Hegyi Zoltán Imre ötvenéves | Köszöntés
Hegyi Zoltán Imre ötvenéves. Prágai Tamás-díjas. Kitüntetettünkként születési hónapjában most – műhelyünk gondozásában megjelenik első kötete, shizoo: válogatás gazdag életművének versterméséből.
Szerkesztőtársunk versének ünnepnapi közléséhez köszöntőül a magunk szerzéseit is odatesszük néhányan, a Napút Online rovatgazdái.
Éltessen, Zoli, erő, egészség, mélység és magasság rendületlenül sokáig mennyiek örömére! (A szerkesztőség)
* * *
Hegyi Zoltán Imre
Madárlátta
Elfüggönyözött erkélyajtónk mögött
két méterre tőlem esznek –
jó volna ha kiépülne egy ennél kerekebbre
simogatott bizalom,
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
akik a végén a keze mellől, a korlátról csipegettek
ehhez idő kell.
Széncinegék. Úgy csodálkoznak rá az
erkélyen felejtett tárgyainkra
mint a gyerekek.
Van benne félelem is, ha a tegnaphoz képest
a tárgyak esése változik –
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
hamar megtanulják, hogy veszélytelenek a mozdulatlan
kint felejtéseink.
Az első lépéseken már túl vagyunk
mert egyikük az erkéllyel szomszéd
konyhaablakunkon át lesett ma reggel,
otthagyta a kaját,
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
ez a szükséges legelső lépés. Amikor kíváncsiak lesznek rá
hogy hova tűntem.
* * *
Toót-Holló Tamás
Madármotívum
(részlet a szerző Csobban a víz című regényének 2. fejezetéből)
Mit tesz nektek, ami forró?
Darvak szállnak az égen, követ tart a vezérmadár, hogy így maradjon éber.
Mit tesz nektek, ami hűs?
Leszáll az éjszaka, holló szárnya rezzen. Nem tér vissza soha már, ha elindult egyszer.
Mit tesz nektek, ami dús?
Sárga minta díszeleg kobakján, királyka szava szól. Nem mondja, de mégis üzen.
Mit tesz nektek, ami ínséges?
Dió héját bontja meg az erdei magtörő, koppan a csőre, ahogy koppan a kő.
Mit tesz nektek, ami szűkölködve is csak bőséges?
Csészét formáz a sövénysármány fészke, innék egyet én is az egészségére.
Mit tesz nektek, ami lüktetve dobban, ahogyan a tér is csak téres?
Fekete a rigó, de a csőre sárga. Nap villanása a csőre járása.
Mit tesz nektek, ami a vér szavával véres?
Kerecsené az ünnep, lüktet a vér az örömére. Égi kristálytó hulláma tart az Ég aranyos szegeletére.
* * *
Szondi György
Madárszürke
Csőr és árnya fönn
Lépcsők szürke fonnyadtán
Bakancsos ültén
Pattogatottan lefelé
Teret ölelőn
Sem a zászló lengeti –
Szárnyak szállta
Földön s közben
* * *
Babics Imre
Madártávlat
Az égen köröznek a visszatért ölyvek,
alattuk az elcsalt föld már nem mérgezett,
hát ezért.
Fortélyból tartott marha fülén bögöly vet
magának ágyat
̶ bogáncsnál lágyabb −,
semmibe vett angyal vezette a fülig,
mégse fűt e röpke mennyei tervezet
gyökértelent: uzsorást, munkanélkülit,
pártvezért.
Tudathasadásuk szántókon sekély heg,
gyökerek álmáig oly mélyen nem hatol
mint az ég,
hol bögöly s angyal végül szárnyat cserélhet,
s öltve álruhát
− zsurlónál puhább −
ölyvekkel visszatérésbe indulhat el,
ahol a gazt ellibbenti a tiszta toll,
s a földműves nem kisemmizhető fafej:
tartozék.
* * *
Tamási Orosz János
Ahol a madár sem
„..amíg lényből szakít inat magot életet a létem
addig irgalomra szorulok..”
Hegyi Zoltán Imre
mint
sűrű eső csöndesedése
haltak el szavai
s akkor miután befejezte prédikációját
a kereszt jelével áldotta
és útjukra bocsátotta őket
a madársereg a suhanás dallamát énekelve
magasba emelkedett
a levegőben a szent kereszt jele szerint
négy felé oszlott:
az egyik csapat kelet
a másik nyugat felé
a harmadik csapat dél
a negyedik észak felé szállt
azt példázták ezzel: amint Szent Ferenc
Krisztus zászlóvivője
a madaraknak prédikált
és a kereszt jelével
a világ négy tája felé küldte őket
úgy Krisztus keresztjének tanítását
Szent Ferenc által megújítva
az ő és társai közvetítésével kell szétvinni
az egész világon
lassan szálltak így lassan
szemhatáron túlra
Ferenc és tanítványai örömére
egy azonban a földhöz ragadt.
tétován lépegetett jobbra s balra
csőrével a repedések közötti földet ütögetve
tekintetével
mintha elpergett magok után kutatva
de érezhetően valami más nyomta begyét
Ferenc nézte és várt
a madár nem szólt csöndben tűnődött
néha rebbent a szárnya
mintha mégis társai után eredne
de elhalt mozdulata
Ferenc nem sürgette
s a tanítványok is némán figyelték
a dialógus hangtalan kezdetét
Szétváltak,
szólalt meg végül a madár,
kijelentve a tényt.
Szét,
bólintott Ferenc.
Együtt maradni könnyebb,
nézett rá onnan lentről, mélyről,
a madár.
