Juhász Anikó: Bakancsmenet (versek)
•
Folyó, kivégzőosztag
A folyóval együtt él a
város; télen a halakat
lefüggönyözi, a mintákon
néha nagy hideg
rajzolódik ki.
Hallunk a háborúról,
eljut a hír a kávéházakig,
eljut a folyóig is.
A halak némák,
nem beszélnek
titkos paktumokról,
csak járják útjukat,
akár a híd alatt is;
néha örvénybe bonyolódva,
máskor kerülve
hínárokat.
A folyóval együtt él a
város; igen, együtt
a kivégzőosztagok hírével,
azzal, hogy működnek
lent és feljebb is, és
épp dolgoznak a
szomszédban országló
folyó partjain;
de tudjuk, folyóra
ébredni maga a maradás
és a változás,
benne, mellette
halak és emberek.
Hadigépezet
A hadigépezet fennakadt
egy tyúkon, előbb
csak lábain,
aztán tojásait sem
vetette meg,
rohant a katona,
gyomra vitte őt,
felejtett minden
más célt és kijelölt
utat; tűzhelynek
Napot keresett,
gyufával tüzet csiholt,
a gáz rózsája
mellé éhes szájjal
ültek le az angyalok.
Program, tankrádió
Holdprogram s némi
metafizika, a
tankrádió
segít ebben;
alaptalaj a légibázis,
van némi minta az
acélfogakhoz is,
tele kelendő
elemekkel a
mészáros boltja,
húsvágóját készíti a
vérezgető Naphoz is,
az elképzelések
gumírozottak,
kell persze hozzá
acéltechnika;
sokan vagyunk,
s jelen vannak az
alkuszok is, a
háború vasmérlegére
tesznek mindent,
a csillagok a fogyó
Holdhoz igazodnak,
népdalokban vákuum
már a nép is;
valaki ölni
kezdte őket,
először észrevétlen,
majd vásznat sem
feszített a tett fölé,
ami hátul van,
takarítják,
ami elöl van,
a szem számára
nem hasad ki.
Halálkapu, bakancsmenet
Túl szűk kapun át indult
az égbe,
sokan igyekeztek befelé,
a csillagok
nem eléggé
fényesítették az utat,
elgyengültek,
valaki közéjük lőtt;
mert háború volt,
nagy háború,
ember- és dögevő,
s éhes volt szüntelen,
megette karjukat,
lábukat, a szívüket
zabálta már nyersen,
hát, hol van az a
hadra fogható had,
csak bakancsokat látni;
azt, hogy merre járnak,
csak sejteni lehet,
üresek mögöttük a
házak, a macskák hasa
horpadt, egereket
már hiába keresnek, a
kutyáknak őrzésre
a semmi maradt,
a tárgyakból itt nem
lesz kirakat,
csecsemőnek a növés
gondot nem okoz,
az emberpár a
páros számokat
felejti,
kapukat látnak,
hol egyesével járnak,
s felhőkben gomolyodnak a
pincebogarak.
Királytigris
A királytigris nem az
erdőből jön most,
műhelyből
gördül elő ő is,
lába alkatrész,
talpain mozgó lánc
feszül, üvöltése is
gépszerű,
történelmet akar
csinálni ő is, keresi
hozzá az alkatrészeket,
s begyűjti
lánctalpon járva az
embereket.
Eső
A lármás rétisasnak
az élethez kell a
mély víz, a
vadkutyának
sincs eső nélkül
jó falat,
az elefántot a
száraz cserje
nem boldogítja,
esővel áldott tájra
vágyik, és
eteti a borjakat,
tápláló gyümölcsöt keres
mellettük a fürge
páviánhad, s
örömét
hangosan jelzi,
ha akad ilyen,
pusztai tyúk a
vizet tolla szivacsába
gyűjti, majd
messzebb
hurcolja a súlyos
tollakat,
az elefánt nem tud
repülni, ha éhes;
s mikor menni kell, a
vándorlás térképét,
önmagában
hordja,
gepárdnak hiénák
zord klánjával
akad dolga,
megküzdenek,
kölykeit táplálná
mind;
az agresszorok
folyton éhesek,
száraz időben csak a
dögevők nyernek,
magukba
harapják azt,
ami megmaradt.
Illusztráció: „Bakancsmenet” (fh. H. Rousseau bengáli tigrise – Panzerkampfwagen VI B helyett)
Ezek is érdekelhetik!
A 2026-os Cédrus-pályázat verseiből (Gréczi Imola, Nemes Máté, Sz. Kárpáthy Kata) →
Vitéz Ferenc: Szavak és Kavicsok →
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
