Szabó Dárió: A nyár nem azért jött
Nem vízen cikázó fényeken
keresztül; láthatatlan
űrhajón érkezik a nyár.
A légkörbe érve
madarak pöttyözik sziluettjét –
lehozzák odafentről.
Ruhája előbb ér földet,
levetkőzik, hanyagul a földi fákra
dobja.
Kiszáll
a gépből és
legyeket reménytelenül
kergető kutyákon nevet,
napernyőt rohaszt. Ujjlenyomatától a
felmelegített vizekben szabadul meg.
Tudja, egy
szelíd Balaton-parti
viskóval jobban járna, hogy a
gyanú elterelődjön, de
gőgje nem hagyja – egykor
isteneket tanított beszélni.
Hegyi villát választ, megolvasztja
a kilátást.
Kisétál az erkélyre, hogy
beszédet mondjon
senkinek.
Elfelejti a szöveget, helyette
máglyát rak, felgyújtja magát.
A többi évszakot egy
felfedezetlen bolygón hagyta
szkafander és
élelem nélkül; remegnek a
semmi alatt, kilélegzik a
csillagködöket, majd
fulladoznak azokban – szenvedésüket
gyönyör takarja ki.
Végül felfalják egymást;
vérük a
testre tapad – naptej.
Illusztráció: Naptej
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
