Mondd meg nékem, merre találom…

Egyazon m-1

február 11th, 2025 |

0

Magén István: A növény arca

„Ezért tekintem én gyanúval s ellenszenvvel a jövőt.”

Csoóri Sándor

Addig csinálta, míg meg nem tiltották neki. Valóságos gyümölcsök lógtak a túlsó végén, mikor meglátta. Az állványra kitett dolgok még nem követtek el semmit. Arra ösztökélte a kő, a homok és a mész, hogy újra kezdje. Feljebb akart emelkedni, hogy végighallgassa. (A növények várják az embert. Amit a növények várnak tőlem, azt nem tudom teljesíteni. Elbeszélem a síró növények arcát.)

Csendesen szórakozott, a kiszáradt területekről elfelejtkezett. Fogta a táskáját, bepakolta, megtömte, arra számított, hogy ha kell, könnyen megmozdítja. Ebéd közben a sótartóval játszott. Felvette a földről, hóembert csinált belőle, és ott hagyta a kerítésen. Szétcsavarozta, elvitte ide, meg oda, üveggolyók a lépcsőn, a könnyed-szép háború közepén. Meglátta az elnököt, amint elmegy hazulról a levegőbe. A farkánál fogva húzta ki a rókát az irodából. (Odújából.) Válltömést adok neked, kotyogta. Ők lakják a sziklába vésett lakásokat ebben a négyszögletes épületben. Arról szólt, amit a pályán leírt a fűre. (Fűre írni.) Előadás közben érdekesen pihent. Kicsit kényelmetlen találkozások voltak. (Az élőlények megszentelt figyelmét hallom.) Szép, fekete ruhában járnak a levegőben.

János büszke volt, hogy eltalálta egy golyó. Szétroncsolta a tüdejét, ez is földi jelenség. Jánosba meteorok csapódnak be. (Égitestek.) Karesz a maró és ártalmas gőzöktől volt elbűvölve. Reggeltől estig fényben úsztak, megálltak az egyik oldalon, esküdöztek, hogy soha, senki, meg hogy nem szívesen. Lelki ámokfutással a szájába gyűrte a mondanivalót. (A gyökerein keresztül szürcsölve ivott.) Kötelező igyekezettel kavargatta a növények levelein a ráncokat. Mária nyugtatgatta őket, valamilyen erdőről volt szó, ahol csak meg kell nyomni a gombot. János türelmetlenül felköltözött Budapestre. Karesz meg mosolyogva ült az asztal mellett, és egy faragványon nyugtatta a kezét. A szék világfelfordulásokat szervezett. Azért dőlt hátra a székben, mert szerette Máriát. A hegyek között dúdoltak a növekvő rezgőlevelű nyárfák. (A csillagok emlékeztetnék.) Senki sem gondolt azokra a csoportokra, akik a palota körül összeverődtek.  Tudja, hogy később megbámul(hat)ják. Láthatták és hallhatták, ahogy Mária hangszeren játszik. A párkányra lépett, és a tető szélén lévő törött csatornába kapaszkodott. Megcsúszott egy kő, elment egyedül, semmitmondó szavakat mondott a végtelenség felé, amikor éjszaka az ágyában az Úrnak hálálkodott. A zsoltárt, melyet mondott sóból, vasból és szerelemből rakták.

A kutyák a fénynyilakat figyelték, melyek elhúztak a főváros fölött. Az a kérdés, hogy a szakállával, meg az érzéseivel mit mond. Azért csalta meg őket, hogy szórakozzanak. Karesz tüzet gyújtott a macskaköves Duna parton, és megpróbálta a lángokat elfogni. A nyilak átrepültek és tovább mentek, és elfelejtkeztek a barátságról. Azért jöttem ide, mondta, hogy szép napot és szép várost kívánjak, melyben boldog lesz az Isten. Hallottátok, megírták a hivatalos lapban. Nem volt vidám, mert ellepték az agyát a levelek. Sornyi szavakat írt le, és izgalmasnak találta a   dolgot.

Mária egy aranyozott szobában lakott, azokra a helyes lányokra emlékeztetett, akiknek a vagyon a minden. (Azok a lányok, akik így kialakultak, mozdulatlanok voltak, fölöttük mozgott az ég. Felvette a legszebb ruháját, egy szoknyát, mert azt hitte, hogy abban megváltozik.) Finom domborműveken próbálgatta a kését. A ládában egy tudathasadásos kislány lakott. (Vámpírnak képzelte magát.) Amikor sírt kettévált a tenger, és a nép átment rajta. Mintha az anyját keresné a hullámokban. (Felvette a fülvédőjét, és alágyűrte égszínkék haját..)

Friss süteményt vett magához és rátapasztotta az ajkát. Valahol azt olvasta, hogy nem érdekli, hogy nézik, mert közel van az őrülethez. A forradalom idején előjöttek Mária hősies hajszálai, meg a siralmassá szaggatott egyenruha. Emberek jöttek egyenes vonalban. Egy nőre hasonlított, akit kolostorba zárnak. Az udvar pázsitján ült, és rémisztő tartalmú leveleket olvasott. A meredek falon keményebb volt a kő, mint másutt. A napilapok szélére írták gondolataikat a sivataglakók.

Az országgyűlést betiltották, mert a jegesmedvék behatoltak a parlamentbe. Kíváncsiak voltak arra, hogy a friss káposztafejek miként süllyednek el a zavaros vízben. Elmerülnek-e a Dunában? A rózsaszínű faházak fehérré változtak. Mogorva, elviselhetetlen természetű építmények voltak, melyekben nem találsz semmit, de úgy teszel, mintha az igazit találtad volna meg.

Az ellenség megrohamozta a várost, miközben a népvezér fenn állt a toronyban és folyamatosan egy-egy szót ismételgetett. A címlistát böngészte, meg valami vörös selyemszalagot babrált.

János bohóc volt, a feljebbvalóinak bohóckodott.  Akik megbontják a hajukat, azokra rátekerednek a láncok. Felszívják őket és a féktelen gondolataikat. Akik nem hisznek, azok röhögnek a köbön, köhögnek, meg cigarettáznak. Nikotint, meg kátrányt esznek, szikráztatják a tüzet, koptatják a keresztet, meg a csillagokat, félredobják őket és köhintenek.

Kareszék mellőzött dolgokról beszélgettek. Szüzekről, akiket a szélvihar szajhának mond. Figyelmüket lekötötte a hajsza, a figyelemfelkeltés és a tekintélyrombolás. Ünnepek, melyeket vékony színekben kentek fel, melyek átlátszanak a Lilaruhás nő ruháján keresztül. (Kitépték egymás ajkai közül.) Éjszakánként a járatokban nyomorúságos kincseket halmoznak fel, nyálukkal keverik és építőanyaggá gyúrják.

Ajándék az emberi test. Ismeretlen lelkiismeret. (Furdalás.) Jól-rosszul megkomponálják szembe megy a géppel, ez a forradalom. Hiába mondják egymásnak, hogy nem, a tömeg azt kiabálja, hogy igen. (A szócikket is beleértve.) Elfutottak mellettünk sóhajtás nélkül. Rákerültek a listára, mert fontosságot tulajdonítottak neki. (Úgy készült, hogy megfeszítették, és megfordították, és tovább feszítették, tüskével szúrták, erős, kampókkal rögzítették, és szegelték nagyfejű szeggel. Összehajtva, behajlítva, eltörve, finoman gyűrve. Aki a távolba lát, annak ez az állásfoglalása.) Helyesli, ismeri, megáldja.

A kulcs visszahullik a zárba. Mire gondolnak meztelenül, kérdezte, mert azok a valóságban soha nem térnek vissza. Kimenni és szabályosan elindulni a lépcsőn. Mária egy perc múlva azt mondja, hogy nem hagyhatjuk, és hogy a hadsereg fáradt, és hogy nem fognak győzni. Szalmabábuk ültek a trónon, széles körű népünnepély zajlott, melyet végképp nem értettek. Mit keresel a hajléktalanok között? A hátán cipeli az egyenletet. Nehéz szívvel mondom, az ember keményebb, mint a kő, mondta Karesz. Nem ismernek rád, de megfigyelnek, mondta Mária.

Kalapácsujjam nőtt a cipőtől, mondta János. Vadrucák és drónok úsztak az égen. Meggörbülünk a paranoiás történetektől. Az elnök tanácsadója vagyok, nyöszörgött a ló. Kacsa voltam, és a mások helyére törekedtem. A gonoszok lerágták a leveleimet, rövidebb is lettem, felállok és kimegyek a szobából. Specifikus hormonok, és fák tudatos cselekvése. Karesz ízlelőszerve voltaképpen csak ekkor alakul ki.

Az örökzöldek fel-alá sétálnak a fogdában. Esti csend nőgyógyászati műtét után. Ne adjátok fel, ez egy húsevő növény. Fogjatok meg, hogy ki ne csússzak a szerkezetből. Emberevő növények tanítanak a műteremben. Senkire sem emlékszünk már, pedig nyilván találkozásaink alkalmával pontosan olyanok voltak, mint a listán. 

Idehaza gyakorlatilag, hosszútávon senkit sem tántorítottak el. Kősziklából, testestből, lelekből. Eljátszotta, nem volt benne semmi különös, kódok, hasak és köldökök a végtelen éjszakában. Esélyesnek lenni. Virágok egyenként a tömegben. Gyönyörű nők. Így telik az este.

*

magén-1

*

*

Illusztráció: szerzői kép, részlet


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahsegel vaycasino vaycasino giriş casibom casibom giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş