Lajtos Nóra: Tarlón hagyott idő (vers)

Nagyanyám irkákkal a táskájában
a tanyáról járt be a faluba.
Korán indult, hogy előtte a friss gomolyát
elvigye a gyógyszerész-kisasszonynak,
aki még túrót, tejfölt és vajat is rendelt.
Cserébe a Pallas Lexikonból olvashatott
az iskolából hazafelé menet egy fél órát.

Télen a Köselyen csúszkált, akkor még
voltak fagyok. Mára már a hideget is
elvitte a tarlón hagyott idő.

Dédnagyanyámnak három nap alatt kellett
elhagynia a tanyát, félárván maradt
két gyermekével. Amikor odahagyta a házat,
úgy érezte, mintha rászakadt volna az összes
gerenda. Nagyanyám még látta, amint
megcsókolta sírva az ajtófélfát.
Nem nézett vissza soha többé.

A szekéren a mosóteknő zötykölődött.
Látta, vagy inkább képzelte, amint
benne a lepedő felpúposodik, majd
visszahull a vízbe. Elsimul. Csak az ő
aggodalma nem tudott elcsitulni, hullámokat
tajtékzottak benne az emlékek: a mezítlábas
homok-kor, a hétkrajcáros szegénység.

Nagyanyám tehénfejéskor népdalokat
énekelt, fehér volt a hangja is olyankor.

Nagyanyám felolvas a gyógyszerész-
kisasszonynak a Nagy Lexikonból.
Megvan mind a tizenhat kötete.
Az árvarekettye olyan növény,
amelynek ágai hajlósak, nem szúrósak.
„Nálunk csak Fiume környékén terem.”

A faluban utcák torlaszolják el
a tanyáról ismert messzeséget.
A kerítéseken belül kutyaugatás hallik;
rávicsorít az este a csillagokra, s mint
nagyanyám kontytűje, beleszúr a múlt
a gomolyacsöpögős jelenbe, jövőbe.

Illusztráció: Maticska J.