Németh Erzsébet: Bethlen Zsuzsanna – Barcsay Ábrahámnak
Solymos, 31-ik july 1791.
Édes Kincsem, kedves Uram!
Hát mért ne mondjam Uramnak? Hiszen Úr az, aki akkor hagyja el az embert, amikor akarja, társát pedig egyszer se hagyja el. Bécsben talán egy hét tizenkét napból áll, mért tartja szavát oly szentül, amint levelei bizonyítják, tőlem édes szívem eddig gyakran kitölt egy héten két levél és ezután is kitelhetett volna, de mivel itt Solymoson egy hét hat napból áll, azért ezután is a bécsi héthez alkalmaztatom magamat. Arról semmit se ír, Édes, mikor mennek arra a koronázásra, bárcsak elmaradnának, ha elmennek, vigyázzon azután is magára, sok abrakot ne adasson annak a fejér szürke lovának, és vigyázza meg a zabolát, kantárt, kengyelszínt, Langert el ne hagyja. Vencelt, Józsit, Kracsunt se hagyja el magától, azok mind jó legények és útra azok szükségesek. Hát a hámos lovait tartja-e még? Van-e jó kocsisa? Rosszul ne járjon, mert ott lehet jót találni. Gyulai Pista a napokban szerencsétlenül járt a két fakó lovával, elragadták és sokáig hurcolták. Én is tegnap előtt Barcsán jártam, onnan által mentem Pestre inkább borokért. Tűriné a főfájással bajlódik, most savanyó vízzel él, úgy mondja, hogy az ura készül felmenni követségben. Már ezentúl meg fog a bor drágódni, mert igen sok helyt járt a jég, én még soha nem láttam olyan nagy jegeket, mint egy nagy dió, akkorák esének tegnapelőtt, az ablázt egészen elrontotta, az ó szőlőben, és boglákban nem annyira tett kárt, ez a jég megrontotta Illyét, Baranyicskát, Németit, Solymost, Boholtot, tovább nem ment. Tegnap megint más rendbeli jött Bábolna felől a Balatáig, de még eddig a törökbúzában nincs kár, hanem a füveket a víz eliszapolta. Ugyan csak azért, hogy a jég elverte, jőjjön haza szüretre édes szívem, vagy ha elébb jő is, jól teszi, addig is vigyázzon magára, hazájáért s egyébkint se aggódjék semmit, az egészségét ne rontsa avval, mert drága a jó egészség, engemet pedig tartson hív barátjának, szolgálójának.
G. Bethlen Susanna s. k.
Kazinczy Ferenc, költő, író, a nyelvújítás vezéralakja így ír Bethlen Zsuzsannáról: „Barcsayné gyönyörű lelkű, szép kevélységű asszonyság s méltó, hogy egy ilyen nagy ember szerette.” 1816-ban a csórai birtokon látogatta meg az özvegyet.
A Barcsay Ábrahámmal váltott leveleik valóban boldog megértésről tanúskodnak. A szépséges grófnő művelt lelkű nő volt, aki urának lelki szépségeit is képes volt méltányolni.
Barcsay Ábrahám költő Piskin született 1742-ben, Hunyad vármegye főbírájának fiaként. Iskoláit Nagyenyeden végezte, a református kollégiumban tanult. Szüleit korán elvesztette, s 1761-ben vagy 62-ben a bécsi testőrségbe került. Itt kötött ismeretséget Bessenyei Györggyel és Báróczi Sándorral. A testőrségi szabályszerű öt év letelte után: mint kapitány lépett 1767-ben a Leopold nagyherceg nevét viselő 4. számú dragonyosezredbe. A Dunántúlon, Nyitrán és Trencsényben, majd Nagyszombatban tartózkodott, ahol Ányos Pállal ismerkedett meg. Aztán idegen tartományokba kellett mennie. Közben – valószínűleg az Udvar hatására – katolikus hitre tért. Életében a nők, amennyire Barcsayba láthatunk, nem játszottak túl nagy szerepet. Eszményi rajongással viseltetett 28-30 éves korában Radvánszky Jánosné iránt, akinek családi körében sok szép órát töltött el. De vonzalma állítólag nem volt egyéb meleg tiszteletnél. Futó lánggal föllobban szíve egy Haller grófné iránt, akivel Gödöllőn, Grassalkovitsnénál ismerkedik meg. Csak egy komolyabb szerelméről tudunk. Zoborhegyi táborozásakor volt egy kedvese, akit csak Chloris néven emleget, hozzá melegebb érzelmek fűzték. Ekkori verseiben meg-megcsillan egy-egy olyan sora, melyben Chloris szerelméről pengeti lantját. Visszakívánja magához Bécsben is a lányt, de közbeszól a sziléziai háború.
1788 tavaszán Zágorban találkozik rokonának, Barcsay Lajosnak özvegyével, Bethlen Zsuzsanna grófnővel. Esküvőjükre 1789 márciusában kerül sor. Barcsayt – rövid szabadságait nem számítva – még Bécsben tartja állása, feleségét pedig Hunyadban a gazdálkodás.
1790 decemberében magyar testőrezredessé nevezték ki. 1794-ben nyugalomba vonult. Nyugdíjazásakor végre boldogan siet haza. Hazaérkezése nem csak a gazdaság átvételét, a társadalmi élet megkezdését jelentette számára, hanem a közügyekben való szorgos tevékenységet is. Bécs kémei azonban 2-3 hónap múlva már figyelik tárgyalásait, és neve minden titkos jelentésben benne van. Július 2-án a kormányzó bécsi parancsra kihallgatja. A Martinovics-esztendőben vagyunk, mindenkiben összeesküvőt sejtenek. Kihallgatásának eredményével nincsenek megelégedve, tovább figyeltetik, majd váratlan házkutatást tartanak nála. Volt azonban annyi ideje és alkalma rá, hogy fontosabb iratait és levelezését elégesse. Augusztus közepén a haditanács elnöke elé rendelik Bécsbe. Barcsay feleségével együtt ment fel a császárvárosba, s érkezéséről előre értesítette megbízható barátait, akiktől megtudta, amire szüksége volt. Másnap jelentkezett a haditanács elnökénél, Gr. Wallis Olivérnél. Házi fogságra vetették, elvették kardját is, és bizottság hallgatta ki titkos összejöveteleiről, s lefoglalt leveleiről. Vallomása okos, meggondolt, nyugodt és főképpen önérzetes volt. Semmiféle államellenes cselekményt nem lehetett rábizonyítani. De tudták, hogy nagy befolyással rendelkezik Erdélyben, ezért a király nyugállományából visszarendelte, s kinevezte katonai állomásparancsnoknak Laibachba, felettesének azzal a meghagyással, hogy állomáshelyét nem hagyhatja el. Beadott kérvényének elintézését hiába sürgette, így más megoldást talált ki. Ezredesi fizetését és nyugdíját nem vette fel, hanem feleségével együtt kocsira ült és hazautazott Erdélybe. Elrendelték a körözését, s Kolozsváron letartóztatták. Ekkorra a sok izgalomtól, viszontagságtól már ágynak dőlt, megbetegedett. Felesége pénzt, fáradságot nem kímélve nagy nehezen el tudta intézni, hogy a király szabadon bocsátotta, de továbbra is figyelték.
1806. március 3-án virradóra halt meg az Alsó-Fehér megyei Csórán lévő birtokukon. Vadászatra készült két tisztbarátjával. De hiába várták ébredését: belső cselédje holtan találta ágyában. Gutaütés ölte meg a szép szál embert. Kedvenc almafája alá temették vadaskertje dombjára. Felesége sírboltot építtetett és síremléket faragtatott emlékére.
„A por ezerféle formában változik.
Talán enyém majd egy rózsában bujdosik.”
– ezt ő írta egyik versében arra gondolván: mivé lesz, ha már nem lesz többé.
Egy másik verséből:
„Álom –é az élet? méltán kérdezhetjük,
A gyönyörűséget hasztalan kergetjük,
Ha futó örömet olykor meglephetjük,
A még keservesebb, hogy nem felejthetjük.”
Császár Elemér ekként foglalja össze jellemképét: „Erdély szülte, Bécs nevelte, fejedelmi vér, s felségsértésért kerül tömlöcbe, katona és író egy személyben, udvari ember remetéskedő hajlamokkal… Katona, de utálja a vérontást, író és szántszándékkal nem nyomtat ki semmit műveiből… A császárt szolgálja, de szívében republikánus…”
A Gondolatok a békéről című versének első sorai:
„Szűnjetek már ércből ordító mennykövek,
Királyok játéki, – pusztító eszközök!
Térjen szelíd gazda vissza mezejére,
Vigyen kénkő helyett jó trágyát földjére.”
Kortársai ismerték nagyságát, de érdemeinek emléke az idők folyamán elhalványodott.
Az Ötszáz év – ötven hölgylevél összefoglaló című Cédrus-nívódíjas gyűjteményből.
Ld. még ⇒ http://www.naputonline.hu/2017/12/11/nemeth-erzsebet-molnar-borbala-edes-gergelynek-1799/
http://www.naputonline.hu/2018/09/19/nemeth-erzsebet-nok-irtak-levelek-regi-kincsek/
http://www.naputonline.hu/2019/06/15/nemeth-erzsebet-varday-kata-levele-nyary-palnak/
http://www.naputonline.hu/2020/09/07/lorantffy-zsuzsanna-i-rakoczy-gyorgynek/palnak/
http://www.naputonline.hu/2021/04/22/nemeth-erzsebet-grof-markovich-miklosne-levele-karman-jozsefnek/
http://www.naputonline.hu/2022/07/24/nemeth-erzsebet-kun-ilona-bethlen-miklosnak/
Illusztráció: Levél
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: KAMUTHI KATA – SERÉDI ISTVÁNNAK →
Antal Anikó Zsuzsanna: Kékfestő →
Búzás Huba: Az ember kultúrája értékekre épül →
