Stonawski Tamás: Szerep vagy valóság? (versek)

•

Szerep vagy valóság?

Nézőtér az egész világ,
s színpad benne minden
utca, bolt és villamos,
a darab pereg,
s kiosztatlan még
néhány szerep.
A padon ülő nő arcán
frissen olvasott levél,
előtte statiszták
fürdőillattal telt kövér
forgatag.
Megszólítanám,
de megtehetem vajon?
Megzavarom őt
ezen a színpadon?
– Menj és játssz!
Két lépés
improvizáció választ el
a világtól –
súg az angyalom.

Jellemléktelen történet

Emberész csacsog,
szivacsos labirintja
zsebrevágja magát,
örvénybe loccsan, ami volt,
fogadalmunk ideje lejárt,
megöregszegel tehát
előbb-utóbb
minden apropó szabályt.

Nem lehet, hogy csak
a múltunk csap
be, s dobál szét
minden tegnapot,
s utána egy jellemléktelen
történet marad?

Foszló ragacs-gondolatok,
újjágyúrva
új társaságban válnak
i-gazzá
újra és újra.

Az idők folytatása

Az ügyek
párhuzamosan folynak
gondolataimban,
deltatorkolatban
mossák medrük
nedves aranyát,
tengerre sóvárog
és hív szomjas
hullámtermészetük.
Jelenlétem választ,
de lélekvesztőm
hol vesztegel?
Mostoha idők
jönnek,
horgonyt, zászlót
felhúzni-ideje.
De hány szelet
foghatok be
egyszerre,
míg hajóm révbe ér,
s hány sodrás
rejti majd előlem
távoli partok
édes ígéretet?

Özönvíz

Mandzsettás magasnyakú
vízálló heringet
vagy szivárványos pisztringet
két földrész között
felfogható (oooooo)
áradó víz miatt
felöltök.
Az áradás víztrükkje
magával ragadó, kék
óceán kerekedik felénk,
palackok,
elzáratlan vízcsapok.
Emlékek hordaléka
kimondhatatlanul ring,
közeledünk
a Nagy Bumm után
a Nagy Pancs felé.
Kikötők sópárája fojt,
parttalan agymosás
a vége,
a sodrás a mondatokat
lassan a felismerhetetlenségig
egymásba mossa…
ez az utolsó palackposta.

Nyitott tenyéren

szakadék idők,
lapok rejtekébe
rejtett préselt
csend,
belső súrlódások
a biztos folytatáshoz
fordítanak újra,
takarnak a szavak,
elfeledem
születő világom.