Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika tur

augusztus 11th, 2024 |

0

Csontos Márta: Utazás ősi titkok nyomvonalán*


*Gondolatok Turai Laura Pengetükör című kötetéről
 
érezni a fűben a holnapi
zöldet, elfogadni a végest,
a végtelent,
honnan legyen álom,
honnan legyen bármi
belém nevelni a szép jelent?
(Turai Laura: Bennem)
Turai Laura, kecskeméti költő, grafikus, irodalomtörténész harmadik kötete, a Pengetükör, a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában idén nyáron került az olvasók kezébe. A szerző Pilinszky János költészetével, s ehhez kapcsolódóan Simone Weil misztikus filozófiájával tudományos igényességgel foglalkozott doktori értekezésében, így nem véletlen, hogy az átlagosnál jóval nagyobb érzékenységgel kötődik az emberi elme számára rejtélyes, megmagyarázhatatlan dolgokhoz, jelenségekhez.
A költő úgy értelmezi saját világlátását és életértelmezését lirikájában, hogy a vers számára látomás, melynek megírásához kegyelmi állapot szükséges. Így lehet a vers imádság, hitvallás, így tud az ember teremtő energiával töltődni.
Az olvasó számára azonnal szembetűnő a kötet nem mindennapi címválasztása. Vajon mire utalhat a ’pengetükör’, melyről rövid búvárkodás után megtudjuk, hogy a pengének az a része, mely közvetlenül az él kezdete és a kézvédő között helyezkedik el, a legvastagabb rész, ami szinonima értékben rátermett, tökéletes, éles nyelvű jelentéssel is rendelkezhet.
A következő sorok is bizonyítják, hogy Turai Laura versében ikonikus szerephez jut a kés; az Istennel kötött vérszerződés szimbóluma, hiszen csak a zöldellő rét a tiszta, / hol először vett tőled vért az/ örökkévalóság. A kés éle nem csorbul, hangsúlyozza költő, de csak akkor látsz, ha benne…/ megcsillan szemed égkék pengetükre.
Turai Laura négy gyermekes anya, így költészetében az anyaság misztériuma is megjelenik, hiszen a szülés élménye a női identitás legmélyebb gyökeréig hatol, s lehetővé teszi, hogy a világok közötti kapuban álljunk, így erőnk, kreativitásunk forrásáról nem feledkezünk meg soha. A várandós anya testében a magzat már a napsugárba les, még nem tudhatja, élete során milyen nehézségekkel kell majd szembenéznie, így örök érvényű tanácsot ad fiának Nimród című versében, mindenkor bízva a teremtő segítségében: …a sors ostora / nem ejthet sebet / rajtad soha / csak nézz a napba / mindig, Isten szeme / harcba indít, Nimród, / rendíthetetlen katona.
Ez a különleges versbeszéd az igaz szeretet segítségével valósulhat meg, hiszen a tiszta szeretet az isteni szeretet visszatükröződése, így tudjuk megérteni és befogadni Simone Weil tanácsát: Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a mienk.
Turai Laura költészetében visszatérő motívum az angyal, aki természetfeletti, szellemi lényként segíti az embert, egyfajta összekötő szerepet tölt be, hírvivő a szellemvilág és az emberek között. A Biblia szakavatott ismerője Turai Laura, így megtapasztalhatta, mennyire fontos az angyalok szerepe a Szentírásban, az Ószövetségben – kilépve az elrejtettségből – 213 alkalommal jelennek meg,. Néhány példát idézek az ’angyal’ motívum bemutatásához. A kötet nyitó versében, Puccini operájához kapcsolódva Tosca Istenhez idézett imáját olvashatjuk, közvetlenül az előtt, amikor Tosca az Angyalvár faláról a mélybe ugrik: nem bírom tovább / a sóhajokat visszafogni…s hanyatló pillantásom / gyűrött pipacsszirommá vált / angyalszárnyakat arannyá izzító / tekinteted alatt. ’Angyalfény’ libben az Ima című versben, kék gyertyafényben ’aranyszínű angyal’ jelenik meg a Dalok a kékszakállú herceg várából soraiban, de az Őrangyal címűben is egyértelművé válik, hogy a védelmet biztosító, Istenhez közel álló szeráfok és kerubok a megtisztulás, az átalakulás, a felszabadítás emberközelben lévő követei. Otthon kínzott a honvágy / ősz volt, egy sárga folt / a napból beszállt a kertbe / egy angyal szárnya volt.
Turai Laura fantáziaképeket, érzéki képeket tud felidézni, megteremteni; a versbeszédére jellemző képhalmozás olykor látszólag nem értelmezhető szövegkörnyezetet teremt, mégis vonatkoztatható a valóságra, még akkor is, ha a költői képeket az a jelentésbeli ’szabálytalanság’ hozza létre, amit Nagy László a költői kép megfogalmazásakor energiasűrítésnek nevez.
Turai Laura költészetét mély istenhit hatja át, ez ad erőt számára a továbblépéséhez. Ha mai élethelyzetekre gondolunk, úgy érezhetjük, mintha a jóságos Isten visszavonult volna tőlünk, s az ember magára maradt saját rossz lelkiismerete és örökölt bűntudata társaságában. Az elvesztett édeni állapot visszaszerzése csak a kiváltságosoknak lehetséges? Hogyan reagál erre a helyzetre a szerző?  Úgy tudja idézni a szentmisék központi részének ismert sorait – csak egyetlen szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem –, hogy érezzük, a bennünk rejlő feszültségek kibeszélésével talán sikerül megteremtenünk a belső békét (csak egy szóval mondd / és napsütésben rezgő árnyakba fogódzom….s álmaimra pillangót eresztek), sikerül a lelki-szellemi járatokat megtisztítani, így tudjuk otthonosabbá tenni a világot, s közelebb kerülünk a létértelmezés titkainak megfejtéséhez.
Turai Laura költői lélegzetvétele nagy távlatokat egybevillantó metaforikájában rejlik, személyes érintettsége örök emberi vágyakat szólaltat meg. A verseket – csodálatos megnyilatkozás erre a Vörös és fekete -, érzelmi-hangulati dinamizmus szövi át, s így tündöklik / a szív, hogy minden / mocskot elnyel, mit a / test rettegve belemar…Oly hamar vége annak a fényfehér / tündöklésének, mit csak/ a szív találhat / meg a nap alatt.
A versek megismerését követően bátran kijelenthetjük, Turai Laura költészete egyszerre valóságos és képzeletbeli. Ezt a költői megoldást, a vizualitás szolgálatába állított szokatlan képi kapcsolódásokat Zalabai Zsigmond Tűnődés a trópusokon című munkájában kettősképi-gondolkodásnak nevezi. Ezzel a módszerrel a vers a valóság mozzanatainak, disszonáns tényeinek összességét harmonikus egységbe tudja ötvözni.
Az emberi élet ’olvadó jégtáblához’ hasonlítása mintha ellentmondana a fenti kijelentésnek, a végén azonban mégis megtörténik a feloldódás: Mert jön a nap és az egymást átszelő / folyók metszéspontján végre vízzé lazul / dermedt életed.
Turai Laura költészete Coelho fényharcosát is eszembe juttatja: támogatják az angyalok, hasznos önmagát tudja nyújtani, meg tudja őrizni szeme csillogását, készen tud állni minden eshetőségre.
Turai Laura versekbe öntötte a szavak hatalmát, s a hozzá kötődő emberi érzésekkel utat nyitott a gondolkodó ember szívébe, mindezzel bizonyítja számunkra a szeretet hatalmát, így mindenképpen elfogadjuk egy versének záró sorát, mely mindannyiunk számára útmutató lehet: Ha nem ölelünk, hát vérzünk.

 

Turai Laura: Pengetükör. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
 

 

 

Illusztráció: könyvméltató


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet deneme bonusu deneme bonusu veren siteler holiganbet holiganbet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin aresbet aresbet giriş perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş alobet alobet giriş casibom casibom giriş