Búzás Huba: JANUS PANNONIUS (dráma öt felvonásban, 1-2.)
*
SZEREPLŐK
JANUS PANNONIUS, költő, pécsi püspök, szlavón bán
VITÉZ JÁNOS, váradi püspök, esztergomi érsek
MÁTYÁS, magyar, horvát és cseh király
HUNYADI LÁSZLÓ, horvát-dalmát bán, Mátyás király bátyja
SZILÁGYI MIHÁLY, gróf, hadvezér, kormányzó, Mátyás király nagybátyja
V. LÁSZLÓ, Habsburg főherceg, magyar és cseh király
CILLEI ULRICH, gróf, cseh és magyar helytartó, horvát-szlavón bán
SZAPOLYAI IMRE, hadvezér, Bosznia helytartója, horvát-szlavón bán, Mátyás féltestvére
ÚJLAKI MIKLÓS, hadvezér, erdélyi vajda, Bosznia királya
LÍVIUS, káplán, prépost, a Vatikán bíborosa
FRANJU, káplán, prépost
ERNUSZT ZSIGMOND, pécsi püspök
LAZZARO, káplán
GESZTESI, nándorfehérvári alkapitány
és a testőrség tagjai
ELSŐ FELVONÁS
(helyszín: váradi püspöki palota 1455-ben; a püspök studiolója – dolgozószobája)
ELSŐ JELENET
(VITÉZ JÁNOS, LÍVIUS)
LÍVIUS
(belépve, miközben egy levelet lobogtat a kezében, egy csésze teát helyez a tárgyalóasztalra)
Jó reggelt!
VITÉZ JÁNOS
(az íróasztalánál dolgozik, de ekkor átül a kisebb tárgyalóasztalhoz)
Tovább aludtam, Líviusom. Mi hír? Mint egy lábbadozó… talán fahéjat, több gyömbért, szegfűszeget kevert az esti, álmaimat hozó boromba… László érkezik ma, hogy egyhasi öccse urát röpítse anyja ölébe. Szilaj, akár a hideg vakaróvas, a szelleme mégis a csillagokig emelkedett… Mi hírt hozott?
LÍVIUS
(átnyújtja a levelet)
Excellenciádnak fontos üzenete érkezett. Ösmerős nékem e pöcsét. A barát, aki hozta, tavaly őszön útnak eredt, de ágynak dőlt a kolostorokban. Foglyul esett a nagy havasokban. Tavaszon, nyáron is gyötörte a hideglelése.
VITÉZ JÁNOS
(kezdi olvasni)
Nézzük hamar! E szép bötűvetésnek párja sincsen! Mindegy, latinul, magyarul, olaszul ír… Unokaöccsöm uram csakugyan haza rég vetődött… három éve már. Húgomasszony, az anyja, sírva röpös utána. Gondteli napimban magam is várom a kancelláriámra. Nem azért küldém Ferrarába, hogy csipkelődő verseket farigcsáljon! Hanem, hogy az új kultúra palántáit hozza haza nemzetünknek. A lírában való tündöklése dagasztja, persze, keblünk. De hiszen… itt kéne lennie már! Baj érte? Megbetegült? … bizonyosan megállt Medvegrádon… az anyja nem engedte tovább? … Borbála az anyák öröm kútjába merül… ha meg köhögdegél, bánat öli… majd csak ide ér…
LÍVIUS
Ne aggódjék Excellenciád! Janus erős. Nem csenevész legényke. Megedződött, mert birokra kelnek gyakran a deákok. Nemcsak szablyaszavakkal hadakoznak, de botokkal is az universitason. Galeotto, kenyeres komája, ígyen jellemzi a dolgaikat egy nekem írt levelében… Az Isten oltalmazza az útjain!
VITÉZ JÁNOS
Hitünk adjon erőt neki! Hanem a boros kupákat készítgesse, Lívius! Idősebb nevelt fiammal akad ma dolgos beszédem: fejezzék be végre civódásaikat! Rajta legyen, hogy Mátyást, a kis rakoncát pedig a parókián készítsék föl az útra! Hívni fogom, mihelyt a bátyjával beszéltem. Ekként szeretném útra bocsájtani kettejüket.
LÍVIUS
Excellenciád parancsa szerint. De szabad addig is megkérdeznem: miként esett, hogy apjuk – a nagy „törökverő”! – Rigómezőn, csakúgy, mint azelőtt, a várnai csatatéren, alul maradt? Emlékszik-é erre püspök uram? Hiszen Várnánál ott volt… mert Mátyás ezeket tudakolja… Felelnem illene rá, hisz’ apjaurának e dolgai miatt aludni se tud… mielőtt ma búcsút int nekem, várja a választ.
VITÉZ JÁNOS
Ezt tudakolja? Nos, Várnánál tetemes török fölény, a túlerő, Rigómezőn a szerb despota, Brankovics árulása döntött. Hunyadi János éveken át győzött. Annyi sok diadalt aratott, hogy a meggyávult szultán tíz évi békekötésre alázkodott meg előtte. A pápa azonban arra vette rá Ulászló királyt, hogy az egyezséget szegje meg: üssön rajta a meggyengültnek vélt törökön! Miközben az ígért segédcsapatok érkezése ígéret maradt, Várnánál szembe találtuk magunkat a szultán ötvenezer janicsárjával. A török áttörvén arcvonalunkat egyszerűen áttaposott derékhadainkon s lesuhintották a király fejét. Azt lándzsahegyre bökve hordozták körül a csatatéren, véres intő jelként! Mire megriadt seregünk fele a közeli mocsárba hátrált. Ott végeztek velünk. Alig menekült meg pár ezer keresztes, köztük én…
LÍVIUS
Különösen nagy gyászt érezhetett akkor Excellenciád, hiszen Ulászló méltóságodnak köszönhette a trónját…
VITÉZ JÁNOS
Az úgy történt, hogy Albert király halála után mielőbb erős király köllött az ország élire… A lengyel uralkodóra esett a választás. Az országgyűlés engem küldött Krakkóba követül. Ulászló vállalta nehéz szerepét. Noha volt kikötésünk, nem is egy: védje meg a hazánkat és vegye nőül Albert özvegyét.
LÍVIUS
Nemde, ez az utóbbi vállalása volt a veszélyesebb. Hallottam – bocsánat – a hölgy elvetemültségéről…
VITÉZ JÁNOS
Végül nem köllött feleségül vennie, mert Luxemburgi Erzsébet, a már áldott állapotban lévő megözvegyült királyné, a magyar nemzet sorsát is befolyásoló bűntettet követett el: ellopatta Garai nádor tudtával a Visegrádi várbul koronánkat és elmenekült. Utóbb pedig megszülte Ladislaut. A nemzet kisdedet végképp nem akart királyul! Sem gyámanyaként Albert özvegyét – fölénk! Evégett emeltük a trónra Ulászlót. Eleste után pedig inkább Hunyadi Jánost választottuk kormányzó urunkká. Aki engem Várad püspökévé nevezett ki – pápai jóváhagyással. Annak is tíz éve már. Túl gyors az idő múlása, kivált azoknak, akik sose érnek rá…
LÍVIUS
Rohan velünk püspök uram! De miként lett Ladislau – László királlyá?
VITÉZ JÁNOS
Az ellopott koronát – Ulászló életében még, a nemzet beleegyezése nélkül! – Cillei Ulrich gróf, a Habsburgok cseh helytartója, horvát-szlavón bán tartotta az utószülött Ladislau feje fölé. Garai László nádorral egy húron pöndülve. Ő vitte a kardot, amellyel lovaggá ütötték a csecsemőt. Szécsi Dénes koronázta meg. Akár Ulászlót is – nem érdekes? – utóbbit a Korona híján. Káplán uram a többit tudja már; amit meg nem, kikövetkeztetheti. Innen datálódik a főurak ádáz vetélkedése az országot megosztó két király miatt. Ulászló halála után egy királyunk maradt ugyan, de mintha nem is lett volna egy se, annyira gyerek volt…
LÍVIUS
A Hunyadi-fiúk nagybátyja, Szilágyi Mihály mondta pár éve dühöngve, hogy az időközben szintén elhunyt özvegy királyné cusinja, Cillei lett emiatt a király gyámapja. Tőle a gyermeket az erősebb Habsburg-vérrokon, III. Frigyes, a császár ragadta el. Ugyan mi célból? Hogy ő nevelje?
VITÉZ JÁNOS
Látszólag. A haszonelvű valóságot kitalálhatná, káplán uram! Hogy Utószülött Lászlóval – jó fogás! – együtt kaparintsa meg a cseh-magyar és osztrák birodalmat. Nem egyszer küldtek a rendek – együtt is mentünk, emlékezzék, elkísért! – a császár udvarába, hogy adja ki Lászlót. Mert – kényszerűen! – nemzetünk végül elfogadta királyaként. Nem adta ki! Tavalyelőtt Hunyadi János aztán erővel kényszerítette ki V. László kiadatását. Majd e dolga végeztével kormányzói tisztérül lemondott. Ma, elmondhatjuk, László király végre megkezdte uralkodását. Sajnos, ismét befolyás alatt, Cillei gyámkodásával. A császár pedig továbbra sem adja vissza a koronánkat! Mi az én szerepem most? Az ország kancellárjaként azon köll munkálkodnom, hogy a király személye egyesítse a magyar, cseh és osztrák rendeket a fő veszély, az oszmán hódító ellen – Európa védelmében. Őszentsége, a pápa így akarja; de ez nemzetünk érdeke is.
LÍVIUS
Döbbenetes összefüggések! Most világosodott meg előttem az, hogy Cillei és Hunyadi, e nagyurak, egymással való megbékélésük zálogául, miért boronálják össze a gyerek Mátyást az alig tízéves gyönge Cillei lánnyal. Súlyosabb az oka, mint gondolám korábban…
VITÉZ JÁNOS
Eh, még ennél is kuszább az érdekek gubanca! A szerbek despotájának is van köze ehhez: unokája a Cillei lány. Igen, ez az ára most, hogy a torzsalkodásuknak véget vessünk. Az eljegyzést követnie köll a „menyegzőnek” is! Híre jött: elindult Vajdahunyad várába Cillei Erzsi. Mátyást pedig a bátyja épp ezért viendi haza. Végre megbékél Brankovics, a despota is talán…
LÍVIUS
Hallottam: Brankovicséknál volt Mátyás bátyja, szintén zálogtúszként… Fura… De Excellenciád szerénykedik. Mert elhallgatja e történetben számos érdemeit. Hogy bécsi beszéde hatott: a rendek összefogása a császár ellen, ki megrettenvén Hunyadi hadseregétül, végül elbocsátotta a királyt, aki aztán Prágában Ladislav néven cseh koronát kapott. Helyette ugyan régensként ott is a kormányzó, Podjebrád uralkodik.
VITÉZ JÁNOS
Miután megszabadult, mint Ladislav Podjebrádtul, most Ladislauként, meg Lászlóként Cillei istápolja…
LÍVIUS
Nem is mondtam: Mátyás tegnap azt pelypegte a parókián, hogy zálogtúszként, vele, mily’ pompázatos pár kaland esett Budán. Hogy mennyi „röhécselni való” élménye támadt a basáskodó Cilleivel, aki valójában „gügyefogyott”, túl is járt az eszén… és, hogy itt, Váradon jobban érzi magát, mint otthon Vajdahunyadban, meg Temesváron. Mert ott meg Szilágyi Mihály parancsolgat neki, ha épp nem háborúzik…
VITÉZ JÁNOS
Megkacagtatott káplán uram! Sárkánytejet szopott ez a gyerek? Vagy a litterátus Szapolyai Imre tanítja beszélni? Hogy ekként ficamítja a szót! Miket mond? „Röhécselni” meg „gügyefogyott”? Ezeket még nem hallottam tőle…
LÍVIUS
Mondott még egyebet is, hogy hol Imre bátyja, hol „peckes-pockosan” Mihály nagybátyja tanítja „szócséplésre”; de ő nem fog úgymond ösmeretlenül „elárvahodni”, mint a püspökség pisla, vén öszvérei…
VITÉZ JÁNOS
Remekmű beszéd! Még Janus se tud különbeket kitalálni. Nekem csak „magyar-miskás” vígságot kívángat, a káptalannak meg „likas mogyorót”, sokat! De menjen, Líviusom! Sok a munka, biz’ manap, amíg áttekintem, eh, a kanonokok üzelmeit… Jelentse majd, ha érkezik neveltem, a nyalka ifjú legény, Hunyadi László!
(a magára maradt püspök iratai között munkálkodik, ír, olvas, pecsételget)
MÁSODIK JELENET
(VITÉZ JÁNOS, HUNYADI LÁSZLÓ, LÍVIUS)
LÍVIUS
Jelentem Excellenciádnak: Hunyadi László, Beszterce grófja megérkezett és audienciát kér…
VITÉZ JÁNOS
(feláll, hogy fogadja Hunyadi János idősebb fiát)
Jöjjön a gróf úr! Bizonyisten várom! Látnivaló az erősödése?
HUNYADI LÁSZLÓ
De mennyire… itt erősödöm a szeme láttára épp, Atyám! Haza jöttem szinte! Excellenciád várt-e nagyon? Akár, mint régen is?
VITÉZ JÁNOS
Vártalak, fiam, szívembe, ki rég azóta költöztél, hogy apád reám bízta neveltetésedet! Hogy megy sorod? Csapdáidat, a veszélyeket kerülgeted-é? Sok a kátyú, bokros a ló…
HUNYADI LÁSZLÓ
Mióta horvát-dalmát bán vagyok, apám harcaiban is részt veendek. Temesen pedig főispánkodom. Bizony, sokasodnak kátyúim, bokrosodik az a ló, de hajh, megülöm! Most épp a család küldött, hogy Mátyást vigyázva elviendjem. Mert nem lesz veszélytelen haza felé az út…
VITÉZ JÁNOS
És ugyan miért? Sok a rabló, sőt rablólovag, de kíséreted, nemde, goromba útjaidon is óv…
HUNYADI LÁSZLÓ
Nehezemre esik tudatnom, hogy Erzsébet, Mátyás jegyese, nem sokkal utóbb, hogy pár hónapja Vajdahunyadba érkezett, belehalt valami útján szerzett kólikába. Nemcsak öcsémmel kell közölnöm e szomorú hírt, hanem Excellenciádnak is tudomására kölletik hoznom, hisz’ emiatt nemcsak az esküvő marad el, de a Cillei-klán se ragaszkodik ezek után a békekötésünkhöz…
VITÉZ JÁNOS
Meghalt a menyasszony? Uramisten! Megrendít e hír! Óh, hogy sajnálom! Vele hal reményem is! Bizakodtam, hogy az ország erői végre összeadódnak fő ellenségünk a török ellen… Most? Folytatódnak acsarkodásaitok. Ej, sokkal boldogabb lennék, ha nem mindenki rám hagyatkozna efféle dolgaitokban…
HUNYADI LÁSZLÓ
Megértem, Atyám. Próbálkozom elejét venni pártharcainknak. Apámmal számba vettük a Garai-Cillei összefonódás érdekeit. Arra jutottunk, hogy van megoldás. Sebtében megkértem jegyesül Garai Máriát. A nádor lánya leend az a „tőke-egyensúly”, hogy ne boruljon föl a hajónk. Hiszen a nagyanyja, Cillei Anna, Luxemburgi Erzsébet tánti nénje… A nádorék beleegyeznének a tervbe; de kéri Mária anyja is kegyelmességed beleegyezését, én pedig az áldását, Atyám.
VITÉZ JÁNOS
Az áldásomat máris bírhatod, fiam; ám, ki tudja, hogy mit szól ehhez Cillei Ulrich és a király? Mi a hasznuk ebből? Mert pecunia regit mundum…
HUNYADI LÁSZLÓ
Köszönöm, Atyám. Mielőtt s mialatt fölkészítik öcsémet az induláshoz, hadd tudakoljam: jó Janusunktól jött-e bármi hír?
VITÉZ JÁNOS
Most kaptam epistoláját. Örömhír! Érkezik Itáliából. Bármely órában, maholnap várom.
LÍVIUS
(belép egy tálcával)
Ez ünnephez hozom borainkat, uraim. Mátyás mondása szerint: „garatra karcost”! Ave, Salute! Nagyuramék egészségére váljék!
HUNYADI LÁSZLÓ
Oly rég találkoztunk káplán uram! De, ha szóba hozta: hogy’ tudott kijönni zsarnoki öcsémmel? Rakonca természet, kivált az akaratja törhetetlen. Miközben az eszejárása kacifántos…
LÍVIUS
Barátjának tekint. De, ha föllobog vitánk, legyen akármi az ok, se barátja, se ösmerőse! Az igazáért ölni tudna! Na, de bűbáj is lakozik rettenetes fejében. Mondjam-e, hogy e percben kedvenc póniját simogatja istállónkban; tőle is elköszön, s e búcsúja szent…
VITÉZ JÁNOS
Lászlónk torkonfojtó hírrel rúgtatott be hozzánk. Gyászoljuk Mátyás jegyesét: Cillei Erzsi elhunyt. Mi lenne a tanácsa Líviusom, miképp közöljük Mátyással e hírt és mit tehetünk, hogy megmenthessük a békeegyezséget? László mátkaságra szánja – az imént jelentette be – a tizenöt éves, a hajnalpírnál is szebb Garai Máriát. A lányzó tavaly itt gyónt. Tőlem kérte a misericordiát. Ez a frigy megmenthetné az ország déli várainak fűzérét… mert jövőre, tudjuk, jön a török. Konstantinnápoly két éve elesett…
LÍVIUS
Fölkavaró a hír… Mátyást azonban aligha rázza meg nagyon. Hiszen ő sohasem akarta e nászt. Mindössze érteni vélte okát. Hogy az új béketerv? Bármilyen Hunyadi-Garai menyegző nem lehet Cillei Ulrich ínyére. Hisz’ elveszíthetné a Garai-klán kizárólagos hozzá kötődését, és a Hunyadiak erősödésétől köll tartania. Garai nádor persze meggyőzheti Cilleit, hogy nemcsak hű marad hozzá, de még befolyásuk is növelhető a Hunyadiakkal rokonszenvezők körében. Ezért érdemes próbálkozni e friggyel…
HUNYADI LÁSZLÓ
Úgy véljük, bölcs szavak. Az aranynál többet ér püspök uramnak főtisztelendőséged! A pápa Őszentsége sem oktalan vetett szemet a legképzettebb káplán szolgálataira! Óh, nagyon is szeretném, ha a közelemben gondolkodva munkálkodna itt, továbbra, Lívius!
LÍVIUS
Nagyságod eltúlozza tálentumaimat, mit nékem az Isten adott. Egyszerűen teszem a dolgomat, amíg csak püspök uramnak szolgálatjára lehetek.
