Mondd meg nékem, merre találom…

március 1st, 2018 |

0

Vermes György

     

    Kissé későn kezdtem irodalmi tevékenységem, de azóta folyamatosan írok limericket és haikut egyaránt.
    Életem a vegyiparban zajlott, különböző pozíciókban, kis és nagy állásokban egyaránt, főleg a kereskedelem területén. Emiatt sokat utaztam, jártam több, mint 100 országban, 5 nyelvet jól beszélek. Éltem kiküldetésben, Latin – Amerikában, ahol sok tapasztalatot szereztem.
    15 éve már, hogy limerickeket írok, melyeket Szeles György néven jegyzek, magán és nem magán kiadásban 4,1 könyvnek vagyok szerzője. A 4 a következő köteteket jelenti : Bakugrás (2004), Békaugrás (2006), Rúdugrás (2008) és a legutolsó, a Távolugrás, (2012). A 0,1 azt jelenti, hogy szerzőtársa voltam egyetemistáknak a Jópár Pajzán Limerick – Lányok, Fiúk s Neveik című kötet megalkotásában. Emellett megjelent két válogatás CD is Németh Nyiba Sándorral való együttműködésben, CD-re Ugrás címmel (2016 és 2017).
    Haikuimat saját nevemen közlöm, ezek különböző antológiákban jelentek meg, önálló könyvben még nem került sor a kiadásukra. A Haiku Világ Társaságban rendszeresen jelennek meg az évkönyvben.
    A magyar Haiku Klubnak és a Haiku Világ Társaságnak is tagja vagyok és tagja vagyok a Krúdy körnek, a Barátok Verslistának és az Art Opus Klubnak.

     


    Feltöltötte:

    Napút Online adatlap-képe



    Back to Top ↑

    Tovább az eszköztárra

    A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

    Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

    Bezárás