Babics Imre: Újvilág (versek)

•

1.(Alaszka)

Szellemléptek a parton, hol medvebocsok
halásznak ki a folyamból lazacokat:
haldoklásba ért, beteljesült hallétek
******lebegnek, ringanak.
Kíméletlen karmot mind békésen fogad,
majd elúszik, s tán oda, hol van már vétek,
megannyi bűn – sőt, több ‒: mi éterin mocsok
******‒ szerep szerint anyag.

Hátán a csend vagy a csend a háta maga,
lépte alatt nem roppan meg gally, halgerinc,
tükörképe milliónyi: szúnyogfelhők,
******zúgók és zümmögők.
Mind látható remek, szárnyal, ám lelke nincs,
míg ő egy Lélekszárnycsapás letapadt állaga,
s e kettős létezés ugyanúgy termel hőt,
******rugóként működőt.

Egyik a Semmibe lök megtestesültet
s eme eltűnésben törődés tündököl,
s eltűnvén tovább gondoskodik a másik
******arról: Minden legyen
és eljussanak a körforgásba szültek
valahány előre megírt elmúlásig.
Szúnyog és rák, csiga, kagyló, lepke, bögöly,
******ha szólít, elegen

lesznek tétlen szereplők szabad akarat
alkotta drámákban: a Rend-kívüliek
műsora ez pusztuló díszletek között.
******Innen nem érthető:
felülemelkedéssel folyton ötvözött
alantas vágyak, bűnök, gyűlölet, harag,
s Onnan nem érdekes: mi a Nincsbe siet,
******Istenben ébred, Ő

lakozik ott is. …Lépdel tovább, és léptek
tűszikla hegyén s léptek tobozpikkelyen,
mit már megrágcsáltak tékozló mókusok.
******Csipetnyi légáram
kel, másutt hatalmas, ám itt nem is susog,
palásté – az időnk egyetlen szál selyem
benne ‒, mely oly mozgás, amit kettétéptek:
******s mindenki széttártan,

kibontott szívvel öltözik így halottnak
és lesz porból kigöngyölt tükörmúmia,
feltámadásokban más-más rezgésszámon
******megannyi alakzat,
s csak egy nem érzi, miért kell kihunynia,
elfáradások miért nem csillapodnak,
mert Rend-kívülivé vált, kit nagy talány nyom:
******sejt, mag, ikra, magzat

honnan hová tart; érthetné s érdektelen:
tömeggé nőtt, melynek mindegy, mi van s lobog
valahol; s többé nem sugárzó zuhatag
******immár, csak a permet;
s két csírát fullaszt meg, míg önmáztól ragad:
mennytől való szó, érte való szerelem,
s el is felejti, hogy léttartóoszlopok
******‒ világtalan gyermek.

2. (Mexikó)

Szellemléptek a fennsíkon, hol peyotl-ot
láttak meg, s benne tengernyi áramlatot,
‒ kezdetét-végét ‒ félisteni dalnokok
******egyszer, valamikor…
s terv volt ez, sarujuk nemcsak belebotlott,
terv, melyet fotonOkkal szőttek csillagok,
s eposzaik átitattak fát, homokot,
növényt (azóta is mind szavukért zokog)
******‒ testük alanyi por.

Egy terv, melyben rejlett ezer lehetőség,
mintázatokért kibomló tiszta vászon,
s az égi energia, mely záport fakaszt
******midőn gyökér sóhajt,
hogy egyként megitassa a kaktuszt, a gazt,
s felfrissítse a skorpiót, tovább másszon
megáldotta minden indiánok ősét,
******s e földhöz való fajt

gyúrt vérből-sárból, s tömény szellemvilágot,
mely megértette a sok titkos éneket,
‒ szőr tövében rezgők, toll hegyén csillogók,
******pikkely alá fújtak ‒
s a lét legmagasabb ormaira hágott
így: észnél megértőbb és szívnél átfogóbb;
olyan folyam tükre, amely az Eredet
******maga, ősi múltat,

legősibbet, teljességgel megmutató.
…S szellemléptek morgó vulkánok tövében,
******melyek háborogtak,
mert körülöttük kialakult egy éden:
a láva felülírt, s erőszaktól fakó
******immár minden, sok vad

tombol szürkén, mert formál a föld… s emlékkép
leng át rajta, a lassan enyészőn, reszket:
lankás táj, szelídségéért megfizetett,
******tolvajok s kufárok
prédája lett, hol a tartás eltűnt végképp,
a magasrendű születésétől vesztett
‒ félrelökik miként elkorhadt keresztet ‒,
s a gépiessé silányított életek
******szaga beszivárog

bölcsőkbe, s onnan újra szétárad, mindegy,
mert ő már soha többé nem testesül meg
******ott: széthúzás fészke.
…S tölgyes várja, fák párahullámain megy
keresztül, már csöpp csíraként egyesülnek;
******lépne az Egészbe

velük, de köztes lét lecsiszolta tükrök
tartják fogva, hullámzók, tűzhangyabolyok
s levélrostok között: hazatérés előtt
******a küszöb, sokaknak
******magas, ott maradnak
tövében, s így bosszú és harag gomolyog,
s a Túlon való emberitől évelők
félnek, s megannyi vadpulyka, puma, kojot,
élők, bár náluk porszemnél egyszerűbb rög
******mind, s lát, s mégiscsak vak.

3. (Amazónia)

Szellemléptek fövenyen, hol kajmán
testét izzítja át zúgó foton,
szerep szerint hidegvérű marad
******mégis; hárpiák
tollászkodnak, arák, más madarak,
pihéket sodor a szél a homokon
…s légmozgás, egyéb földi akarat
megtörik a bűnbánat hatalmán,
mely angyal szárnycsapásával rokon:
******…s holttal lépi át

már a Cobra Grande által keltett
hullámokat, apjával, akinek
lelke a víz fölött lebeg, egy azon
******félénkek között,
kiket lepusztultságba tereltek
sötét eszmék egykor… most fénnyel tölti meg
a Napo medrét, s villódznak sejtek;
nem termelőerő, s hogy van, haszon
******így is… Gőzölög

az ősvadon, de izzó szenvedély
sehol: a hét főbűn ritka itt,
ám dúsan szétárad a végtelen
******‒ ember nélküli ‒:
át- s átírja jaguár foltjait,
s halott magzattal folyton elvetél;
létbe nem lépők őrzik titkait,
majd mind-mind, ‒ sokkal békésebb helyen ‒
******új sorsát szüli.

…S szellemléptek a Xingun, hol szolid
alkímiai menyegzőt tart a
felfoghatatlant szerteszórató,
******s most ő a mátka,
egy élet után, mely földi pokolig
juttatta el, ott legyen bennlakó,
szorította egy bűverő marka:
******harminc év átka,

asszonyi… De minden eloldatik,
lehull, s lőn nászruha pántlikája,
******tettek és szavak,
perzselték a végső pillanatig.
S míg körülötte angolna, rája,
******teknős, vidra: vad,

vizes tanúk folyton forgolódnak,
nem őrizve, nem hagyva emléket
itt, láthatatlan vőlegényének
******kimond egy igent,
mert nem számítanak nemek… S véget
nem ér az idő, belevalóbbnak
tűnik csak, kinek alant is lényeg
******volt az égi rend.

…S dühöngő pókmajmok felneszelnek:
csend s béke, miként összezárt szárnyak
******a dúlt családot
pillanatra takarja, s figyelmet
kap szűrt fényben az, kire már várnak
******új, más világok…

4. (Patagónia)

Szellemléptek a pampán, cél
közelségétől ajzottan,
mégis tétován… Havazik
******és üresség
borít mindent, s mint jégpáncél,
jobb klímától meg nem roppan,
mert a valósnál igazibb.
******…Hogy kilessék

fogyó, foszl..dozó lényét,
felé tart pár guanakó,
patak vizén vonulnak át
******lassan, haránt;
hol Isten nem jelzi magát,
lidérce megmutatható:
több kiterjedés ívén ég
így most ő, remegő, fakó,
******aprócska láng

kérődzők tiszta szemében,
aztán kialszik, pedig még
******itt leledzik
burokként, melyben a szégyen
végsőkig őrzi vérszínét.
******…Fenn hó, lenn szik

keretez szellemlépteket,
s pihéket nyaldosnak a sók,
mert nincs, ami elhagyatott,
******s a Semmi sem,
míg emberi gondolatok
érintik, s míg létrétegek
préselnek bennük olvasót.
******S egy szó: Hiszem

leges-legutolsó marad.
…Síkon halad, hol magasság
‒ stigmák, hasított atomok ‒
******öleli át,
miként köröző madarak,
s tükör mélye a por s homok,
önmagukat megláthassák
‒ sok-sok tagadás fogta rab ‒
******a páriák,

sok milliárdnyi, kísérlet
melléktermékei, akik
******e kék labort
birtokba vették, s így vér lett
az éteriből, egy mérleg
felborult Fenn s Lenn, s a hit
******mogorva, zord

fogalommá keményedett,
hol van. …Majd közéjük olvad
a Tűzföldön túl: s hátra van
******minden, s hátra
hagy Mindent (is), eredet
várja, test s eszmék, mind oly vak
ismét…********************************Fel (már nem lépeget)
******női gátra!