Horváth Júlia Borbála: A Kárpát-medence felfedezése/Do you speak Magyar? (magyar nyelvi projekt – szépirodalmi szociográfia)

A projekt célkitűzése nyelvünk határtalan ápolása, a magyar nyelven beszélő emberek életmódja, valamint a trianoni tragédia következményeihez kapcsolódó gondolatai összegyűjtése, és a történelmi régiók bemutatása szépirodalmi eszközökkel.

A falukutatás

A Do you speak Magyar? című falukutató kezdeményezés 2021-ben indult. Célállomások: a Felföld Kárpátaljával, Erdély, a Délvidék, valamint az Őr- és Várvidék. A résztvevő írók egy-egy határon kívül eső, magyar-lakta településen, adott esetben falukutató táborban dolgoznak együtt, ahol felmérik, kik laknak ott, hogyan élnek és miként beszélik a magyar nyelvet. A riportokat szociográfiai módszertannal felvesszük, a tájat, az ott lakók életmódját, történetiségét, adott esetben a problematikát rögzítjük (magyar nyelvhasználat fókusszal). A jelenlegi állapot, a benyomások, élmények leírása szépirodalmi műfajban történik. Kiemelten fontos, hogy ne csak Magyarországról, hanem a megszólított településekről is ’érkezzenek’ írótársak, ill. feladat a már elkészült szakirodalmi anyagok közös feldolgozása és integrálása a kötetekbe. Az életutak megjelenítéséhez kapcsolódhat más művészeti ág (pl. fotó, film, képzőművészet, zene). Célunk minden esetben az, hogy bizonyítsuk: a bejárt területen éltek, élnek és remélhetőleg mindig élni fognak magyarok.

A kötetekben szereplő neves írók közül: Bodor Ádám, Doncsev Toso, Füzesi Magda, Hodossy Gyula, Serfőző Simon, Száraz György, Száraz Miklós György, Tari István, Temesi Ferenc, Vári Fábián László, Verebes Ernő (stb.); valamint a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztály tagjai. A projektet Dr. Horváth Júlia Borbála szakosztályelnök és [az] A Kárpát-medence felfedezése c. könyvsorozat alapítója vezeti.

A szépirodalmi szociográfiáról

A szociográfiai írás a kultúra kiemelkedő szegmense, formálója, hírvivője, a politika befolyásolója, a nép hangja. Kritikai műfaj, miáltal lehetséges fejlődni, vigasztalódni. A szépirodalom, ha úgy tetszik, sajátos diszciplínája párbeszédet teremt egymás életét nem ismerő társadalmi csoportok és a helyi kulturális rétegek között. Középtávú célunk, hogy a nagy múltú magyar szépirodalmi szociográfia visszaemelődjön a kortárs műfajok közé, és együttgondolkodásra, együtt-írásra hívja a magyarországi- és a határon túl élő, magyar nyelven alkotó írókat, író-jelölteket. A vállalás magában foglalja új művek megszületésének inspirációját. Első táborunkat 2021-ben a felvidéki Várhosszúréten, a másodikat 2022-ben, a délvidéki Kispiacon rendeztük. 2023-ban Kárpátalján és az Őrvidéken jártunk, 2024-ben két erdélyi helyszínen kutattunk, írtunk, 2025-ben a Muravidékre látogattunk.

Minden tábor tanulságokkal és tanultsággal jár; a kötetek végén ajánlásokkal a helyben elvégzendő feladatokról. A problémákat, helyzeteket a helyi lakosság vázolja fel, és a segítség életük megkönnyítésére, ill. magyarságuk vállalására irányulhat.

A projektet Dr. Horváth Júlia Borbála író, kulturális antropológus vezeti. Az indulásról így ír: „Fentieket személyesen is átélhettem. 2017-ben három hónapot töltöttem Szlovákiában, a Felvidéken, egy írói ösztöndíj keretében (PIM-V4). Pozsonyban éltem, jártam a Dunát és a környék városait, hegyeit-völgyeit, miközben az ott élő emberekkel ismerkedtem. Az ottlét olyan, addig ismert, de nem átélt történelmi fájdalmakkal szembesített, amelyek által a próza és a valóság sajátos keveredése kiadta a kortárs szépirodalmi szociográfia műfaját. (Dunai história. Az aranyföveny; Tiszai história. Folyók násza. 2020/2024.)”

E projekttel megalapítottuk a Kárpát-medence felfedezése c. sorozatot (2021), amelynek megjelent kötetei: Merre folyik a patak? (Várhosszúrét, Felvidék); Őrségváltás (Alsóőr/Őrvidék); Csöppek a homokon (Kispiac/Délvidék); Béke és háború (Tiszabökény/Kárpátalja).

További falukutató táborok: Abásfalva (Erdély, 2024) és Kalotaszentkirály (Erdély, 2024), Hosszúfalu (Muravidék, 2025).

Do you Speak Magyar? Igen!

Éppen a több hónapos szlovákiai írói ösztöndíj után lábadoztam. Bár a Felvidéken járva némileg átélhettem, amit a kisebbségi létről tudtam, új elemként jelentkezett a tapasztalásban, amikor az ismerős-ismeretlen helyszíneken eligazodván naponta feltettem a kérdést: Do you Speak English? Or: Do you speak Magyar? Vagy: Ó, hát beszél magyarul? Lévén, hogy nem értek szlovákul, a politikailag korrekt koreográfia minden esetben így történt, s örvendetes módon a válaszok nagyobb része végül egy szégyellős ’igen’ lett – a többiekkel maradt a hűvös biccentés.

’C’est très bizarre’ mondaná a művelt francia, ha nem a népek keverítésének-keserítésének évszázados kísérletével lenne elfoglalva, érintettként viszont nehezen jutottam túl a jelenségen, miszerint Közép-Európában a huszonegyedik század első harmadában az egymástól pár kilométer távolságban élő emberek nem bírnak szót váltani egymással.

A másik tetté érlelődő benyomás egy évvel később, Pozsony belvárosában ért. Ismerősömet vártam, megbeszéltük, hogy bemutatja, hol dolgozik, és mesél, milyen volt a nagyszombati Novéna, ahová abban az évben a Covid19 járvány miatt nem tudtam elmenni. Annak idején magyar szó után kutatván ismerkedtünk meg, s reformátusként a három hónap alatt annyi katolikus misén vettem részt, mint még sohasem. Átélhettem a hit és az anyanyelv összetartó erejét, melynek varázsát sem felekezeti különbözőség, sem idegen nyelvi óra nem tompít. Megtudtam, hogy a kis csoport a hívek megszólításán dolgozik, s azt úgy kell elképzelni, hogy néhány hétköznapi civil a mise után a messzebbről érkező vendégeket elkíséri az autóbuszig és megpróbálja egyenként meggyőzni őket arról, hogy jöjjenek gyakrabban. Útközben néhány Eurót odavetnek a ház előtt kolduló cigánynak, aki (egyelőre) magyarul köszöni; ő is erősödik kicsinyég a hovatartozásban.

A találkozót az Egyetemi Könyvtárban, az egykori országgyűlések épületében gondoltuk végrehajtani. Anno a reformkori parlament a Magyar Királyi Kamara tömbjében ülésezett, a felsőtábla a Prímási palota Tükörtermében, és Kossuth, Széchenyi, Deák, Kölcsey jelenlétében a gazdaság és a kultúra függetlenségéről, valamint a jobbágyrendszer eltörléséről tanácskoztak. Itt hangzott el 1825-ben Széchenyi István részéről a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának terve, midőn a gróf bejelentette, hogy birtokai egyéves jövedelmével hozzájárul az építkezéshez.

A jeles helyről emléktáblát, ismertetőt sehol sem találtam, ezért elbizonytalanodtam és megkérdeztem a portást, jó helyen járok-e. A szlovák ember kedvesen széttárta karját, mire én is széttártam a magamét, s mivel az angol nyelv sem jöhetett szóba, intett, hogy várjak. Rövidesen egy munkásruhás férfi társaságában tért vissza, aki mosolygós bajusszal az orra alatt, tökéletes magyar kiejtéssel törve az anyanyelvet útba igazított. Elnézést, hogy ilyen rossz a magyarom – szabadkozott, majd készségesen végigkísért a könyvtáron. Ahogy teremről teremre kalauzolt, egyre inkább felszabadult, lelkesen mutatta, melyik olvasó hol található, én viszont egyre jobban szégyelltem magam, mert miért hagytuk, hogy így legyen.

A Do you speak Magyar? című projekt onnan indult hát, a pozsonyi könyvtár elől. Másfél évvel később, 2019-ben vállalkoztam a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya újjáépítésére, amelynek működését az elnök, Oláh János halála megszakított. Cél: a munka folytatása és a szociográfia műfaj visszaemelése a kortárs irodalmi kánonba, főképpen az írótársak inspirációja, hogy leírásaikkal megrajzolják jelen kor emberét és életvilágát. A merre folyik a patak című kötet első pályázati sikerünk eredménye.

Napjainkban is sokan vitáznak arról, mi számít szociográfiának és mi nem, s egy-egy írás beleillik-e a sorba. Na, de milyen sorba? A szociográfia műfaj időről-időre feltámad, éledését valós igény táplálja, ami érthetetlen okból korszakonként alábbhagy. Illyés Gyula írta 1937-ben a Nyugat hasábjain:

’Divatban van a szociográfia? A támadó-gúnyolódó megjegyzések és cikkek után, melyek mostanában az állítólag sáskamódra elszaporodott falukutatókat érik, azt gondolhatná az ember, hogy Magyarországon negyedfélezer falvának s majdnem ugyanannyi majorságának mindegyikéről már legalább két könyv jelent meg. A valóság az, hogy a háromezer-hatszáz falu közül az utóbbi időkben (a szociográfia vészes divata idején) mindössze kettőről jelent meg több-kevesebb, de távolról sem minden szükséges és érdekes adatot tartalmazó könyv.’[1]

Fenti kritika a dudari falukutatás évében íródott, amikor angol és német szociológusok, adatfelvevők saját szóhasználatukkal élve: ’életük élményeként’ felkerestek egy nagyjából ezerfős, számukra archaikusnak tűnő magyar települést, ahol idegen nyelven kérdezgették az embereket arról, hogyan élnek. Az eredményt rendszerezték, de szépirodalmi szociográfiát nem írtak belőle. Nem tudtak. Sem a kezük, sem a szívük. Hála érte, hogy tudományosan mindent megtettek és az igen értékes anyag először Tomori Viola: Meeting in Dudar – Hungary 1937 címmel archívumba vonult. A magyar nyelvű összegzés csak nyolcvankét évvel később, 2019-ben jelent meg kötetben.[2]

A hatvanas-hetvenes évektől újabb fellendülés, majd hanyatlás következett. Úgy tűnik, a mindenkori szépírók szociográfiai vonzódása a munkás módszertan miatt hullámzó, talán mert az alkotói egyéniség ezúttal a közösségi lét kikutatásában, annak legföljebb segítőkész leírásában játszhat szerepet. Adieu, lila füst, Isten hozott, valóság, és jó napot, kedves Olvasó; hiszen a történet most rólad, a helyről és a korról szól, amelyben élsz.

A várhosszúréti kutatást – a dudarihoz hasonlóan – előadások és (ezúttal online) találkozók előzték meg, és a szakmai előkészítés révén megkíséreltünk klasszikus szociográfiai témákat huszonegyedik századi nézőponttal körüljárni. A feladat ezúttal a trianoni határokon túli magyar nyelvhasználat állapotának leírása, azzal egyidejűleg adott faluban élő kortárs emberek életmódjának vizsgálata és kapcsolódási pontjai a történelmi korszakokhoz. Magyarországról négy író (egyikük újságíró) utazott Várhosszúrétre, hozzájuk csatlakoztak a felvidéki kollégák hárman, ill. egyik írótársunk az Eperjes-Tokaji-hegysor innenső oldalán, a kettévágott borvidéken dolgozott.

Miért éppen a Felvidék? A magyar szociográfia hőskora az 1920-1930-as évekre tehető. Az akkori kormányzat szociográfiai és szociális szándékai mellett az írók, tudósok, publicisták, egyetemisták, a parasztok (a falusiak) állapotának föltárására készültek és a híradásokban megjelent, hogy fogy a magyar, pusztít az egyke, nincs föld, szűkül a parasztság élettere (Pesti Napló, 1929; Nyugat, 1933; Előőrs, Századunk, 1934). 1925-ben megalakult a Bartha Miklós Társaság, amelyre nagyrészt Szabó Dezső munkái hatottak. Az alapszabályban rögzítették a nemzetiségi kérdés vizsgálatát. A szerzői esteken felolvastak többek között Németh László, Féja Géza és József Attila munkáiból; a programadó kiáltvány egyik szerzője József Attila volt: „…meg kell ösmernünk elevenen azt a magyar kultúrát, amely előtt a múzeumok halottas házában bámészkodunk.”[3] Később a társaság egysége megbomlott, részben szélsőjobb- és szélsőbaloldali nézetek összecsapása miatt.

Az adatgyűjtőkhöz cserkészek csatlakoztak a regösökkel együtt; abból alakult 1928-ban a Sarló mozgalom. Kassai, érsekújvári, pozsonyi, losonci egyetemi hallgatók járták a vidéket, hogy néprajzi és szociografikus tárgykörben gyűjtsenek. Vezetőjük, Balogh Edgár volt (Tíz nap Szegényországban c). A beszámolók a Prágai Magyar Hírlapban, a pozsonyi Magyar Újságban, az Új Szóban, a Vetésben, a losonci Mi Lapunkban, a kolozsvári Korunkban jelentek meg.

