Jahoda Sándor: A megmaradásért perlekedve
Kaiser László: Gyerekszoba (versek), Hungarovox Kiadó, Budapest, 2021
Kaiser Lászlónak, költőnek, írónak, kiadóvezetőnek immáron a 26. kötete jelent meg, a Hungarovox Kiadónál, ezúttal egy verseskötet, melynek címe: Gyerekszoba. A számos díjjal elismert alkotó ebben a művében főleg a gyermekekről, egészen pontosan a saját gyermekéről írott verseit szedte csokorba, egy vékony, hetven-egynéhány oldalnyi könyvben, amelynek nagyon kellemes, igényes a borítója – Varga Viktor tervezte.
„(…) nekem / kétszer kel fel a Nap, / először mikor lomhán / mozdul felém a nagy, // és másodszor, amikor / kis szemed fölpattan.” (14.) – írja Kaiser szépen, és a kötet olvasásakor is hamar kiderül, hogy a gyermekének boldog cseperedtét rögzíti versekben, nem pedig azt bizonyítja (a cím kapcsán), hogy volt-e a gyermeknek, és persze a költőnek, úgynevezett: „gyerekszobája”. A kötetből azért kiderül, hogy volt neki(k).
„hullásomig légy velem!” – írja nagyszerűen, a kötetbevezető versében a költő. A sok l-betűs sorról könnyen gondolhatunk akár az Elhull a virág, eliramlik az élet Petőfi-sorra is, amit gyönyörűen elemzett Kosztolányi. Kaiser sora is szépen iramlik. Mint ahogy a kötet egészéről is elmondható, hogy: siklik és lüktet.
Jellemzően kis dalformákban írt versekről van itt szó. Következetes, jó rímek, ritmusos, pár strófás, rövid sorú versek – érezni, hogy az egész rendezett, kimunkált. És e versek úgy egyszerűek (és látszólag könnyűek), hogy súly van bennük. Példaként: „Összes ajtómat kitárom, / torlasz teljesebb nem lehet, / átütik falát gyermekek, / angyalok és buldózerek” (73.)
A Gyerekszoba nem mindegyik verse új. A fönt idézett vers egyébként is ismerős lehet annak, aki olvasta már a költő előző versesköteteit. És még jó néhányat. De éppen, mert a szerkesztő (aki egyébként Sztanó László) helyesen fűzte össze a verseket – verseskötetté, így minden benne van, amit Kaiser lírai munkásságáról tudni érdemes: a szeretetről, reményről, boldogságról, az elvesztésről, az önelvesztésről, reménytelenségről, hitről, kételyről, szomorúságról – az életről magáról.
Sztanó László erről a következőképpen fogalmaz, a hátsó borító szövegében: „A cím azt sugallná, hogy a Gyerekszoba darabjai témájuknál fogva kerültek egy kötetbe, s ebben megerősítenek Kaiser László korábbi könyveiből is ideválogatott versek, közülük nem egy az életmű emblematikus része. Mégis, ha túljutok a címen, az új művekkel együtt ismét csak a költő teljes világában találom magam, hiszen a személyes izzás, az időmúlás és elmúlás, kötődés és elválás, egyén és világ tematikája gondolatiság s érzelem érzékeny egyensúlyát mutatja, metafizikai kérdésfeltevésekkel, válaszkísérletekkel.”
Mindezek a versek pedig azt a (legalábbis a költők számára) szomorú paradoxont világítják meg, hogy akármely költői életmű (mennyiségben és minőségben egyaránt) sem mérhető az emberi életmű értékével: a férfiével, az apáéval, akinek gyermeke vagy gyermekei vannak. Mint írja: „(…) hoztál tonnányi szépséget” (64.) – és tegyük hozzá, többet, mint bármely műalkotás nyújthat. Ám a költő, a művész, mi mást tehet, mint hogy perlekedik a mulandósággal, a megmaradásért.
De épp e kötet is bizonyítja, hogy a költői életmű néha igenis versenghet az élettel. Ha nem is győzhet. Ádám vérvonala megszakadhat – ha a jövőt nézzük (bárha nem is látjuk előre). A költők vérvonala is megszakadhat – az emberiséggel egyidőben. Ne legyen így.
És vajon mi marad meg a jövő nemzedékei számára? Talán egy-két sor. Vagy egy versszak, egy-egy vers. Akár ez? „Forrásvíz és titkok titka, / ami volt, az nem jön vissza.” (54.) Vagy esetleg ez? „Odébb az út, mégis itt van, / ösvények a csillagokban.” (68.) Mert a költők sorsa – ideális esetben – nem addig tart, ameddig az élete. Ahogy a szeretet sem. Amit Kaiser a lányáért, az életért érez, az tovább él a verseiben. Nem tudhatjuk, meddig.
Kaiser László ismét egy igényes, kvalitásos kötettel állt elő: amellyel foglalkozni kell – remélhetőleg nemcsak a jelennek.
Illusztráció: könyvrecenzió
Ezek is érdekelhetik!
Ábrahám Júlia: Öt nap varázslat, azaz MOST FESZT Tatabányán →
Vasi Szabó János: A csodák konvergálnak Cinnabarban →
Szaló Péter: Átmozduló léthatárok* →
