Kurucz Bernadett: Fantáziáim sziluettjei (két verspróza)
Atyám keze
Adott volt a mindenség, ahol minden szín egybeért, és minden hang egybecsengett.
Tudtam, hogy rész vagyok az egészben, de nem voltak erre szavaim.
Láttam egy rétet, ahol én voltam a fűszál, és a fűszál minden sejtje, de én voltam a szél is, ami mozgatta a fűszálat.
Nem én voltam a szél maga – én csak a szél alkotórésze voltam.
Egyszer csak éreztem egy lökést – erre a pillanatra már régóta készültem.
Tudtam, hogy nem lehetek örökké az egészé: tennem kell egy kitérőt.
Egy szükségszerűség az életbe taszított: egy vágy, aminek engedelmeskednem kellett.
Felsírt az élet ereje, és a kéz, amely ide lökött, végigsimított magzatmázas arcomon.
Fantáziáim sziluettjei
A fantáziáim sziluettjei
lógtak a falakon:
bekeretezték a képeket,
és hálót szőttek a pókoknak.
A csilláron is lógtak vagy az égősoron,
és az adventi koszorú gyertyáinak fényén is átragyogtak.
Éveken keresztül így ment,
észrevétlenül.
Visszhangzottak a nevetésben,
és kifolytak a papírra is.
Keretezték a csendet,
és záporesőként hullottak az égből.
Azóta mintha tízezer év tűnt volna tova.
Kurucz Bernadett a 2022-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: „magzatnyi álom”
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
