Mondd meg nékem, merre találom…

szabo_palocz_attila

január 30th, 2016 |

0

Szabó Palócz Attila

    1971-ben született Zentán. Az újvidéki Művészeti Akadémián szerzett oklevelet. Még középiskolásként az AIOWA csoport alapító tagjainak egyike volt. Hivatásos színészként később a szabadkai Népszínház és a Gyermekszínház társulatának tagja volt, de fellépett az Újvidéki Színház előadásaiban is. Rendezéssel is foglalkozott, különböző csoportokkal több produkciót vitt színre. Drámaíróként kedvenc műfaja a hangjáték – csaknem tíz rádiódrámáját az Újvidéki Rádió mutatta be –, de ír forgatókönyveket és színműveket is. Darabjait játszotta az Újvidéki Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a Gyermekszínház, valamint a budapesti József Attila Színház, illetve több műkedvelő csoport.
    Filmje: A pipogya hentes visszavág (23 perc, 2005).
    Verseit, novelláit és drámáit először az Új Symposion közölte, írásai azóta rendszeresen megjelennek a fontosabb délvidéki, erdélyi, felvidéki, horvátországi és anyaországi folyóiratokban. Elsősorban a délszláv nyelvekből, de angolból is fordít, eddig egy kétnyelvű fordításkötete jelent meg.
    Mail-arttal, vagyis küldeményművészettel is foglalkozik, alkotásaival több tárlaton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, Olaszországban, Németországban, Brazíliában, Kubában, Japánban, Magyarországon és Szerbiában.
    A sajtóban több rádió, lap és internetes portál munkatársa volt újságíróként, szerkesztőként, igazgatóként. A Scarabeus, az Ambrózia és a Képes Ifjúság című lapok főszerkesztője volt. Éveken át a Napló című szabadelvű hetilap belső munkatársa volt, dolgozott a délvidéki magyarság egyetlen közszolgálati napilapjánál, a Magyar Szónál, de munkát vállalt Brüsszelben, az Európai Parlamentben is.
    Családjával 2004-ben települt át Magyarországra, azóta újságíróként és szerkesztőként dolgozik.
    Nős, egy felnőtt leánygyermek édesapja.
    Már évek óta tervezi, hogy Wikipédia-szócikket ír saját magáról, de még mindig nem szánta rá magát.
    Könyvei

    Résnyire nyitva (versek, Újvidék, 1993)
    A meztelen Télapó (verses monodráma, Zenta, 1995)
    Úgy és némiképp (verses szövegkönyv, Újvidék, 1996.)
    Fityisz (gyermekversek, Újvidék, 1996)
    Trium(f)virátus (próza, Újvidék, 1998)
    A zentai csata (küldeményművészeti katalógus, Újvidék, 1999)
    A falevélke új ruhája (mesék és versek gyerekeknek, Újvidék, 2000)
    Falanszter (drámai műfajok, Újvidék, 2004)
    Köd (versek, Zenta, 2011)
    VERSeny(v) (versek, Budapest, 2012)
    Békegyakorlatok (naplóregény tört képekben, Budapest, 2013)


    Feltöltötte:

    Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás