Rainer Maria Rilke: Musik (Az Országos Idegennyelvű Könyvtár műfordítás-pályázatának anyaga)
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár tizenötödik jeligés műfordítás-pályázatára Rainer Maria Rilke osztrák költő Musik című versének magyar fordítását várta a zsűri. 83 pályázó 109 pályaművet küldött. A bírálóbizottság (Vörös István, Báthori Csaba, Puskás Dániel), november 5-i ülésén három díjat és egy különdíjat ítélt oda. Az I. díjat a zsűri nem adta oda egyik pályázónak sem, a II. díjat Berényi Klára és Schelhammer Zsófia, a III. díjat Horváth Eszter kapta. A Cédrus Művészeti Alapítvány által felajánlott különdíjat, egy könyvcsomagot, Halmai Tamásnak ítélte a zsűri.
Berényi Klára fordítása (II. díj)………………………………………………………….
Schelhammer Zsófia fordítása (II. díj)…………………………………………………
Horváth Eszter fordítása (III. díj)……………………………………………………….
Halmai Tamás fordítása (a Napút folyóirat különdíja)…………………………..
Fordítások:…………………………………………………………………………………….
Gergely-Péch Éva fordítása……………………………………………………………….
Henzer Viktória fordítása………………………………………………………………….
Tomity Angéla fordítása……………………………………………………………………
Lesovics István fordítása…………………………………………………………………..
Tilinger Gábor fordítása……………………………………………………………………
Mohai Szilvia fordítása……………………………………………………………………..
Szeder Réka fordítása……………………………………………………………………….
Gáti István fordítása…………………………………………………………………………
Átköltések, paródiák, formasemleges fordítások:………………………………….
André Ferenc fordítása……………………………………………………………………..
Cseppentő Krisztina fordítása…………………………………………………………….
Nemes Márk fordítása………………………………………………………………………
Czégé Imre Pál fordítása…………………………………………………………………..
AZ ÚJ RILKE-FORDÍTÁSOK MARGÓJÁRA
(Pályázati értékelés)
Rilke az egyik legtöbbet fordított 20. századi költő a magyar kultúrában. Egyes versei, vagyis egyes fordításaik jóformán eredeti magyar versnek minősülnek. Ilyen az Archaikus Apolló-torzó Tóth Árpád-féle fordítása, vagy az Őszi nap. Persze minden fordítás célja az, hogy az idegen nyelvű versből, miközben megőrzi az eredeti jellegzetességeit, teljesen magyar vers legyen. Ám az eredeti fontos jellegzetessége gyakran abban áll, hogy ilyen hang nincs meg se a magyar költészetben, se más lehetséges célnyelvben. Különben nem lenne nagy költészet. És a nagy költészet mindig szervesen összefonódik a nyelvvel, tehát ott tarunk, hogy magát a nyelvet kéne lefordítani a vershez, hogy hiteles lehessen a munka. Lehetetlen feladat. Szerencsére csak szinte lehetetlen, mert a vers megszólaltatja a nyelv alatti nyelvet és az ezen szóló tartalmak fordítás nélkül, de a fordítás segítségével kerülnek át egyik változatból a másikba.
A Zene című versnek is van ismert magyar fordítása Csorba Győző jóvoltából, most azonban bő száz új fordítása keletkezett, ami öröm. Üröm az örömben, hogy alighanem továbbra is Csorbáé a legjobb. Ami nem jelenti azt, hogy fölöslegesen volt a pályázat. Sőt ellenkezőleg. A vers kilépett a rilkei térből, és önálló útra indult. Sokan és sokféleképp változtattak rajta, hangját magyarostól japánosig különféleképp hangolták saját kedvükre vagy az adódó lehetőségek szerint. Bár a fordító legnagyobb művészete épp az, hogy nem saját hangot akar a versre ráerőltetni, hanem azt igyekszik intonálni, ahogy az eredeti szólt. Legfeljebb hegedű helyett mélyhegedűn. Ez a fordítói alázat.
De sosincs olyan művészeti erény, aminek az ellentéte ne lehetne érték. Így vagyunk ezzel ebben az esetben is. Az átköltések alcím alá csoportosított fordítások nem vesznek különösebb tudomást Rilkéről, viszont élénken a szövegre koncentrálnak, játékba kezdenek vele, és szórakoztatóan más eredményre jutnak, mint az eredeti.
Volt, aki a formahű magyar fordítás hagyományát adta föl, és mondjuk haikukat igyekezett produkálni versünk alapján, volt, aki különféle metrumokat és formákat igyekezett bevetni. Ám a formával való játék csak akkor indokolt, ha megszégyenítően biztos kézzel bánik vele a fordító vagy költő. A száznál több fordításban több száz ritmushibát találtunk. Egész pontosan beértük volna a jambus minimumával, az utolsó előtti szótag helyességével, mely a rímet is meghatározza. A fordítók egy része viszont a kötött formát puszta szótagszámlásnak vélve ezen a helyen is sokszor mellé nyúlt.
A célunk az volt, hogy a közlésre elfogadott munkák mentesek legyenek az ilyen hibáktól.
A forma ismeretének hiánya, azt mutatja, hogy szükség lenne a legendás Lator- és Géher-szemináriumok mintájára újra műfordító műhelyeket létrehozni. Hiszen a kedv és az érdeklődés megvolna, ezt mutatja a most pályázók nagy száma.
Sok lelkesedést, tehetséget találtunk ezekben a munkákban, de a tehetség erejét veszti, hogyha nem kapcsolódik össze elegendő ráfordított munkával. Addig kell dolgozni, amíg a forma nem felel meg a normának. Addig kell a normának már megfelelő szövegen tovább dolgozni, amíg az nem felel meg a költő hangjának. A kötő hangját a vers sokszori elolvasásával, más versinek tanulmányozásával lehet megsejteni, aztán munka során rá kell hagyatkozni a szövegre, amit, ha minél hitelesebben, pontosabban igyekszünk megragadni, egyszer csak megszólal.
Nem akkor van kész a szöveg, amikor adódik egy változatunk már, melyet még nem ellenőriztünk a hangzás, a hűségesség, a költői erő, a magyar változat természetessége szempontjából. Nem megoldás több variáció beküldése sem, ha az csak arra mutat, hogy a fordító nem tudott dönteni, nem volt képes lemondani egyik ötletéről sem, hogy kimondja, melyik a legjobb. Persze, hogy van három változat, de az még csak vázlat. Egyetlen lehetséges legjobb kell, bár persze az ember sohasem lesz teljesen elégedett. De az optimális megoldások átsegítik a verset ebbe a világba, melynek a magyar nyelv nyit teret. Nem szabad sajnálni az időt, hiszen mi másra volna, minthogy alkotó munkával töltsük ki.
Vörös István
(forr: https://szepirodalom.blog.hu/2008/12/04/rainer_maria_rilke_emlekezes)
Rainer Maria Rilke: Musik
Die, welche schläft… Um bei dem reinen Wecken
so wach zu sein, daß wir zu Schläfern werden
von ihrem Wachsein überholt… O Schrecken!
Schlag an die Erde: sie klingt stumpf und erden,
gedämpft und eingehüllt von unsern Zwecken.
Schlag an den Stern: er wird sich dir entdecken!
Schlag an den Stern: die unsichtbaren Zahlen
erfüllen sich. Vermögen der Atome
vermehren sich im Raume. Töne strahlen.
Und was hier Ohr ist ihrem vollen Strome,
ist irgendwo auch Auge: diese Dome
wölben sich irgendwo im Idealen.
Irgendwo steht Musik, wie irgendwo
dies Licht in Ohren fällt als fernes Klingen…
Für unsre Sinne scheint das einzig so
getrennt… Und zwischen dem und jenem Schwingen
schwingt namenlos der Überfluß… Was floh
in Früchte? Giebt im Kreis des Schmeckens
uns seinen Wert? Was teilt ein Duft uns mit?
(Was wir auch tun, mit einem jeden Schritt
verwischen wir die Grenzen des Entdeckens.)
Musik: du Wasser unsres Brunnenbeckens,
Du Strahl der fällt, du Ton der spiegelt, du
selig Erwachte unterm Griff des Weckens,
du durch den Zufluß rein ergänzte Ruh,
Du mehr als wir.., von jeglichem Wozu
befreit…
Csorba Győző fordításában:
Rainer Maria Rilke: Zene
Ő… alszik… Úgy, hogy tiszta ébredése
oly éberséget szül, mely minket álom
ölébe dönt… Ó, borzalom vetése!
Földhöz verődik: koppanás a sáron,
beködli céljaink nehézkedése.
Éghez verődik: rádtárul egésze!
Éghez verődik: testivé merednek
a rejtett számok; sűrűbben mozognak
a tér atomjai. Fényként remegnek
a hangok. És mi itt lent fül azoknak,
az valahol szem is: ott boltozódnak
e dómok, ahol az eszmék teremnek.
Valahol van a zene, mint ahogy
e fény valahol messzi hang a fülben…
Csupán számunkra elválaszthatók…
És e kétfajta rezgés közt az űrben
a névtelen Több… Ó, mi bújhatott
a gyümölcsökbe? Ízük adja
értéküket? S egy illat mit tanít?
(Megismeréseink határait
kuszálja testünk minden mozdulatja.)
Zene: te, kútmedencénk zuhatagja,
hulló sugár, hangtükrözés, te boldog
fölébredő a keltő indulatra,
nyugalom, melyet bőség árja bontott,
te nálunk több… minden céltól eloldott
s szabad…
Fordítások
Rainer Marie Rilke: Zene
Berényi Klára fordítása (II. díj)
Ő alszik…És ha keltenénk az alvót
a tiszta ébersége lenne tagló
legyőző, elaltató…..Jaj, riasztó !
Ha Földre ütsz a céljaid lohasztó
sarán a hang oly földi, tompa, gyarló.
Csillagra üss és felnyílik az ajtó!
Csillagra üss, és sorsukat kibontják
sosem látott számok. Erősugárban
dúskál a tér atomja. Hangok ontják
a fényt. Mi itt fül, teljes áradásban
valahol szem is, és az ideálban,
valahol, ott boltozhatják a dómját.
Valahol van a zene, mint akár
a fény fülbe hulló távoli hangja…
A hullám és hullám közt nincs határ,
a választást csak érzékünk akarja.
S köztük a nevesincs bőség…Talány,
vajon a gyümölcs mit rejteget?
Az íze az mi érték? És mit ad
illata? Mossa minden mozdulat
határait annak, mit felfedett.
Zene: kutunkat töltő csermelyed,
te cseppenő sugár, visszfényed él,
te boldog, kard alatt, ki kelhetett,
áramlás adta tiszta csendedért.
Te céltalan, ki tőlünk többet ér
s szabad.
Rainer Maria Rilke: Zene
Schelhammer Zsófia fordítása (II. díj)
Alszik… hogy mikor eszmélete tiszta,
éberségétől mintegy megrohanva,
Ó, borzalom!… miénkké váljon álma.
Pendítsd a talajt: hangja földi, tompa,
mindőnk szándéka elfedi, lefojtja.
Pendítsd a csillagot: magát mutatja!
Pendítsd a csillagot: számai rejteke
feltárul előtted. Atomok ereje
tágul a térben. Hangok fénylenek.
Mik eme áramlatban úgy tűntek, fülek,
valahol szemekké lesznek: e dómhegyek
boltozódásai valahol tökéletesek.
Valahol áll a zene, ahogy valahol
fülbe hull a fény – cseng távoli hangja…
Széthullást érzünk ott, egység ahol
volt… A bőségnek névtelen idomja
így rezdül e kettő közt… Mi hatol
gyümölcsökbe? Mi számunkra az érték
az ízlelés körében? Mit üzen egy illat?
(Minden lépéssel, bármerre mutathat,
elmossuk a felfedezés határait még.)
Zene: ő a mi vízgyűjtő medencénk,
hulló fény, hang, amely tükröztetik,
boldogság, mit szorít egy ébresztő tenyérél,
béke – az áramlással beteljesedik.
Már mindentől… ő, kitől nálunk több telik…
szabad
Rainer Maria Rilke: Zene
Horváth Eszter fordítása (III. díj)
Ő, kinek álma csend… De tiszta szóra
oly éberen felel, leszünk mi nyomban
az ébren álmodók… Ütött az óra!
Megkondul a Föld: sáros hangja tompa,
elássa földi vágyaink folyója.
Megkondul az ég: felragyog valója!
Megkondul az ég: mind egészre lelnek
a csonka számok. Újszülött atomhad
zsong a térben. A hangok fényre kelnek.
S mi itt e folyamban fülbe hatolhat,
azt látni kell: kupolái e dómnak
az eszmények boltozatán pihennek.
Van, hol a zene az égen ragyog,
máshol e fény hangként hull a fülekbe.
Külön nevet csupán bennünk kapott
e kétféle lét… Közöttük ütemre
ring a bőség névtelen… De vajon
mit rejt egy gyümölcs? Íze nélkül
mit sem ér? S az illat miről mesél?
(Tetteink nyomán a megismerés
tág horizontja egyre csak sötétül.)
Zene: te szökőkutak vízesése,
te hulló sugár, te tükröt verő
hang, kinek keltve boldog ébredése,
tisztára egészült nyugodt erő,
te nálunk több… s bárgyú miértektől
szabad…
Rainer Maria Rilke: Zene
Halmai Tamás fordítása (különdíj)
Alszik… Hogy éber lehessen, ha majd a
tiszta ébresztés jő, mely elaltatna
bennünket előbb… Kész vagy iszonyatra?
Földet pendíts: tompa s földi a hangja
szándékainktól elfojtva s takarva.
Csillagot pendíts: magát felfakasztja!
Csillagot pendíts: számok láthatatlan
beteljesülnek. Megsokszorozódik
atomi erő. Sugárzik a hangtan.
És ami itt fül, hol a teljes hódít,
valahol szem is: ahol mind e dóm is
fölboltozódik ideálalakban.
Áll valahol a zene, s valahol
mint távol csengés hull e fény fülekbe…
Mi egy, nem látszik érzékek alól.
S e két hullám közt bőség fölöslegje
névtelen hullámzik. Mi bujdokol
gyümölcsökben? Adódhat ízlelésként
értéke? Illat mit tudat velünk?
(Minden lépéssel, bármit is teszünk,
tudomás határait mossuk széltén.)
Zene: Te, aki víz vagy kutunk mélyén,
hulló sugár s tükröző hang emitt,
ébresztés fogantyúja alatt békén
éber, s áramlás nyugton teljesít,
Te nálunk több… Megszabadítva mind
a miértektől…
(forr.: https://mandiner.hu/cikk/20171113_rainer_maria_rilke_a_parduc)
Rainer Maria Rilke: Zene
Gergely-Péch Éva fordítása
Te szunnyadó… A tiszta ébredésed
eszméletétől ím, aludni térnek,
mert ellenállni – Jaj! – nem tudnak néked.
Döngj a Földön – döngj tompán, föld szívével,
fojtva s burkolva célunk függönyével.
Döngj csillagon, és feljő, hogyha kéred!
Döngj csillagon: a láthatatlan számok
beteljesülnek és hangok ragyognak.
Űrben tenyésznek atomsokaságok.
S mi fül lehet e telj áramlatoknak,
egyszersmind szem; és e boltozatoknak
hazájuk valahol az ideálok.
Valahol zene lakozik, s valahol
e fény a fülbe ér, mint messzi csengés…
Csak érzékeink előtt tűnik, hogy
különbözők… Köztük hullámzó rengés
a névtelen bőség… Gyümölcs, ha szól,
mit ád az ízlelés körében?
S mily értéket közöl velünk egy szag?
(Bármit teszünk, minden lépés kihat,
elmosván határt a felfedezésben.)
Zene: te víz vagy kutunknak medrében,
te hulló sugár, tükröződő hang,
ki vígan kélsz az ébredés kezében,
sodrástól teljessé vált tiszta dal,
te, nálunk több, miértektől szabad
béke…
Rainer Maria Rilke: Zene
Henzer Viktória fordítása
Ő, a szunnyadó… Ha felébred egyszer,
oly eleven lesz, hogy rögtön az álom
leplét borítja ránk… féld őt, ó, ember!
Megpendül a földön: a gyenge kánon
elhal; vágyaink terhe mindent elnyel.
Megpendül az égen: titkokat fed fel!
Megpendül az égen: a rejtett számok
beteljesednek, s cikáznak a térben
az atomok. A hangok, mint kis lángok
ragyognak. S mi fül ebben a nyüzsgésben,
az egyszersmind szem is lesz. Dicsfényében
eszményképpé boltozódnak e dómok.
Valahol zene szól, ahogyan eme fény
távoli csengésként fülünkbe hullik.
Csak számunkra ily kettős ez az esemény…
S két hullám közt névtelenül megbújik
a Bőség. A gyümölcsben rejlő tünemény
vajon mi lehet? S az ízlelés gyönyöre
honnan fakad? Mire tanít egy illat?
Lépésünk eltörli határainkat,
és felsejlik a felfedezés bűvköre.
Zene: víz vagy te meddő kutunk medrén,
hulló sugarat és tükröző hangot
fakasztasz a teremtésre ébredvén,
te, kit az áramlat életre hívott,
te minden Cél béklyójától megfosztott,
s szabad.
Rainer Maria Rilke: Zene
Tomity Angéla fordítása
Ő…szunnyad…Hogy a tiszta riadóra
legyen csak éber, és álomba oldja
létünket ébrenléte…. Ó, a sokkja!
Földbe csapódik: hangra földi s tompa,
burokba zárják céljaink, lefojtva.
Csillagba csapódik: magát kitárja!
Csillagba csapódik: titok ruházta
számok mutatják testüket. Az űrben
atomraj gerjed. Csillog hangok árja.
S ami fül itt a teljes özönükben,
az valahol szem: boltosan feszülnek
e dómok valahol az Ideálba.
Valahol ott a Zene, valahol
fülekbe hull e fény távoli gongja…
Mit érzékeink káprázata bont
csak szét…S ott ring e két ringás között a
kimondhatatlan Bőség…Mi futott
a gyümölcsökbe? Adja ízben
mért becsüket? S egy illat mit ad át?
(Bármit teszünk is, lépteink során
elmossuk gátjait az észlelésnek.)
Zene: te víz szökőkutunk ölében,
bukó sugár, tükör, hangból való,
ki boldogan ébredt keltő erélyre,
te csordultig telt tiszta nyugalom,
te nálunk több…minden Miért alól
kivont…
Rainer Maria Rilke: Zene
Lesovics István fordítása
Ő: alszik… Hogy majd tiszta ébresztése oly éberré
tegye, hogy éledése hozzon ránk álmodást… Ó, félsz
veszélye! Föld szívverése: fals a rezzenése, az
álmaink bilincse s elnyelése. Csillagverés: ez énje
felfedése!
Csillagverés: beteljesedve léte a titkos
képleteknek. Óceánja kel űratomseregnek.
Hangok éle. S ím itt mi hallhatónak
áradása, lám látható ott: ott csodák csodája
e dómok íve: éppen ékek éke.
És ott a Zene áll, s fülekbe ott behull e fény mint
messze csendülése… Érzékeinknek ily
szétosztatott csupán… S lüktet e kettő lüktetése
közt lég, a névtelen… Mi bújt legott gyümölcsbe?
Ízük adja szépen értékük? És egy illat mit tanít?
(Felismeréseink határait tapossuk el mi
mindig lépteinkben.)
Zene: te víz szökőkutunk szívében, sugár, mi
hullsz, te hang, mi tükröző, szent ébredő te
ébresztés ölében, te tiszta tengerárként létező,
nálunk te több…, te kétely-elvető
szabad…
Rainer Maria Rilke: Zene
Tilinger Gábor fordítása
Csendesen alszik, de ébredése oly önfeledt,
hogy álomba rántja a valóságban megrekedt
embert mindent elsöprő ébersége. Döbbenet!
Megpendíti a Földet, tompán és meddőn remeg,
míg benne fojtó szándékaink burka földereng.
Megpendít egy csillagot, hogy mind előjöjjenek.
Megpendít egy csillagot, s társai sem várhatnak,
látatlan összeforrnak, s az atomok ereje
megsokszorozódik a térben. Hangok áradnak,
s a hallójáratnak ez elég, hogy észrevegye
áramukban, ahogy dómok nyúlnak az ég fele.
Nagyívű boltozatuk az eszményből állhat csak.
Bárhol is időzik épp a zene, otthonra lel
ahogy a fény a fülbe hull, mint távoli csengés.
Csak hamis érzékelésünk nem fogja fel
hogy e gazdag, neve nincs áramlásban egy és
ugyanaz minden, „itt” és „ott” ugyanazt mondja el.
Mit rejt a gyümölcs? Miért tartjuk ízét jónak?
És mit üzen számunkra egy finom illat?
(Minden lépésünk csak annyit bizonyíthat,
hogy a felfedezés határai elmosódnak.)
Zene: szomjoltó víz kutunk medrében,
sugár, mely árad, hang, mely tükröződik,
mily boldogan eszmél az ébredésben,
az áramlás által meghitten a végsőkig.
Sokkal több nálunk, léte magától értetődik,
szabad…
(forr: http://www.poeticmedics.com/classic_corner_poet_tributes_rainer_maria_rilke.html, https://hu.pinterest.com/pin/409123947385620091/, https://thegrandmalogbook.blogspot.com/2019/12/rainer-m-rilke-mystic-in-german.html)
Rainer Maria Rilke: Zene
Mohai Szilvia fordítása
Még szunnyad… Hogy mikor álmának vége,
alvónak tetsszünk mind őhozzá mérve,
oly hallatlan éber… Mindenek réme!
Ha a Föld pendül, hangja tompa, kérges:
fojtó, némító tudatunk a vétkes.
Ha csillag pendül, titka mind tiéd lesz.
Ha csillag pendül, a rejtett sokaság
előbukkan. A térben a sok atom
ereje megduzzad. Hangok áramát
fogja a fül, amely itt most valahol
egyben szem: hol tökéletesség honol,
arra csúcsosodnak mind e kupolák.
Van egy hely, hol zene szól és egy másik,
hol a fény hallható, mint messzi csengés…
Csupán a mi szemünk-fülünk játszik
velünk, s hisszük, nem egyek… S a két rezgés
közt reng a nevenincs bőség… Hát mi
az, mi gyümölccsé válva tárja
fel ízét? És mit üzen egy illat?
(Elegendő egyetlen mozdulat,
s eltűnik a megismerés határa.)
Zene: vizünk vagy te, kútmélybe zárva,
hulló sugár, tükörfényű hang, ki
vígan omlik az ébredés karmába,
béke, ki az árban teljesedsz ki,
Több vagy nálunk… a miérteket mind
elengedve…
Rainer Marie Rilke: A zene
Szeder Réka fordítása
az, aki alszik… hogy a tiszta hajnalon
éber legyen, s hozzá képest mindenki más
álmodónak érezze magát. Irgalom!
A Föld hangja: tompán zúgó, múló hatás;
feledteti a cél, amely mindent bevon.
A csillag hangja: szeplőtelen ragyogás.
A csillag hangja: ami elrendeltetett,
az beteljesíti magát. Az atomok
ereje megsokszorozódik. A teret
beragyogja a hang. Amit hallhatok ott,
itt láthatóvá válik, s a mindenkorok
ideája egybeforrva egész lehet.
Valahol csönd van, s valahol e fény olyan,
mint egy távoli dallam. Az impulzusok
másképpen érnek el bennünket. Megfogan
a névtelen bőség, s körüllengi e sok
áramlatot. De az a valami hogyan
zárult gyümölcsbe? Mi az, amit a zamat
adhat nekünk, és mit mesélhet el az illat?
(Lépésenként mossuk el a határainkat,
és ehhez hozzásegít minden mozzanat.)
Zene: esszenciális, éltető patak,
vibrál benned a hang, s a fény körbeölel,
te, akit szabaddá tett egy felsőbb tudat,
a teljes harmónia csak hozzád jön el,
több vagy, mint mi – te, aki súlytalan szökell
szabadon.
Rainer Maria Rilke: Zene
Gáti István fordítása
Ő az, ki alszik… Így lesz újra éber,
az ébredése álmainkba bélel,
alszunk ölén… Ó, rémek járta éjjel!
Pendítsd a földet: tompán hinti széjjel
profán dalát, mit zúg feléd a széllel.
Pendítsd a csillagot: fénylően ér el.
Pendítsd a csillagot: a néma számok
s a részecskék világgá teljesednek.
A hangok szétvetett sugárnyalábok.
Mi fülbe ér, most éles kép a szemnek.
Mint láthatatlan dómok, felderengnek
e titkon boltozódó ideálok.
A zene van, s mint fénysugár a fülbe,
úgy hull amott felénk sok messzi hangzat…
Érzékszerveink fölé kerülve
rezgéseik csak egybeforrva hatnak.
Névtelen folyammá egyeseülve
hullámzanak. Mit ér gyümölcsük?
Ízükre ismersz? Mit mond az illat?
(Bár kutathatunk, határainkat
elmossuk így, időnk bármerre töltjük.)
Zene: te víz a mélylő kútfenéken,
te fény, mi hull, te hang, mi tükröző,
te boldog arc a tiszta ébredésben,
te áramlások mélyén gyöngyöző
nyugodt patak, tőlünk különböző,
szabad…
(forr.: https://www.nkp.hu/tankonyv/irodalom_11/lecke_02_011)
Átköltések, paródiák, formasemleges fordítások
Rainer Marie Rilke: Zene
átirat, hexameterben
André Ferenc fordítása
Ő, ki pihen most… hogy majd tiszta legyen, ha felébred,
S annyira éber, hogy mind bódultan bealudjunk
Ébersége hatásától. Dúlt borzalom, ó, ez!
Zendül a Föld: oly tompán búg fel a hangja, világi
vágyak fojtják el, béklyókkal földre szorítják.
Zendül a csillag: és kiteríti magát ma előtted.
Zendül a csillag: titkos számok telve magukkal
Feltárulnak. Az éterben megsokszorozódó,
Szétterülő atomok, fölszálló hangsugarak közt.
S eddig amit fülként mutatott valahol meg a sodrás,
Az valahol szemként is csillan: a távoli dómok
Boltíveiket nyújtják föl burkolt Ideálhoz.
És valahol zene él, amiként valamerre a fény is
Mint egy távoli csengés, zúdul alá füleinkbe…
Mert egyedül csak az érzékeknek tűnik ez úgy, hogy
Szétosztódik a kettő… És eközött s aközött még
Névtelenül hullámzik a bőség… Ó, a gyümölcshús
Mit rejthet? Feltárhatják-e keringő ízek
Lényegüket számunkra? S mit leplez le az illat?
(Minden igyekvés elbotlik, mert mozdulatunkkal
Szétmaszatoljuk a felfedezésnek a körvonalát is)
Ó, zene: vízcsobogás vagy, csillogsz mély kutak alján,
Vagy te sugár, ami zúdul alá, vagy hang, ami tükröz,
Zárhat a virradat a markába, te boldogan ébredsz,
Annyira tiszta az áram, amely feltölti nyugalmad,
Mert te minálunk több vagy… Minden földi miérttől
Megszabadultál…
Rainer Maria Rilke: Zene
Cseppentő Krisztina fordítása
Ő, ki alszik… Hogy tiszta ébresztése
oly éberré tegye, hogy alvókká legyünk
éberségétől legyőzve… Rettenet!
Pendítsd a földet: hangja nyers és nyomott,
fojtott és szándékainkba bújtatott.
Pendítsd a csillagot: felfedi magát!
Pendítsd a csillagot: láthatatlan szám-
sorok teljesülnek. Atomok kincse
túlárad a térben. Hangok ragyognak.
És ami itt fül teljes áramában,
valahol szem is: íve valahol
az ideálisban dómmá boltosul.
Ott magaslik a zene, mint ahogy
e fény messzi csengésként fülünkbe ér.
Érzékeinknek tűnik ez csupán
különvalónak… És a két rezgés közt
névtelen bőség hintáz… Mi szökött
gyümölcsökbe? Adja zamatát
nekünk? Mit oszt meg egy illat velünk?
(Bármit tegyünk, lépéseinkkel a
felfedezés határait mossuk el.)
Zene: te kutunk forrásának vize,
te hulló sugár, tükröző hang, te
ébresztés tartotta boldog eszmélő,
áramlással egészült nyugalom,
te nálunknál több…, miértektől meg-
váltott…
Rainer Maria Rilke – Muzsika
Nemes Márk fordítása
Aluszik ő… De ha éberre rázzák,
úgy feléled, hogy hétalvóknak látják
maguk az előbb kelők… Kutyafáját!
Földre, ha sújt: bong, kongva játszik vájárt,
szándékaink fojtják, elfedik báját.
Csillagra, ha sújt: kitárja magát rád!
Csillagra sújts, s a rejtett algebrák, lásd,
megoldják maguk. Atomok ereje
tölti meg az űrt. Árva hang búg áriát.
S mi az áradásra felfülellene,
valahogy átlényegül, s immár: szeme
átlátja az Ideák kupoláját.
Valamiképp zene csendül, valahogy
a távolból fülünkbe folyt fénypászmák
csak érzékeink szedik rá, s ragyog,
hogy különbség nincs: hullámpárok táncát
ropja névtelen a Sok… Mi lop magot a
gyümölcsbe? Hol szök üdeség,
íz belé? Mit regél egy illat el?
(Bármit tegyünk, ha lábunk lépni kel,
elmossa a megismerés limesét.)
Muzsika: te víz vagy, kútmélyi setét,
bukó sugár vagy, tükröző hang, te
éber szorításban boldog ébredés,
áramok békébe torkollt vége,
te nálunk több, ki nem szorulsz miértre,
s szabad.
Rainer Marie Rilke: Zene
Czégé Imre Pál fordítása
Ő, az alvó… kinek rideg ébresztése
olyan éberré teszi őt, hogy minket altat
az ő nem nyugvó jelenléte: ó, rémület!
Csapás a Földre: tompán kong, földszagún
elfojtva és elfedve szándékaink ködében kavarog.
Csapás a csillagra: meglásd, így felfedezed!
Csapás a csillagra: a láthatatlan számok beteljesülnek.
Az atomok ereje sokszorozódik a térben. Hangok sugároznak.
A mindenség füle hallgatja a kavargó áramlatot
valahol szemmé válva tornyosul
mint egy ideál-katedrális.
Valahol áll a zene, ahogyan valahol
ez a fény is a fülekbe hull, mint távoli csengés.
Csak érzékeinknek tűnik úgy, mintha minden
külön lenne választva…
És mindenféle hullámok között ismeretlenül
sodródik a bőség… Mi menekült gyümölcsökbe?
Mi adja az ízlelés értékét? Mit közöl velünk egy illat?
(Bármit is teszünk, minden egyes lépéssel
elmossuk a felfedezés határait.)
Zene, te víz vagy szökőkutunk zubogásában
te zuhanó sugár, tükörben pendülő hang
ki boldogan ébredsz, miközben az ébrenlét szorít
elönt a tiszta nyugalom mellékfolyója
Több vagy nálunk…. nem kínoznak semmiféle
miértek….
(forr.: https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-het-prozaja-rainer-maria-rilke-malte-laurids-brigge-feljegyzesei.html)
Rainer Maria Rilke (1875-1926) osztrák író és költő. Prágában született. Apja katonatiszt, majd vasúti tisztviselő. Anyja prágai patríciuscsaládból származott. Apja katonaiskolába adta, ahol Rilke mérhetetlenül sokat szenvedett. A tornaóra címmel regényt írt nyomasztó emlékeiről. Később nagybátyja támogatásával kiszabadult ebből a környezetből, és polgári foglalkozás után nézett, de egész életében nem talált. 1901-ben feleségül vette Clara Westhoff szobrásznőt, akivel egy évig éltek együtt. 1905-től 1906-ig August Rodin szobrász személyi titkára volt, akiről írt egy monográfiát. A világháború kitörése alatt a bécsi katonai levéltárba osztották be, majd végleg leszerelték. Orosz-, illetve olaszországi utazásai hatására Rilke is olyan művek sorát alkotja, amelyeknek a nagy élmény hatását a halál sem tudja megszüntetni. Az emberi életnek értelmet adó pozitív eszmény keresése és fokozatos megtalálása jellemzi Rilke 1910-től haláláig terjedő utolsó költői korszakát. Svájcban élt teljes remeteségben, végül élete utolsó esztendejében újra Franciaországban telepedett le, itt írta meg utolsó költeményét.
Források:
-Világirodalmi Lexikon tizenegyedik kötet 734-738. oldal
-Szerb Antal: A világirodalom története
Illusztráció: Angyalkút
Ezek is érdekelhetik!
Petro Maha: 302 perc →
ENDER ARAT: TÖRÖKORSZÁG − MAGYARORSZÁG →
Bánfai Zsolt: „Az ösvények gyaloglással jönnek létre” →
