Németh András

Többszörösen osztályidegenféle, nehezen boldoguló családba születtem 1956. március 7.­én Várpalotán, akár mesebelinek tekinthető harmadik fiúnak. Idill helyett realitás, rajtam kívül a szűkebb rokonságból élve csak szálmagam maradtam. Nem csoda, ha igazi társat a nemes irodalom jelentett számomra, az anyanyelvemen vagy máshogyan, engem is megszólítva. Korán elkezdtem az írást, tizenkét éves koromban, bár nemigen mutattam senkinek, mi foglalkoztat, visszatartott az akkoriban rendre megtapasztalható, lekötelező meg elkötelező világ. Sok mindentől megkíméltek az asztalfióknak, mint bőségszarunak írt verseim. Nem kellett álbaráti körökhöz, asztaltársaságokhoz csapódnom. Segített is a visszahúzódás. Jobban megértem a mostanában divatkövető hűséggel ostorozott írótársaim kiszolgáltatottságát.

Ha irodalmi terrénumokban túlhamar nem, hát akkor a humánországban másutt néztem a kenyér után. Jog. Szeretettel emlékszem vissza azokra a tanáraimra, akik meg tudták mutatni nekünk, jurátusoknak, ha képesek vagyunk a saját kontraktusainkat megfelelő tartalommal megtölteni, akkor egy igazságtalan társadalomban alkothatunk, nyilván keveseknek, de törvényt. Az együttélés keretét. A másik ember megbecsülésének mikrokozmoszát.

Így értek be a kilencvenes évek. Család. Semmiből valamicske fedél.

Hát hogyne jelentene ezután mindent, nekem, a literatúra.

(Könyveimről, más publikációimról bővebb ismertető található a világhálón, a nevem és a két legutolsó kötetem címének beütésével.)