Mondd meg nékem, merre találom…

Vers te1

augusztus 28th, 2024 |

0

Lajtos Nóra: Születésnapot köszönteni (versek)

Születésnapot köszönteni*

jöttem, de nem talállak,
kérdezem a szomszédoktól:
Aliz már nem lakik itt? nem
–mondják, majd magamra
hagynak a kérdéseimmel:
a Borges-utcánál jobbra
fordulva vajon megtalállak-e
még valaha? vagy tűzzománc-
kék szemedet mikor láthatom
megint? sikerül-e majd új helyeden
újrakeretezni arcod mögött a májust,
a nyarakat, a kínai legyeződet, és
úgy egyáltalán a világmindenséget…?
a fikuszaidat is mind magaddal vitted,
vagy csak Lizát, a rókatündért?
pedig ez, ahol laktál, nem is egy
rossz környék, tudod jól, te is,
mindenhol csak a szálló por,
az augusztusi hulló csillagok,
ahogyan lehullottál te is közénk,
s most gyöngysoraidban ragyogsz,
mert úgy hiheted, korodra rárakódtak
talán a zsarnokok, de te otthon
leszel ott is, akárhová költöztél,
a macskád Pasolinit olvas még mindig,
kőrózsád szirmaira törve is szépség…
édesanyád képeit csomagolod talán
most ki, amit becsomagolni sem
lehetett könnyű, mert láncokhoz
kötnek az emlékek, láncokhoz
kötnek az álmok, a halálok,
csuklódon megrázod a karláncot,
közben Camus tűző napsütésében
dúdolod, vagy csak mormolod
magadban egykori soraid, hogy
a gázrózsánál nincs szebb virág,
miért ültet ennyi violát anyám…
aztán arra gondolsz, a hetvenhárom
vajon prímszám? ami eggyel és
önmagával osztható, igen:
Te vagy az Egy és Be Yourself:
légy mindig Önmagad!
(*A vers Tóth Erzsébet születésnapja előtt kíván tisztelegni.)

 

Hozzá hanyatlón

Szavaim szétáztak abban
a viharos éjszakában,
pedig hozzád szóltam
volna épp, de csak fél-
álmomban éreztem már,
hogy mondani kellene
neked valamit. Emlék-
görcsöket kötök lepke-
szárnyakra, a hurkok
közt virágszirmot látok.
Elhullajtom magam is
az idővel, mert tudom:
nem hagysz itt, csak még
a holnapot várd meg, és
én felszárítom a szavaimat
érted.

 

 

 

Illusztráció: születésnapot köszönteni…


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet deneme bonusu deneme bonusu veren siteler holiganbet holiganbet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin aresbet aresbet giriş perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş alobet alobet giriş