Mondd meg nékem, merre találom…

Hírek

március 13th, 2017 |

0

Prágai Tamás – örökös szerkesztőnk

 

Prágai Tamás pázmándi szőlész barátai halála után leszüretelték tőkéit, az így készített bort Tamás bora címkével palackozták, az örökösöknek s a költő barátainak ajándékozták. Megörökítettük.
Az etikett aljára Tamás versét nyomtatták:
Nincs kegyetlenebb, mint a tavaszi kert
ébredéskor, amikor a végtelen mezők illata
összpontosul minden levélben,
egy gonosz isten
hegyes, zöld tűkkel szurkálja a földet belülről,
és átdöfi sokszor,
gyöngyöző kék, fehér és sárga csöppek,
földvér.
Tamás hajdani közös folyóirat-működésünk kezdete óta – több mint két évtizede – velünk van, a Napút lapcímet ő ajánlotta, emlékére műhelyünk külön-félszámot* állított össze, 2016-ban megalapítottuk (debütáló könyvszerzőnek) a Prágai Tamás-díjat, idén már másodszor ítéljük oda.
De arra a palackgesztus ébresztett most bennünket, hogy – el nem múlóan – örökös szerkesztőnknek tudjuk: tiszteljük és örökítsük ekként meg.

 

* Pályák, pályamunkák (2015/7); még életében: Zalán 57, Prágai 43 (2014/4)

 

 

Illusztrációk: Szilágyi-Nagy Ildikó és Sal Antal fényképfelvételei

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel Jasminbet Jasminbet Giriş Jasminbet Jasminbet Giriş Jasminbet Jasminbet Güncel Jasminbet Jasminbet Güncel Giriş Coinbar Coinbar Giriş Coinbar Coinbar Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Coinbar Coinbar Giriş Mariobet Mariobet Giriş Limanbet Limanbet Giriş Piabet Piabet Giriş Elexbet Elexbet Giriş Egebet Egebet Giriş Belugabahis Belugabahis Giriş bahsegel bahsegel giriş bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel bahsegel meritking meritking giriş meritking güncel giriş matbet matbet pusulabet marsbahis holiganbet jojobet tambet holiganbet grandpashabet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş betgit 1win cratosroyalbet imajbet grandpashabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás