Mondd meg nékem, merre találom…

március 22nd, 2016 |

0

Dénes Katalin

    1971-ben születtem Nógrád megyében, Salgótarjánban, Ságújfaluban élek a családommal. Tanulmányaimat a helyi általános iskolában, majd a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában végeztem 1989-ben. 2014-ben végeztem a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon. Jelenleg köztisztviselőként dolgozom, és hitoktatóként részt veszek két egyházközség (Karancsság és Piliny) életében. Gyermekkorom óta szeretem az irodalom minden formáját, főként a verseket. Már a középiskolában részt vettem a minden évben megrendezett, Táncsics-napok alkalmából kiírt irodalmi pályázatokon. Saját verseim a ságújfalui Faluszépítő és Művelődési Egyesület által kiadott Községi Kalendáriumokban jelentek meg, továbbá a Kalász és a helyi egyházközségeink (Etes, Ságújfalu, Karancsság, Szalmatercs és Piliny) gondozásában megjelenő, VI. évfolyamában járó Krisztushordozó című újságunkban. Szabadidőmben ez utóbbi újság szerkesztésével, az öt egyházközség lelki programjainak szervezésével szeretek foglalkozni. 2010-ben megalakult lakóhelyemen és környező három plébánián a főként felnőttekből álló Szent László Közösség, színjátszó nagycsaládom, amelynek vezetését szolgálatnak tekintem. A közösségem számára a színdarabokat én írom. 2016. március 14-én a budapesti Nemzeti Színházban megrendezett SacrART Kárpát-medencei Amatőr Színjátszó Találkozó és Minősítő Fesztiválon „Fejjel  magasabb mindenkinél!” című színdarabommal bronzminősítést szereztünk.


    Feltöltötte:

    Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás