Suhai Pál: Csillagdélután – estébe hajlón (Levélfa, 1.)
Kedves Gyuri! „Csillagdélután.” Igaz, hogy már erősen estébe hajlott, de nevezzük délutánnak. Köszönöm az érdeklődést, jelenésed. Részemről több mint öröm – meghatottság. (Fölteszem, ötleted valóban ott rögtönözted: a publikum előtt.) (Látod, milyen kaján vagyok?) A levél-Napút-számot és mozgatását persze minden kényszer nélkül (!) is elfogadtam-elvállaltam volna, sőt, még most is – még sőtebb: megtiszteltetésnek veszem. Mivel az imént tisztáztuk a vele kapcsolatos tisztázandókat, hadd írjak még valami mást is. Levelet. Igazi levelet. Mely, mint tudjuk, páros műfaj, közösségi s nem magánérdekű blog és kommentje vagy körkérdésre adott felelet. Levél – erre most nekünk kell példát mutatnunk. Kétféle értelemben is: részben arra, hogyan lehet művelni, másrészt és főleg, hogy levélre levél a felelet. Ezt azért mondom ilyen nyomatékosan – bár hallanád! –, mert manapság, éppen manapság, a mindenféle információhordozók korában oly gyakran megesik, hogy a kinyújtott kézre még csak rá se csapnak. Irodalomról beszélek, irodalmi közéletről, amelyet eme rákfene okán sem „köznek”, sem „életnek” nem nevezhetek. Üdítő kivételektől eltekintve. Összeesküvők magánköreire esett volna szét a mai irodalom? Még csak különböző, egymástól eltérő ideológiák szekértáboraira sem? (Jóllehet intézményes formái-keretei még mindig erre utalnak.) S léteznek-e még, bármilyen csökevényes formában, a paradigmák kis vagy nagy elbeszélései? Ezekre s egymással való viaskodásukra még mindig nosztalgiával tekinthetnék. Strukturalizmus, ó! Dekonstrukció, pláne! Hát még a realizmus! A tradíció, az avantgárd! Moderrn és posztmodern! Stb., stb. vég nélkül. Mind nemes, mert … most kapaszkodj meg, kedves Gyurikám – mind nemes, mert nem nemtelen. Vállalja magát. A nemtelenség azonban szemtelenség – figyeld csak meg: divatosan sötét szemüvegekben jár. Eltakarja az arcát, nem mutatja a szemét (!)… Az anómia durkheimi állapota ez már, vagy (ugyanakkor?, mégis?) új élet hajnala? Az egymás arcába hajló kis társaságok magánkörei egy új szocietas felburjánzása-diverzitása? A választ rád s levelezőtársainkra bízom. A továbbiakat. S magam. És mindezekre magamnak is feleletül a hajdani Irodalomtudományi Társaság Szerb Antal által fogalmazott jelmondatát: „Irodalomszeretet, barátság!” E kettő kell nekem (!), mert meggyőződésem, hogy irodalom, de (és most ismét nagyot mondok!) társadalom se létezhet nélkülük. A Másikra vetett tekintet, a személyes tisztesség nélkül. Tisztesség ne essék szólván. De szólj Te is, szólj hozzám, Barátom! Én, mint mindig, most is mindigderűvel: Pali
2015. november 12.
Illusztráció: Tilles Béla Omnipotencia c. festménye
Ezek is érdekelhetik!
Suhai Pál: Aki jobb önmagánál (Levélfa, 40.) →
Hangosírás (Levélfa, 39.) →
Meg lehet-e javítani a magyar könyvterjesztést? (Levélfa, 38.) →
