Halmosi Sándor: Fellebbezés helyett (versek)

Fellebbezés helyett

Ellentmondást nem tűrően van mindig az,
ami van, nem is lehet máshogy, mint mosoly
a fátyol mögött, fellebbent gyászév, mert nincs
lezárt folyamat, ha van is maradásra érv, az te
vagy s ez a felperzselt tájék, buddhák szülőhelye,
aromaszauna. S a telített aromák után az illatod.
Kilövési tilalom van. Attribútumaidba
kapaszkodnak az útmenti szentek.

Kétigenes, háromnemes
népszavazás

Igen, jól vagyok.
Igen, megkaptam.
Nem tudok válaszolni, mert sok a munka
s vendégek is, reggel a kislányommal vérvételen.
Nem tudok nem gondolni rád.
Hatalmadban áll rendszert váltani.
Iszonyú a csend, mi utánad kiált.

Emmanuelle is megmondta

Nem vagyok egy szép csendben teázgatón gyógyuló
típus, ráadásul szeretem is, ha betegség teríti le
a folyton ugráló testet, nem mintha akár csak
le is tudná lassítani az áramlást a 4. és 5. csakra
között, Emmanuelle is megmondta, vagy mondhatta
volna napi performanszai között, elegáns, törtfehér,
áttetsző csipkeruhájában, ami vékony, törékeny
testétől védi a nyers valóságot, tiszta metafora
az egész, a költő igenis legyen vékony, mondják,
sőt tovább vékonyítható, szikár, eleve elevenre nyúzott,
lehetetlen bele nem bújni a bőrébe, át nem látni a réseken,
a fény természete szerint bentről kifelé áramlik, s kint,
mint bocsánatos bűn, csak szétárad, mert biztosan nem bűn
szeretni kolera és emberpestis idején, a száj és körömfájás
kiszolgáltatott, végső napjaiban, amikor az eltakarítók
már beöltöztek, a platós teherautók megindultak
és kiürültek mind a várótermek, a csend beeszi majd
magát lassan a falakba, amiket nem tudtunk időben
lerombolni, de most már késő elkezdeni, kihűl lassan
a kézműves teáskanna az asztalon, csak a tárgyak
tartanak ki, miket oly kedvesen megtapogattál, a terítő,
takaró, a megtört gerincű illuminált könyvek, a kilincsre
kint egy fecske ül, hiába hogy vezetni kezdi az áramot,
nem fér el mellette más senki, és a légnyomás is nő

Fugere

Fel kell állnom, zárnak lassan, de meditálok
még veled egy angyalfeketényit, amíg elkopnak
a fogalmaink a szavak alatt és el nem kezd
mindenki nyelveken beszélni, és az a pillanat
hosszú lesz, 208 napútnyi exponálási idő,
mert aki exponálhatná magát, az már más
füveken legeltet, de mi egymás fülében vagyunk
ugyanaz a hívószó, felszabadító pátens, ugyanaz
a végtelen fúga mind a négy szólamban