Azt mondják, a Kárpát-medencei szociográfia különösen furcsa. Érzelmekkel teli, olykor fásult, máskor büszke korrajz-gyűjtemény, amelyet történelmi események és tények pofozgatnak. Többek által feldolgozott téma a nemzetiségi lélekszám változása. Kassán, Magyarországnak Buda után legjelentősebb városában az 1880-as, első hivatalos népszámlálás szerint a magyarok aránya 39,9 %; 1910: 75,4%; 1930: 19,8%; 1941: 75,6% volt. Németh László, Cseres Tibor és a stószi őr, Fábry Zoltán kiemelten foglalkozott a jelenséggel, amit Márai Sándor egyszerűen megfogalmazott: „Nincs más haza, csak az anyanyelv.”[4] Szlovákiában 2011-ben a lakosság 2,7 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 3,5 százalék magyar anyanyelvűnek és kb. ötvenezer ember semmit nem írt be.[5] Jelenleg a kettős állampolgárság felvétele azon a vidéken lehetetlen, amely ellentmond éppen annak az Európai Uniós értékrendnek, amely tágabb hazánkat, a nemzetek Európáját jellemzi.

A DYSM-projekt első táborát 2021. augusztus 30. és szeptember 5. között rendeztük Várhosszúréten. A résztvevők nagyrészt a Magyar Írószövetség és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága tagjai; ismert és pályakezdő alkotók, akik addig hol tudatosan, hol ösztönszerűen kevertek műveik közé szociografikus elemeket. A tábor ideje alatt több, mint harminc interjút rögzítettünk hangfelvételen, valamint videó és fotó formájában. A táborban meglátogatott bennünket egyik szociológus-képzőművész barátunk, aki adatfelvevőnek jelentkezett, majd megihletődve az ott tapasztaltak által, emlékérmet készített a Do You speak Magyar? projekt szereplői és alkotói részére.

A kötet első felében ismert szerzők szociográfiai írásai és vonatkozó esszéi, a másodikban a várhosszúréti táborban végzett kutatásunk eredményeként létrejött írások olvashatók. E könyv tizennégy szerző munkáját és számos idézetet tartalmaz korábban élt, ill. Felvidékhez, Gömör régió, Rozsnyó járáshoz kötődő íróktól; ilyenformán több stílusban és nézőponttal, s mint általában egy szociográfiai mű, több formai és műfaji eszközt felhasználva íródott. Esszé, riport, interjú, vers, tényfeltáró elemzés és történelmi visszaemlékezés keveredik a személyes benyomások leírásával.

Nyilván nem vállalkozhattunk a Felvidék összes településének minden szociográfiai témája leírására, arra azonban igen, hogy megörökítsük kortárs emberek gondolatait, emlékezetét, életmódját és a reményt, hogy a ’nyelvből kitántorgás’ ma még visszafordítható jelenség.

A kötet végén záradékként rövid összefoglaló olvasható a tapasztalatokról, ajánlással a problémák megoldására. Illyés Gyula ötágú sípnak nevezte Magyarországot és elszakított részeit, azzal a magyar irodalmat. A XXI. század közepe felé tartva megpróbálunk mi, írók is belefújni a sípba. A sorozatot terveink szerint folytatjuk, Délvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és az Őrvidéken.

Az ezen első kötettel jelentkező Kárpát-medence felfedezése sorozat Magyarország és a Kárpát-medence területét, lakosait és azok életmódját vizsgálva a klasszikus szépirodalmi szociográfia műfaj nyomdokain kíván haladni.

Podcast: https://www.youtube.com/watch?v=agrzwnHw228

Cikkek: https://oroszlanosudvar.hu/category/magyar-globusz/

FB: https://www.facebook.com/profile.php ? id=61583350719936&notif_id=1766007624060847&notif_t=page_user_activity&ref=notif# MediaCom Kiadó 2024-2026)

Jegyzetek

[1] Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · ŐRJÁRAT

[2] Lencsés Gyula: Angolok a Bakonyban. Gondolat, 2019.

[3] A Bartha Miklós Társaság Füzetei / 1. / KI A FALUBA / Írták: FÁBIÁN DÁNIEL és JÓZSEF ATTILA. / A Bartha Miklós Társaság kiadása. / Ára 10 fillér. / Törekvés Könyvnyomdavállalat Hódmezővásárhely, Lehel ucca 1. (G. E. Székháza).

[4] Márai Sándor: Napló 1968-1975

[5] A 2021-es népszámlálás magyarokra vonatkozó adatait még nem közölték a kézirat leadásáig.