Györgyi Csaba: Szabadon (Három rövidpróza)
Mesél
Itt vagyok. Ez nem kompromisszum, hanem egy kezdettől fogva rejtett történet, amely sima, mint a bőr, és egyértelmű, mint a képzelt felhők legtöbbje.
Ha valaki mesélné, a történet színezete akár még diadalmasnak is tűnhetne, ami nem feltétlenül a mesélő szándékát, hanem ennek a sehova be nem illeszthető történetnek a lényegét tükrözné, de mesélésről az itt és a vagyok szavak jelentésének tisztázásáig szó sem lehet.
Robo Dogville
Mivel Leonyid egy tajgai meséből pottyant le a városra, és csak értéktelen mesepénz volt nála, a városi zártbizottság engedélyezte, hogy átmenetileg a város egyik üreges robotkutyájában lakjon, s azt lakbér fejében üzemeltesse.
Leonyid beletörődve tűrte, hogy testét a kiutalt géplakásba csavarozzák. Ahogy elindult az ereibe pumpált, forró műszerolaj és az idegrendszerére kötött hideg elektromosság keringetése, az illatos, csilingelő, esti lég ünnepi fogadására kitárt, tajgai meseablakok otthonos derűt sugárzó látványa lassan, de biztosan felidézhetetlenné fakult benne. A kutya úgysem oda akart volna hazamenni.
Az eredet öreg építőinek mindenre, így a feleslegessé vált emlékek kiiktatására is gondja volt, de a piszkos munkát, a jövőt ránk, írókra bízták!
Szabadon
I.
A laza lelki izomzattal történő szabadesés nagy pillanatai, a sülő, fűszeres hús már pirult kérgéhez hasonlóan, belső zamatokat őriznek meg. Egy gyors kézfogás szuperember-jelmezben, egy korty a színes reklám-löttyből, aztán már meg is lehet mutatni, hogy ki a bajnok.
A kisvárosból mindenki festhetett egy-egy csillagot az elrugaszkodás hatalmas víztartályára. Kivételt csak egy halott család és az őket éppen eltemető szomszéd farmer képezett. Ott nem volt se festés, se zokogás, se színes lityi-lötty, csak a remény hirtelen kinyúló, de elkésett mozdulatát követő várakozás már távolban ballagó emléke.
Egyszer mindenkit körbe lehet állni, azt is, akinek nincs nagyobb vágya az egyre távolabbi városokba való költözésnél.
II.
Minden gyermek keresi a település és a természet határát. Nemcsak azért, mert legalább egyszer szeretnének mindenhol ott lenni, hanem a határ okozta szédülés miatt is. A kerítések, utak és árkok a bennünk lévő Máshol jelterének határai.
A legmélyebb a legmagasabb? Kérdezd a gyerekeket, de a harmadik és negyedik kezedet senki sem fogja helyetted megtalálni.
III.
Ahogy az idővel nem úgy van, mint a levegővel, a valahonnan valahová sem az anyagé. De akkor mi tartozik mihez, és hogyan? Ez a kérdés olyan tagolhatatlan áramlás, mely semmivel sem érintkezik. Tudjuk a választ, de egészen addig nem fogjuk megérteni, amíg a jövőbe zárt tudat mosolyának tömegét egy számegyenesen akarjuk kijelölni. Tessék, lityi-lötty!
IV.
Ha elfogy a tinta, marad a szó.
Ha elfogy a szó is, marad a lélek és annak szabadesése,
a tudat maga, fénybe csomagolt fény, embertelen szépség,
az ég karimás kalapja, s alatta egy marék manna, és ez éppen elég!
Illusztráció: Sal Antal fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
