„Egy úriember, aki ad szavai méltóságára” (Levélfa, 80.)*
*Suhai Pál levele Kovács katáng Ferenc új verseskönyvére
Kedves Ferikém! Ha Te A zebrán túl, akkor én szükségszerűen innen. A Zebrán innen (!) írom tehát levelem Zebrán túli versvilágodról. Versbe tört rövid prózáidról. Akárkiről szólván ez a „versbe tört” és „rövid próza” rang- és fővesztőnek tűnhetne, könyvedet olvasva azonban dicséretnek érzem és szánom. Már csak azért is, mert téged idéznek, Epilógusod szavait. Most, hogy némileg otthonosnak érezhetem magam világodnak a Nagyik és Dédik által kicövekelt múlt, a Kedvessel járt Király lépcső által határolt jelen és a „sütiben mazsolára vadászó” három unoka jelképes jövő idejében, talán nem alaptalanul mondhatom. Ez a világ mindvégig az empíria: a jól ismert, a kézzelfogható, a karnyújtásnyira álló dolgok birodalma. Varázsa a belakott otthoné. Még akkor is, ha a gyerekkori térdepeltetések iskoláját idézi, a lehorzsolt térdet, a Dédi gyógyításul-vigasztalásul sebre ragasztott selyempapírjával persze. Még „a delelő Nap” is „dunsztosüvegekben / télire elrakva lenne igazi” itt. Most, hogy keresem a megjelenítés titkát, mindvégig a versvégekhez jutok. Itt csattan az ostor, a végén. De azt is látom ám, hogy milyen gondos versbéli munka előzi meg – hogy nagyot se szóljon. A csöndes hanghordozás, a visszafogott lélegzet jelentőségteljessége ez. „Egyszerű” történetek elbeszélésében. Egyet idézek, egy londoni szakács mindennapi palacsintasütő trükkjének, pontosabban a főszereplő által ötven év múltán (!) történő sikertelen kipróbálásának történetét: az odaégett, rongyos palacsintatészta happy endjét. A kudarc okai? „…ukrán búza, lengyel tojás / cseh cukor, szlovák tej / francia teflon vagy / született magyar bénasága?” Költői kérdés és benne mai, nemzetközileg hitelesített életünk mindennapi valósága. El ne feledjem: történet, elbeszélés summájaként. Többnyire így. Gyakran a függő beszéd átképzeléses előadásmódjában, formálisan harmadik, valójában első személyű nézőpontot megjelenítve. Számomra egyenesen megrendítően az „Öreg ember teste hamar áthűl” kezdetűben. Az „áldott napsugárban” is „csontig hatoló hideg” kemény, a „fiatal arcokban visszaköszönő ifjúság” mértéktartó rajzával. Mértéktartó, talán ezért is ennyire szívhez szóló: „Nem elviselhetetlen, de / egyre kellemetlenebb az élet / Szájában megkeseredik a nyál…” Máskor a meghitt múltidézés képeibe a vers harsány, szürreális jelenetet lop: a rosszul levágott disznó hátán lovagló apa anekdotákban visszaidézett történetét, ezúttal az anya szájába adva: „Apád / lovagol a disznón, az meg késsel / a nyakában rohangál körbe-körbe / mint egy kerge birka.” A visszaemlékezés bensősége és nosztalgiája élteti e versekben a nagy elbeszélők, egy Mikszáth, egy Krúdy által kedvelt vagy a kortárs (ma már halott!) lírikusok, Petri György, Deák László által is felkapott témát: az ételek és ételreceptek bőséges választékának leírását. Vagy egyszerűen „csak” egyét: a toros káposztáét: „félrehúzva a platnin / várt a jó gyomrúakra… / Kákabélű, mint én is / vízben főtt krumplival / szelídítette…” Babits Mihály egy megjegyzése szerint a költészetben „minden a szavakon múlik”. Ha saját gyakorlatból így-úgy nem tudnám, megjegyeztem tanár koromból, a stilisztikai fejezet mottó-idézeteként. És itt is, Ferikém, verseidben ezt látom. A választékot, mely a vizsgálat során éppen képletes láthatatlanságával tűnik fel. Nem győzöm eléggé dicsérni. A prózaversnek vagy versprózának (versprózádnak!) eleganciáját. Íme egy úriember, aki ad szavai méltóságára. S hogy ezt se feledjem: a versek élén következetesen kiírt s a gondolatmenet kiindulópontjául szolgáló, refrénként visszatérő és visszavárt kötet/címet. Szívesen megkérdezném, honnan vetted ötletét? Magadtól, mástól? Én Léka Géza nemrég, 2022-ben megjelent kiváló verseskönyvében, a Dzsó! címűben láttam hasonló megoldást: „Dzsó, öreg Dzsó, ha tudnád…” Versről versre itt is – ebben az esetben a költő mesterére, Utassy Józsefre való utalással. A Te kötetedben, Ferikém (meg fogsz lepődni) e versnyitó refrén a térbeli képzetek megalapozásán innen és túl a transzcendencia halvány árnyékképével is. Köszönöm az élményt, neked további sikereket barátsággal kívánva: Pali
Kovács katáng Ferenc: A zebrán túl (Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2024)
Illusztráció: Levélfa, 80.
Ezek is érdekelhetik!
Az Ezerkarú! – Hegyi Botos Attilával a századikon (Levélfa, 100.) →
RILKÉRŐL, RILKÉVEL II. (Levélfa, 99.) →
Rilkéről, Rilkével (Levélfa, 98.) →
