, szenvedése, gyönyöre, szorongása, fájdalmai, álomképei, valóságtapasztalatai lélekformáló, mélylélekkifejező szavakká váljanak – erőt, szenvedélyt, szépséget sugározzanak, még ha fájdalmasan is.

A Napút folyóirat kísérő kiadványa (szerk. Szondi György)

KkF: „Forrásomat ha fojtanám halálba, / nem maradna más, csupán agyam tusája, / álom helyett kényszerképek foszló vízesése” (Szakrális párostánc, 2. o.); „Ha diribdarabokra tör az élet, mint antik korsót, / csak ülünk a porban, mélán illesztgetjük a törmeléket” (Törmelék korsók, 24. o.). Nem kis keserűséget érzek a fenti soraidban. Alapvető, uralkodó hangulatod, vagy csak pillanatnyi elkalandozásod az árnyas oldalra?

FM: Apám gyakorlatilag megbolondult, elhatalmasodott rajta az üldözési mánia, ennek folyamatát kisgyerekként éltem végig. Érzem magamban is az őrület lehetőségét. De általában is azt gondolom, az ember, mint lényforma: fenyegetett. A lélek szétzilálható, az emberek megbolondíthatják egymást, és a felszíni békesség vékony kérge alól bármikor előtörhet valamely oly fokú gátlástalanság és kegyetlenség, mely korábban elképzelhetetlen volt. Azt gondolom, a művésznek őszintének kell lennie. Nem tagadhatja le az emberlét saját lelke felőli veszélyeztetettségét. Tudnunk kell sárkányainkról, hogy képesek legyünk megküzdeni velük. Küzdenünk kötelesség. A kockázat, hogy elbukunk, benne van. Amiről tudnunk kellene, sajnos, sok esetben aligha tudatosítható. Mégis bennünk van. És ha valaki önmagában nem is érzi a szörnyet, kitekint a világba, és lépten-nyomon beléütközik. Az emberi lélek törékeny műszer. Mélyén mégis oly szervező, teremtő erőt tapasztalok, mely a legreménytelenebb, legfájdalmasabb állapotokban is hatóvá tehető. Ezt nevezi a hagyomány Istennek.

KkF: Érzésem szerint a Jelentem, álomvonaton című versed kilóg ebből a gyűjteményből. S az alább idézett sorokat magad is idézőjelbe teszed. Vendégszöveg lenne? Idegen vagy veled hason gondolatok? „ha egy nőnek egyéves a gyereke / szülni akar újra, mert szülése révén előnyt remél / azért szül, hogy társadalmi szerződését rendbe tegye / ha nem szülne, megszűnne a szakadatlanság / és ez anyagi károkat szülne, ettől retteg / értsem meg, anyagot fecskendeztek agyába” (46. o.)

FM: Amikor megszületik egy vers, és úgy döntök, tovább nem csiszolom, már én is szinte csak mint külső szemlélő, befogadó, értelmező viszonyulok hozzá. Az idézett szavakat a versbéli álom női szereplője mondja – úgy tűnik. Ezért lehet idézőjelben. Általában jellemző rám, hogy az álmaim is ihlető forrásaim. Jelen esetben is egy konkrét álom-részlet íródott bele a versszövetbe. Ebből is adódik az, hogy a vers-szereplő gondolatai nem teljesen összefüggőek. Jellemző versíró alkotói módszeremre, hogy a közösségi médiumokban olvasottak, hallottak is beszűrődnek. Fontosnak tartom, hogy a kort tükrözzem, pontosabban: hogy sajátos prizmámon keresztül belevetítsem a jelenkor egy-egy szeletét a szövegeimbe, bár ennél fontosabb, hogy a teremtő erőket szólítsam. Az alkotói folyamat szándékom szerint tudattalan, elfojtott tartalmak, feszültségek, drámák előhívását is akarja. Ha elemzőként, értelmezőként nézem a szöveget, azt látom, hogy a szavak, gondolatok korunk, kultúránk egyik legégetőbb gondjára, a nők gyermekszülési nehézségeire utalnak. Az is benne van valahol, hogy ezt a gondot a kormányzat felvállalta, szerződésekkel oldani próbálja. A megtermékenyülés-szülés eredetileg természetes életfolyamatába a jelenben a szabad akarat, a tudomány és a felülről jövő szerződéses szabályozás jelentősen bele tud szólni. Így egy szerelmes pár, különösen egy nő számára jóval komplexebbé válik a szülés lelki megélése. A szerződés ambivalens hatásúvá válhat, hiszen egy hitelszerződés megkötése után szülni már szerződésben vállalt kötelezettség is. Ráadásul a különféle médiumok kommunikációs tereiben a kormányzat felől jövő értékelések, szándékok a rivális elitcsoport hozzászólásai hatására eltorzulhatnak, és ezek a torzító hatások is begyűrűznek a lélekbe, a lélek természeti alapjait is érinthetik. Zavart okozhatnak. Sokan nem érzik ennek a tétjét, én meg talán túlreagálom… (bár a túlérzékenység elvárása benne van a költő munkaköri leírásában!) Ezt az összetett drámai kesze-kuszaságot próbálja ábrázolni az általad idézett részlet. Olyanok vagyunk ebben a kulturális-társadalmi-politikai közegben, mint akiknek valamit befecskendeztek az agyukba, és mintha részben ez a befecskendezett „anyag” beszélne belőlünk, miközben azt hisszük, szabadon nyilvánítunk véleményt, szabadon formáljuk életünk… Ám amit itt elmondtam, csupán egy vékony héj az értelmezés hagymájában. Fontos, hogy egy-egy részletet összefüggéseiből kiragadva is körbejárjunk, asszociációs mezőjét felfessük. Ha viszont a vers egészét nézzük, azt látjuk, hogy a vers-történés jelenébe erősen belejátszik a versíró-szereplő születésének ideje, amikor még egészen más társadalmi és politikai viszonyok voltak: „honnan ismeri történetem kezdetét? / kezdetem törettetését?” merül fel a kérdés az idézett szöveg előtt, „nézem s lesz gyönyörűm e leányka / miközben átérkezésemről nyilall”. Így a „társadalmi szerződés”, melyre a lány korábban utalt, sem csak a mára vonatkozik. Örök emberi távlatot kap, s mivel a második gyerek megszületése a tét – én is második gyermek vagyok –, ezért a jelentés kitágul: felveszi azt a jelentést is, hogy két ember biológiai-genetikai önreprodukcióját két gyermek megszületése biztosítja. Egy társadalom hosszú távú fennmaradásához is ez a minimum. Mint köztudott, ma, Magyarországon és számos országban a világon, ez az elv nem teljesül. Még hosszasan tudnám értelmezni e vers történéseit, de az egy másik műfaj volna…

KkF: Nem sok önbizalomról árulkodnak e könyv utolsó versének kezdő- és végzősorai: „Önnön vétlen feltépett sebein át / a vető Erő minden irányba / szerteszét szórja magmagát. …Kényszerű véletlen / keltette életre mindenségét, / rendjének omlását / kerülhetetlen hiba okozza majd.” (Szór, 60. o.) Miképpen tolmácsolnád öt év távlatából a fenti sorokat?

FM: E vers témája – a költői szándék szerint – maga a teremtő hatalom. Ez személyesítődik meg egyrészt azért, hogy beszélni lehessen róla, másrészt, hogy jelezze a „költő”, hogy itt olyan eseményről van szó, mely mindenütt jelen van. Ma is, bennem is, a kultúrában is. Az, hogy a teremtés folyamatában valahol önsebzés is van, azaz áldozat, ősi szent gondolat. Itt azt látom, hogy a maggá sűrűsödött lét (újra) szétáradásának problémája került középpontba. A vétlenség, véletlenség a létezés lényegéhez tartozik. Összefügg magával a teremtéssel. Hasonló ehhez az a gondolat és érzet, mely szerint a „törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol” (József Attila). Azaz nem tud olyan rendszer épülni, mely teljesen stabil volna, bár a stabilitás a létezés egyik legfontosabb követelménye. Mindig piszok kerül a gépezetbe. A szabálytalanság, a kiszámíthatatlanság, a szabadság kiiktathatatlan. Ő az, aki a teremtés folyamatát beindítja, és ő az, aki miatt a kiépített teremtettség végül összeomlik… Ennek a versnek szándéka szerint nincs köze ahhoz, hogy én hogyan érzem magam a világban. Bár áttételesen azért nyilván vonatkoztatható rám.

KkF: A Garabonciás–katalizátor címmel megjelent második köteted (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023) ajánlásában Halmai Tamás a következőket írja: „Képekben és látomásokban tobzódó, rapszódiásan egzaltált józanság hevíti Fodor Miklós kötetét. A szójátékok révült expresszivitása korszakkritikai indulatot közöl, a himnikus-mondókás versbeszéd mértéket nem ismerően árad – és sodor”. A könyvbemutatódról készült videófelvételből bárki megbizonyosodhat arról, hogy milyen sokat jelent számodra a vers, a zene, és mindkettő élőelőadása. „Mély éned más állapotba kerülése” – sodrása.[10] Ez mennyire jellemző a prózai hétköznapjaidra, a tanításodra, a társaságban való megjelenésedre?

Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023

FM: A versírói, alkotói énemet igyekszem elkülöníteni a világban élő énemtől. Ám ez teljes mértékben nem kivitelezhető. Természetesen. Az a fajta transz-állapot, mely álom és éberlét között egyensúlyoz, csak az alkotói, maximálisan introvertált állapotomat jellemzi. Az introvertáltság, a szociális terekben való bizonytalan tájékozódás, mint tulajdonság viszont mindig is jellemzett. Igyekszem titkolni e nehézségemet, ám ez nem mindig sikerül. Próbálok a gyengeségből erényt kovácsolni. Mondok egy példát: zenetanárként a szűken vett tárgyaimon kívül (fuvola és furulya tanítása) kellene érdeklődnöm tanítványaim életeseményei iránt is, kellene a szülőkkel is beszélgetnem. Ezt minimalizálom. Ugyanakkor a tanítás közben igyekszem a legérzékenyebben ráhangolódni az adott növendékre, igyekszem maximálisan átadni művészi én-em annak a fél órának, amit együtt töltünk. Igyekszem beleérezni az ő világába, képességeibe, alkatába, tempójába, és igyekszem mindenkor a művészet általam elérhető maximumával szembesíteni. Azaz, ha együtt zenélünk, akkor úgy tekintem ezt a röpke időt, mintha színpadon lennék: mintha a tét a lélek (szent) egyensúlya, fejlődése, gyógyulása volna a lehető legmélyebb értelemben. Azt remélem, hogy a tanítás révén is egyfajta magas rendű művészi hatás éri a bontakozó lelkeket. Hogy valóban így van-e, nem tudhatom…

KkF: A Garabonciás… öt tételes mű. Termő idő, Lázhullám, Üstben, Soha nélküled, Hegyesfülű. Címek köré gyűjtötted a verseidet, vagy egy verscsoport kiáltott összetartó fejezetcímért?

FM: A kiemelt verscímek lényegi módon utalnak az én művészi alkatomra és sorsomra. A versek kötetbe rendezését részben az időrend, részben a tematika, részben pedig a forma szervezte. Az időrend csak nagyjából érvényesül. A Lázhullám és a Soha nélküled ciklusok dalokat tartalmaznak. A dalok fogalmát itt szó szerint kell érteni: ezek a versek vagy általam korábban szerzett dallamokra íródtak (ez jóval gyakoribb) vagy utólag írtam hozzájuk dallamokat. Sokhoz írtam zongorakíséretet, fuvolaszólót is… A másik három ciklus zömmel szabadverseket tartalmaz. A Termő idő fogalma azért kedves számomra, mert ellensúly, hisz kultúránkat sokszor fogyasztói kultúrának nevezzük, azonban ez egy önsorsrontó megnevezés, mert ha a fogyasztás kerül túlsúlyba a teremtés helyett, akkor végső soron feléljük a világunkat. A termékenység az egyik legfontosabb szakrális kifejezés, a termővé tevés minden kultúrában az egyik legfontosabb kulturális és lelki igény. Egyszer ez tudatosult bennem, azóta stabil. A Lázhullám képe a teremtő hatalommal való telítődésre utal. Ez az állapot az, mely az életben sorsalakító, az alkotás során pedig elsődleges számomra. Ha nem önt el a láz, akkor az alkotás izzadságszagú, mélyebb értelemben ihlettelen lesz, akkor nem fejezi ki és nem közvetíti a világba a „teremtő hatalmat”. Az Üstben képe arra utal, hogy az én-t megfőzik… „Forró vízbe teszlek, onnan is kiveszlek” – énekeljük a gyerekdalban. Utalhat e kép az alvilág, a tudattalan, az archetípusok tengerében való megmerülésre, utalhat az emberi negatív, szabályszegő, bűnös tulajdonságokra, akaratokra és tettekre, ezek világában való szellemi alászállásokra, utalhat személyesen megélt lelki válságokra… végső soron a meghalás és újjászületés ősi mitikus drámájára utal. A Soha nélküled döntően szerelmes verseket hoz, melyekben a legfontosabb elem a szenvedély, a kötődés ereje. Párkapcsolati kötődés, kötődés a teremtő hatalomhoz, a művészethez, a hazához, a sorshoz… A Hegyesfülű képének van egy reális kötődése hozzám: édesapám úgy született, hogy bal füle ki volt lapítva, bátyám és én is így születtünk. Mi tehát örököltük ezt a tulajdonságot, a gyerekeink viszont már nem. E reális tényt úgy értelmezem, hogy édesapámba belekerült egy genetikai renden kívüliség, és ez bennem tovább örökítődött. A renden kívüliség válhat rend-kívüliséggé is. Hogy az lesz-e…? Nagyon-nagyon sok mindenen múlik. Mindenesetre efféle gondolatok révén láttam igazolhatónak a magammal kapcsolatos „garabonciás” érzeteimet, ettől kezdve kezdtem el ezt tudatosan is vállalni, ugyanakkor némi játékossággal, öniróniával is kezelni. Én hegyesfülű vagyok, a Hegyesfülű tehát én vagyok, pontosabban az az ősi szerep, melyre ez a kép és valóságos fül-tény utal…

KkF: Kihagyhatatlan visszanyúlni a címadó versedhez, a garabonciás-katalizátor (145. o.) következő soraihoz: „maga nem érdekes / elhagyható kihagyhatatlan / ha bőrödbe szívódik / ébredsz általa / támaszod, forrásod, rendeződ…”

Ars poetica talán?

FM: Igen, sőt, több – én-sors, én-szerep, önazonosság vállalás. Számomra a garabonciás az az alak, aki megjelenik, feltűnik, hordoz egy bizonyos titkot, rejtélyt, valahogy látod is őt meg nem is, hiszen a lényege nem látható. Amit hoz, amit átad, az a lényege. Addig van valahol, amíg azt a valamit – lényegét –, át nem adja, kísértésnek éli meg, ha rá figyelnek, és nem arra, amit adni szeretne, ezért el is tűnik, mihelyst reális, látható énje túlzottan bevonódna az adott világba. Amit hoz, érzése szerint maga a (kiismerhetetlen, félreismert, megfoghatatlan, végtelenül sokrétű, ambivalensen-drámaian gazdag, termő-teremtő-gyógyító) szentség. Nem tudod mitől, de hatása alatt kedved támad, ihletődsz, előre haladsz sorsutadon, mélyülsz, bontakozol… Katalizál, át-segít. Nem tudod, hogy ez garabonciás hatás…Valójában nem is az, hisz ő is csak közvetíti a teremtő-rendező-ihlető-gyógyító hatalmat. Aki mindenkiben ott lapul szólításra, biztatásra várva…

Azt hiszem, verseimben a nem-evilágiság elég jelentősen benne van. Kora gyermekkorom óta körülölel egy érzés, mely azt súgja, a lélek egy része – talán a lényege – nem evilági eredetű. Amikor mitikus szövegekben, értelmezésekben hasonló érzetekre bukkanok, megnyugszom valamelyest. Ezek szerint ez az érzet-foszlány nem idegen az emberi kultúrától, sőt, mintha lényegi köze lenne mindenkor a szentséghez. A szentség a mai kulturális állapotban nagy nehézségek közt létezik. Egyrészt túlértelmezett, túlteologizált, másrészt tagadott, harmadrészt elnyomott, mint a néphagyomány szentségi értéke. Mivel filozófus vagyok, ezeket a belső, nehezen megfogható és kifejezhető érzéseimet próbálom értelmezni is, nagyobb távlatba helyezni. Már csak azért is, mert azt gondolom, nagy változás előtt áll a nyugati világ. Egy nagy fejlődési folyamat leszálló ágán vagyunk. A kultúra-alapító, -teremtő, -előrevivő szenvedély épp kihal, eltorzul. Egyre nagyobb a tétje annak, hogy egy eredetibb léttapasztalathoz és szentségérzethez eljussunk. Dekonstruáljunk és rekonstruáljunk a lelkünkben legelőször, aztán a kapcsolatainkban, viszonyainkban, végül a kultúrában. Visszatérni a legegyszerűbbekhez, a legtermészetesebbekhez, a magszerűhöz… mintha ez lenne a „megtérés”, a “visszafordulás” eredeti értelme, aztán nem felejteni, onnan újjászületni és újjászülni… A garabonciás-katalizátor szerepnek talán ez a legmegfoghatatlanabb jelentése.

KkF: Visszatérve Halmai Tamáshoz, ezt is ő írta: „A Garabonciás-katalizátorban a jellemzően középre igazított szövegkép a közép igazát keresi.” Ugyanerről kérdez beszélgetőtársad, Tárczy Alica is a FUGA-ban rendezett könyvbemutatón. Az utolsó hatvan oldal, azaz az utolsó fejezet kivételével az egész kötetre jellemző ez a forma. Egyes oldalak kifejezetten képzőművészeti alakzatoknak, alkotásoknak tűnnek. Hozzáadott érték? Mint pl. az ég-kő című vers a 137. oldalon:

fodros felszín megremeg
áldó szenvedély csobban
buzog örvény, kút és forrás vize
ha alkotsz, lelked titkát kódolod
utalsz, irányt szabsz, ablakot vágsz
ha zenélsz, lelked adod, áldozod
hogy a kódot feltörd, hullámozd
ha a csobogást mélyedbe iszod
sugárfonál ível időn, téren
ezer szálas kötődés
rémült-révült reszketés
csomóz végleg a kőhöz
szabadon álló szenvedély
mint örvény, kút és forrás vize
buzog, árad, apad mértékre

Képversed talán a kút s a forrás vizéhez rendelt kehely?

FM: Ez véletlen. De szép, akár szándékos is lehetne. A tengelyre rendezés ötlete egyszer felmerült, aztán megmaradt. Ez a forma tetszett a legjobban. Mivel nem volt tudatosan megindokolt e forma, később elhagytam. Most azonban úgy döntöttem, hogy az összes versem ezt a fajta tengelyre szerkesztettséget fogja hozni. Ha lesz újabb kiadás, akkor a balra rendezettek is átigazítódnak. A tengely bár láthatatlan, hisz nem rajzolódik ki a sorok között, mégis ott van. Számomra ez az egyensúly biztosítéka. A balra tolódottságot, a jobbra tolódottságot egyaránt egyensúlytalannak érzem. Egyedül a tengely biztos érzete és tudata ad olyan egyensúlyt, mely csak kis és természetes billegést enged. Azt szereti is, hisz így mérhető be időről időre a tengely holléte. Ez egy kultúra filozófiai üzenet is: keressük a tengelyt, erősítsük meg, hogy az elkerülhetetlen, sőt, kívánatos jobbra-balra billegéseket mértékén tartsuk, a szépen ringó egyensúlyt pedig megtartsuk…

4. Mi minden még?

KkF: Kérdéscsoportjaim utolsó fejezetcíme elég bombasztikusan hangzik. Apropó, lehet bombagólokra gyúrni, taktikát kidolgozni? Kézdezem ezt egy ifi focicsapat edzőjétől.

FM: Gyerekkoromban kifejezetten sportos kisfiú voltam. Szinte minden sport érdekelt, néztem és űztem, igaz csak a kortársaimmal, nem egyesületben. A foci volt a legnagyobb szerelem. Később sakkban értem el komoly ifjúsági sikereket. Visszatérve a focira: amikor megszületett három fiú gyermekem, rájöttem, hogy ha focizom velük, akkor több legyet ütök egy csapásra. Egyrészt foglalkozom a gyerekeimmel. Másrészt fejlesztem ezen a téren a tudásukat, hisz nem bírom ki, hogy ne tanítsam is őket. Harmadrészt mozgok. Negyedrészt nemcsak felfrissítem gyerekkori technikámat, hanem tovább is fejlesztem. Ötödrészt a foci kiváló közösségteremtő alkalom is idegenekkel. A gyerekeim részben ezeknek az otthoni tanítva focizásoknak köszönhetően a legjobbjaikká váltak az isaszegi korosztályos csapataiknak. Egyszer az egyik gyermekem megkérdezte tőlem, miért nem vagyok én is edző a helyi sportklubban. E kérdés, kérés szöget ütött a fejemben. Meg is kérdeztem a sportegyesület elnökét, foglalkozhatnék-e az egyik korosztályos csapattal dacára annak, hogy nincs ez irányú végzettségem. Épp hiány volt edzőben, hát megengedte. Az első hónapok nehézségei után, kezdtem belejönni, és a második év már kifejezetten jól sikerült. Elmélyedtem a különböző mozgásokban, cselekben, fordulásokban, labdakezelési technikákban, labdavezetésekben, rúgótechnikákban, kidolgoztam egy számomra jó hatásfokkal alkalmazható edzéstervet. Az elnök úr az egyik meccsünk után odajött hozzám mosolyogva, és azt mondta: „Látszik, hogy ezeket a gyerekeket szereti a labda”. A fő elvem a játékos technikai gyakorlatok révén való mozgáskoordináció-fejlesztés és a legegyszerűbb taktikai elemek megértetése, begyakorlása volt. Működött. Ha nem vált elnököt az egyesület, lehet, ma is az isaszegi utánpótlásban edzősködnék…

KkF: A minapjában, a NapútOnline felületén megjelent kötetismertető elemzésed világosan rámutat arra, hogy merre járnak a gondolataid. Hogy fűzöd, hogy fonod, hogy tekered-oldod a gondolataidat?[11] Nem csak erre az elemzésedre lennék kíváncsi, hanem a benned ébredő, formálódó írásfolyamatra.

FM: Filozófia szakon végeztem. Végzettségem szerint tehát filozófus vagyok. Furcsa ezt kimondani, mert ilyen foglalkozás nincs, mégis logikus a szóhasználat. Mindig az alkotás a kreativitás érdekelt, sohasem a műveltség, ami az emlékezet függvénye. Amikor megnősültem és megszületett három gyermekem, amikor minden időmet elfoglalta a család és a létfenntartás gondja, a filozófia háttérbe szorult. Ám 2000 táján elkezdtem valamiféle megfoghatatlan szellemi hiányt érezni. Úgy éreztem, nem hagyhatom elsatnyulni azt a tudást, amit az egyetemen szereztem. Úgy éreztem, azzal a gondolkodási képességgel, amit elsajátítottam, oda kell forduljak a művészet és néphagyomány világai felé, és meg kell próbáljak megfogalmazni olyan gondolatokat, melyeket csak én tudok, tehát ha megfogalmazom őket, lesznek, ha nem, nem. Mivel hajlamos vagyok erős belső késztetéseimet a teremtő hatalom buzdításainak, sőt, kötelezéseinek értelmezni, ezért kicsikartam az időt arra, hogy értelmező esszé-tanulmányokat írjak. Kezdetben népdalokat, népballadát, gyermekjátékokat értelmeztem, később verseket, esetleg novellákat, versköteteket. Kiemelkedett a sorból Nagy László költészete, mert az ő képhasználata messzemenően összefügg a népi-ősi jelképezéssel, kiemelkedett a Ghymes együttes frontemberének Szarka Tamásnak a dalvilága. Ezek a filozofikus. értelmező kísérleteim neves irodalmi lapokban meg is jelentek. Később a Kortárs folyóirattal lett egy szorosabb együttműködésem, oda írtam kritikákat, most a Napút folyóirattal van szorosabb kapcsolatom. Az utóbbi hónapokban kezdtem gondolkodni azon, hogy jó volna kötetekbe rendezni ezeket az írásokat. Össze is állítottam egy Nagy László kötetet (1) – várom, hogy a kiadó tud-e forrást szerezni rá -, egy hagyományfilozófiai kötetet(2) – ezt még fésülgetem, de 95%-ban kész -, egy kritika kötetet XXI. századi magyar költők műveiről (3), ez készen van, hacsak nem írok még hozzá…

Az értelmező írások mellett 2015-től megpróbálkoztam a tudatfolyam-novella műfajával is. Az értelmezői hozzáállás során műveket teszek magam elé meditációs tárgyként, és rajtuk keresztül próbálok beszélni a létezésről. E novellákban arra törekedtem, hogy különböző szereplőkre osszam magam, és rajtuk keresztül beszéljek filozófikusan lélekről, világhelyzetről, kapcsolatokról, önképről. Ezeket az életemhez közvetlenebbül kapcsolható írásaimat is kötetbe rendezgettem (4), lassan elkészülök. A kiadás még kérdéses.

KkF: Veled ellentétben rólam senki sem állította, hogy egy sakkzseni lennék. Mégis érzek némi hasonlóságot „sakk-karrierünk” alakulásában. Tizennégy évesen épp megléptem a harmadosztályú szintet (az én időmben még nem volt Élő-pont; előírták, hogy egy adott mezőnyben hány pont teljesítése kell egy cím elnyeréséhez), amikor kitavaszodott, a többiek őrülten kergették a labdát az iskolánk udvarán. Behallatszott a gólörömük az ablakon át, s láttam néhány nagy helyzetet is. Mint említettem, nem voltam tehetséges, csak szívós, s emiatt dupla időt pazaroltam minden partira. Besokalltam. Húsz évig táblára sem tudtam nézni… Remélem, a te sakk-történeted színesebb lett/lesz. És példamutatóbb a jövő Bilekjeinek. (S ha jó tudom, bátyád még aktív versenyző.)

Fodor Miklós sakktanítványaival

FM: Hatodikos koromban kezdtem az MTK-VM-ben sakkozni. Először Karakas Éva, női nemzetközi mester, később Lengyel Levente nagymester foglalkozott velünk, ifjú „titánokkal”. Tehetségesnek számítottam kezdettől fogva. Úttörő olimpián harmadik lettem, 15, 17, 20 éven aluliak bajnokságán rendre az élmezőnyben végeztem. Rendszeresen játszottam az MTK első csapatában az ifjúsági táblán (két ifjúsági játékost kötelező volt csapatba tenni). Portisch Lajos volt az első táblásunk! Bekerültem az ifjúsági válogatottba is, ahol Varnusz Egon nemzetközi mester foglalkozott velünk. 21 éves koromban megnyertem a magyar mesterjelölt bajnokságot. 2290 pontos értékszámom 10 pontra volt a mester szinttől. Mivel jobban érdekelt a filozófia és a művészet, és megerőltető is volt ennyi szellemi tevékenység – a sakk, ugye, kiegészítő sportnak nem alkalmas –, abbahagytam. 35 év kihagyás után, 3 éve fiaim biztatására elkezdtem újra foglalkozni e fantasztikus stratégiai-taktikai játékkal. Csikorognak a fogaskerekek, a rozsda lassan pattogzik le. Kitartóan olajozom az agytekervényeket. Játszom csapatban, egy-két egyéni versenyen is újra elindultam több-kevesebb sikerrel. Sóskúton, az iskolában, ahol zenét tanítok, lett két 5 fős sakk-csoportom (harmadikosok és elsősök), velük szakkörszerűen foglalkozom.

Zárszó

KkF: Egy sor megmaradt a fejemben az estedről, azóta is motoszkál bennem. Honnan való? Van kedved bővebben beszélni erről (ha már szemet szúrt nekem)? „Ujjadon gyűrű, melledben kereszt, fejeden vaspánt, lábadon vasbocskor”.

FM: Ez egy mitikus-jelképes kép a Sebzetten című versemből. Ön-szerep-kép, akihez, akiről a versben beszélek. Az úgynevezett önmegszólító vers típusba tartozik leginkább. Ki ez a két én? Aki szólít, az a világban élő én, aki mintegy befelé néz, és eközben meglát egy mitikus királyi alakot. Aki vagy uralkodik vagy áldozat. Vagy mindkettő. E mitikus alak nem ő eredetileg, hanem vagy a tudattalan mélyén élő vagy a kulturális emlékezetben őrzött kép, ám mivel ő nézi, a kép lassan belé ivódik. Az új kor, az eljövendő idők „királyáról” szeretne szólni a vers, a látomás. Alapvető érzetem, sejtésem, hogy új korszak, új kulturális paradigma forr ki éppen a nyugati világban. A régi uralom elsötétül, elrongyolódik, kimerül, eltorzul. A megújulás (mag-újulás?) feladata előttünk áll: a történelmi, a mitikus, a lelki mélybe kellene tekinteni, onnan átitatódni… ez van napirenden. Az összeütközések nemcsak a realitás szintjén eszkalálódnak, hanem a gondolkodás, az értékrangsorolások, az arányfelmérések szellemi szintjén is. Mit tehet a vers, mit tehet a zene? Fellazíthatja a lélek mélyebb rétegeit, erőre segítheti az elnyomott tartalmakat, nemesíthet, alakíthat a meglévőnél, a mainstreamnél jobb arányokat. Áldozódhat lélekben, aki mélyre ás. Talán így elkerülhető vagy legalább mérsékelhető a küszöbön leskelő súlyosabb áldozat…

Jegyzetek

[1] Hegyesfülű bekopog – dinka versezetek, 2.oldal Napút füzetek 145. Cédrus Művészet Alapítvány, 2020 – https://mek.oszk.hu/21500/21596/21596.pdf)

[2] Székely András Bertalan: Egy garabonciás köztünk, 2024. 04. 20. Esztergom és vidéke online Társadalmi és kulturális folyóirat – https://folyoirat.evid.hu/egy-garaboncias-koztunk/

[3] https://fodormiklos.lapunk.hu/publikacik-1180855; http://fodormiklos.lapunk.hu/fodor-muvek-tulpart-1180778

[4] https://membran-zene.hu/pilinszky/

[5] http://fodormiklos.lapunk.hu/fodor-muvek-ellenanyag-1189901

[6] http://fodormiklos.lapunk.hu/fodor-muvek-irish-wave-1191021

[7] Fodor Miklós: Cifra táncház,181 díszes, magyar néptáncdallam fuvolára, altfurulyára vagy más dallamhangszerre tájegységek, táncok és nehézség szerint

[8] Fodor Miklós: Cifra magyar, 104 díszes népzenei dallam fuvolára, blockflötére vagy más dallamhangszerre.

[9] Fodor Miklós: Ír táncház – fuvolára, blockflötére (vagy egyéb dallamhangszerre)

[10] 2024. 11. 08. FUGA, https://www.youtube.com/watch?v=g1djLlCs9pM

[11] 2025.05.16. NapútOnline, http://www.naputonline.hu/2025/05/16/fodor-miklos-az-egyhazi-es-klasszikus-zenei-hagyomany-kifinomult-szottesebe-szott-enigmatikus-versmintazatok/