Bárdosi Németh János: Az új szántódi kompra
(Németh István Péter kísérő soraival)
Úgy tornyosul a kék egekbe,
mint egy kínai pagoda
és ahogy a mennybe mennek be
tódul a sok ember oda:
nem csak gyerekkel, asszonyostul,
autókkal is szörnyű sok,
mint szent körmenetben úgy vonul
hosszú sorotok, utasok.
Búgó kürtjelre indul messze
Tihany alá a nagy vizen,
kendőt lobogtat már az este,
ahogy a vasszörny megzizzen,
fodros a víz, a vitorlások
fehér lepkeként kergetik,
nem látszik már csak villogásuk,
de ő megnő az egekig.
S ahogy üres marad az öböl,
látom a régi kompot itt,
de képzeletemben az zörömböl
ami vitte Csokonait,
az özönvizi fatákolmány,
nádasok közt az őszi komp,
a költő vállán ócska dolmány,
szívéből szörnyű jaj sikong.
Gázlók és nádasok helyén már
fészket rakott az akarat,
hol van akár a tavalyi sár
mindenütt ezer gép szalad,
vályogputrikból villák lettek,
színes, virágos otthonok,
csak most értenéd meg népemet,
kiért elcsuklott szent dalod.
Bárdosi Németh János
Pécs, 1962. június. /: Iván Bátyámnak – emlékül :/
(„Iván Bátyámnak” = Orosz Iván költőnek, aki Szombathely polgármestere volt.)
Bárdosi Németh János kéziratának margójára
1970 tavaszán a pécsi Jelenkor folyóirat Megkérdeztük… című rovatában Szederkényi Ervinék az írótársukhoz, Bárdosi Németh Jánoshoz fordultak: „–Bárdosi Németh János költőtől munkájáról, írói terveiről érdeklődtünk…”
Egyetlen könyvjelzői hasában mit is válaszolhatott volna a költő, akit nem kényeztetett el dunántúli sorsa, sem – 1926-tól épülő – költészetének fogadtatása. Kitüntetést kétszer is, de művészeti s irodalmi díjat nem kapott. Dunántúli költő, akinek jelzője nem azt jelenti, hogy csupán egy fél ország poétája, hanem aki a tájról és az előtte járókról érvényesen vall, s méltó testvérmúzsája a kultúr-Európa rangos alkotóinak. Az Írott-kő ha a Dunántúl legmagasabb pontja, akkor az általa újraindított Írott Kő folyóirat igazi szellemi magaslatnak számított!
1970-ben arról vallott, hogy szeretne a még nem publikált verseiből is szerkeszteni egy kötetet az 1966-ban megjelent Vacsoracsillag című könyve után. „Távolabbi tervem – nyilatkozta – egy teljesebb, igényesebb válogatott verseskötet összeállítása, mert Vacsoracsillag című korábbi válogatott gyűjteményem a szívesen vallott és vállalt verseimnek mintegy felét tartalmazza. Ez a kiadás azért is indokolt, mert évek óta nem kapható kötetem a könyvesboltokban.”
1972-ben látott napvilágot Fehér pille című verseskötete. 1974-ben pedig válogatott gyűjteménye A lélek lángjai címmel. 1978-ban Nyugtalan madarak címmel jelentek meg könyvalakban versei, szándékaiból Utak és útitársak című emlékező és dokumentáló prózakötete öltött testet. (Szombathely. 1975.)
A hetvenes évek életének és alkotópályájának már utolsó évtizede volt.
Ma egy 1962-ben született Bárdosi Németh János-kéziratot kaptam ajándékba Lőcsei Péter irodalomtörténésztől, ő – többek közt – a Weöres-mozaik című könyv szerzője. Weöres szerint az ember öröme sokszorozódjék a mások örömében. Így adom közre az autográf, A/4-es oldalt, s a kézirat begépelt változatát.
A harminckét soros vers egy nyári nap délutánját írja le a forgalmas Szántódi révnél. S mégis, van valami ebben a balatoni világban a mindenkori szakralitásból, amire azt mondta Egry József, hogy itt a tehénbőgés is megzenésül. Mind az Északi, mind a Déli parton igaz, hogy templom a táj. Bárdosi Németh János távol-keleti világ szentélyeire asszociál a hatalmas, új komphajó láttán. Eszébe juttatja az átkelés Csokonai Vitéz Mihályt, aki 1798-ban Tihanyból kettős kudarccal a szívében jött át Szántódra. (Se keszthelyi állás Festeticsnél, se Lilla keze Komáromban.) Bárdosi Németh Jánosnak különösen kedves költője volt, még egy daljátékhoz betétdalokat is írt róla (Békétlen ember. Pécsi Nemzeti Színház, 1956)…
Németh István Péter
Illusztráció: Szántód és Bárdosi Németh János (fh. Fortepan-fotó, Szántód, archív, BNJ-Bibliográfia grafikája)
Ezek is érdekelhetik!
Lászlóffy Csaba: Vissza magunkközelbe* →
Dukay Barnabás: csak az ért, hogy tudd →
Kiss Benedek: EZ VAGY AZ* →
