OPEN 40. – Katona Józsefről
*
SZABAD-E SÍRNI ITT (A KÁRPÁTOK ALATT)?
Katona Józsefről (1791-1830)
Táv-irat: melyikszínésznemvágyiktapsrastopmelyikírónemvágyiksikerrestop
Harminckilenc évet élt[1]
Stílusosan a Bánk bán utcával szemben áll Kecskeméten Katona József szülőháza, amely még a drámaíró nagyapjáé volt, s az idősebb Katona József akkor költözött vissza szüleihez a város szélén álló Bárány utcai házba, amikor húsz évesen, 1789-ben elvette Borbók Ilonát. Házasságukból kilenc gyermek született, hat fiú és három leány: közülük csak 3 fiú és 2 leány érte meg a felnőttkort. József második gyermekként született 1791. november 11-én. Félig paraszti, félig kispolgári családba született, nem nemesnek és nem is jobbágynak. A drámaíró édesapja, aki a takácsmesterséget tanulta ki, az átlagos mesterembereknél műveltebb volt. Kisebb városi tisztségeket is betöltött: 1794-ben a városnál tizedes (kézbesítő) lett, s ezt a tisztséget öt évig viselte. 1799-ben hites polgár (hajdú), 1800-tól és 1812-től 3-3 éven át sáfár (anyagkezelő) volt.Katona József iskolai tanulmányait 1798-1802 között a kecskeméti katolikus elemi iskolában kezdte meg, a gimnáziumot a pesti és a kecskeméti piaristáknál végezte. A szegedi piaristáknál és a pesti egyetemen az egyetemi tanulmányokra előkészítő filozófiai osztályba járt. Kétéves filozófia stúdium után (1810-1813 között) jogot hallgatott. Ezután jurátusként dolgozott egy pesti ügyvédnél. 1820-ban viszont önálló irodát nyitott.
Még ebben az évben, az akkori tisztújítás alkalmával folyamodott a kecskeméti uradalmi s városi tiszti alügyészi állásért, amire ősszel meg is választották. Ekkor költözött végleg haza. Kecskemétre történt visszatelepedését követően Katona szülei házában lakott. Ezt a házat 1824-ben szüleitől vásárolta meg és átalakította.
1828-ban a házat Sándor öccsére, szőlőjét apjára hagyta, mintha a halálát várta volna. A szájhagyomány mindenesetre azt őrizte meg, hogy egyik ügyvédkollégájának 1830 újév napján a következőket mondta: „Meglásd, ebben az esztendőben Malakiás napján (április 15) vagy megházasodom, vagy sok pénzt nyerek, vagy meghalok.” Sajnálatos módon nem az újrakezdés, hanem a váratlan halál következett be: 1830. április 16-án – ebéd után, hivatalába tartva – szívszélhűdésben hal meg. Ekkor még csak 39 éves volt.
Egy tapasztalatlan légy a pókok között [2]
Már Pesten, mivel érdekelte a színház, az akkor húszéves Katona1811-től bekapcsolódott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Békési József néven segédszínész lett, darabokat fordított, és dramatizált, de 1813-ban pedig már eredeti, történelmi drámákat írt. De írt Katona karácsonyi darabot (Luca széke, 1812), sőt csalódott szerelmesként vígjátékot is. Akiben csalódott, az Schenbach József Róza nevű leánya volt, a híres Déryné, aki lehetett volna Katona Józsefné is.
Déry Istvánné, Széppataki Róza (Jászberény, 1793. december 23. – Miskolc, 1872. szeptember 29.) az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője. Legnagyobb sikereit énekes szubrettként aratta. Schenbach Rozália néven született Jászberényben, apja, Schenbach József, patikus volt. Első énektanára édesanyja volt. Emlékezéseiben azt írta, hogy ha gyermekként nem erőltetik rá a magasabb hangokra, akkor ő alt hangú énekes maradt volna. Szülei Pestre küldték, hogy németül tanuljon, itt került kapcsolatba a színészettel. 1810-ben szerződött a második magyar színtársulathoz, amely akkoriban a Hacker-féle táncteremben, az ún. Hackerszálában volt. Itt színjátszást és éneket is tanult és ekkor magyarosította a nevét Széppatakira, Benke József színigazgató javaslatára.
A kis létszámú társulatnak „a megyék és a városok áldozatkészsége” mellett szellemi segítség is kellett: alkalmi színjátszókat vártak, akik a nagyobb létszámú művekben kisegítették a hivatásos művészeket, s olyan literátorokat kerestek, akik fordításokkal, eredeti művekkel tették minél változatosabbá a műsort. Ezt a támogatást a pesti egyetemi ifjúságtól kapták. Gyulai Pál, a 19. század második felének nagy hatalmú irodalomszervezője, kritikusa és tudósa szerint „a szegényebb jurátus vagy tanuló, ha pénze nem volt, s mégis színházba akart menni, szerepet másolt, színművet fordított vagy éppen statisztáskodott”.
Nem Katona József volt az egyetlen, aki az egyetemi tanulmányok mellett a színházban tevékenykedett. Arra azonban már nehezebb választ találni, hogy a komoly, zárkózott, mélyen érző fiatalembert mi vonzotta a színházhoz. Nem lehetetlen, hogy egyetemi társának, Balog Istvánnak a kedvéért állt színésznek.
De helytálló az a felvetést, hogy a szerelem vitte Katonát a színházi világába. Ezt látszik megerősíti a Pesten színészkedő Déryné Széppataki Róza élete végén (1869–1872 között) írt emlékirata, amelyben pályakezdő éveinek minden fontosabb epizódját az utókorra hagyta. Színpadra illőn, fordulatosan és érzékletesen adta elő egy 1813-ban kapott levél történetét is.
„Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva hordani végleheletemig. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre, és akkor bővebben fogok nyilatkozni: ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog. K. J.”
De kicsoda K. J.? Széppataki Rózának ugyanis két ismerősére is illett a monogram: Kacskovics Jánosra és Katona „Józsira”, de egyikükről sem tudta elképzelni, hogy eltitkolták volna érzéseiket. Ráadásul a „mindig oly mogorva, oly visszatartó” Katona – a színtársulat fordítója, szerzője és alkalmi színésze – „hármat se szólt” a társulat vezető művésznőjével. Talán ez volt az oka, talán más, mindenesetre a színésznő nem válaszolt a titokzatos felszólításra, s csakhamar feleségül ment Déry Istvánhoz, a társulat intrikus- és másodszerelmes szerepeket alakító művészéhez. Amikor Katona József Pestre visszatért, kész tények várták: „Az utcán találkoztam Katona Józseffel – emlékezett Déryné. – Köszön, megállít. […] Ez igen különös egyéniség volt. Nagy különc, szörnyű komoly mindig, s igen rövid beszédű. Egy-egy szóval végzett mindent. […] Ő szeretett volna színész lenni, de orgánuma nem volt hozzá: igen az orrából beszélt. Alakja elég csinos volt, sugár termettel, de arca nem volt szép. Haja gesztenyeszín, de az úgy állott, mint a szeg. […] Megállított tehát, amint mentem. Mondja: »Jó napot!« Felelem nagy búsan: »Jó napot!« Reánéz főkötőmre: »Ezért nem felelt hát levelemre?« »Micsoda levelére?« »Amelyben szalagot kértem jelül.« »Hát maga írta azt? Én nem tudtam.« »Sok szerencsét Déryhez!« – s azzal ment. Én is.”
A párbeszéd részletei, a színésznő szomorúsága, Katona lemondó sóhaja – „sok szerencsét Déryhez” – nem pusztán a szomorújátékok dramaturgiáját idéző félreértésre utal, sokkal inkább mély szerelmi drámát sejtet. Talán Katona azzal is tisztában volt, hogy ideálja szívében nem volt semmi melegség a becsületes, derék, de hirtelen haragú, s nem éppen finom lelkű Déry iránt. S valószínűleg annak a híre is eljutott hozzá, hogy a társulat tagjai beszélték rá Rózát, hogy fogadja a férfi közeledését. De nemcsak Déry volt Katona vetélytársa – a szép, elegáns, előkelő patikussegéd, Bacsó János is megkérte a kezét a körülrajongott színésznőnek. Bacsó aztán féltékenységből, vagy, ahogyan Déryné írta, egy kedvezőbb lehetőség miatt, visszalépett…
A házasság nem tartott sokáig, hamar elváltak. Katona József erre a reménytelen szerelemre emlékezve írta később A rózsa, avagy a tapasztalatlan légy a pókok között című vígjátékát. (A sors fintora, hogy a Bánk bán 1833-as, kassai ősbemutatóján egykori szerelme, Széppataki Róza játszotta Melindát. Ezt az előadást már nem érte meg Katona.)
Az Erdélyi Múzeum pályázatáról
1814-ben következő évre szóló beadási határidővel az Erdélyi Múzeum pályázatot hirdet a leendő kolozsvári színház számára. Döbrentey Gábor fogalmazza meg a felhívást: a dráma eredeti és történeti tárgyú legyen. A lehetséges témák között megemlíti Bánk bán történetét is. „A tárgy históriai, hősi legyen. Választhatja a poéta vagy a magyar históriából, vagy akármely másból is.” A határidőt meghosszabbítják, 1818-ban hirdetnek eredményt. A fődíjat Tokody János A pártosság tüze című darabja nyeri. A díjazottak között szerepel Bolyai Farkas két drámája is, de Katona műve nem volt köztük.[3]
*
Nem Katona az első, aki a Bánk bán-témát feldolgozta. Hans Sachs XVI. századi német író volt az első szépirodalmi feldolgozó, de írt drámát a Katona-kortárs osztrák Grillparzer és Kisfaludy is. Katona a különböző történeti felfogásokat koncepciójának megfelelően egyesítette. Pray György szerint a királyné ártatlan, politikai összeesküvés áldozata lett. A Kézai-krónika szerint bűnös a királyné, és erőszakos csábítás is történt. Katonánál Bánk a gyilkos, de vannak összeesküvők is. A végleges változatban fölerősíti a gyanút Gertrudisszal szemben, anélkül, hogy az olvasó-néző egyértelmű bizonyosságot nyerne a csábításban való közreműködésről. A történelmi szereplők közül megváltoztatja a csábító személyét, Berchtold, kalocsai érsek helyébe Ottót teszi. Saját leleménye Tiborc, Biberach, Izidóra. [4]
A Bánk bánban, a dráma értékrendjének csúcsán a nemzethez tartozás áll. A konfliktus a nemzeti érdek megsértéséből fakad. Katonánál nem idegengyűlöletről van szó, hiszen a bajóthiak sorsa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót erősíti. A merániak azonban erőszakosságukkal, mohóságukkal egzisztenciális és erkölcsi érdekeket sértenek. Az értékrend másik összetevője a család, mely sérthetetlen közösség, a nemzeti összetartozás szimbolikusan legkisebb egysége. Ezt sérti meg Ottó. A konfliktus tehát kettős természetű, köz- és magánéletbeli, mely legnyilvánvalóbban Bánk és Gertrudis alakjában sűrűsödik össze, s kettejük összecsapása egyúttal a megbomlott harmónia helyreállítását is jelzi.
A királynét megölni nem kell
Széljegyzet a Bánk bánhoz[5]
II. Endréről és feleségéről, Gertrudról szeretnék szólni. Ezért most nem Bánk bán drámáját, hanem a király és királyné valós tragédiáját mutatnám be röviden.
II. András király „alapelvéhez, amely szerint a királyi adományozás mértéke a mértéktelenség, a trónon is hű maradt. Az ízig-vérig nyugati alkatú lovagkirály a tettek nyugtalan embere volt, mégis képtelen arra, hogy helyesen becsülje föl erejének határait s a mindenkori helyzet lehetőségeit. Belső szilárdság nélkül főként felesége és rosszul választott tanácsadói befolyása alatt állva, könnyelműen élvezte a hatalmat és a fejedelmi reprezentációt. Királyi bőkezűsége lett Gertrud királyné halálos végzete is, kiről a szentté avatott lányának, Erzsébetnek életrajzírója mondja: férfias szellemtől eltelve maga vezette az államügyeket. Rokonságának és azok kíséretének mértéktelen kényeztetése adott okot a véres összeesküvésre, amelynek 1213-ban a királyné is áldozatul esett.”
Ennek a helye a pilisi erdő, ahol a királyné – mivel Endrét Halics ügyei elszólították az országból – a vendég „Lipót osztrák herceggel, továbbá öccsével Bertholddal és csekély udvari kísérettel az Esztergom közelében elterülő pilisi erdőkben gondtalanul vadászgatott, midőn szeptember 28-án éjjel az elégületlenek, élükön Győre fia Péter csanádi ispánnal, aki korábban Gertrud udvarbírája volt, továbbá Simonnal, Bánk nádor vejével s egy másik Simonnal a Kácsik nemzetségből, a sátrak alatt mulató társaságot fegyveres kézzel megrohanták. Elsősorban a gyűlölt királynéra törtek: leteperték a földre, kezeit, melyeket könyörögve fölemelt, irgalmatlanul levágták, őt magát pedig lándzsákkal összeszurkálva megölték. Lipót herceg és Berthold érsek, kiket szintén halálra kerestek, a sötétségben elillantak.
Endre király bosszút állt a gyilkosokon. Péter ispánt karóba húzatta, másokat pedig kivégeztetett. A király haragját csak azok kerülték el, akik Lengyelországba futottak, vagy akikről nem derült ki, hogy részük volt a bűnös merényletben.” (Bánk is részes volt az összeesküvésben, de bűnössége akkor mindjárt nem tudódott ki.)
Közel egykorú külföldi följegyzések a gyilkosságba János esztergomi érseket is belevonják. „Az összeesküvők, mielőtt a merényletet elkövették, állítólag kérdést intéztek hozzá, s ő nem hogy visszatartotta volna őket, hanem kétértelmű válaszával még inkább fölbiztatta. Ugyanis kérdésükre: ha vajon megöljék-e a királynét? Válaszképen ezt írta: Reginam occidere nolite timere bonum est; si omnes consenserint ego non contradico; azaz: A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.[6] Valószínű azonban, hogy ez csak mende-monda, mert Endre király különben aligha nevezi az érseket 1214-ben kipróbált hűségűnek a pápához intézett levelében, s aligha bízza rá az ország kormányát, midőn a Szentföldre indult.”
Gertrudot a pilisi ciszterci kolostortemplom főhajójában temették el. A királynő díszes szarkofágja az ásatás alkalmával darabokban, töredékesen került elő. A képen itt látható szakállas királyfej e szarkofág egyik alakjának töredéke.
„Ki írja fel keserves könnyeinket”?
Szóltunk róla, hogy az egyik szereplő, Tiborc is fiktív személy. A jól ismert nagymonológjából kiderül, hogy nem nincstelen, hanem telkes jobbágy. Van mit veszítenie a merániak uralma alatt. Patriarkális viszony fűzi a címszereplőhöz, akinek már atyját is szolgálta, sőt ő mentette meg életüket (lásd: sebhely a homlokán). Öntudatát jelzi, hogy elutasítja Bánk adományát, hiszen a pénzzel mindenkin úgysem tudna segíteni. Színésznek hálás szerep, főként Tiborc panasza a harmadik felvonás első jelentéből. Olvasva is, a színházban, az előadást nézve talán ez marad meg bennünk leginkább. Ez a panasz, mert ledönti az Idő falát, mindig időszerű, még akkor is, ha a korok és az állapotok változnak. „Nincs megrendítőbb magyar fájdalom egész költészetünkben, mint ami a Bánk bán III. felvonásának 3. jelenetében hangot ád – írja egyik aforizmájában Juhász Gyula. – Az örök jobbágy Tiborc panaszolja égbekiáltó nyomorúságait a Nagyúrnak. És a Nagyúr a maga egyéni bajával vesződik, s nem akarja hallani Tiborcot. Mikor hallotta meg a mélységekből feltörő morajt a hatalmon lévő a magyar históriában? A huszonhárom éves kecskeméti jurátus, aki ezt a jelenetet megírta, jobban látta és igazabban érezte a magyarság sorsát, mint az összes eddigi krónikások és histórikusok.”[7]
TIBORC
Ő [a nagyasszony] cifra és márványos házakat
Épittet; és mi – csaknem megfagyunk
Kunyhónk sövényfalai közt –
BÁNK
Átkozott!
TIBORC
Ő csorda számra tartja gyűlevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztúlnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
BÁNK
Hogy úgy van!
TIBORC
Ők monostort, templomot
Építenek, hol úgy sípolnak, úgy
Megzengenek, hogy a zarándokok
Táncolni kénytelenek a sáros útcán;
Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,
Melyben magát az ember egy becses
Védszent előtt mutathatná meg a
Templomban.
BÁNK
Oh, buzogj vér! csak buzogj!
TIBORC
Hahogy panaszkodni akarunk, előbb
Meg kell tanulnunk írni; mert az ily
Szegény paraszt az úr elébe nem
Mehet be többé – úgy rendelte Béla
Király, s merániak hasznát veszik –
Hisz’ öszvekarmolázná a szegénynek
Patkója a szép síma padlatot!
S ha tán utolsó fillérünkre egy
Törvénytudó felírja a panaszt:
Ki írja fel keserves könnyeinket,
Hogy jó királyunk megláthassa azt. – –
[8]
„A Bánk bán stílusát, nyelvét a szakirodalomban eltérően ítélik meg. Egyes vélemények szerint a mű befogadásának legnagyobb nehézsége a nyelv archaikus volta, színpadon ma már nem élő régiessége. [9] Kétségtelen, hogy a Bánk bán a magyar nyelv fejlődése történetének átmeneti állapotában íródott: túl a Kazinczy-féle nyelvújításon, de innen még a Vörösmarty nevével fémjelezhető valódi nyelvi forradalmon, illetve az új magyar költői nyelv kanonizációján.
Más felfogás szerint a mű legnagyobb értéke a nyelve. Az egyes szereplők lelkiállapotuknak, habitusuknak megfelelő nyelven szólalnak meg. Alkalmassá teszi Katona a nyelvet az érzelmi különbségek visszaadására. A retorikus felépítettségű monológokat az érzelmi zaklatottságot jelző hiányos mondatok váltják. „Azoknak, akik a 21. századba átlépő emberiség vélt szellemi fölényével tekintenek az elharapott mondatokra, a verssorról verssorra áthajló tirádákra, a régies szerzői utasításokra, próbát ajánlunk: ne olvasmánynak tekintsék, hanem mondják fennhangon, hogy kiderülhessen már néhány mondat után, mennyire élő-lüktető, drámai szöveg ez. Egy kirobbanó tehetségű író őserejű műve.” [10]
Epilógus
A régi tanácsház kapujának helyét, ahol a Bánk bán költője, 1830. április 16-án összeesett, egy méteres nagy mészkővel jelölte meg a Katona József Társaság. Reviczky Gyula egy hosszú verset írt erre az alkalomra. Vele együtt ma is jogosan tesszük fel azt a kérdés, hogy melyik színész nem vágyik tapsra, melyik író nem vágyik sikerekre? De azt is kérdezhetjük Katona és Bánk bán kapcsán Adyval, hogy lehet-e itt sírni, a Kárpátok alatt?
Melyik költő nem vágyik tetszeni?
A hány csak volt, ohajtá mind a tapsot.
Fagyos közöny hamar szárnyát szegi.
Pacsirtát zengni télidőn ki hallott!
Nincs dalos ajk, mely ne hallgatna végre,
Ha nincs, a ki figyeljen énekére.[11]
Móser Zoltán
[1] Készült Füzi Lászlónak a kecskeméti kiállításhoz írott füzete alapján (Kecskemét, 1992.)
[2] Gajdó Tamás: Szalag helyett főkötő. Déryné és Katona József különös szerelme című írása alapján. In Nemzeti Magazin, V. évfolyam, 1. szám (2017. szeptember 28)
[3] 1819-ben készül el a Bánk bán végleges változat. Katona figyelembe vette a jogász- és színésztárs, Bárány Boldizsár Rostáját, hibajegyzékét és találó meglátásait. Nyomtatásban 1820-ban Kecskeméten jelent meg. Az ősbemutató 1833-ban Kassán volt. A következő színpadra állítás 1834-ben Pesten történt. (1861-ben Erkel Ferenc megzenésítette; 1976-ban Illyés Gyula átigazította.)
[4] Kerényi Ferenc: Katona József. In Pannon Enciklopédia Pannon Könyvkiadó,Bp., 1993.
[5] Bogyay Tamás: Magyarország története távlatból. Bécs-Bp.-Müchen, 1993. 34-37. illetve
SZALAY–BARÓTI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE (1896–1897) alapján. In https://mek.oszk.hu/00800/00892/html/doc/c300032.htm
[6] Egy másik fordítás, értelmezés szerint: A királynét megölni ne akarjátok félni jó ha mindnyájan beleegyeznek én nem ellent mondok.
[7] In https://mek.oszk.hu/06500/06522/06522.htm#155
[8] Kálmán Kata egyik nagy hatású albuma, a Tiborc (amelynek előszavát Móricz Zsigmond írta, sőt a címet is ő választotta a Bánk Bán Tiborca után), 1937-ben jelent meg. A Tiborc huszonnégy felvételt tartalmaz: útépítő munkás, földműves asszony, napszámos, sommáslány, kanász, fuvaros, gyerekek arcmása tekint reánk lapjairól. Erre az albumra gondolva választottam a saját képeim közül egy fotót: Gyánt-pusztán készült, és – Illyés Gyula könyvére utalva – a Puszták- népek című albumomban jelent meg.
[9] A drámaszöveg ma már mindenfajta kiadásban jegyzeteket kíván. Ez pedig, színpadi műről lévén szó, a nem éppen dicső drámahagyományból származó dramaturgiai problémákkal együtt, fölveti az átdolgozás kérdését. Való igaz, hogy az eddigi két, jó szándékú törekvés (Hevesi Sándor terve 1928-ban és Illyés Gyula meg is valósult átdolgozása 1976-ban) kudarccal végződött. Az előbbi esetben a konzervatív, keresztény-nemzeti kurzus számára Hevesi nem bizonyult elég jó magyarnak, az utóbbiban Illyés nem bizonyult elég jó dramaturgnak. (Orosz László)
[10] In https://docplayer.hu/30114008-Katona-jozsef.html
[11] Reviczky Gyula: Katona József – Emléktáblájának leleplezésére -1883. április 16. (részlet)
Illusztráció: OPEN – Móser Zoltán rovata
Ezek is érdekelhetik!
OPEN 50. – Shakespeare: Szonettek →
OPEN 49. – AKI ÉREZTE ISTEN IGÉJÉNEK ÉHSÉGÉT →
OPEN 48. – Aki kereste az igazságosság igazát →