VITÉZ JÁNOS
Valóban jó, hogy Őszentsége kérésére se mondottam le a Vatikán javára Líviusról. Miklós pápa elhunyt március derekán… és III. Callixtus ki tudja, valóban akarja-e a keresztes háborút az iszlám ellen. Ha akarja is, úgy látom, csak Magyarország és Albánia küzd Európáért. A többi ország uralkodói félvállról se veszik az oszmánok meg-megújuló rohamát…
LÍVIUS
Tennivalóim elszólítanak; engedelmüket kérem…
HUNYADI LÁSZLÓ
Menjen Lívius, ám szólítsa majd be öcsémet. Kérem erre, hiszen alig időzhetünk tovább…
VITÉZ JÁNOS
Megértjük. E helyzetben Mátyás túszul ejtése zsarolásra nyújtana módot a Cilleieknek. Mondd csak: mit tudsz a haderő-szervezésrül? Mert júniusban, a győri országgyűlésen találkozván apáddal, kértem, szervezze hadainkat. És intettem volt, hogy az ott megjelent Brankovics György szerb fejedelem esküdözéseinek hitelt ne adjon, akármit mond…
HUNYADI LÁSZLÓ
Ismerjük Brankovicsot, nem téveszt meg. Apám titkos találkozóra indult nemrég Kapisztrán Jánoshoz… erről többet se mondott. Tudhatom-e Atyám, hogy valójában ki ez a szerzetes, akiről legendákat mesél a népszáj? Azt hallottam, kereszteseket toboroz hol a husziták, hol a törökök ellen…
VITÉZ JÁNOS
Tudok róla. A „nagybirodalmin” Frankfurtban tavaly kezet fogtunk. Egy délolasz ferences rendi barát. Hitszónok, vándorprédikátor, a perugiai egyetem jogi fakultásán végzett, Lívius ismeri. A pápa megbízásából toborozza a kereszteseket. Olasz nevén: Giovanni da Capestrano; latinul: Johannes de Capistrano, pápai nuncius. Mostanában kapta meg a Callixtusi zárt parancsot és lépte át a határt. A pápai pátens várhatóan hozzám is megérkezik.
HARMADIK JELENET
(VITÉZ JÁNOS, HUNYADI LÁSZLÓ, MÁTYÁS, JANUS PANNONIUS, LÍVIUS)
LÍVIUS
(belépve, szertartásosan, de mosollyal)
Mátyás, Beszterce örökös grófja kéri Excellenciádat, hogy fogadja.
VITÉZ JÁNOS
Beléphet kisebbik nevelt fiam. Mindig öröm nekünk, hogy itt láthatjuk…
HUNYADI LÁSZLÓ
(feláll, a belépő Mátyás elé siet)
Jer, elébem, szép öcsém uram! Az ölelést, dehogy tudom, ej, a karomban tartani!
MÁTYÁS
De én se ám, bátyám uram! Csak elköszönültem Rárótul az imént. A világ legtudósabb pónija, beszélget velem. Csak velem…
VITÉZ JÁNOS
Bátyádnak én nem ennyire megörültem! Mert azért jött, hogy tőlem elvigyen, e püspökség erős falai rejtekébül…
HUNYADI LÁSZLÓ
Nemcsak ezért. Búsító hírt hozok kicsinyke, szép öcsém uramnak… Fogózkodjék meg jól: arája, Cillei Erzsébet, fájdalom, a minapában elhunyt Vajdahunyadnak várában… veszedelmes frász, kólika volt okozója.
MÁTYÁS
Erzsébet meghalt? Ily hirtelenül? Be sajnálom … És biztos, hogy kólika végzett vele?
HUNYADI LÁSZLÓ
Igen. Megrontotta a gyomrát az úton. Mint a szemünk fényire, óvtuk a széltül is. Doktorunk, sokat látott kirurgus, gyógyítgatta, majd csúf nyavalyája okát vizsgálva hascsikarást, gyomorgörcsöt írt a halottkémi tekercsre. Hanem e gyászhírre megbolydultak a bőszült Cilleiek. Tartani lehet attul, hogy özvegy öcsém uramat a megdühödött apósjelölt visszahurcoltatná Budára fölbérelt martalócaival…
VITÉZ JÁNOS
Sejthető, hogy a lánya helyett egyoldalúan érték-nagy és eleven zálogtúszt akarhat elégtételül…
MÁTYÁS
Ki törődik a Cilleiekkel! Szíjja meg őket a sárga föld! Náluk nagyobb veszedelem a dögkelevény, a fekete halál. Hallottam az istállóban – az istállómester és a lovásza beszélik – hogy a dögkelevény járvány újra közelget. Állítják: száz éve múlt, hogy először hazánkba hozták puttonyokban a ferdeszemű kereskedők. Vajon az én mátkám nem abba halt-e belé? Lehet, hogy újra ide ért az a kór!
VITÉZ JÁNOS
Dehogy, fiam! Hallhattad: Erzsébeted kólika áldozata. Az nem ragályos. Imádkozunk a lelke üdveért, misét mondok érte a Szűzanya kápolnában…
MÁTYÁS
Az istállómester okos ember. Szerinte az ázsiai pusztákon keresztül jött erre a kór a Selyem úton. És hánytak ott a megbetegültek, akiket megcsípett a pusztai patkányok bőrin tenyésző-tanyázó bolha. És kelmék között cepelte száz kínai kufár Budára a bolhaságot. Hogy Isten büntetné így az emberiséget? Meglehet, de a bolha lenne az Isten ostora? Agyvelődugult, aki elhiszi ezt!
HUNYADI LÁSZLÓ
E mendemonda nem alaptalan, de megállt az a fekete halál. Ki törődik most e kórral! Viszont éppen nem haszontalan felismernie a Cilleiek praktikáit, mert az bizony közvetlen veszély. Halálosabb a dögkelevénynél! Alkut, békét is azért kötünk velük – kutyaharapást szőrivel! – hogy megállítsuk ezt a ragályt. Ezért is kérdem, tudja-é például azt öcsém uram, hogy ki most a Cillei-klán vezére és mi köze, mondjuk, V. Lászlóhoz? Azaz kitől, kiktül köll óvakodnia?
MÁTYÁS
Hogyne tudná, akinek Vitéz János a tudós nevelője? Garai László a vezérük, a nádor! Az anyja Cillei Anna, V. László nénikéje. A nádor Visegrád várnagya volt, amikor – a tudtával! – Albert király özvegye, alias Luxemburgi Erzsébet, László király lopós mutterja ellopatta a Szent Koronánkat Visegrád várábul. Vagyis a nádor a felbujtó bűnsegédje; a felbujtó fia, a király pedig e bűnkapcsolatban mindössze egy senkiházi kis orgazda…
VITÉZ JÁNOS
(mosolyogva)
Nem egészen így mondtam, ám az összefüggés így is igaz…
HUNYADI LÁSZLÓ
Egyik szemem könnybe lábad, a másik meg be nagyon kacarászik! Ki ne mondja a bűntett ily minősítésit öcsém uram! Felségsértés, aminek a büntetése: halál.
VITÉZ JÁNOS
Az istenkáromlások büntetése se más! A tény az tény marad, ha tagadjuk is. A hazugság meg hazugság, még ha a király mondja is. Mátyás karakánul szólt igazat. Ha tanul, igaz és jó és bölcs lehet. Szent Koronánk sohasem a királyoké; az a nép, a nemzet ereklye-tulajdona. Arra holmi „örökléssel” jogot nem formálhat, nem szerezhet Habsburg, Jagello, Anjou-dinasztia. Az a nemzet tulajdona lesz s marad. Elorozta most a tolvajlás: utószülött László pedig bitorolja. Így, amit tesz, legálisan ugyan, felhatalmazással, de illegitim teszi, akármi is az. A megzsarolt magyar rendek utólag – kényszerűen! – uralkodásába, hát… beletörődtek, jobb híján magam is, no, mert hiszen Habsburg Frigyesnél van a koronánk… a király személye pedig – aki szintén született Habsburg – egyesítheti az osztrák, magyar, cseh rendeket… Mondom: kényszerűen…
HUNYADI LÁSZLÓ
A trónviszálykor Garai vonult föl hadaival Ulászló – választott királyunk! – ellen, aki apámat és Újlaki bárót küldte a Garai-seregre. Tönkre is vertük az árulókat. Megvédtük – nem először – a nemzet királyválasztásának jogát!
VITÉZ JÁNOS
Nos, László király Garait jutalomban részesítve – mind a lopásért, mind eme hadi pártolásai mián – az ország nádorává ekkor léptette elő. Megkapta júdáspénzként e rangot, s hozzá még várakat is.
HUNYADI LÁSZLÓ
Mindezt dehogy feledve kértem – és köszönöm! – Excellenciádnak az áldását a leányával tervezett frigyünkre! Köszönöm, hogy az ország véderőinek egyesítése, növelése végett jóvá hagyja jegyességünket Máriával, ki mit se tehet az apja üzelmeirül…
MÁTYÁS
Igen? Reméld csak bátyám, hogy frigyetek az ország s népe érdekeit szolgálja! De azt ne hidd, hogy e házasságod hatalmi gondokat is megold…
LÍVIUS
(belépve)
Jelentem Excellenciád unokaöccsének, Janus Pannoniusnak, a költőnek megérkeztét Itáliából!
VITÉZ JÁNOS
(feláll, s vele a többiek)
Óh, végre! Végre! Ne várakoztassuk! Haza jött…
JANUS PANNONIUS
Atyám, úgy vágyom, rég, erős öleléseire!
VITÉZ JÁNOS
(összeölelkeznek)
Rászorulok én is a tiédre, fiam! Az enyémből soha nem lehet – érzed-é? – hiányod! De nézd csak, ki mindenki ma várakozik reád! László és Mátyás, barátaid, Hunyadi derék fiai, köszöntsed őket!
JANUS PANNONIUS
Üdvöz’ legyetek! Biz’ rég találkoztunk. Ave, salute!
HUNYADI LÁSZLÓ
Három éve múlt. Isten hozott! Nemcsak eszembe, de szívembe fogadtam minden gondolatodat. Híved vagyok, Janus!
JANUS PANNONIUS
Hasonlóképp: szellemi tejtestvéremnek érezlek, László!
MÁTYÁS
Sohasem feledem azt a találkozást! Én is a barátod…
JANUS PANNONIUS
Hatalmasat – óh, ég fia! – sarjadott kicsinyke uram!
VITÉZ JÁNOS
Te sem panaszkodhatsz; szemlátomást erős a növekmény! Meg is emberesedett az én poéta öcsém… Gondolom, nehéz volt hosszú utad hazáig…
JANUS PANNONIUS
Kiáltoztam, be sokszor atyám, lesántult lovaimat havas hágókon átvezetve: magari fossi a casa! Anyám Medvegrádon marasztalt, aztán röpültem ide! Köszönti bátyja urát!
VITÉZ JÁNOS
Jól van-e húgomasszony? Egészséges-é?
JANUS PANNONIUS
Betegeskedett, igaz… a köszvény gyötörte… de már gyógyulóban az erdei málnalevél teátul…
MÁTYÁS
Meddig maradhat az én derék Janus barátom? Hosszú beszélgetésre vágynék, bármilyen sietősek is útjaink.
JANUS PANNONIUS
Pár hetet tölthetek itt, pár hetet Medvegrádon, aztán vissza Itáliába!
HUNYADI LÁSZLÓ
Jer, öcsém uram, üljünk ahun át, amoda a süppedőkbe, hogy Janusunk és bátyja ura legelőbb is szót váltsanak eme ritka örömükben!
(átülnek és egymás között a háttérben beszélgetnek)
VITÉZ JÁNOS
Beszélj, fiam, Janus, mert tudni, mely nagyon én akarom a mindent és a még valamit: hogy’ és mint megyen sanyarú deáksorod Padovában?
JANUS PANNONIUS
Akad bizony mondandóm épp elég; no, de győzze is hallgatni, atyám! Ferrarát követően Paduában is hónom alatt a könyv. De már magambul szövögetem gondolatim selymeit. Olykor járom a nappali utcát, olykor istállókban abrakolok, mint Krisztus urunk. Szemem tündöklik csak, ha látom a szoptatós dadák diónyi dajkamellét, szárnyára emelget irántuk az áhítatos szerelem. Latinul úgy verselek, mintha nem is holt nyelvünk lenne az! Eleinte Guarino, ferrarai nevelőm, s a fiúk legtöbbje azzal ugratott, hogy a hegyen túlról jövök, mint egy „barbarus”, s bizonyára medvetejtül csepörödtem ekkorára. Martialis epigrammáin hizlaltam szellememet, de felnövekedvén már csak az én lelköm bősz szenvedélye hevít. Alakzatokat, stilisztikát tanultam Ferrarában, szóbőségemet gyarapítva, na, hogy prétor, rétor, pap, poéta legyek. E művészi gyakorlat erőt fokozó, ám a remekmű ott pattogzik lángoló tűzzé csupán, valahol lángész izzik a munka mögött. A poézis korai művelése gyermekded gügyögés, szórakozás volt: köszörűje szellememnek. Mára ambróziámnak, hivatásnak érzem. Nemcsak magamért. Látszólag III. Frigyeshez írtam a „Carmen pro pacanda Italia” című költeményemet. „Anjou René-dicsénekem”-ben óvtam a mértéktelenségtül, meghirdettem a lelki egyensúlyt és a szegények igazát. Érti, atyám, ezt? Elképzelem: ha ötszáz évek múlva emberek sokasága hallaná szólásaimat, vagy visszatekintve látna minket e pillanatban… miként gondolnának mondandóimra? Hisz’ nem királyokhoz, nem a császárhoz beszélek. Nekik kiáltok! Hozzájok szólok…
NEGYEDIK JELENET
(VITÉZ JÁNOS, JANUS PANNONIUS, HUNYADI LÁSZLÓ, MÁTYÁS, LÍVIUS)
VITÉZ JÁNOS
Érteni fogják. De mondd: Marcello, meg Anjou René járultak hozzá ezúttal is utad költségeihez? Mert három éve is e barátaid segítettek, nemde?
JANUS PANNONIUS
Igen, ők. A velencei patrícius jóakaróm, mindössze annyit kért, hogy ódát zengjek Itália megbékítgetéseért III. Frigyeshez. Megírtam, s vélhetően a tetszésüket elnyertem vele…
VITÉZ JÁNOS
(fejét csóválja)
Nos, nálam tetszést e műved kevésbé aratott. Az aquileiai érsek küldte el a versedet nekem. Összerúgtam a port a császárral, fiam. III. Frigyes galád velünk, tavalyelőtt szabadon engedte ugyan Lászlót, ám koronánkat, tudd, elorozni akarja. Mintha a Habsburg házat illetné…
JANUS PANNONIUS
Erről mit se tudtam, atyám. Csak annyit, hogy a Szent Koronát Visegrádról Albert özvegye lopatta el, de fia, László király ennek részese nem volt. Így mondta el nekem ezt maga a király…
VITÉZ JÁNOS
Találkoztál te – hüledezem – Őfelségével? Dolores inferni, circumdederunt me!
MÁTYÁS
(feláll, és kissé meghajolva az előtérben beszélgetőkhöz fordul)
Excusate! Jól tudom, nem illenék beleszólnom más beszélgetéseibe, sem hallgatóznom, ám akaratlanul is hallottam… szabad kérdeznem: miként találkozott eminens barátom a királlyal?
JANUS PANNONIUS
Mi scusi, per favore, szívesen elbeszélem… Pár évvel ezelőtt történt, hogy a császár megállt kíséretével Ferrarában és vele volt gyámolítottja, a magyar király. Talán hallottak felőlem és meglátogattak odúmban. Nagy tisztesség érte jó Guarínóm háza népét. És a király azon nyomban barátjául fogadott. Megírtam születésnapi felköszöntéseül „A hónapok vetélkedése” című poémámat…
MÁTYÁS
Bizonyára szép, nagy költemény. Csakhogy a gyermek király idősebb lett azóta három évvel. Bölcsesség, meg erő? Nem sajátja! Cillei Ulrich dönt helyette. Engem az se boldogított, hogy mielőtt Budáról elküldettem – ahová jegyzálogul adott apám a stíriai grófnak – László király a „kamarásává” nevezett ki. Mert nemesebbé nem a cím, s a rangok tesznek, de a tettek! Megbántani dehogy gondolom ezzel idősb és jelesebb barátomat! Tudjuk, bizonyára szép, nagy költemény dicsőíti a királyt…
HUNYADI LÁSZLÓ
(szintén feláll és a beszélgetőkhöz csatlakozik)
Nem vonható kétségbe! Talentumának híre vagyon Itáliában, a múzsák azúr országában. Több – szemfényvesztően szép! – versezetét olvastam már…
VITÉZ JÁNOS
Dicsérgetem én is. Dehogy sokallom líra-kalandját! Az ám, de miért küldtem én Padovába, épp tavaly – éve múlt? A nagy universitasra? Hogy nálunk felé a kancellárián eszét kamatozva lássuk! Mondja ezért öcsém uram, hogyan áll a római joggal, és hallgatja-é zsinórmérték kánonjogunkat a bölcs professzoroknál?
JANUS PANNONIUS
Elmondhatom dicsekvés nélkül nagyságotoknak, hogy summa cum laude fogom bevégezni dolgaimat Paduában. Úgy számolom a szemesztereket, hogy 1458-ban fejemre teszik a doktori kalpagot.
VITÉZ JÁNOS
Ha így leend, Itália-szerte nagy körútra mehet öcsém uram! Leperkálom én annak minden tetemes költségeit!
JANUS PANNONIUS
Köszönöm, atyám! De legfőképpen azt a szellemiséget köszönöm, amelyben pendelyes koromtul részesülhettem. A ferrarai iskolában is. Most pedig Paduában. Megtanultam s hirdetem halálig: minden dolgunknak mértéke az ember. Hiszem, hogy – mint a rejt-patak – ez eszme századokon csörgedezve át előbúvik majd a háborúk sújtotta városok alól. Elfoglalja a tudományt, a művészetet, hogy javára váljék népnek, nemzeteknek. Hogy győzedelmeskedjék hitünk az élet értékében. Minden hatalom dolga lehetne nyomorú sorsunk jobbra fordítása! S ha a hatalom nem teszi, tegyék az emberek!
VITÉZ JÁNOS
Így igaz! Humán értékeink mindezek; hitünk az emberi értelem újjászületésiben. Békés dolgoskodást áhítanának a háborúba hajszolt emberek százezrei. De mit tehetünk, ha támad a pokolfajzat? Legyen az útonálló, rablólovag vagy területrabló király, hatalmas serege élén! Védekezésül a megtámadott áldozatnak fegyvert köll ragadnia, ha elveszni nem akar… Nem elég az óda!
LÍVIUS
Pedig gyönyörű. Békét áhítóan igaz. Visszhangzani fog e kiáltás: századok falai visszaverik… Kérhetem-é a költőt, mondaná el csak pár sorát, egy gondolatát, hadd okuljunk, s hadd hallja Mátyás! Oly fogékony mindama jóra, amit a művészet, tudomány kínál…
HUNYADI LÁSZLÓ
Káplán uram, ne is győzködje tovább a poétát! Hallani köll, mielőtt, ej, útnak ered a ló. Nincs vesztegetnivaló időnk, de a művészetre szakítani köll, még ha a hátunkból is áll ki a kés!
VITÉZ JÁNOS
Valóban érdemes Janust hallanotok, szellemi útravalóul…
JANUS PANNONIUS
Időtök, nagyságos uraim, tudom, kevés, de talán pár sor nem sokallható. A megtámadott városok népeinek a szenvedése, bizony, tömérdek! Ezt beszélem el:
Itt Piacenza sikolt, prédája dühödt katonáknak,
Ott az éhínség nyomorítja, csigázza Milánót,
Nápoly is egyre jajong a királya után, kit elűztek,
Nyögdeli Brescia is lombard hadak ostroma zárát,
Bergamo pusztává perzselt mezeit keserűli,
Tűzégette hajók romlása Velence siralma,
És az üres kincstár, mit a háborúság megapasztott.
Parlag a szántóföld, hol a csontok halma fehérlik;
Ritka a munka tanyán: mind Mars, a kegyetlen okozta!
Városaim puszták, kiveszett falaikból az ember;
Nyáj se bolyong a mezőn: mind Mars, a kegyetlen okozta!
(Berczeli A. Károly ford.)
HUNYADI LÁSZLÓ
(tapsol)
Valóban, útravaló e vers. Több nemzedék útjára való.
MÁTYÁS
Nem felejthető e mű. Költője lelkében az indulat ég, de szenvedélye – hallottuk! – maga a szépség. Elköszönünk, atyám, tőled is Janus, fennkölt barátunk. És Lívius, káplán uram, Isten önnel! És köszönet!
HUNYADI LÁSZLÓ
Igen, mindenért köszönet, atyám, barátaink! Ki tudja, hol s mikor, de találkozunk…
VITÉZ JÁNOS
Áldás apátok és anyátok ősz fejére! Áldás az útra is, amelyre léptek! A rablóktól, fiúk, óvakodjatok! Ha van is kíséret, amely megvédhet tőlük az erdei úton… egyre több a páncélinges útonálló… Mátyás, jegyesed temetése után, az udvaromba visszavárlak!
MÁTYÁS
Visszatalálok, atyám!
LÍVIUS
A konyhánk sok-sok jó falatot csomagolt az útra. Isten óvja méltóságotokat!
JANUS PANNONIUS
A legnagyobb megindultság e pillanatában búcsúzom barátaim. Minden rossztul Isten óvjon, Deus avertat! Az Úr legyen veletek!
(Hunyadi László és Mátyás, valamint Lívius kilépnek az ajtón; Vitéz János és Janus Pannonius az ablakhoz sietnek, integetnek)
VITÉZ JÁNOS
Elhágy e két fiú… valahányszor a lelkem is velük!
JANUS PANNONIUS
Menj, jámbor, kit a hír csábít, meg a röpke dicsőség.
Hidd, hogy nem múlik el, és csak imádd a sikert.
(Szabó Lőrinc ford.)
(Függöny)
MÁSODIK FELVONÁS
(helyszín: Nándorfehérvár 1456. november 9-én; a vár fegyvertermének falait körben fáklyák világítják meg; az ajtók előtt egy-egy néma, mozdulatlan őr; süppedő karszékekben hárman ülnek)
ELSŐ JELENET
(HUNYADI LÁSZLÓ, SZILÁGYI MIHÁLY, VITÉZ JÁNOS)
SZILÁGYI MIHÁLY
E vár ura én vagyok. Széllel szemben cövekel a héja! Janóm nevezett ki engem, sógorát, eme vár kapitányává. Tudja az ország népe. Tudja a pápa. Tudja a fél világ, hja, és a Cilleiek! A török meg pláne tudja! Mert Dugovicsot én küldtem a török basi után. Mikor a lófarkos zászlójukat, a toronyra fönn, kitűzni akarta. Látta mind a magyar, török sereg, hogy a hős Titusz ölelése mily halálos: magával rántja a mélybe – dögölj vacokra! – üvölt a török, meghalnak ugyan, de alkonyat után indult az ellentámadás: kirohantunk. Mert Janóm jól látta a helyzetet a magasból. S megszületett a terv. Mehmed ostromágyúinak már-már sikerült megtöretnie minket. De láttuk az esti szürkületben: jön Kapisztrán. Előre üzent. Jön több tízezer keresztesével: átúsznak a Száva folyón és lassanként a gyanútlan, girhesedő janicsárok mögé kerülnek. Ez vala épp – villant a kard! – a jel, a mi pillanatunk, kirohant a sereg. Törökre tört a felbőszült keresztesek sokasága is másik felül. A bő bugyogósok menekültek, hátra hagyva több száz ágyúikat… pár tízezer halottukat. Napokig halálszag… iszonyú volt a vér szaga…
VITÉZ JÁNOS
Azt nem mondta még várkapitány uram, hogyan sikerült megkapnia az erősítést az ostrom tizedik pokolbéli napján. Hunyadi, a főkapitány, miképp tudta a körülzárt várba tizenvalahány ezernyi vitézét besurrantani? No, mert ez volt a fordulat, amely Nándorfehérvárt fölmentette, hiszen Kapisztrán késett több napon át…
SZILÁGYI MIHÁLY
A folyók felől a szultán fölöslegesnek látta bekeríteni a várat. Ezért sógor uram hirtelen támadással áttörte a nagy folyón, a Dunán fölsorakozó – több száz hajóból álló – török hajózárat és üdvrivalunk közepett a hátsó rejtkapun vonult be seregével… Máig alig hihetem: diadalma után így magamra hagyott! Pár hétre rá hunyt el a fekete dögkelevényben. Pestisnek is mondják. S mi nem elég: követte őt a szent ember, Kapisztrán…
HUNYADI LÁSZLÓ
Nos, mindent tud, atyám. Szeretném, ha ezúttal Excellenciád adná magyarázatát: mely indítékai által vezérelve csatlakozott a király kíséretéhez? Tavaly óta mi változott a véleményét illetően? Ej, amikor a király és Cillei ugyanazok maradtak… Cillei megakadályozta frigyemet Garai Máriával…
VITÉZ JÁNOS
Nem változott a véleményem. A helyzet más. Megbízatásomat apád testálta reám: a titkos kancellári tisztemet. Ebben megerősített a király s ratifikálta a rendi gyűlés. A dolgom az, hogy végrehajtsam a kancelláriák reformját; gondoskodjam a diplomáciárul; szorgalmazzam pénzügyeink stabillá szervezésit, a várrendszer megerősítését…
SZILÁGYI MIHÁLY
És nincsen kételye Excellenciádnak – akár e más helyzetben is! – a Cilleiek valódi szándékait illetően?
HUNYADI LÁSZLÓ
Csodálkozom, atyám, hogy éles elméje gyanút nem fogott a Futakon történtek után se…
VITÉZ JÁNOS
Uralkodónk Futakra, hogy az országgyűlést összehívta, bátorság- és menlevelet küldött a főuraknak. Elásni akarja az ellentétek csatabárdját. Ezzel egyet tudok érteni, fiam. A meghívóban írta, hogy apátok hirtelen halála miatt – ki régtül a királyi jövedelmek kezelője volt – elszámolnod azokkal nem köll. Nem köll, ha visszaadod a kezelt királyi várakat, birtokait vita nélkül. Miután Futakon a hódolatodról biztosítottad őt, na, majd esküvel is elkötelezted magadat, hogy átadod Nándorfehérvárt, s mind a koronához tartozókat is, bizonyos, hogy László király nem meri megszegni e nyilvánosan tett ígéreteit. Mit kellett volna még gondolnom erről? – kérdezem. Furcsállottam viszont, hogy tegnap este, ide érkezésünket követően, amint kíséretünk átlépte a várkaput, Szilágyi uram hirtelen lezáratta a várat, fölvonatta a várhidat. A király serege, a német zsoldosok, így, kívül rekedve szidják az eget, mert tábort ütni voltak kénytelenek. Különösen dermesztő hajnalra ébredtünk. E fogadtatást a király és Cillei méltán tarthatják ridegnek – duzzogásaikat megértem…
SZILÁGYI MIHÁLY
Ki tudná azt a titkos kancellárnál jobban, hogy az ország törvénye szerint idegen haderőnek várainkba – a határszéli várakba kivált! – belépnie tilos. Tiszteljük Excellenciád erőfeszítéseit, hogy a többféle nemzetiségű haderők együttműködését előmozdítani törekszik a török terjeszkedéssel szemben, de ez nem az az eset. Ide a király rossz szelleme, Cillei érkezett német zsoldosokkal, miközben mi, ha minden igaz, nem törökök vagyunk.
VITÉZ JÁNOS
Tudható: én se vagyok a Cillei gróf meghitt barátja. Igen, mint kancellár jöttem a király kíséretével, akár Cillei is, aki viszont az ország választott helytartója. A király pedig azért érkezett, hogy az országgyűlés határozatának érvényt szerezzen: az új államhatalomnak ez a vár is átadassék. Ezzel szemben várkapitány uram gyámfiának a királyi jövedelmekkel elszámolnia továbbra sem köll, ez alól mentesül.
SZILÁGYI MIHÁLY
Ha elszámolnánk, tudja jól a király helytartója, hogy még a kincstár fizetne! Hiszen a királyi birtokok jövedelme soha nem fedezte sem a török, se mások elleni háborúink költségeit, se e várak folytonos tatarozását. Jano meg én saját vagyonunk felét fordítottuk hadjáratainkra. De még a pápa pénze se volt erre soha elegendő. Nándorfehérvár falait is ki fene, ha nem én erősítgettem ostrom előtt, meg utána is…
VITÉZ JÁNOS
Ezt az érvelésüket, Szilágyi uram, nem utólag és nem nekem kellett volna előterjesztenie, hanem Futakon, az országgyűlésen…
SZILÁGYI MIHÁLY
A meghívót hozzám késve hozta a futár. Hunyadi Lászlóhoz is késve; de ő elment Futakra. Véletlen ez? De még ennél sokkal aljasabb manőverekkel köll számolnunk! A Cillei gróf mindenkinél elaljasultabb tetteire nézve erősebb bizonyítékom van, mint Excellenciád sejtené! S ha még szereti nevelt fiait, Lászlót, aki itt ül, és Mátyást, akit az anyjánál – veszélyes idők! – őrizgetünk Janó halála óta, tegyen értük, ha védelemre szorulnak!
VITÉZ JÁNOS
Miről beszél? Várkapitány uram! Miféle tett és miféle bizonyíték? Megtudhatom? De azonnal!
SZILÁGYI MIHÁLY
Megtudható. Bemutatjuk Excellenciádnak Cillei levelét, amit apósához, a hírhedt Brankovicshoz, a szerb despotához írt. Sikerült a postafutárát elfogatnom. Nálam a bűnjel. Olvashatja majd püspök uram, a nagymisét követően – nos, ahová most sietnie annyira köll! – a várkápolna harangja, hallottuk az imént, már hetedszer kondult!
VITÉZ MIHÁLY
Mit nem mond, ej, ne csigázzon! Csak nem nevelt fiaim forognak újra veszélyben?
SZILÁGYI MIHÁLY
Csupán a levélnek pár szavát idézem fejbül addig, hogy a kéváncsiságát enyhítsem. Cillei Ulrich azt ígéri benne apósának, hogy fölhajtja a számára Szibinyáni Jank rabul ejtendő fiait, hogy „a fejükkel, miután azokat lecsapta tőbül, játszadozhassék, akármint két aranygolyókkal”. Ez a Cillei-terv, Excellenciás uram. De megmondom: én, Szilágyi Mihály, ha a gyámfiaimra ujjat emel akárki, no, addig él az! Tövisfára akasztatom…
VITÉZ JÁNOS
Elborzaszt kegyelmed! Mert, ha ez így igaz, hogy ily förtelmes terv szövődik… A nagymise után a bűnjelet nekem átadandja! Igazságot szolgáltatunk!
SZILÁGYI MIHÁLY
Igazságot? Bíróság elé állítjuk az ország helytartóját? Akkor Excellenciád arról gondoskodjék, hogy az a bíróság pártatlan legyen! Most pedig siessen a várkápolnába misézni, püspök uram! Várja ott az uralkodó, meg a népek vámszedője – rászedője! – a Cillei gróf.
(Vitéz János távozik a fegyverteremből)
HUNYADI LÁSZLÓ
Remélem, nem kell csalódnom őexcellenciájában…
MÁSODIK JELENET
(HUNYADI LÁSZLÓ, SZILÁGYI MIHÁLY)
SZILÁGYI MIHÁLY
Talán nem. Ám jó, hogy magunkra maradtunk. Egymással is van beszélleni valónk. Mihelyt nem vagyok ott, megalkuszol. Futakon, az országgyűlésen, felöklelt az alázat, hogy beleegyeztél Nándorfehérvár átadásába? Amit az apád reám testált? Hogy védjem utolsó vérig, emberig, amíg csak élünk! Nándorfehérvár az egész déli várrendszer kulcsa!
HUNYADI LÁSZLÓ
Ne szidjon már, bátyám uram! Ha ott van is, hiába, a főurak mind a rendezésre szavaztak…
SZILÁGYI MIHÁLY
Tiltakoznod akkor is köllött volna… No, talán nem késő, sebaj! Ha e Cillei-levelet meglobogtatjuk a pörben, megfordíthatja a vélekedést.
HUNYADI LÁSZLÓ
Miután hűségesküt tettem a királynak, mert bíztam helytartóvá választásomban, kevély, vicsori képet vágának mind a grófok, bánok, nádor és főkapitány. Látta volna! Cillei pedig egyenesen a bőrömre vadászik… Csupa kapzsi tekintet. Eszembe jut ilyenkor Janus. Mennyivel fölöttük állóan nemesebb eszméket vall!
SZILÁGYI MIHÁLY
Janus? Fölvértezhetné karddal az oldalát. Mert akié a föld, azé a vallás. Akié a vallás, azé a kard! Akié a kard, azé a palota!
HUNYADI LÁSZLÓ
(fejcsóválva)
Aki kardot ránt, gyakran kard által vész el. Az eszme viszont a kardnál hamarabb hódíthat és – tartósabban! Egyik levelében Janus a lelke másik felének nevezett; az életerő zsarátnokának. És idézte „a saját lelkéhez” írt költeménye pár sorát:
Én lelkem, ki az égi tejútról a földre suhantál
s bennem az életerő zsarátnoka vagy,
nincs panaszom rád, mert ragyogó és szép a tehetség,
mely fölemel, s nemesen gyújtja ki szellememet…
SZILÁGYI MIHÁLY
Elég, elég! Beszéljünk a líra után vérre menő dolgainkról, öcsém! Mert mielőtt beámbátorkodott a püspök úr az imént, már szólítottam Gesztesi alkapitányt, hogy menjen és a miséről hívja ki a glória és a könyörgés közt a királyt és Cillei Ulrichot. Mondja azt, hogy a várkapitánynak valami nagyon fontos hírről halaszthatatlan kölletik értesítenie őfelségét. Útközben elfecsegheti, hogy a zsoldosait a várkapitány vendégül látta: kenyeret és húst és bort bőségesen küldetett a táborozóknak. Ezzel tán sikerül elaltatnunk a sobrák féreg folyton gerjedező gyanúját. Nem azonnal köll tehát – fékezd magadat! – előhozakodnunk gyilkosságra bujtogató levelével. Fejére olvasása ráérhet azután, hogy hallhatja a király saját semmittevésüket – hol voltak ők seregestül, amikor a török ide ért? S hallhatja, hogy azé a vár, aki azt megvédi az ellenségtül az élete árán! Meddig terjedhetne őfelsége vagyona, koronájának birtokai, ha mi, a vár védői, bástyafokról bástyafokra meg nem védelmezzük? Az erkölcs is a mi seregünk vitéze, László!
HUNYADI LÁSZLÓ
Elgondolom, csakugyan: kérhetné biz’ a töröktül vissza! Mondhatná Mehmednek, hogy ez a vár, nahát, az övé…
SZILÁGYI MIHÁLY
S ha szembesül a király emez érveinkkel, következhetne a gróf leleplezése. Szembesítenünk köll a királyt Cillei valódi arcával: ismerje föl kiféle vipera a gyámja, az anyja cusinja, e förtelem! Beláttatjuk: a törökverő hős fiát illetheti csak a helytartói szék, nem közutált rokonát! Belátja tán, hogy e vár se tartható meg, ej, hacsak nem Hunyadi János sógora védi meg a töröktül – én! Mert jön az vissza csőstül, túlerővel! Köll a kard, és köll az erős kar, amely forgatja!
HUNYADI LÁSZLÓ
És köll az ész is. Gondolja gyámapám, hogy a király fölül tud emelkedni vérségi kötődésein? Nemesebb szívűnek kéne lennie ahhoz, hogy túltegye magát a Cilleiek kegyetlen habzsolásain. Csak a sas nem kapkod legyek után!
SZILÁGYI MIHÁLY
Mindent ütő bizonyíték van a kezemben: ha felmutatom a gróf apósához írt levelét, nincs az a semmi erkölcs, nincs az a gyönge jog, amely e tettet el ne ítélné! Ismered az apósát. Az se ártalmatlan csúszómászó. Hiszen, amikor Janóm szövetkezett az albán fölkelőkkel, a Szkander béggel, hogy kiűzzük Balkánunkról a hódító törököt, ki volt az áruló? A Brankovics! Rigómező előtt mindent besúgott a szultánnak a tervről. Sőt, Janót el is fogatta! Sőt, a szultánnak akarta kiadatni. Csupán nagy birtokokért cserébe hagyta futni apádat. Az útonálló! S miután nem sikerült a következő ütközetben elpáholnunk, mentél te zálogtúsznak Szendrőre Brankovicsékhoz. Anyád a szemét sírta ki féltiben. Aztán pedig Mátyásnak köllött eljegyeznie Cillei Erzsit, a Brankovics-unokát. Vitéz János ettül remélte, hogy sikerül az osztrák, cseh, magyar, horvát, szerb erők egyesítése. Sikerült?
HUNYADI LÁSZLÓ
Meghalt Cillei Erzsi…
SZILÁGYI MIHÁLY
Ördöggel kössünk szövetséget a Sátán ellen? Apád halála óta nem bízom én Vitéz Jánosban sem. Hallhattad: a király hatalmának a növelésit tartja az ország érdekének. Jobb, ha most misézik, mert tetemre hívom itt a galád kalandort! Ne szólj bele, csak ha muszáj! Mert ismerem én a Cillei Ulrichot. Lesbül támad. Ezért vagyon ez az elővigyázatom: ajtók előtt, mögött derék őrségem résen áll.
HUNYADI LÁSZLÓ
Föl is nézek bátyám uramra, mert képes mindenkor – akár csellel – megcselekedni, amiket köll. Bennem a gyász leteperte akaraterőmet… fejbe ver az aggodalom az anyám miatt! Sárkányként rejtegeti az öcsémet. Temesvárt kéne ezért meg-megerősítenünk!
SZILÁGYI MIHÁLY
Izmosítanod köll, hát, karodat, eszedet: erély és elszántság minden várfokokon, ahová csak léptet a sors, az élet! Mielőtt kirohantunk, én öntöttem lelköt, erőt – sose félj! – a Rozgonyiakba, a mokány Kanizsába, meg a Gesztesi alkapitányba, s ládd-e, győztünk! Apáddal az élen! Ne félj, megerősítem én Partiumban és Erdélyben is a várfalainkat. De Temesvár, Vajdahunyad legyen a te gondod!
HUNYADI LÁSZLÓ
Úgy véli, kegyelmed, megtarthatjuk a várainkat? A király és Cillei elveendené összes javainkat, mondván, egykor a koronavagyonhoz tartozott…
SZILÁGYI MIHÁLY
Tartozott a templomos utca! S ha tartozott is, a királyok mindent elzálogosítottak, adományként elosztogattak. Mit gondol, öcsém uram, a Garaiak vagyona honnan van?
HARMADIK JELENET
(HUNYADI LÁSZLÓ, SZILÁGYI MIHÁLY, V. LÁSZLÓ, CILLEI ULRICH)
V. LÁSZLÓ
(kopogtatás nélkül belép, mögötte Cillei; erre Hunyadi László és Szilágyi Mihály tisztelettudóan felállnak, meghajolnak, majd mindenki leül)
Miféle módi, hogy mise közben, ej, kihívatja királyát, várkapitány uram, a liturgiáról? Erre kérje az Úr bocsánatát! De fúrt kíváncsivá tett. Vajh, mi lehet az a hír, ami végett? Ami végett kiszólítani merészelt alkapitánya. Gondolom, jó oka van rá, mert sohasem találkoztam még ily roppantul sietős ügyekkel. Mondja tehát, mi a hír?
SZILÁGYI MIHÁLY
A hír, felséges uram? Első értesülés történésrül… meg az abban résztvevőkrül. Hol csak mendemonda, de gyakorta tény a hír. Lehet meggyőző, hiteles, ha jó bizonyíték van reá; tanúk állítják, netán okirat, szakember…
CILLEI ULRICH
Kedélyeskedik, várkapitány uram? Jókedve támadott? Akadhat rá oka biztosan. De mondja csak, mielőtt rátérnénk a halaszthatatlan hírre, van-e pénze elég e várrom megrenoválására? Mert ez látszik igazán halaszthatatlannak! Látható: e várnak rég kiverte az ág a szemét!
SZILÁGYI MIHÁLY
Emiatt ne az ágat okolja, helytartó uram! Okozója a szultán hét ostromágyúja, harminc vártörője, több száz kisebb ágyúcskája, amelyek jó tizennyolc éj-napon át okádották tüzes lövedéküket. Mögöttük százezernyi vérszomjas janicsár – fogaik közt görbe késsel. S hogy a pénz elegendő-e? Ha adni akar méltóságod, nem elég. De, ha nem akar, úgy a saját vagyonombul majd kiszorítom, hát, a rávalót, ahogy eddig. Látnivaló uraim: a déli bástyákon hetek óta tataroznak a kőművesek. Kevés? Elűzettek a portyázó bitangok által, vagy elestek júliusban, amikor kirohantunk…
HUNYADI LÁSZLÓ
Javarészt tavaszra maradnak e munkák, nemcsak itt, de a többi vár esetében is, hiszen hamarost a tél köszönt reánk…
V. LÁSZLÓ
Aligha lesz sok dolga kegyelmeteknek e várakkal. Mihelyt az átadásukat kincstárnokommal napirendre tűzetem. És a tavasz jöttén birtokba vétetem a várnagyaimmal. Küldetek én Budáról, Bécsből sok – minek mondják? – Schwerarbeitert, Maurert, igen, kőműveseknek a garmadáját…
SZILÁGYI MIHÁLY
Felséged megbocsát, de megóvandom, amit Futakon eldönteni véltek az ország nagyjai. A tudatlanságuk, avagy a megtévesztettségük okolható. Oly hirtelenül hívattak össze a rendek, hogy azon a köznemesek, az ország legnagyobb hányadban fő teherviselői alig se képviseltették magukat. Joguktól megfoszttattak! Pedig: iustitia est regnorum fundamentum! Lefordítom: Jog az országok talpköve! Megóvandom érdemben még azért is, mert hadi ráfordításom, akár az enyém, akár a sógoromé, oly tetemes volt évek alatt, mint senki másnak széles e honban. Sok-sok arany dukát; hadi gépezetek; ágyúk, tűzaknák, egyéb; hadaink fölfegyverzése; folytonos élelmezésük, meg a laktatásuk; tömérdek sebesültjeinknek a gyógykezelése; sokezernyi hősi halottam… eltemettetésük, fosztogató keselyűk elűzetése…
CILLEI ULRICH
Mein Gott! Mit hallok, nem hiszek a fülemnek! Nagyságod ne hozzon ki a béketűrésembül! Imádkozzék, hogy dühbe ne guruljak! Ha jól értem, utólag megtagadni akarja országgyűlésünknek a Vorschriftjét! Utólag megkérdőjelezni meri helytartójának a Maszregelét – minek mondják? – intézkedéseimet, a király Befehl-parancsát! Megbolondult tán Szilágyi uram?
SZILÁGYI MIHÁLY
Hja, ha én Verrückte vagyok, méltóságod akkor királya Hetzere! No, mert magának akarta a helytartóságot, holott a nagy „törökverő”, elhunyt Hunyadink idősb fia volt e posztnak a várományosa. Miért? Méltóságod elhullajtotta a böcsületét a cseheknél, nálunk sose volt; de még az osztrák rendek is kiutálták! Beszéljünk egyenest! És ne heveskedjék, Cillei uram! Növesztgeti személyes hatalmát és a családi vagyonkát; az országokért, népekért semmit nem tett! Ezt nevezzük nálunk felé pimasz adókobzásnak, vámszedésnek, harácsnak. Uraságodat pedig élősdi vérszívónak, parazitának – egyszerűen.
CILLEI ULRICH
Hüledezem! Amit mond, fölér egy paraszt-lázadással! Megsértett. A helytartó jogán kijelentem: már nem ön e vár kapitánya; leváltom ezennel! Még egy szó és vér folyik itt! Elégtételt veszek. Nem állok jót magamért! Nem állok jót magamért!
V. LÁSZLÓ
Uraim, uraim, csillapodjanak…
SZILÁGYI MIHÁLY
Ha lecsaptam száz török fejét, talán elbírnék helytartó urammal is. Ficánkolását – most jut eszembe! – megbocsájtom. Dehogy csapom le nyakáról – a különben lekévánkozó – fejét! Ha viszont tovább fenyeget, hánykolódik – e várbul, ahogy az alja csavargókat szokás – úgy kidobatom kegyelmedet, mint a kóbor macskát trágyázandani! No, mert e vár ura én vagyok, amíg csak a gyámfia – a királyom – is le nem vált. De ezt már végképp nem ajánlom!
HUNYADI LÁSZLÓ
Eh, mit is ér a szava, gróf úr! Ha mindig csak önmagáért áll jót? Soha senki másért jót nem állt még. A bécsi rendek is az erőszakos gyámságátul akarták megszabadítani László királyt. Nándorfehérvárt védelmezni, ugyan miért nem ért ide sereggel? Fácánra vadászgatásai helyett…
CILLEI ULRICH
No, már csak ez hiányzott! Hogy e magyar paraszt után e cigányfajzat suhanc is sértegesse az ország főméltóságú urát! Ladislau! Hívatom kíséretünket és mehetünk azonnal dolgunk végezetlen. De lesz még ennek kárhozatja!
V. LÁSZLÓ
Uraim, uraim! Elég legyen! Békés szándékkal és higgadt beszédre érkeztünk ide. A király helytartóját – skandalum! – senki alattvaló ne merje csavargónak titulálni! Ezt kikérjük magunknak. Ha nem tudná nagyságod, azért is jöttünk, hogy a várvédőnek járó hősi helytállása okán kinevezzük macsói bánnak. Erre minő hálátlanságot tanúsít? Visszavonná gyámfia hű elkötelezésit. Amit ő nyilvános esküvéssel fogadott meg Futakon. És még valami! Békés szándékainkat mi se bizonyítja jobban: innen utunk Temesvárra vezet, ahol meglátogatni kívánjuk nagyságod húga asszonyát, a hős Hunyadi özvegyét, hogy némileg királyi vigaszára legyünk.
SZILÁGYI MIHÁLY
Egyfelől köszönöm felséged nagylelkű adományát, hogy kinevez macsói bánnak. Tudjuk ugyan, hogy e cím nem jár birtokkal, se hatalommal; ma már merőben névleges. Másfelől pedig hadd válaszolok ellenszegülésem magyarázatául érveléssel. Gyámfiam joggal remélte felségedtül és nemzetétül a helytartói tisztet apja hirtelen halála után, hogy örökébe léphet. Akitől harcászatot tanult. S maga is vezetett – önállóan ám! – hadjáratokat e „cigány suhanc”. A köznemesség, meg a városi polgár pajzsra emelné – tudjuk…
CILLEI ULRICH
Elég legyen a szó csűrés-csavarása, parasztok grófja! A király nem ad hitelt kegyelmednek, hiába ágál: leváltatott az imént a várkapitányi posztrul. Ez a suhanc pedig…
HUNYADI LÁSZLÓ
Vágjam zsebre kányaijesztegető beszédit, gróf úr? Inkább a nyelvét vágom ki, de nyomban!
V. LÁSZLÓ
Sei still, mein Onkel! Ne szóljon közbe, kérem, helytartó uram! A másik fél is meghallgatandó. Folytassa nagyságod, Szilágyi Mihály!
SZILÁGYI MIHÁLY
Köszönöm, királyom! Hunyadi László bizakodhatott azért is a tárgyilagosságban, mert eminens tagja volt ama küldöttségnek, amely Vitéz János vezetésivel felségedet kívánta megszabadítani, haza hozatni – emlékezzék! – a császár, III. Frigyes udvarábul…
CILLEI ULRICH
A váradi püspökre pláne ne hivatkozzanak! Excellenciája közhatalmat akar. Nem a kiskirályokét! Királyi közhatalmat az oszmán ellen, hogy kisöpörjük még a Balkánrul is a hódítót!
V. LÁSZLÓ
Elhallgasson, mondom újra, helytartó uram! Ne szítsa föl a tüzet újra! A küldöttségre jól emlékszem: a gyámfiával, igen, szót váltottam akkor… Hallgatom önt, várkapitány uram, mert nem tudom, mitévők is lehetünk, azok után, hogy Futakon…
NEGYEDIK JELENET
(HUNYADI LÁSZLÓ, SZILÁGYI MIHÁLY, V. LÁSZLÓ, CILLEI ULRICH, VITÉZ JÁNOS, GESZTESI és a vártestőrség tagjai)
SZILÁGYI MIHÁLY
Köszönöm a szót, felség! Gondolkodjék: Hunyadi fia méltán hihette azt, hogy ha folytathatja apja küldetését helytartóként, mentesülhet a számadás alól, amelyre akkor módja se volt. Na, de úgy, ha Cilleié az a helytartói szék, bizony, hogy én is vállalom a számadást! Legyen inkább szoros az elszámoltatásunk! Belátható lesz pár rovat után: minél pontosabb az a számadás, a királyi kincstárnak köll bízvást megfizetnie – évekre visszamenően! – a ráfordításunkat, a jó szolgálatainkat, a gondos gazda módjára kezelt vagyonnak az őrizetét.
V. LÁSZLÓ
És mi lenne a módja? Mert a kincstárnokom ellenőrizni fogja tételesen azt a számadást!
SZILÁGYI MIHÁLY
A számadás adóslevelekkel, nyugták sokaságával, szakértők véleményeivel, számításaival, akár több száznyi tanúvallomással pontossá tehető…
CILLEI ULRICH
Hamis tanúkat akar fölvonultatni a parasztok grófja! Ezek után útra kerekedhetünk, Ladislau, de még Temesvárt is elkerüljük! Szánalmas lenne lealacsonyodnunk ezekhez a …
V. LÁSZLÓ
Ruhe! Ruhe! Fertályórányit még szakítok a hírre, amiről még szó se esett…
SZILÁGYI MIHÁLY
Jól teszi felséged, mert ami végett kiszólítani bátorkodtam a szentmisérül, halasztást nem tűrő felismerés lehet: egy birtokomba került értékpapír, amelyet nyomban felmutatok; birodalmat érintő dokumentum. A tárgya: roppant értékek felajánlása… afféle adománylevél, komoly ígérvénnyel. Ezen írásműről fölteszem: netán felséged udvari tapasztalata révén ráismerhet e kalligrafikált, cirkalmazott, jellegzetesen szálkás küllemű fogalmazásra. Németül vagyon, íme! Hiszen ily betűvetés nem sok akadhat. Mutatom tehát, vessen egy pillantást reá felséges uram, ez írásra, meg a pöcsétjére! Ez itt az olvashatatlan aláírás, segítse felség ez okmány azonosítását! Ugyan ki lehet e fölbecsülhetetlen értékek ily
V. LÁSZLÓ
nagylelkű adományozója?
(szinte ráhajol a mutatott levélre)
Hadd látom, hát közelebbről! Igen, felismerem, gyakorta láttam ezt az írást… hisz’ ez a nagybátyám betűvetése! A pöcsét is az övé, az aláírása szintén… Nos, nézze csak gyámapám uram is… Látja-e jól?
CILLEI ULRICH
(vonakodva közelebb hajol, s a levélre pillant)
Valóban az én adománylevelem; de kinek és mit adományoztam? Többnyire az egyház a kedvezményezett…
SZILÁGYI MIHÁLY
Köszönöm, uraim, sokat segítettek. E levélben Cillei gróf úr volt olyan kegyes, és apósának, Brankovics György úrnak, a szerbek fejedelmének adományozta előzetes ígérvényül „mint két arany golyót” Hunyadi László és Mátyás fejét, úgymond, hogy a despota „azokat levágva eljátszadozhassék velük”. E kettős gyilkosságra felbujtó szöveget az ország bíróságához benyújtom…
V. LÁSZLÓ
Unglaublich! Hogy a nagybátyám megölésre adná át várkapitány uram felhajtott unokaöcséit Brankovicsnak? Hogy a nagybátyám, gyámapám ily bűntett elkövetője lenne? Nem, az nem lehet! El nem hihetem! Szólaljon meg, mondja hamar, gróf úr, hogy ez nem igaz!
CILLEI ULRICH
Micsoda? Levelem az apósomhoz? Ide hogy’ kerülhetne! Hamisítvány!
SZILÁGYI MIHÁLY
Épp az imént ismerte el, hogy nem az! Ihol van az írás; itt olvasható, hogy az ország helytartója levadászná apósa számára a törökverő hős fiainak fejét kivégzésük végett… mutatom… felséged láthatja, mit ajánlott föl a bácsikája…
CILLEI ULRICH
El ne higgye Ladislau! Ügyes hamisítvány! Rontásomra törnek!
SZILÁGYI MIHÁLY
Gondoltam erre is. Tanú vallja, hogy a gróf úr a jelenlétében írta és pöcsételte le az emberrablás szándékát, a gyilkosságokra felhívást bizonyító levelét. Elfogtam régi bizalmasukat, a postafutárt. Koronatanúja e bűntettnek. Várbörtönöm lakója a bírósági tárgyalásig. Okom van arra felséges uram, hogy elfogulatlan ítélőszék kinevezésére kérjem. Mert Garai nádor a Cilleiek atyjafia, az anyja Cillei lány…
CILLEI ULRICH
Lázadás ez a királyi hatalommal szemben! Hogy ez a magyar paraszt megtarthassa a várait, az országgyűlés döntése dacára! Jöjjön felséged, indulás Ladislau…
SZILÁGYI MIHÁLY
Innen, bizony, a bírósági tárgyalásig el nem megy uraságod, mert a szökésétül köll tartani! Ehhez pedig a király jóváhagyását kérelmezem. Mert a vádat bizonyítja a gróf úr sajátkezű levele, és elsőszámú tanúm, maga a király, a kézírás azonnali felismerője. Nem volt oktalan „alja csavargónak” neveznem felséged nagybátyját. E szó kevés reá, mert előre megfontolt szándékú emberrablás előkészületével és kettős gyilkosságra felbujtással vádolom. A bíróság ítélete után az ország dönthet: hisz’ bűnöző nem lehet a nemzet helytartója…
CILLEI ULRICH
Hamisan vádol! Nem tarthat fogva itt! Elégtételt akarok! Büdös paraszt népség, ezt megkeserülitek!
V. LÁSZLÓ
Gondolja meg, Szilágyi uram! Nem tarthatja itt a helytartót, mert a Hunyadi-fiúknak hajuk szála se görbült, a bizonyítéka pedig csak egy levél… és, ha sikertelen a kísérlet, a felbujtás? Mert Brankovicsnak esze árnyékában sincs megölni őket? Tudja-e bizonyítani, hogy a nagybátyám tényleg az életükre tört; hogy hiteles legyen az Úristen előtt?
SZILÁGYI MIHÁLY
Amott fönn rég hitele vagyon ez állításnak! Csak itt, a földi bíróság előtt is az legyen!
HUNYADI LÁSZLÓ
Most nézz a szemembe, szólalj meg, te, gyilkosok grófja! Nemcsak az emberrablás, meg a gyilkosság tettesének, a gyilkosságra felbujtónak is halál a bére! Mert aljasabb a tetteseknél. Megölni se mertél sajátkezűleg…
CILLEI ULRICH
De bizony, meghalsz nyomorult, oláh cigány ivadék!
(Eközben talpra ugrik, s kardot ránt; Hunyadi László szintén; Cillei fölordítva óriási erővel lesújt. Hunyadi kivédi ugyan a fejére irányuló csapást, de a kardja markolatáig lecsúszó Cillei-kard megsebzi a kezét. Ezzel szinte egyidejűleg – véres kézzel – Cillei mellkasa felé szúr, pengéje áthatol a támadó páncélingén, mire az megtántorodik. Szilágyi Mihály is kardot rántva közéjük lép, hogy védje gyámfiát, de az ajtók mellől és mögül oda rohanó testőrség egyik tagja ebben megelőzi: kardjával lecsapja Cillei fejét, amely elgurul.)
HUNYADI LÁSZLÓ
(szinte megszédülten, kezében a véres karddal, hátrál)
Ő támadott reám, a stájer gróf, bátyám uram. Mi történt?
SZILÁGYI MIHÁLY
Láttam, fiam, újra támadott volna, ha nem véded ki…
VITÉZ JÁNOS
(belép, de a látványtól megtorpan, hátrahőköl)
Mit tettetek! Botor fiam! Uramisten! Mit tettetek!
V. LÁSZLÓ
Rosszul vagyok! Vér… Gyilkosság! Ne bántsanak! Ulrich, Ulrich… a feje ott gurul… Mein Onkel…
(Gesztesi alkapitány és a testőrség egyik tisztje a térdre rogyó királyhoz lépnek, karon fogják és kitámogatják az ajtón)
SZILÁGYI MIHÁLY
(Vitéz Jánoshoz sietve)
Cillei támadta meg a gyámfiamat. László kivédve a csapást, visszaszúrt. A király is láthatta, atyám. László csak védekezésből szúrt! A testőr vágta le a fejét…
(egy testőr a csonka, véres tetem mellé helyezi az elgurult fejet)
HUNYADI LÁSZLÓ
(vérző kezére kendőt szorítva panaszolja)
Nem tehettem mást, jogosan védtem magamat, atyám…
VITÉZ JÁNOS
Ha így van is, ezek után mindenki a helytartó meggyilkolásának tartja majd a történteket…
HUNYADI LÁSZLÓ
De hiszen mindenki látta! Az őrök is. Egyikük engem védve csapta le a fejét!
VITÉZ JÁNOS
Fiam, fiam! Ellened fordulhat a főnemesség. Azt mondhatják: Hunyadi László teljhatalomra tör.
SZILÁGYI MIHÁLY
Innen Temesvárra kísérjük a királyt. A nagyasszonynál aláíratjuk vele, amit látott. Hogy László ártatlan, a támadó Cilleivel szemben önvédelmi helyzetben cselekedett. Ez nem gyilkosság! Megesketjük a királyt, hogy sohasem fog bosszút állni a gróf halála miatt.
VITÉZ MIHÁLY
És miből gondolja, nagyságod, Mihály, hogy a király egy – tőle ily módon – kicsikart kötelezvényt magára nézve csakugyan kötelezőnek tart? És vajon meddig? Miből gondolja, hogy nem torolja meg sohasem a nagybátyja halálát?
(Függöny)
S Z Ü N E T
ÚTMUTATÓ
a szereplők adott életkorához az egyes felvonások helyszínein
1. felvonáshoz
a szereplők életkora a váradi püspöki palotában 1455-ben:
Vitéz János 47 éves
Lívius 27 éves
Hunyadi László 24 éves
Mátyás 12-13 éves
Janus Pannonius 21 éves
2. felvonáshoz
a szereplők életkora Nándorfehérváron 1456. november 9-én:
Hunyadi László 25 éves
Szilágyi Mihály 56 éves
V. László 16 éves
Cillei Ulrich 50 éves
Vitéz János 48 éves
– folytatjuk –
Illusztráció: Janus-dráma
Ezek is érdekelhetik!
Lukáts János: AZ ÖREG WILL →
Pekár István János – Szabó Benedek: A Fiumei úton →
Jamagucsi Szangó: A szarvasagancsos sisak →
