Mondd meg nékem, merre találom…

DP portré

február 2nd, 2016 |

0

Dobai Péter

    1944. augusztus 12-én születtem Budapesten. 1963-ban érettségiztem az Eötvös József gimnáziumban, matematika szakos osztályban. Érettségi után három évig hajóztam a DETERT tengerjáró hajóin, a Földközi- az Északi és a Balti-tengeren. Hajókormányosi képesítéssel szereltem le. 1970-ben az ELTE Bölcsészettudományi karán olasz nyelv és irodalom valamint filozófia és általános nyelvészet szakon tanári diplomát szereztem. 1970-1994-ig a MAFILM-nél dolgoztam, mint rendezőasszisztens, később mint dramaturg és forgatókönyvíró. (Hunnia Filmstúdió, Hétfői Műhely, etc.)

    Tagja vagyok a Magyar Írók Szövetségének, a Magyar Írók Egyesületének, a Magyar PEN Club Intézőbizottságának, a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségének, a Forgatókönyvírók Céhének, a Magyar Művészeti Akadémiának.

    DÍJAK, KITÜNTETÉSEK:

    Irodalmi alap nívódíja (1973)
    József Attila-díj (1976)
    Az év legjobb forgatókönyvének díja, Cannes (1981)
    Cinema Narrativa díja, Agrigento (1982)
    Balázs Béla-díj (1990)
    A Magyar Köztársaság Babérkoszorús Költője (2000)
    Alkotói Nagydíj (MAOE) (2001)
    Ferencváros díszpolgára (2001)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004)
    Kossuth-díj (2014)
    A Nemzet Művésze (2014)

    IRODALMI MŰVEIM:

    Kilovaglás egy őszi erődből (versek) 1973
    Csontmolnárok (regény) 1974
    Tartozó élet (regény) 1975
    Egy arc módosulásai (versek) 1976
    Játék a szobákkal (novellák) l976
    1964-Sziget (napló-regény) 1977
    Sakktábla két figurával (novellák) 1978
    Hanyatt (versek) 1978
    Lavina (regény) 1980 (irodalmi forgatókönyv)
    Se szó, se törvény (irodalmi forgatókönyv) 1981
    Vadon (regény) l982
    Háromszögtan (regény) 1983 (irodalmi forgatókönyv)
    Archaikus torzó (tanulmányok, forgatókönyvek) 1983
    Buda-Duna-Pest (elbeszélés) 1983
    Az éden vermei (versek) 1985
    A birodalom ezredese (regény) 1985
    Ív (regény) 1988
    Lendkerék (regény) 1989
    Válogatott versek (versek) 1989
    Vitorlák emléke (versek) 1994
    Önmúltszázad (versek) 1997
    Párbaj, tükörben (novellák) 2000
    Versek egy elnémult klavírra (versek) 2002
    Angyali agresszió (esszék Pier Paolo Pasoliniról) 2002
    Fiúleány (regény) – munkafolyamatban
    Ma könnyebb. Holnap messzebb. (versek) 2003
    „Barth hadapród, becsületszavamra, visszatér a nyár!” (versek) 2006
    Emlékek jövőidőben (versek) 2008
    Latin lélegzet ( versek, fotók) 2010
    Emlék az ember 2011 (versek)
    Belvedere 2014 (versek)

    FILMFORGATÓKÖNYVEIM:

    Büntetőexpedíció 1971
    Radetzky-induló 1976
    Rosszemberek 1978
    Csontváry, a festő 1979
    A vadász 1980
    Mephisto 1980
    Redl ezredes 1983
    Hanussen 1984
    Der Verdacht (F.Dürrenmatt) 1985
    Budavár visszavívása: A.D.1686. 1986
    Eszmélet 1987 (MTV: három részes sorozat József Attila
    életéről.)
    Kutyaszív (Bulgakov regényéből) 1988
    Rembrandt van Rijn (élete és munkássága) 1992
    Károly és Zita 1993
    Guantanamera 1995
    A fürdőorvos (Csáth Géza élete) 1996
    Magyar kereszt 2000
    Amrita Sher-Gil 2001
    Római álom 2002

    FILMRENDEZÉSEK:

    Archaikus torzó (BBS) 1970 (elkészültekor: betiltva)
    Együtthatók (BBS) 1973 (Dokumentumokkal kiegészített
    játékfilm a magyar avantgarde és a hivatalos kultúrpolitika
    harcáról, benne portré Erdély Miklósról, Halász Péterről, etc.)
    (elkészültekor: betiltva)
    Anyám (MTV ) 1975 (elkészültekor: betiltva)
    Nagyvásárcsarnok (MTV) 1993
    Hazám a városban 2002 ( lírai dokumentumfilm a régi és az új
    Ferencvárosról, Soós Péterrel.)


    Feltöltötte:

    Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás