Ady Endre – ma (Levélfa, 37.)
Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre. Halálának centenáriuma alkalmából a Levélfa rovata esszé-sorozatot indított, levélváltást, melynek egyes darabjai most, nyomtatásban való közzétételük után ismét fölkerültek a Levélfára. Valamennyi hozzászólás egyben – annak bizonyságaként, hogy egy sokfelé futó, sokféle ággal-boggal rendelkező diskurzus is lehet egyetlen összefüggő közbeszéd része. Még akkor is, ha manapság, a töredezett kánonok s az intézményes működés szorítójának gyakorlatában szinte öncsalásszámba megy, hivalkodó fényűzésnek számít a máskéntgondolkodóval való dialógus. Ady feszültségekkel terhes, ellentétekkel fölszántott, a coincidentia oppositorum cusanusi felfogása értelmében mégiscsak egységes világában a költői alakváltozatok szinte végtelen játéka és erődemonstrációja azonban rácáfol kishitűségünkre: a megképzett perszónák életművet végigkísérő-behálózó szakadatlan párbeszéde. Bizonyíték Logosz és Dialogosz összetartozására. Értelem másképp számunkra sem adatik – a költőről szóló gondolkodásban sem. Egy egész század önsorsrontása figyelmeztet erre. Ady Endre költészete azonban biztatás is a bizalomra, a szókimondás hitelében és tisztességében mutatkozó bátorsága pedig követendő (bár aligha meghaladható) példa. S itt és most: írók és olvasók kapcsolatában az aranyfedezet.
Suhai Pál
Illusztráció: Ady Endre
Ezek is érdekelhetik!
Suhai Pál: Aki jobb önmagánál (Levélfa, 40.) →
Hangosírás (Levélfa, 39.) →
Meg lehet-e javítani a magyar könyvterjesztést? (Levélfa, 38.) →