Tudod, ha együtt repülnének,
a kereszt jelében maradva,
s azt terítve a földre, takaróként,
az emberek
talán jobban megértenék Jeleit
Jeleid
De így, amint szétválnak,
csupán egy egyenes vonalban repülő,
vagy még abban sem,
csak amolyan
összevissza suhanó csapatot látnak.
Persze,
folytatta,
ha a négyfelé váló csapat
külön-külön keresztbe rendeződik,
az kisebb lett volna, innen, lentről.
Talán nem is látszana.
Több madár kellett volna.
Nem föltétlenül,
vitázott szelíden Ferenc.
Mit megjelentenek, a szívben ölt alakot.
A hír, amit visznek, nem születhet meg általuk,
csupán a belső bizonyosságot erősítheti.
Azért pillantasz fel, mert választ keresel
– és, lám, ott a válasz, magasan,
a felhők alatt s között,
ha sűrűsödnek, eloszlatják,
s ha nincsenek,
figyelmeztetve felidézik az árnyékot.
Mutatván – könnyű sohasem lesz.
Moccant a madár szárnya,
kicsit türelmetlenül,
de nem hitetlen rezignáltsággal.
Épp csak mást próbált mondani,
eleve már.
Nem csak választ keresnek a felnézők,
vetette közbe.
Van, aki puska csövével kíséri repülésünket,
mások parittyával.
S nem mind éhes;
sokan csupán szórakoznak a vadászat örömével.
S van, aki, közöttük, amúgy
téged követ,
koppintott csőrével a kőre.
De véres testeink földre terített tucatjait
hogyan magyarázza meg?
Ferenc hallgatott. Érezte: többről van itt szó,
mint prédikációja korábbi mondatairól.
Nem vetnek, és nem aratnak?
A hit reájuk bízott hirdetése
vajon nem a legfontosabb magvetés?
Megmentette őket a Bárka – nem azért-e,
hogy végrehajthassák küldetésüket?
A levegő uraivá váltak – hogy
sebesebben vigyék a hírt, mint a földi vándorok.
Nem szőnek, nem fonnak?
Fészküket talán mások készítik?
Utódaikat ki gondozza,
ki tanítja őket a repülés boldog gondjára?
A madár csak állt, és várt.
Ferenc is.
Végül sóhajtva belekezdett:
igen, sokan vannak ellenségeitek,
s még többen barátaitok.
Akik nem látják meg bennetek
a reátok ruházott súlyt.
Akik nem tudják, hogy a legtöbb áldozat,
hosszú évezredek alatt,
nem külső támadásoknak köszönhető.
Sokan nem látják meg
a morzsában a kenyeret,
még többen hiszik úgy:
dagasztani és sütni elég az éhezőnek,
és nem kell
mert nem lehet a morzsa szemcséivel
biztatni
nem látják meg a morzsában
az új kenyér reményét
mert a morzsára apadt
a szétszóratott kenyér
a Jel a jele annak
hogy egyszer már jutott itt
másoknak
eleiknek
s juthat újfent ha mindannyian akarjuk.
Nem a morzsa az étek,
de annak látványa bizonyosabb,
mint a fényesre tisztított asztal.
Ahol egyszer már volt,
ott teremhet ismét étel;
teremhet bizonyossága a Jelnek.
S a puska, a parittya?
Tudod, hogy véres háborúból tértem haza
s lettem más emberré.
Láttam sok értelmetlen halált,
de láttam az éhezők küzdelmeit is.
Te mivel táplálod kicsinyeidet?
Sok apró teremtménnyel.
S van, aki veled lakatja jól porontyait,
hisz érted ezt.
Rebbent szárnya a madárnak,
türelmetlenül.
Ezt a rendelést elfogadom
az Ő törvényeinek,
szólt indignálódva, dünnyögvén:
uralkodjatok a tenger halain,
az ég madarain
és a földön mozgó minden élőlényen;
engedte, sőt, parancsolta nektek,
legyen így, ha szolgáljuk is igéjét,
húzódott láthatatlan
s elképzelhetetlen mosolyra csőre.
De neked is értened kell – mi az,
amire valójában gondolok?
Látjátok társaim repülését,
de sokan nem gondoljátok,
s el sem hiszitek: Jelet vittek,
s hoztak, szárnyuk alatt
talán egy levélke,
lábukon gyűrű,
de útjuk látványa
csupán suhanása a pillanatnak.
Lehet: nincs is semmi rájuk bízatva,
semmi lentről magyarázható.
Csak visznek valamit,
az égtájak felé, szóratva, rebbenve,
repülnek,
megannyi összekapaszkodónak látszó
magányos hírnök.
A te hírnökeid, Ferenc,
suttogta végül a madár.
A Te Hírnökeid, Ferenc.
Majd rebbent szárnya, és elindult.
Utánuk eredt, utánuk, szólt
az eddig néma tanítvány
örömmel;
szegődik, lásd, nyomukba.
Nyomodba, Ferenc.
Csak elindult,
felelte Ő nagyon halkan.
Csak felszállt, s repül, nézd,
egyre magasabbra.
S csak arra.
Egyre apróbb pont lesz,
majd már látni sem fogod,
hogy úgy ég szíve,
mint Antoine gépe,
mit ő sem engedett,
míg bírta tudata, lezuhanni.
Nézd, hogy tűnik,
nézd, hogyan repül, egyre följebb;
egyre magasabbra;
nem térvén le a társak után.
De hát
oda
nem kell hírt vinni
Ferenc
értetlenkedett a tanítvány.
De kell.
Oda kell azt, igazán.
Illusztráció: Szondi György és Tóth Csilla Ilona fényképfelvételei
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
