Mondd meg nékem, merre találom…

Krúdy és én fotó, 3. 6750

január 21st, 2020 |

0

Tatár Rózsa

    Tatár Rózsa író, újságíró, műsorvezető, színpadi előadó.
    Szegeden, a József Attila Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1984-ben. Dolgozott jogászként, főállású újságíróként, külsős újságíróként, jelenleg szabadúszó alkotó.
    Nem csak az irodalomban alkot, de saját színpadi műveit egyszemélyes felolvasó színház formájában Szegeden /Családba zárva/, és Budapesten /Amnézia/ is előadta.
    2015-ben zenés, kosztümös irodalmi performance keretében Budapesten, a Belvárosi Művészeti Napok programsorozatban a „Halálos álom”, és az „Utazás Nabokoviában” című alkotásait adta elő.
    A 2017-18-as és a 2018-19-es évadban Budapesten a FUGA-ban létrehozta a Művészeti Kávé- Teaház programsorozatot, amelyben neves művészekkel folytatott beszélgetést pályájukról, művészi munkájukról.
    Publikált az alábbi lapokban: Csongrád megyei Hírlap, Délmagyarország, Életképek, Közlekedés, Népszava, Muravidék, Marosvidék, Magyar Napló, családháló.hu, she.hu, Irodalomismeret.
    Novellapályázatokon rendszeresen nyert díjakat ill. publikálási lehetőséget.
    2012-től Budapesten, az V. kerületi általános iskolákban minden tanévben rendhagyó irodalom-történelem órákat tart a „Túléltük! Emlékezések a malenkij robotra” c. kötete, valamint „Az Úri utca 5. lakói” című regénye alapján.
    2009-től 2019-ig összesen 13 antológiában jelentek meg novellái.
    Önálló kötetei: „Az Úri utca 5. lakói” – regény, amely „Gospodarska stanari ulice 5” címmel szerbiában is megjelent. „Túléltük! Emlékezések a malenkij robotra” magyar/német nyelvű riportkötet 3 kiadást ért meg. Zsebnovellák – novelláskötet.
    „A mosolygó halott” c. bűnügyi regénye, a Kossuth Kiadó e-book pályázatán nyert kiadást, és Rose Beckett írói néven jelent meg.
    Tv-műsor készült az alábbi művei alapján:
    1./ Az Úri utca 5. lakói 60 perc /TiszapART tv. Szeged, 2006./
    2./ „Túléltük! – Emlékezések a malenkij robotra” 60 perc. /City tv. Bpest. 2013./
    KSZDSZ Nívó díjas újságíró /1989./

     

     


    Feltöltötte:

    Napút Online adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás