Mondd meg nékem, merre találom…

Képkivágás

február 14th, 2016 |

0

Tiszai P. Imre

    “Irodalmi önéletrajzom”:

    67 éves vagyok, tehát már nem fiatal. Mindössze hat éve írtam először valami versfélét, de vallom, hogy a költészet egy fertőző állapot, aki megszereti, örök rabja lesz. Szeretek írni. Talán a novelláim jobbak, mint a verseim, mégis a verseket érzem igazán magaménak. A lelkem írja őket. Őszintén, nyíltan – lehetőleg egyszerűen – vigyázva nyelvünk szépségére.

    Nem mondhatom, hogy sikereket értem el az írásaimmal. Mindössze egy kisregényem jelent meg, azon kívül pár novellám, pár versem folyóiratokban és antológiákban. Örülök annak a szintnek is, hogy nem kell a megjelenéseimért fizetnem, mások kérnek tőlem írásokat. A Napkút éves antológiáiban és a Kanadai Kaláka irodalmi folyóiratban rendszeresen megjelenek.

    Vallom, hogy nem csak alanyi költőként kell írnunk, de figyelni kell a minket körülvevő világra is, a társadalomra, embertársainkra és a jóért, szépért küzdjön is a költő, még akkor is, ha ezzel veszít a népszerűségéből. Ez valahol a dolgunk.


    Feltöltötte:

    Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás