Mondd meg nékem, merre találom…

Levélfa

május 9th, 2019 |

0

Ady Endre – ma (Levélfa, 37.)

 

Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre. Halálának centenáriuma alkalmából a  Levélfa rovata esszé-sorozatot indított, levélváltást, melynek egyes darabjai most, nyomtatásban való közzétételük után ismét fölkerültek a Levélfára. Valamennyi hozzászólás egyben – annak bizonyságaként, hogy egy sokfelé futó, sokféle ággal-boggal rendelkező diskurzus is lehet egyetlen összefüggő közbeszéd része. Még akkor is, ha manapság, a töredezett kánonok s az intézményes működés szorítójának gyakorlatában szinte öncsalásszámba megy, hivalkodó fényűzésnek számít a máskéntgondolkodóval való dialógus. Ady feszültségekkel terhes, ellentétekkel fölszántott, a coincidentia oppositorum cusanusi felfogása értelmében mégiscsak egységes világában a költői alakváltozatok szinte végtelen játéka és erődemonstrációja azonban rácáfol kishitűségünkre: a megképzett perszónák életművet végigkísérő-behálózó szakadatlan párbeszéde. Bizonyíték Logosz és Dialogosz összetartozására. Értelem másképp számunkra sem adatik – a költőről szóló gondolkodásban sem. Egy egész század önsorsrontása figyelmeztet erre. Ady Endre költészete azonban biztatás is a bizalomra, a szókimondás hitelében és tisztességében mutatkozó bátorsága pedig követendő (bár aligha meghaladható) példa. S itt és most: írók és olvasók kapcsolatában az aranyfedezet.
Suhai Pál

 

Letöltés (PDF, 1.11MB)

 

Illusztráció: Ady Endre

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás